Home Blog Page 320

Egy kutya okozott káoszt a cyclo-cross versenyen (VIDEÓ)

December 15-én rendezték a Druivencross cyclo-cross versenyt, ahol az elit futamon egy kutya került a pályára, aki üldözőbe vette a versenyzőket, a világbajnokot, Mathieu Van der Poelt is megkergette. Szerencsére nagyobb baj nem történt, a kutya és a versenyzők is épségben megúszták az esetet, amit végül Van der Poel nyert meg.


Ugyanezen a versenyen, csak a női futamon Vas Kata Blanka is rajthoz állt, aki ismét szenzációsan versenyzett, az 5. helyen ért célba, olyan neveket vert meg, mint a többszörös világbajnok Sanne Cant vagy a tavaly világkupa futamot nyerő Evie Richards.

Jótékonysági fotó- és filmpályázat az Úttárs Cyclo-cross gálán

A tavalyi sikerek után idén ismét jótékonysági fotópályázatot hirdetnek az Úttárs Cyclo-cross gálán Törökbálinton, ahol az idei évben a diabéteszes gyerekeken segíthetünk. Sőt, idén már nem csak fotó, hanem film kategóriában is lehet pályázni.

Közkívánatra ismét jótékonysági Fotó és már Film „pályázat” is! A versenyben csak 2019-ben és valamely cyclo-cross futamon készült fotók, filmek vehetnek részt! Most kérjük a fotósokat, hogy a képeik jobb alsó sarkába helyezzék el vízjelüket! Egy pályázó maximum 5 fotóval és/vagy 2 kisfilmmel nevezhet. A filmek max. 2 perc hosszúak lehetnek és csak jogtiszta zenét tartalmazhatnak. Töltsétek fel, valamely megosztóra (pl. youtube) és a linket küldjétek el. A fotók esetében nincs sok megkötés, de lehetőleg nagy felbontásban és jpg formátumban küldjétek azokat!

Ide küldjétek a pályamunkákat: ujbudamtb@gmail.com
Beküldési határidő december 20-a , így az elkövetkező összes cyclo-cross futamon készült anyag versenyezhet (egy futam kivételével).

Megjelenítés és szavazás: A gálán monitorokat helyezünk ki, melyeken folyamatosan láthatóak lesznek a pályamunkák melyekre szavazni lehet. Minden pályázó egy-egy munkája szavazóperselyt kap, melyen fel lesz tüntetve az adott munkája száma. A helyezéseket az egy adott munkára összegyűlt pénzösszeg nagyságának sorrendje dönti majd el. Az első három helyezett munkát (fotó és film) díjazzuk.
Az összegyűlt összegből a diabétesszel küzdő gyerekeket és a Szonja Gyógyulásáért Alapítványt támogatjuk! Hajrá fotósok-filmesek!

További információk a facebook eseménynél.

Karácsonyi ajándékunk: Magyar kerékpárok könyv + Prémium Aprócsomag!

Karácsonyi meglepetésünk Varsa Endre: Magyar kerékpárok című könyvének második bővített kiadása, mely vasárnap éjfélig különleges ajánlattal megvehető csak a Bikemagnál!

A kerékpárgyártás bő 100 éves történetének megannyi érdekes részletét dolgozza fel Varsa Endre Magyar kerékpárok című könyvének második, bővített kiadása.

A témát a veterán kerékpárok hazai szakértője nagy részletességgel dolgozza fel, ehhez pedig méltó formátum az igényes megjelenésű, képekkel gazdagon illusztrált keményfedeles kiadvány. Kötelező szakirodalom a régi kerékpárok, járművek iránt érdeklődőknek, mindazonáltal kellően olvasmányos ahhoz, hogy bármely hobbi bicajos számára lebilincselő legyen. Egyszóval kiváló ajándék szeretteinknek az év végi ünnepekre. A könyvben angol nyelvű összefoglalók és képaláírások is vannak, így akár külföldi bringás barátnak is örök darab!

A könyv első része a kerékpár magyarországi megjelenésével, illetve a kerékpárgyártás kifejlődésével foglalkozik. Végig veszi közel a megannyi kisebb és nagyobb műhelyt, ahol kerékpárok készítésével foglalkoztak. Ráadásul példákat is láthatunk ezekre a szerző és egyéb kerékpárgyűjtő kollekciójából. A legendás Velvárt, Varga, Rajczy, Bécs és más masinákat elsőrangú kerékpárként emlegették Európa szerte.


Szerzőnk ezután rátér a Csepelen létesült ipari méretekben előállított „drótszamarakra”, mindenekelőtt a Weiss Manfred művekből kikerülő példányokra. Ezzel pedig elindul a Csepel márka története, amely a mai napig meghatározó a hazai kerékpárkereskedelemben. Sokat tudhatunk meg a háború előtti Csepel modellekről, a Csodáról és társairól. Képet kapunk ezen felül a technológiai korszerűsítésekről, illetve a csepeli ipari telepen belüli üzemátalakításokról. Például a kezdetekben a mai szemmel nézve acél vízcsöveket használtak a kerékpárokhoz: az elterjedt falvastagság 2,3mm volt! Számos korszerűsítést követően a WM-művekben már képesek voltak ennek felével dolgozni, így a váz és villák tömege is hozzávetőleg megfeleződött. A termelés volumene folyamatosan emelkedett a háború előtt, a csúcs 8000 pedálhajtású Csepel kerékpár volt, amit jelentős számút robbanómotoros „dongó” egészített ki.


A háború után az üzemek újjáépültek, a termelés ismét beindult, és az előállított darabszám 1962-ben elérte a 100.000-t. Sokan emlékezhetnek a Túra, Sport, Balaton, Tihany és számos egyéb modellre, amelyek a kerékpározás alapvető élményét biztosították a szocializmus szűkös évtizedei alatt. Érdekes adalék, hogy Csepelen az utolsó csavarig mindent helyben készítettek, tehát elmondható, hogy ezek a kerékpárok valóban 100%-ban magyar termékek.

Habár a kisipari kerékpárkészítés a háború után háttérbe szorult, teljesen nem tűnt el. Erre jó példa a Velvárt, a Krétai és a Tarapcsák (Pajti Bá) által készített „finom” bicajok, amelyek döntően speciális igényekre, feladatokra készültek. A könyv természetesen a korszak egyedi versenykerékpárjaival is részletesen foglalkozik. A rendszerváltás utáni hazai kerékpárgyártás újabb izgalmas fejezet, benne a Mali, a Hungary:A, Yasec vagy a Gepida. Még  – a történelmi léptékkel – nemrég bemutatott Stringbike is helyet kapott a könyvben, így már nem is kerékpártörténti munkát, hanem a magyar kerékpárkészítés összegzését tarthatjuk kezünkben.


Végezetül ott a rengeteg korabeli dokumentum, amit naphosszat lehet böngészni, hiszen a könyv több mint 240 oldal terjedelmű. Példaként említhetjük a veterán kerékpárok és alkatrészek katalógusadatait, képeit, technikai paramétereit, illetve árait. A függelékbe került adatbázisban szerepelnek a termelési számok és egyéb érdekességek.


Ilyen mélységű és részletességű munkával nemigen találkozunk a nemzetközi kerékpáriparban sem, büszkeséggel tölti el a szerkesztőséget, hogy ez a könyv hazánkban, magyar nyelven jelent meg és nálunk kapható!

A könyv szerzői kiadásban jelent meg és 5000 forintos áron kapható.

Különleges ajánlatunk most vasárnap éjfélig:
Rendeld meg a könyvet a Bikemag Aprón keresztül, ahol a Prémium Aprócsomag 90 kreditjének megvásárlásakor (4955 Ft) a könyvet ajándékba adjuk a csomaghoz és ingyenesen postázzuk!
Megfordítva is igaz: most 4955 forintos áron Tiéd a könyv, ingyen postázva és ajándékba adunk mellé egy Prémium Aprócsomagot 90 kredittel!

