fbpx

Szombaton Esztergomban rajtol a Tour de Hongrie!

Indul a harc a sárga mezért

Esztergomban, a Szent István térről rajtol augusztus 29-én szombaton 11:30-kor a legnagyobb magyar kerékpárverseny, a 41. Tour de Hongrie mezőnye. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) Europe Tour sorozatában szereplő, elsőkategóriás nemzetközi országúti kerékpárverseny 120 fős mezőnye öt nap alatt 826 kilométert tesz meg a szeptember 2-i kékestetői befutóig, az eseményekről több mint nyolcvan országban számolnak be a televíziós csatornák.

Minden idők legerősebb mezőnye, húsz csapat százhúsz kerékpárosa sorakozik majd fel az esztergomi rajtnál, a versenyzők három kört tesznek meg Esztergom környékén, a Pilisi Parkerdő területén, a Dobogókő felé vezető emelkedőket is megmászva. Ezen a napon gazdára találj a Tour de Hongrie sárga (amelyet az összetettben élen álló kerékpáros viselhet), zöld (a gyorsasági pontverseny legjobbja), piros (a hegyi pontverseny legjobbja) és fehér (a legjobb hazai kerékpáros) meze.

A Magyar Körverseny történetében először indul öt World Team, az amerikai Trek-Segafredo, a holland Jumbo-Visma, az ausztrál Mitchelton-Scott, a lengyel CCC Team és az izraeli Israel Start-Up Nation, nyolc Pro Team, az olasz Androni Giocattoli-Sidermec, az olasz Vini Zabu-KTM, az amerikai Team Novo Nordisk, a belga Alpecin-Fenix, a belga Bingoal-Wallonie Bruxelles, a belga Sport Vlaanderen-Baloise, a norvég Uno-X Pro Cycling Team és a spanyol Caja Rural-Seguros-RGA.

A kontinentális csapatok közül a román-olasz Giotti Victoria-Savini Due, a spanyol Kometa-Xstra, a szlovén Adria-Mobil, a csíkszeredai Team Novák, az osztrák Vorarlberg Santic és a cseh Elkov-Kasper lesz ott a rajtnál, s indul a magyar válogatott hat versenyzője is. A péntek esti hivatalos csapatbemutató 19 órakor kezdődik a Novotel Budapest City szállodánál, az eseményt élőben követhetik az M4Sport.hu oldalán, illetve a Tour de Hongrie hivatalos Facebook-oldalán. A nevezési lista itt olvasható, végleges rajtlistát a péntek délutáni órákban publikálják a szervezők.

A Tour de Hongrie szervezőinek sikerült olyan mezőnyt összeállítani, amelyben ideális esetben nyolc csapatban is lehet magyar kerékpáros, a százhúsz induló között pedig akár tizenöt anyaország-beli és öt székely bringás is szerepet kaphat. Van magyar versenyzője a World Teamek közül a Mitchelton-Scottnak (Peák Barnabás), a CCC Teamnek (Valter Attila), a Pro Teamek közül a Team Novo Nordisknak (Kusztor Péter) és az Androni Giocattoli-Sidermecnek (Pelikán János), a kontinentális csapatokban pedig Dina Márton (Kometa-Xstra), az újdonsült magyar bajnok Filutás Viktor (Giotti Victoria Palomar), Rózsa Balázs, Szentpéteri András és Wermeser Zsombor (Team Novák) kaphat helyet, de a csíkszeredai csapatban szerephez juthat öt székely sportoló – Novák Károly Eduárd, Balázsi Lóránt, Lázár Nándor, Szilágyi Róbert és Török Szilárd – is.

Dér Zsolt szövetségi kapitány a Karl Ádám (UC Monaco), Dina Dániel (Epronex-BSS Oil Team), Orosz Gergő (Epronex-BSS Oil Team), lstlstekker Zsolt (Epronex-BSS Oil Team), Szatmáry András (Cube-Csömör), Palumby Zsombor (SVS Pro Team) összeállítású válogatottat nevezte a viadalra.

A Tour de Hongrie első szakasza szombaton 11:30-kor rajtol a Szent István térről, a várható befutó időpontja: 14:20.

Köszöntő, útvonal, térkép, részletek az első szakaszról: KLIKK IDE!

