Home Blog Page 287

A kerékpárok is törzskönyvet kaphatnak augusztustól!

Törzskönyvet kapnak azok a kerékpárok, amelyeket az interneten keresztül regisztrálnak tulajdonosaik a „Bikesafe.hu” kerékpár adatbázisba. Az országos kerékpár regisztrációs rendszer 2014 óta működik eredményesen, mára több mint 55.000 kerékpárt regisztráltak. A Rendőrség elsődleges adatbázisként használja a rendszert lopott kerékpárok felderítéséhez, azonosításához és visszaszolgáltatásához.

„A kerékpár törzskönyv – hasonlóan, mint az autóknál – egy egyedi plasztikkártya, amely tartalmazza a kerékpár fontosabb adatait, ám a bringáknál a kerékpár fényképe is látható rajta.” – mint azt Neubauer Tamás rendőr alezredes, a Bikesafe kerékpár regisztráció programkoordinátora elmondta. A rendőrségi helyszíni regisztrációs programok során a rendőrök igazoló kártyát állítanak ki és felragasztják a regisztrációt igazoló matricát is a kerékpárra. Ezzel szemben a magánszemélyek online regisztrációjának igazolására eddig nem készült kézzel fogható dokumentum. Ennek fejlesztésére készítettük el a kerékpár törzskönyvet, melyet mostantól minden online regisztráló kézhez kap, ezzel minden regisztrált kerékpár igazolvánnyal rendelkezik majd.”

Az online regisztráció során otthonról, akár telefonunk segítségével azonnal felvihetjük a kerékpár adatait a biztonságos adatbázisba. A folyamat során minden olyan egyedi azonosítót, fotót és dokumentumot feltölthetünk, amellyel azonosítható a bicikli és igazolható, hogy annak ki a tulajdonosa. Ha ellopják a kerékpárt, az adatbázisban szereplő adatok azonnal a Rendőrség rendelkezésére állnak a feljelentéshez, ami nagyban segítheti a megtalálást, és esélyt ad a tulajdonosnak, hogy visszakapja kerékpárját.

„A Bikesafe program a gyarapodó adatbázissal évről-évre hatékonyabbá válik, csak az idei évben 5 kerékpárt kapott vissza a tulajdonosa a Bikesafe regisztráció segítségével. Négy esetben a lopott és megtalált kerékpárt kapta vissza a tulajdonosa, míg egy bringát egy görbe este során egy virágboltnál hagyott a gazdája, de elfeledkezett róla. Őt a regisztrált bringája alapján találtuk meg és kapta vissza azt.” – mondta el a program koordinátora.

Akik szeretnék kerékpárjukat online regisztrálni, és kiváltani a törzskönyvet, bármikor megtehetik a Bikesafe.hu honlapon 2000 Ft egyszeri díj ellenében.
A díj biztosítja a regisztráló személy banki azonosítását és tartalmazza a kerékpár végleges regisztrációját, a törzskönyv elkészítését, valamint a regisztrációt igazoló biztonsági matricát és ezek postázását. A törzskönyv a kerékpár eladásakor átadható az új tulajdonosnak, a regisztráció pedig ingyenesen átruházható a vevőre, így a kerékpárhoz a törzskönyvet csak egyszer kell kiváltani.
Akiknek már regisztrált bringájuk van a Bikesafe-ben, azok 50% kedvezménnyel tudják a törzskönyvet utánrendelni.

A programot egy civil alapítvány működteti, amely több mint 30 éve több sikeres bűnmegelőzési programmal szolgálja a biztonságot. A program nonprofit és reklámmentes, ezért az adatokat bizalmasan kezelik és nem adják ki reklámcélra. A kerékpár regisztrációs program a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával és együttműködésével valósulhat meg, mely a díjmentes rendőrségi regisztrációt is garantálja.

További részletek a program honlapján!

A láthatatlan ellenség – Fehérvár Cycling Team blog

Hideg Nóri

A Fehérvár Cycling Team tagjai blogolnak magazinunkban, ezúttal Hideg Nóra mesél arról, hogy mi történt vele az elmúlt időszakban és milyen betegséggel kell megküzdenie.

„Minden kerékpáros tudja milyen érzés amikor nem úgy halad a bringa ahogy szeretné. Ezt el kell fogadni, nem mehet minden edzés jól. Azonban megeshet, hogy ez az érzés sokáig elkísér az úton.

Hónapok óta ingadozik a teljesítményem, amire az elején legyintettünk „majd jobb lesz” címszó alatt. Elárulom: nem lett jobb. Vannak jobb napjaim, rosszabbak és még rosszabbak. Nem sokkal egy rosszul sikerült Hegyi OB után elmentem egy teljes körű vizsgálatra (nagyon szépen köszönöm csapattársam, Adri anyukájának a segítséget) és kiderítették, hogy EBV-m, azaz mononukleózisom van.
Több információ a betegségről: https://www.hazipatika.com/betegsegek_a_z/mononukleozis/798/amp.

Ez egy jó és egy rossz hírt hordozott magában. A jó, hogy már tudjuk mivel állunk szemben. A rossz, hogy csak pihenéssel lehet gyógyítani. Határozatlan ideig fel vagyok függesztve bármiféle sporttevékenység alól… Egyelőre a testem még örül a pihenőnek, azonban szívesebben bringáznék helyette. Ebben az időszakban a csapatot segítőként szeretném támogatni.

A sport kiesésével rengeteg időm szabadult fel, amit szeretnék aktívabban eltölteni. Ebbe beletartozik például a nyújtás, az olvasás és a kreatív projektek is, illetve több időt szeretnék tölteni a barátaimmal is.
Mindezek ellenére természetesen türelmetlenül várom, hogy újra bringára pattanhassak és versenyezhessek, de elsősorban most a teljes gyógyulásomra fókuszálunk.”

Nyakunkon a Downhill OB, idén is gyári versenyzőkkel!

Jövő héten főszerepbe kerülnek a downhillesek és ezt teljes mértékben meghálálva biztosan tűzijátékot mutatnak majd be a Bakony szívében, a Rad Company Downhill Országos Bajnokságon!

Sok kérdésre választ kapunk jövő vasárnap, ami nem csak a jéghegy csúcsát, azaz az idei lejtős bajnokok kilétét jelenti, hanem például azt is, hogy a megújult pályán hogyan alakulnak majd az erőviszonyok, kik érhetnek oda a jó helyezésekre a termetes Open mezőnyében és miként szerepelnek majd a merevvázasok a saját kategóriájukban, talán idén utoljára.

Vajon talál-e legyőzőre az elmúlt két év abszolút elsője, a Kellys Factory Team szlovák versenyzője, Rastislav Baranek? A lehetőség adott, hiszen idén is érkezik a csapatuk Eplénybe, így ismét megpróbálhatjuk felvenni a többszörös világkupa döntős, Európa Kupa győztes riderrel a versenyt. Ki lehet esélyes ellene? A tavaly már egész közel kerülő Ferenczi Marcell? Vagy valaki a korábbi bajnokok, bajnokesélyesek közül? Vagy valaki egészen más külföldről?

Junior kategóriában Rasto csapattársa, Kamil Fábry vitte az első helyet tavaly, mögötte a bajnoki címet szerző Szabó Boldizsár végzett. Mindketten rajthoz állnak 2020-ban is, de Boldi már a felnőttek között. Kamil viszont egy tovább erősödött junior mezőnyt kap kihívóinak, óriási csata várható a fiatalok között is.

Akad még sok-sok kiemelni való, de az elmúlt nyolc év összes indulója közül egy óriási dolgot csak egyetlen személy mondhat el magáról, méghozzá, hogy eddig minden eplényi DH OB-n dobogóra állt, azaz 2012 óta folyamatosan. Ő nem más, mint Németh Ádám, aki egyszeres Junior bajnok, háromszoros Merev és egyszeres Open győztes, valamint három további dobogóval rendelkezik az utóbbi két kategóriából. Tudja-e ezt idén folytatni? Lesz-e esélye, hogy jövőre eljusson a tíz dobogóig? A madarak azt csiripelik, hogy ezúttal is Openben indul, ahol tavaly nyerni tudott.

A sok izgalmon és fergeteges hangulaton kívül további tényezők is csalogatják a bringásokat, ezek közé tartozik a már megszokássá vált sorsolások a célba érkezők között, a bőséges rajtcsomag, a Rad Company kitelepülő szervize és boltja, illetve több további szolgáltatás, melyek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy kihagyhatatlan hétvégének nézzünk elébe a jövő héten.

A kedvezményes előnevezés még egy hétig tart a www.dhracing.hu oldalon, ahol böngészhető az aktuális nevezési lista is. Továbbá érdemes folyamatosan nyomon követni az esemény facebook lapját, itt sorra érkeznek az infók, pályaképek és minden egyéb fontos tudnivaló, illetve érdekesség.

Előzetes videó:

Nem szokott csendes lenni a bakonyi völgy a DH OB idején, ez idén akár még fokozottabb is lehet, találkozzunk tehát Eplényben, augusztus 7-től 9-ig!

Kérdezz! Most mindent megtudhatsz a sokakat érdeklő doppingesetről

Fotó: Kenyeres Zsolt

Márciusban írtunk arról, hogy 3 kerékpáros is szerepel a Magyar Antidopping Csoportjának listáján az eltiltottak között. Közülük Balogh Lajos szólalt meg és mondta el, hogy miért kapott 8 hónap eltiltást. Ez az eset a hazai amatőr kerékpárosok között óriási felháborodást okozott, sőt úgy tűnik a szezon kezdetével a helyzet csak romlott, ezért gondoltuk utánajárunk az esetnek és megkeressük kérdéseinkkel a MACS vezetőjét.

A magyar kerékpársportban szerencsére nem gyakoriak a doppingesetek, ezért meglepő volt, hogy a 2019-ben végzett doppingvizsgálatok közül 4 is felkerült a MACS (Magyar Antidopping Csoport) folyamatban lévő ügyeinek listájára. Ezek közül idén tavaszra 3-nak lett meg az eredménye, mindhárom versenyzőt eltiltották valamennyi időre, de a 3 bringás közül mégis Balogh Lajos esete volt a legérdekesebb, melyet a versenyző közvetlenül az eltiltása után megosztott a közösségi médiában mindenkivel.

Röviden összefoglalva a Master3-as (50 év feletti) kerékpáros 8 hónap eltiltást kapott azért, mert szennyezett táplálékkiegészítőt fogyasztott, melyet neki kellett utólag bizonyítani. Hiába nem tudott arról, hogy tiltott szer kerül a szervezetébe, akkoris ő a felelős azért, hogy mi kerül a testébe, végül ezért kapta az eltiltást.

Viszont sokan megkérdőjelezik ennek a történetnek a valóságtartalmát, és mást látnak mögötte. A kedélyeket tovább borzolja, hogy a 8 hónap eltiltás már lejárt és Balogh Lajos a hétvégén rajthoz állt a Master OB-n, amit nagy előnnyel megnyert. Már a verseny előtt voltak szervezkedések, hogy hogyan tiltakozzon a többi induló az eltiltásból visszatérő versenyző indulása ellen, végül a dobogósok nem álltak fel a dobogóra vele, ezzel is kifejezve a nemtetszésüket. Azóta csak romlott a helyzet, a most elért eredményét is páran fenntartásokkal kezelik.

Minket is érdekel az eset, szeretnénk tisztán látni, ezért megkeressük a MACS vezetőjét, Dr. Tiszeker Ágnest, akit felhatalmaztak arra, hogy válaszoljon az ügyhöz kapcsolódó kérdéseinkre. Mivel a közösségi médiában sok kérdés merült fel ezzel az üggyel kapcsolatban ezért úgy gondoltuk, hogy olvasóinknak is megadjuk a lehetőséget, hogy kérdezhessenek.
Kommentben vagy facebook üzentben várjuk, hogy ti mit kérdeznétek és a legjobb kérdéseket fel fogjuk tenni az interjú során!

Bővíti a Magyar Közút a kerékpárutak üzemeltetésére használt speciális munkagépeinek számát

Az Epic beállítása nem egyszerű feladat, de megéri a fáradtságot
Az Epic beállítása nem egyszerű feladat, de megéri a fáradtságot

Folytatja a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a kezelésébe tartozó több mint 1000 kilométernyi kerékpárút üzemeltetéséhez kapcsolódó nagyszabású géppark fejlesztését. 2019-ben 15 speciális munkagépet szerzett be a társaság, ennek folytatásaként idén további 5 speciális traktort és a hozzájuk tartozó adaptereket szereztek be a szakemberek.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018 tavaszától kezdődően vette át a főutakkal párhuzamos lakott területen kívüli és az országos kerékpárút törzshálózat lakott területen kívüli kerékpárforgalmi létesítményeinek üzemeltetési és karbantartási feladatait. Ezzel egységes szemlélet és hatékonyabb munkavégzés mellett végezheti az országos kerékpárhálózat üzemeltetését és fenntartását. Az átadás-átvételt követően valamennyi helyszínen megtörtént az állapotfelmérés és a legsürgősebb beavatkozásokról is gondoskodtak a szakemberek.

Tavaly nyár óta az üzemeltetési és karbantartási feladatokra közel 2 milliárd forintot fordíthat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Ráadásul a kezelésébe került, mostanra több mint 1000 kilométernyi kerékpárúthoz kapcsolódóan a gépparkján is további fejlesztési beruházásokat végezhet, állami, központi költségvetési forrásból. A gépjárműeszközpark fejlesztéseinek mostani második ütemében a társaság a nyílt közbeszerzési eljárás során kiválasztott beszállítótól vásárolt 5 új, speciális kommunális kistraktort a hozzá tartozó, a kerékpárutaknál alkalmazható speciális adapterekkel. A gépeket és adaptereiket kaszálási, hóeltakarítási, síkosság-mentesítési és burkolatseprési munkákhoz fogják használni a mérnökségi szakemberek. Az 5 darab traktorhoz front gémes kasza, sószóró, pótkocsi, kétszárnyú hóeke és homlokseprő is tartozik. A beruházás teljes költsége több mint nettó 182 millió forint volt.

A munkagépek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szombathelyi, szentesi, kápolnásnyéki, tapolcai, makói mérnökségeire kerülnek majd. Az új munkagépek ünnepélyes átadására 2020. július 30-án, csütörtökön kerülhetett sor a KITE Zrt. sárbogárdi telephelyén. Az eseményen Tóth Péter, közlekedésért felelős helyettes államtitkár és Mikesz Csaba, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese vett részt.

Változás! Új pályán a Brigetio Országúti Mezőnyverseny!

A 13-as út rossz állapota és a koronavírus-járvány miatt új pályán és új távokon versenyezhetnek a Brigetio Országúti Mezőnyversenyen indulói.

Néhány héttel ezelőtt beszámoltunk arról, hogy idén nem marad el a Brigetio Országúti Mezőnyverseny és az előző évekhez képest változatlan útvonalon rendezik. Viszont a koronavírus-járvány és az utak állapota átírta a szervezők tervét és új helyszínt kellett keresni a versenynek.

A kör

Végül sikerült új pályát találni, ami talán még izgalmasabb is lesz, mint az eredeti, de az út minőségének köszönhetően mindenképpen biztonságosabb. Az új útvonal Dunaalmásról indul és a távtól függő számú kört kell megtenni a 12,1 km hosszú körpályán, a rövidtáv 36 km-ének 3 kör lesz a penzum, míg hosszútáv 81 km-én 5 kört + a csonka kört a hegyibefutóval kell teljesíteni.

Csonka kör a hegyibefutóval

További részleteket a verseny honlapján és az előző cikkünkben találtok.