A könyvet a Bikemag Aprón erre a linkre kattintva tudod megrendelni, miután bejelentkeztél vagy regisztráltál az oldalra!

Az ajánlat 2019. december 15-én 24.00-ig érvényes, addig tudod megrendelni és kifizetni bankkártyával vagy átutalással az oldalon.

Az ajándék 90 kreditet a rendszer azonnal jóváírja a fizetést követően.
A könyveket 2019. december 16-án hétfőn postázzuk elsőbbségi levélként, légpárnás borítékban, ezért keddi vagy szerdai kézbesítése várható a Magyar Postától.

Mindenkinek kellemes karácsonyi készülődést kívánunk!

Tour de Hongrie: Erős kerettel érkezik az orosz sztárcsapat

Örömel jelenthetjük be a 2020-as Tour de Hongrie második csapatát: először áll rajthoz a Magyar Körversenyen az oroszok legerősebb profi csapata, a Gazprom-RusVelo.

 

 

Egyre másra érkeznek a jelentkezések a Tour de Hongrie szervezőihez, akik a viadal tervei alapján (2021-ben a Pro Series nevű versenysorozatba kapcsolódni) World Tour- és prokontinentális együttesekkel szeretnék feltölteni a húszcsapatos rajtlistát. Az amerikai TREK-Segafredo World Tour-csapatának feliratkozása után megvan a második visszaigazolt nevezés is: Oroszország legerősebb kerékpáros klubja, a prokontinentális Gazprom-RusVelo is eljön a 2020-as Magyar Körversenyre.

 

 

A 2012-ben alapított RusVelo az Orosz Globális Kerékpáros Projekt keretében jött létre, azzal a céllal, hogy a legerősebb orosz országúti és pályaversenyzők – férfiak és nők – számára egyaránt világszínvonalú felkészülési és versenyzási lehetőséget biztosítson. A csapatfőnök Renat Hamidulin, a klub vezetőit Vjacseszlav Jekimov neve fémjelezte, a kétszeres egyéni időfutam olimpiai bajnok (2000, Sydney és 2004, Athén), többszörös pálya-világbajnok klasszis fénykorában a korszak kiemelkedő csapatát, a US Postalt erősítette. Ebben az évben már a Giro d’Italia- és Vuelta a Espana-győztes Gyenyisz Mencsov és a korábbi U23-as világbajnok, Giro-szakaszgyőztes Jevgenyij Petrov is sportigazgatóként dolgozott a klubnál.

 

 

A Gazpro-RusVelo egészen 2019-ig kizárólag orosz kerékpárosokból állt, de a csapat új kihívásokat keres, ezért 2020-ban már megerősített nemzetközi kerettel vág neki a versenyszezonnak. Az első „fecske” az olasz Mario Landi volt, aki augusztus elsejétől szerepelt néhány versenyen „gyakornokként” az oroszoknál, de a huszonhárom esztendős bringás nem győzte meg a csapat vezetőit. Akik az elmúlt hetekben kilenc versenyző érkezését jelentették be, öt olasz, három orosz és egy kazah kerékpáros csatlakozik az immár nemzetközivé váló együtteshez. Az oroszok közül Vjacseszlav Kuznyecov és Dmitrij Sztrahov a megszűnő Katusha-Alpecin World Tour-csapatából érkezik, de a 2018-as Arctic Race összetett győztese, Szergej Csernyeckij is éveken át tekert a Katusha, illetve az Astana színeiben.

 

 

A kazah Anton Kuzmin a „kis Astanából” jön, ebben az évben bronzérmes volt hazája bajnokságán. Az érkező olaszok közül négyen prokontinentális csapatban szerepeltek 2019-ben, közülük Damiano Cima és Marco Canola nyert már szakaszt a Giro d’Italián, Simone Velasco pedig ebben az évben megnyerte a HC-kategóriás Trofeo Laiguegliát, vagyis komoly erősítést jelenthetnek.

 

 

A Gazprom-RusVelo nem zárt kiemelkedő esztendőt, a csapat fiatal menője, a 2018-as Baby Giro-győztes Alekszandr Vlaszov megnyerte az orosz országúti bajnokságot, de őt az orosz csapat színeiben biztosan nem láthatjuk majd a Tour de Hongrie-n, esetleg a kazah Astana együttesében, 2020-ban ugyanis már a World Tour-klubban szerepel majd. Vlaszov nevéhez fűződött még egy szakaszgyőzelem az idei Osztrák Körversenyen, ezen kívül az oroszok tucatnyi Top10-es helyezéssel gyűjtögették a világranglistapontokat, jelenleg a harmincötödik helyen állnak a világranglistán.

 

 

A 41. Tour de Hongrie versenyére 2020. május 13. és 17. között kerül sor, az UCI 2.1-es kategóriájú viadalon a tervek szerint 20 csapat 140 versenyzője áll majd rajthoz.

Indul a nevezés a 2020-as Mapei Tour de Zalakarosra – Nevezz karácsonyig és nyerj bringás ajándékokat!

Új weboldallal, új támogatókkal, kibővült expo területtel és a későbbiekben folyamatosan bemutatásra kerülő sok érdekes meglepetéssel várja a kerékpározás rajongóit a MAPEI Tour de Zalakaros  2020. június 19-21. között, ahol a Spirit Auto – ŠKODA maratoni táv (137 km), a Villtek 60 km-es országúti középtáv és a 33 km-es Karos Spa Kis-Balaton kerülő családi túra (14 éven aluliaknak ingyenes az indulás) megszokott útvonalain tekerhetnek a bringások a három napos zalai kerékpáros fesztivál zárásaként és csúcspontjaként vasárnap.  / FOTÓGALÉRIÁK kedvcsinálónak a 2019-es eseményről ITT/

Szombaton, azaz június 20-án a négy vagy öt fős céges csapatoknak 2020-ban is a Szabadics Ride Company Challenge lesz a kihívás, szintén 33 km-es távon, a korábbiaknál jobban felbővített rajtcsomaggal és exkluzívabb díjkiosztó vacsorával.

A gyerekeknek szintén szombaton rendezik az izgalmas körpályán, több korcsoportban a Zobori Kid’s Ride by Kross versenyt, a nevezés minden  korcsoportnak INGYENES, a rajtszámmal pedig grátisz látogatható a Zobori Kalandpark is.

Az összes futam rajtcsomagjának közös pontja, hogy a nevezők INGYENESEN látogathatják meg a zalakarosi élményfürdőt a teljes hétvége során egy alkalommal.

A 2020-as MAPEI Tour de Zalakaros futamaira az internetes előnevezés elindult az esemény megújult, még könnyebben áttekinthető és modernizált weboldalán, ahol útvonal térképek, rajtcsomag információk  és mindegy egyéb korábbi archív elem is elérhető. Nevezésnél javasoljuk mindenkinek a leggyorsabb és legegyszerűbb módot, a bankkártyás online fizetést.

Nevezz be karácsonyig a 2020-as MAPEI Tour de Zalakarosra és nyerj bringás ajándékokat!

Azok az érdeklődők, akik 2019. december 20-ig beneveznek a 2020-as MAPEI Tour de Zalakaros bármelyik (Spirit Auto – ŠKODA maratoni táv (137 km), Villtek 60 km-es országúti középtáv, 33 km-es Karos Spa Kis-Balaton kerülő családi túra és öt fős céges csapatoknak a Szabadics Ride Company Challenge) futamára (kivéve az INGYENES gyerekversenyt) és a nevezési díjat eddig a dátumig át is utalják, sorsoláson vesznek részt.

A sorsolás során három értékes kerékpáros ajándékot sorsolnak ki, melyek a következőek:

1. ajándék:

Casco Activ 2 bukósisak: 29.900 Ft értékben

2. ajándék:

High 5 kerékpáros energia csomag 6.190 Ft értékben

3. ajándék:

Muc-Off Tisztító-Ápoló-Olajzó Készlet 5.990 Ft Értékben

Bővebb információkat a nyereményekről itt találtok:
http://tourdezalakaros.hu/nevezz-be-karacsonyig-a-2020-as-mapei-tour-de-zalakarosra-es-nyerj-bringas-ajandekokat/

A különböző futamok programjai és kiírásai:

További elérhetőségek:

– E-mail: info@tourdezalakaros.hu

– Facebook: www.facebook.com/tourdekaros

– Web: www.tourdezalakaros.hu

Megújult pályával vár a Kőbányai Bringapark Kupa

December 15-én, vasárnap 13. alkalommal állhatnak rajthoz a cyclo-cross szakág kedvelői Budapesten, a Kőbányai Bringapark Kupán. A Cyclo-cross Magyar Kupasorozat utolsó állomására a versenyzőkön kívül a szurkolókat is várják a Sportligetbe.

Szinte tökéletes cyclo-cross helyszín a Sportliget, ahol az elmúlt hat szezonban összesen tizenkét terepversenyt rendezett a Kőbányai Torna Club és a Vuelta Sportiroda. A Bringaparkban új pályát jelölnek ki a szervezők, de a több mint három kilométeres nyomvonalban továbbra is szerepel egy gokart pálya, egy szánkó domb, néhány palánk, egy meredek töltés és csúszós, technikás szakaszok. A rajt-cél egyenes a korábbi évektől eltérően nem a Hangár utcai sporttelep területén, hanem a lezárt Bányató utcában lesz. Az előrejelzések alapján az eddigiekhez hasonló télies, havas idő várható. Fagyra és havazásra aznap nem kell számítani, de sárra annál inkább, ha a szombati esőzés tényleg megérkezik.

Online előnevezésre december 12-ig van lehetőség, ezt követően már csak a helyszínen vásárolható meg az indulás joga. Idei újdonság, hogy a rajtcsomagok már a verseny előtti napon, szombaton is átvehetők a versenyközpontban 13-16 óra között. A szervezők a hulladékcsökkentés jegyében idén textil hátizsákra cserélték a műanyag szatyrokat, így az első 200 nevező Rudy Project hátizsákban kapja meg a rajtcsomagját. A díjazásban is szintet lép a verseny, hiszen a Kellys jóvoltából minden kategória minden dobogósa egy-egy kerékpáros kiegészítővel térhet majd haza. Az energiapótlásról pedig egy tál forró Jókai bableves gondoskodik majd.

A versenyzőket a szánkódombon kijelölt szurkolói pontokon lehet majd buzdítani. A hangos biztatás sokaknak segíthet majd az emelkedők leküzdésében, és nem utolsósorban remek hangulatot biztosít. Vajon melyik csapat szurkolói lesznek a leghangosabbak? Vasárnap kiderül! Érdemes a szurkoláshoz is jól felöltözni, valamint zajkeltő eszközök használata engedélyezett, sőt javasolt!

Délelőtt 9:30-től az U7, illetve az U9 korosztályos futamaival kezdődik a verseny. A felnőtt férfiak 60 perces futama 14:15-kor kezdődik. Részletes menetrend a verseny honlapján található. Az eseményt pénzdíjas kerékpáros magasugró verseny zárja, ahol kiderül, megdönthető-e a jelenlegi, nem hivatalos „cyclo-cross országos csúcs” vagyis az 60 centiméteres magasság.

Érdemes tehát bevésni a naptárba szurkolóként is:
Kőbányai Bringapark Kupa
2019. december 15., vasárnap
Budapest, Sportliget (Hangár utca 10.)

További információk: www.bringapark.hu

Rudy Project sportszemüveg különleges, limitált karácsonyi csomagban

A több mint 30 éves olasz gyártó kifejezetten azok számára tervezte és készíti Stratofly sportszemüveg modelljét, akik még csak most ismerkednek a Rudy Project szemüvegek által nyújtott rendkívüli komfort és kivételes optikai teljesítmény világával.

A Stratofly modell számos technikai újítást és a legnépszerűbb Rudy Project szemüvegek tulajdonságait tartalmazza, de egy egyszerűbb, alap változatban. Így a rendkívül erős és rugalmas, Grilamid alapanyagú, magasbázisú keretet kapott, szárvégei és orrnyerge nedvességre is tapadó gumírozásúak, orrnyerge arcra alakítható. A lencsekialakításba integrált szellőzési rendszernek köszönhetően könnyen megszüntethető a lencsék párásodása.

A Stratofly kiváló választás azoknak, akik érzékenyek az árra, de megfelelő komfortot és szemvédelmet szeretnének – most ezen modellből érkezett egy limitált kiadású verzió, mely 3 pár lencsével érkezik!

A három pár lencse: egy PHOTOCLEAR fényre sötétedő polikarbonát (fényáteresztési tartománya: 26-75%, UV szűrőkategóriája: 1/2), egy MULTILASER ORANGE fém-oxidos külső bevonatos polikarbonát (fényáteresztési tartománya: 18,1%, UV szűrőkategóriája: 3), és egy YELLOW polikarbonát (fényáteresztési tartománya: 82%, UV szűrőkategóriája: 0).

Ez a különleges csomag most 10% kedvezménnyel, csal 45 900 forintért érhető el, ráadásul ingyenes, akár 24 órán belüli kiszállítással – csak a készlet erejéig!

Ha sportos ajándékot keresel a fa alá, ezt ne hagyd ki!

A zűrös időfutam világbajnok a Team Ineosba igazolt

Rohan Dennis 2020-ban a Team Ineos csapatában fog versenyezni. Az idei évben az időfutam világbajnokkal nem mindennapi körülmények között szakított a csapata és egészen ideáig kérdéses volt, hogy hol fogja folytatni a jövőben a világ legjobb időfutammenője.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Team INEOS (@teamineos) által megosztott bejegyzés,

Rohan Dennis idei éve kifejezetten kalandosra sikerült, 2018 év végén megszűnt a BMC csapata, így kénytelen volt új csapatot keresni és végül 2019-re a Bahrain-Meridához került. Az év nem kezdődött jól számára, nem tudta megvédeni az ausztrál időfutambajnoki címét és ekkor olyan pletykák keltek szárnyra, hogy Dennis állítása szerint az új kerékpárja miatt történt ez, ami lassabb mint az előző évben használt BMC. Nem volt felhőtlen az ausztrál bringás viszonya a csapatvezetéssel, a tavaszi versenyek során is volt olyan eset, amikor Dennis nem feltétlenül tette azt, amit kértek tőle. A bomba viszont a Tour de France-on robbant, amikor Rohan Dennis feladta az időfutam előtti szakaszt úgy, hogy másnap ő lett volna a szakasz esélyese. Nem tudni, hogy ez a lázadás is a kerékpár vagy valamilyen felszerelés miatt volt, de Dennis utána nem versenyzett a világbajnokságig, ahol már nem Merida kerékpárral állt rajthoz, hanem az ausztrál szövetség által biztosított BMC-vel védte meg az időfutam világbajnoki címét. Mindenki számára furcsa volt ez a történés, aztán pár nappal később kiderült, hogy Dennisszel már hetekkel azelőtt felbontotta a szerződést a Bahrain-Merida csapata, csak még nem hozták nyilvánosságra.

Ezután több érdeklődő volt, aki le szerette volna igazolni a világ legjobb időfutammenőjét, de az idő telt-múlt és végül most december 9-én jelentették be, a leggazdagabb csapathoz szerződik Dennis, 2020-ban a Team Ineosban fogja folytatni. Nagyon érdekes helyzet áll elő, az Ineos sokat fog erősödni Dennisszel, ő az aki képes kontrollálni egyedül is a mezőnyt, de a hegyeken is lehet vele gyilkos tempót diktáltatni hiszen nagyon erős, a három heteseken biztos nagy segítség lesz a csapat számára és sokat fogják dolgoztatni. Az is felmerülhet egyesekben kérdésként, hogy esetleg akarnak-e Dennisből többnapos menőt csinálni, hiszen annál a csapatnál bármi lehet (Dennis már megmutatta, hogy nem csak az időfutamokon lehet rá számítani). Nem tudni, de kicsi esélye van, mert annyi összetett menő van már a Team Ineosnál, hogy valószínűleg nincs szükség rá ezen a területen. Persze még az is kérdés lehet, hogy tudja-e megfelelően kezelni a csapat vezetése Rohan Dennist és a Pinarello elég jó lesz-e a világ legjobb időfutamenője számára.

Dagonyázás a Villapark Vértes Cyclo-crosson (beszámoló, eredmények, képek)

Sár, sár és még több sár jellemezte leginkább az idei Villapark Vértes Cyclo-cross versenyét, ennek ellenére így is közel 150 bringás állt rajthoz december 8-án a Várgesztes mellett található Villaparkban, hogy a szakághoz igen közelálló körülményeket között megmérettesse magát.

A Villapark Vértes Cyclo-crosson már hagyományosnak tekinthető módon mindig a sár az úr, idén sem volt ez másképp, ez első leesett hó pont a verseny előtti napon kezdett el olvadni és a verseny napjára igazi sártengerré változtatta a technikás elemekben bővelkedő pályát, így igazi kalandos versenyben volt része a bringásoknak és a kilátogatóknak egyaránt.

10 órakor a hobbi futam indulói még 4 fokban rajtoltak el, de a napsütésnek köszönhetően a hőmérséklet szép lassan kúszott fel és kora délután már a 10 fokot is megközelítette, ezért már többen bevállalták a rövid ruházatot. A futamok során körről-körre egyre sárosabb kerékpárokat és bringásokat láttunk, akik a verseny után nem úgy tűnt, hogy megbánták, hogy elindultak, többnyire mosolyogva mesélték a verseny közbeni eséseiket, élményekeit, volt aki a patakot átszelő dagonyába fejjel érkezett, így a lábán kívül a legsárosabb része a feje volt 🙂

A verseny során mindenki megküzdött az elemekkel, sokszor a szerencsén és a technikán is múlott, hogy kinek, hogyan sikerült a versenye, de többnyire mindig azok nyerték a futamokat, akik más versenyeken is rendre az élen végeznek. Természetesen az elit-master férfi futamban láthattuk a leglátványosabb versenyt, ahol a pályát tervező Búr Zsolt nyerte a futamot szinte minden akadályon zökkenőmentesen átjutva. A nőknél nagy előnnyel Horváth Adél végzett az élen.

A részletes eredmények ide kattintva érhetőek el.

A teljes fotógaléria alább található:

Fotók: Farkas Milán – (www.milanphoto.hu)

Új 200 méteres magyar csúcs!

Szalontay Sándor az új-zélandi pályakerékpáros világkupán új 200 méteres magyar csúcsot hajtott, mellyel az 5. helyet szerezte meg.

Ezen a hétvégén rendezték az új-zélandi Cambridge-ben a pályakerékpáros világkupa legutóbbi fordulóját, ahol Szalontay Sándor és Filutás Viktor képviselte hazánkat. Az előbbi Keirinben és Sprintben állt rajthoz, míg az utóbbi Scratchben és Omniumban versenyzett a világ legjobbjaival.

Szalontaynak a Keirin nem sikerült túlságosan jól, a 21. helyen végzett. Viszont a 200 méteres Sprintben élete legjobbját mutatta, 9.656-os idővel új magyar csúcsot hajtott, majd megállíthatatlanul menetelt előre a legjobb nyolcig, ahol sajnos nem sikerült az elődöntőbe kerülnie, de végül így is az 5. helyez szerezte meg, ami az eddig legjobb világkupa eredménye.

Filutás Viktor Omniumban a 16. helyet, míg Scratch-ben a 13. helyet szerezte meg.