Tour de Hongrie a TV képernyőjén és az interneten

Az M4Sport minden szakaszról élőben közvetít, de az interneten, a mediaklikk.hu oldalán is élő képet láthatnak az érdeklődők, az egyes versenynapokról készült összefoglalókat pedig öt kontinens több mint nyolcvan országában sugározzák majd a televíziós csatornák (köztük a kontinens legnépszerűbb sportcsatornája, az Eurosport is), vagyis Magyarország legszebb tájait, turisztikai és történelmi nevezetességeit ebben az évben is megmutatja a nagyvilágnak a magyar kerékpáros körverseny.

Az élő közvetítéseket és összefoglalókat az alábbi időpontokban láthatják hazánkban:

Augusztus 29., szombat
13:05: M4Sport (1. szakasz, élő)
19:00: Eurosport 1 (1. szakasz, összefoglaló)
22:00: Eurosport 1 (1. szakasz, összefoglaló – ismétlés)

Augusztus 30., vasárnap
8:30: Eurosport 1 (1. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
14:00: DunaWorld (2. szakasz, élő)
19:00: Eurosport 1 (2. szakasz, összefoglaló)
22:00: Eurosport 1 (2. szakasz, összefoglaló – ismétlés)

Augusztus 31., hétfő
9:30: Eurosport 1 (2. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
10:30: Eurosport 2 (2. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
15:00: M4Sport (3. szakasz, élő)
22:45: M4Sport (3. szakasz – ismétlés)

Szeptember 1., kedd
6:30: Eurosport 2 (2. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
8:30: Eurosport 1 (2. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
9:00: M4Sport (3. szakasz – ismétlés)
9:30: Eurosport 1 (3. szakasz, összefoglaló)
11:30: Eurosport 2 (3. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
15:00: M4Sport (4. szakasz, élő)
21:50: M4Sport (4. szakasz – ismétlés)

Szeptember 2., szerda
6:30: Eurosport 2 (3. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
8:30: Eurosport 1 (3. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
8:55: M4Sport (4. szakasz – ismétlés)
9:30: Eurosport 1 (4. szakasz, összefoglaló)
11:30: Eurosport 2 (4. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
15:00: M4Sport (5. szakasz, élő)
23:25: M4Sport (5. szakasz – ismétlés)

Szeptember 3., csütörtök
6:30: Eurosport 2 (4. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
8:30: Eurosport 1 (4. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
8:55: M4Sport (5. szakasz – ismétlés)
9:30: Eurosport 1 (5. szakasz, összefoglaló)

A versenyről élő képekkel, összefoglalókkal jelentkezünk a viadal hivatalos honlapján, a tdh.hu oldalon, illetve a közösségi médiában, hivatalos Facebook-oldalunkon, Instagram-oldalunkon (tourdehongrie_official) és Twitter-oldalunkon (twitter.com/tourdehongrie).

Utcaszintű online térkép: KLIKK IDE!
Roadbook: KLIKK IDE!

A szombaton várható útlezárások

Szombaton 11:00 és 15:00 óra között a pálya nyomvonala a közúti forgalom elől teljesen elzárásra kerül. Ezen idő alatt a pályát keresztezni gyalogosan csak a kijelölt átengedő pontokon lehet. Kérjük, hogy tartsák be a Rendőrség és a szervezők utasításait!

A legnagyobb magyar kerékpárverseny, a Tour de Hongrie augusztus 29-én szombaton Esztergomban rajtol, a nemzetközi mezőny a Debrecen, Hajdúszoboszló, Karcag, Nyíregyháza, Sárospatak, Kazincbarcika, Miskolc, Gyöngyös-Kékestető útvonalon öt versenynap alatt, hat megyét (Komárom-Esztergom, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves), illetve húsz várost (köztük négy megyeszékhelyt, Debrecent, Nyíregyházát, Miskolcot és Egert), összesen ötvenöt települést érintve 826 kilométert tesz meg a kékestetői befutóig. Ebben az évben húsz csapat vesz részt a versenyen, minden együttes hat kerékpárossal állhat rajthoz a tizenhárom-millió forintos összdíjazású Magyar Körversenyen.

A 41. Tour de Hongrie programja
1. szakasz, augusztus 29., szombat: Esztergom-Esztergom, 118 km
2. szakasz, augusztus 30., vasárnap: Debrecen-Hajdúszoboszló, 158 km
3. szakasz, augusztus 31., hétfő: Karcag-Nyíregyháza, 182 km
4. szakasz, szeptember 1., kedd: Sárospatak-Kazincbarcika, 180 km
5. szakasz, szeptember 2., szerda: Miskolc-Gyöngyös-Kékestető, 188 km

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo