Zion mindig is a kedvenceim közé tartozott, a táj meseszép, páratlan csodákkal, a klíma egész élhető, bár nyáron vannak itt is rekkenő forróságok és persze rohadt sok jó trail van.

Idén különösen tartalmas pár napot töltöttünk itt, több dolog történt egy nap alatt, mint máskor egy héten

Okt 19. Azért van amit kihagytam volna belőle…

Kinéztünk a park bejáratától nem messze egy végtelen hatalmas free camp zónát, amit bicajos ösvények hálóztak be. Tavaly is aludtunk itt csak pár bokorral arrébb. Ez egy nagy plató lényegében, amit canyonok szabdalnak fel és tesznek trükkössé, de túl sok szint nincs benne. Kanyar és technikás le- és felléptetők annál inkább, szóval elég nehéz. Az sem segít sokat, hogy gyakorlatilag nincs árnyék.

Elég nehéz volt rajta navigálni a sok elágazás miatt, de hála az appoknak mindig meglett a helyes út. Itt amúgy kb. 100-200 autó parkol és kempingezik szanaszét a trailek közt, a sivatagban, nagyon jó látni őket, hogy ennyien élvezik ezt a szabadságot. Jól elférünk, nem vagyunk útban egymásnak. Igaz néha vannak érdekes találkozások. Most az egyik ilyen furgonlakó leányzó kutyái rontottak rám, nagyon komoly szándékkal. Ráadásul az egyik hatalmas volt. Azonnal leugrottam a bicajról, hogy azt pajzsként és/vagy esetleg fegyverként használjam, de annyira nagy volt és eltökélt az eb, hogy a harcról azonnal lemondtam, villámgyorsan stratégiát váltottam és megpróbáltam összebarátkozni vele 0.2 mp alatt, merthogy annyi volt az összecsapásig. És láss csodát, sikerült. Támadóm azonnal személyiséget váltott és a maradék köztünk lévő 1m alatt átment haverba, odabujt hozzám és nem volt hajlandó tágítani, csak odadőlt a lábamhoz. Még az időközben elkerülő gazdi hívására is elég nehézkesen hagyott magamra. A lányról kiderült, hogy a kocsijában él, a sivatag az otthona, van egy szép bicaja és jól elvan.

Innen lelkesen haladtam tovább, mígnem egy hirtelen reccsenés jött a bringa hátsó feléből, leszakadt a hátsó váltóm. Igazából fogalmam sincs mi történt vele, úgy 20 éve nem történt velem ilyen, de ez most nagyon lejött, teljesen vége. Valószínű egy gally vagy egy kavics szorult az alsó görgő és a lánc közé, az okoz ilyet. Szerencsére már csak kb. 3 km-t kellett tolnom és rolleroznom. Nagyon tele volt,a tököm, hogy hetente van valami technikai gond. Van, hogy csak apróság, de az is macera és sok idő.
Próbáltunk segítséget kérni elsőre helyinek látszó, de amúgy nem az, emberektől itt a parkolóban. Végig is telefonálták a boltokat, de errefelé nagyon drágán mennek most a hátsóváltók. Holnap megpróbálok kitalálni valamit. Kicsit még sétáltunk a Virgin River partján, itt egy outdoor esküvőbe is belefutottunk, kb. 20 ember volt jelen, hozták a papot terepjárókkal meg a többi résztvevőt is

Éjszakázni még bringázás közben kinéztem egy canyon peremét, át is vonultunk oda, nem volt könnyű, de megérte. Végre jó meleg volt még naplemente körül is, úgyhogy próbáltam összelegózni a váltót, de nem sikerült. Később érkezett egy pár fiatal, akik aztán eltűntek a canyon mély sziklahasadékaiban. Éreztem, hogy ott valami jó lesz, ezért megkerestük őket. Nagyon jófejek és érdeklődők voltak, sörük is volt, hamar haverok lettünk. 🙂 Ők itt alszanak a mély sziklahasadékok közé kifeszített függőágyaikban. Raktak egy nagy tüzet, fantasztikus hangulata volt a helynek és a fényeknek. Csak bámultam tátott szájjal, hogy ilyen nincs is, tényleg leírhatatlan hangulata volt, sajnos ezt fotókkal vissza adni én nem tudom, de majdnem fogtam a függőágyam és leköltöztem hozzájuk :). Fuck luxushotel

Okt 20. Szarból várat, avagy váltójavítás, majd night ride, életem talán legjobb trailjén

Este már nem volt erőm kitalálni mi legyen a váltóval, de azt megálmodtam, hogy próbálok spórolni és valahogy megoldani kevésből a hátsóváltó problémát. Visszamentünk St. George-ba, ahol volt egy bringabolt, ami tele volt használt cuccal, nagyon reméltem, hogy lesz nekik bontott alkatrész. De persze nem volt egy kompatibilis váltójuk sem, még sérült is csak egy, de annak nagyjából ugyanaz volt a baja, mint az enyémnek. Az egyik részét ki tudtam volna venni és áttenni az enyémbe, de attól még mindig nem működik. Elmentünk még vagy három boltba, de sehol sem volt ilyen öreg cucc már, a 10-es rendszer teljesen kikopott, sem darabok, sem sérült alkatrészbázisnak valók. Pedig mindenhol nagyon segítőkészek voltak, mindent megpróbáltak. Végül az egyik helyen találtak egy sokkal vacakabb és nem is kompatibilis darabot, talán Alivio lehetett, de annak legalább vékony acél lemez volt, és nem merev alu a váltókanál belső fele, ami nekem eltört. Viszont fél centivel hosszabb, ezért, hogy össze tudjam rakni, S alakban kicsit meghajtogattam fogóval meg kalapáccsal, Volt is nagy csodálkozás a szervizben a magyar Meggájver láttán. De sikerült és semmibe nem került. Gyorsan visszamentünk a másik boltba, épp csak elértük még zárás előtt, itt megvettem a másik sérült váltót, amiből kiműtöttem a nekem kellő alkatrészt, összeraktam és tadamm… Nem mondom, hogy olyan, mint új korában, de működik, teszi a dolgát és csak 5 dodo volt. Amúgy meg 90 lett volna. És bízom benne, hogy még valahol találok az út során egy gyári kanalat hozzá és akkor rendben is lesz teljesen.

Gyors készlet feltöltés majd rövid séta a Red Cliffben, ami csodaszép vörös kőhegy, a trail egy canyon szerű rész több medencével és vízeséssel elvileg, de az most épp kiszáradt. Így is nagyon szép volt azért.
Kb. 5 felé indultunk vissza Hurrican felé szálláshelyet keresni, de bennem még volt egy kis mehetnék, akár night ridenak is örülnék most. Így is lett, kinéztem egy jó trailt a szálláshely körül, illetve igazából fordítva…
Iszonyatosan jó trail volt, végig élveztem minden percét. Amíg láttam az első fél órában, addig eszméletlen kilátás volt egy széles és több száz méter magas canyon pereméről, a lemenő nap fényében vörösen világító sziklafalakra, örökre beleégett a retinámba.
A trail hihetetlen kanyargós és technikás volt végig, leírhatatlan helyeken. Szinte csak kő volt a trail, így itt is felfestés van, de nehéz követni. Itt most csak pár fotó készült a régi gépemmel, teljesen élvezhetetlenek, így ez az élmény megmarad nekem, úgysem adná vissza a fénykép. De tényleg talán a legjobb trail volt életemben pedig már láttam azért ezt-azt. Minden pillanatban volt benne valami kihívás.
Éjjelre a trailheadnél vertünk tábort pont a canyon peremén, szuper kilátás lesz, ha közben nem visz el a szél, merthogy brutálisan fúj. Éjjelre és holnapra esőt mondanak, ami azért aggasztó, mert kb 10km agyagos földút hozott ide és voltak benne cifra részek. Már durván villámlik a távolban, szóval lesz még itt még kaland szerintem 🙂

Okt 22. Redbull Rampage, az élet néha nagyon kegyes velem, ok néha szívat is, de ma kitett magáért na

Szinte egész éjjel viharos szél volt, mondhatni álomba ringatott a kocsiban, majd hajnalban olyan felhőket tolt fölénk amilyeneket még sosem láttunk. Az egész ég láng vörös volt, próbáltam lefotózni, de nem sok sikerrel. Közben a távolban a vihar felhők is látszottak már, szuper villámokkal. Hamarosan ránk is szakadt az ég jégeső formájában, néha kisütött a nap néha szakadt, volt szép szivárvány, közben bent is kezdett vizesedni pár dolog, ugyanis a kocsi továbbra is beázik néha a hátsó ajtó illesztésénél. Két vihar közt ezt mondjuk nagyjából kijavítottam elvileg.
Nagyon felázott a talaj, sokkal rosszabb lett, mint azt vártam, úgyhogy izgalmas kivezető utunk volt, kb. 10 km agyagon és homokban. Volt is egy két viccesebb rész, de ügyes kis kocsi ez, kivitt minket, és élveztem ezt is.

A mai terv az volt, hogy a világ talán legőrültebb MTB versenyének a Redbull Rampage-nek a helyszínére látogatunk. Aki nem ismerne itt egy link https://youtu.be/h7fnzGobNGA
Korábban eszembe sem jutott, hogy ez pont a napokban kerül megrendezésre, és hogy pont itt. Csak az érkezésünkkor kezdtem gyanakodni, rendezők, terepjárók, helikopter Redbull logók stb…
Ennek először örültünk, mert reméltük be lehet menni, majd nem annyira, ugyanis egy kicsit korlátozott képességű biztonsági őr, bár kedvesen, de közölte, hogy ide bizony most 26-ig csak versenyzők és rendezők mehetnek be. Meg persze mi magyarok, de ezt ő akkor még nem tudta

Visszamentünk a szervező bázisra és kinéztünk egy szimpatikus, segítőkész fickót, akinek elmeséltük mi a tervünk és hát, hogy ez nekünk azért nagyon nagy dolog lenne, még ha az emberiségnek semmiség is. De ő is azt mondta, hogy most nem lehet. Nagyon eltökélt voltam nem adtuk fel, néztünk, mint Shrekben a macska, így végül ő adta fel és kitalált valamit, egyeztetett kicsit majd bevágott minket a Polarisba és felvitt a pályára. Hát így történt, hogy olyan helyekre és oly módon jutottunk el, amire nem is számítottunk.  Megmutatta a régi pályát és az új ideit is. Nagyon durvák, ide csak meghalni jönnék bicajjal. Külön vicces számunkra hogy gyakorlatilag a pálya felett aludtunk, de akkor még ezt mi sem tudtuk, légvonalban talán 1 km-re max a régi pálya felett a peremen volt a szálláshelyünk. Hálánk jeléül a maradék sörkészletünk nagyrészét neki ajándékoztuk. Mindig legyen söröd!!!
Jó lenne megnézni a versenyt is, de a 2000 jegy 30 perc alatt fogyott el, pedig nagyon fájdalmas árak vannak. Azért még dolgoztunk az ügyön. Kérdeztük, hogy mi lenne, ha véletlen betúráznánk fentről (onnan csak gyalog, de úgy is nehezen megközelíthető). De mondta a srác, hogy nem ez az év ötlete, a biztonságiak kiszednek. Ja és mint kiderült két közös magyar ismerősünk is van, mivel dolgozott sokat Air race rendezvényeken is, így ismeri a magyar Redbull Air race szervezőket is

Imádom az ilyen pénzért nem kapható élményeket
Délután még benéztünk Zionba egy kisebb sétára, meg kitalálni, hogy holnap melyik nagyobb túrát csináljuk, de ebbe még lehet az időjárás is bekavar majd.
Kifelé jövet találtunk egy bringaboltot, oda még beugrottunk hátha nekik van egy sérült váltójuk, amit az enyémmel mixelve össze tudok legózni egy éppé. És igen, 15 perc keresés után előkerült egy alig törött darabbal, aminek épp volt az a része, ami nekem kell. Így most 90 dollár helyett összesen 20 dollárból lett egy hibátlan és még némi alkatrészem is maradt.
Már megint majdnem lement a nap mire a kinézett táborhelyre értünk, de azért azt sem adták könnyen. Komolyabb offroad szakasz vitt fel, és a végén még le is szavaztuk, féltünk, hogy itt ha reggelre megint leszakad az ég akkor nem tudunk lejönni, nagyon meredek és rossz út volt.
Kerestünk másik placcot nem messze, itt egy kolorádói lány volt rajtunk kívül, vele még hasznos infókat cseréltünk, majd végre pihi.

Okt 22. Lehet lottóznunk is kéne, akkora mázli szériánk van

A nap nem pont úgy kezdődött, ahogy terveztük, korán be akartunk menni Zionban, hogy az Observation Point trailt megcsináljuk, de mivel hol kicsit, hol nagyon esett az eső így maradt a lustálkodás.
Azért délre csak összevakartuk magunkat és bementünk, ekkor az idő is javult már. A visitor centerben kiderült, hogy az esős idő miatt nagy a villámcsapás veszély ezen a trailen így nem ajánlják. De ha már itt voltunk, megkérdeztük véletlen nincs-e üresedés a Subway trailen holnapra. Erre amúgy 3 hónappal előtte kell engedélyt kérni, így nekünk természetesen nem volt, de ha valaki visszamondja, akkor így spontán is be lehet néha jutni. Negyedjére próbáltam ezt megcsípni, most végre sikerült is. Holnap mehetünk a trailre 🙂
Csináltunk még két kisebb túrát az Emerald Pools-hoz és a Weeping Rockhoz, ezek az esős idő miatt kimondottan jók voltak most, több volt bennük a víz.

Az Angels Landing és The Narrows, a park két leghíresebb trailje már korábban megvolt, így azokat most kihagytuk. De azért azt nem hagyom ki, hogy írjak róla, ugyanis tényleg a világ egyik legfantasztikusabb túrái, egymástól kb. 1 km-re az Angels Landing egy 400m magas szikla orom, aminek a második fele láncos út és egy rossz mozdulattal könnyen végignézheted életed filmjét. Eszméletlen kilátás tényleg látni kell. Rengeteg videót és képet találni róla a neten.

A The narrow (nem csak a bejáratig, hanem be a patakba), nekem még kedvesebb. Talán mert sziklaormot már milliót láttam és bár imádom, de már nem újdonság. De ez meg egy szűk, sok helyen mindössze pár méter széles canyon 60-80 méter magas függőleges falakkal, és faltól falig vízzel. Ami helyenként főleg fentebb haladva egyre mélyebb, volt ahol elmerültem, a zsákomat a fejem fölött tartva ki a vízből, de többnyire max térdig ér. Olyan hosszú, hogy akár egész nap is benne lehetsz, és érdemes is.

Béreltünk canyoning cipőt a következő, majd kerestünk egy új a trailhez közeli táborhelyet. Hangulatos patakparti hely jutott mára, de a Redbull Rampage miatt szinte teljesen tele van bringásokkal. Átvittem szomszédolni, elajándékozni a múltkor tévedésből vett kutya eledelt (nekik volt kutyájuk), majd kicsit csevegtünk és kiderült, hogy az egyik bringás srác, lehet tud nekünk jegyet szerezni.

Okt 23. The Subway

Mára a régóta áhított Subway trail került terítékre. Azt mondták nehéz, hosszú, és meghalunk, úgyhogy menjünk napkeltekor. Fájdalmas reggel 6-os kelés után (oké kussolok) vaksötétben átrobogtunk a mindössze 15 percre lévő trailhez. Ezt mondjuk kicsi elwaxoltuk, mert még a partvidéki időzónában gondolkodtunk és azt hittük 7-kor már totál világos van, de az itt 8 óra már. Legalább nem kellett kapkodnunk.
Durván fáztunk, de sok cuccot nem akartunk vinni, hogy ne hátráltasson, mivel tényleg ránk ijesztettek, hogy nagyon nehéz és hosszú. A Subway ikonikus részéig, azaz a kötél nélkül elérhető végéig nincs olyan sok izgalom és nagy csodálkozás. Szép kis patak mellett kell kommandózni, de azért láttam már jobbat is.
A legvége viszont tényleg zseniális, az nagyon tetszett, főleg hogy kicsit meghosszabbítottam és tovább mentem a patak medereben, fel egy vízesés félén, ott ahol már csak kötéllel lehetne. Na az tényleg izgalmas és szép volt, ráadásul egy lábnyom sem volt előttem, így kimaxoltam ezt a részt is. 🙂 Több képet is láthatsz a canyonról a facebook oldalamon.

Kicsit azért többet vártunk ettől a trailtől, és a cipőket is felesleges volt kibérelni 25 dollárért, persze nem bántuk meg csak így, hogy már a legtöbb trailt ismerem itt, biztos nem ez lenne az első, amit ajánlanék, hanem inkább a The Narrows és az Angel Landing a nagyok közül.
A városba visszafelé menet még rákérdeztünk a Rampage jegyekre a srácnál, de egyelőre csak egyet tudott szerezni a srác, így azt elengedtük most.
Estére egy körpanorámás dombtetőn vertünk tábort. Megint csak meseszép helyen a park keleti kijáratától pár percre.

Mivel a Rampage egy szűk hét múlva lesz és mi nagyon be akartunk jutni, így a következő napokat viszonylag a közelben töltöttük, ez idő alatt főleg hot springekre vadásztunk komoly sikerrel.
Fantasztikus élmény egy-egy ilyen meleg vízű forrás és tavacska a semmi közepén. Közben a hazai régi redbullos kapcsolatoktól próbáltunk segítséget szerezni, hogy valahogy juttassanak be, de sajnos ez végül nem sikerült. Így sem voltunk csalódottak, szuper napok voltak.