Új enduró teleszkóp a Suntourtól: Suntour Durolux EQ

2020-ban megújult a Suntour enduró és freeride teleszkópja a Durolux, ami az új Equalizer technológiának köszönhetően szebb mozgást ígér és a karbantartása is egyszerűbb.

A Suntour Durolux 2020-ban néhány lényeges változáson esett át az enduró és freeride bringások nagy örömére. Idén debütált a Duroluxban a Suntour negatív légkamra technológiája – mely az Equalizer nevet kapta, innen a névben található EQ rövidítés – aminek köszönhetően javult a villa megindulása. Az Equalizer technológiánál a villa felfújáskor kiegyenlíti a pozitív és a negatív légkamra nyomását, mellyel a gyártó tesztjei szerint érzékenyebb rugózást, szebb megindulást kapunk mintha acélrugós rendszert használnánk.

Elég csak az ízlésünknek megfelelően felfújni a pozitív kamrát és a villa kirugózott állapotban kiegyenlíti a negatív és a pozitív kamra nyomását. A tesztek során 30 %-kal jobb teljesítményt nyújtottak az Equalizer technológiával felvértezett villák, mint az acél negatív rugós társaik. Ezenfelül súlyt is spórolunk meg, mert a levegő tömege alacsonyabb, mint az acélrugóé, ráadásul mindig a bringás tömegéhez állítódik a negatív rugó erőssége, ami az acélrugóról nem mondható el.

A Durolux teleszkópokban PCS (Piston Compensator System) egység végzi a csillapítást, melyből 3-féle közül választhatunk: A felső kategóriás R2C2 PCS, ahol az alacsony sebességű és magas sebességű visszaút- és kompresszió csillapítás is széles határok közt állítható, a közép kategóriás RC2 PCS, ahol az alacsony és magas sebességű kompresszió-csillapítást és a visszautat tudjuk állítani, míg a belépő kategóriás RC PCS egységnél csak az alacsony sebességű kompresszió- és a visszaút-csillapítás állítható.

A különböző modellek között nem csak a csillapításban van különbség, amíg a két felső modell üreges vállakat és QLOC titán tengelyeket (72 gramm) kapott, addig a belépő egy kicsit nehezebb tömör magnézium vállakkal rendelkezik és tengelyekből is egy kicsit egyszerűbbek járnak hozzá.

Fontos megemlíteni még, hogy a Durolux teleszkópokhoz tokeneket is adnak, amikkel tudjuk állítani a pozitív kamra méretét, melyekkel a rugózás karakterisztikáján tudunk változtatni. Ezzel és az Equalizer technológiával teljes egészében személyre szabható az új Durolux mozgása.

Az új Durolux elérhető 29″-os és 27,5″-os verzióban is, így mindenki megtalálhatja a számítását a Duroluxban, a 29-es modell rugóútja 150, 160, 170 mm, míg a 27,5″-es 160, 170, 180 mm.

Elhunyt Bíró Ádám

A MTB maratonok legendás hangja, a magyar kerékpársport egyik felejthetetlen alakja, Bíró Ádám eltávozott közülünk.

Bíró Ádámot olvasóink jelentős részének valószínűleg nem kell bemutatnunk, hiszen a 2000-es években alig volt olyan MTB maraton, ahol ne ő lett volna a speaker. Jellegzetes stílusával elengedhetetlen részét képezte a hegyikerékpár versenyeknek, minden helyzetben, még a legsárosabb versenyeken is képes volt a fáradt indulók arcára mosolyt csalni. A sportban élt, a rendszeresen versenyre járókat mind ismerte. Hosszú ideig el sem lehetett képzelni olyan nagyobb MTB Maratont, ahol nem Ádám indította el a Fire című dallal a versenyt.

Mint régi monti maratonos én is számtalanszor hallgattam Ádámot, hihetetlen mennyiséget volt képes beszélni és a szokatlan stílusának köszönhetően felejthetetlen alakja volt a versenyeknek. Sosem fogom elfelejteni a régi 24 órás versenyek hangulatát, ahol egész nap csak folyamatosan beszélt, ő is legalább olyan teljesítmény nyújtott, mint a részvevők. Nélküle nem volt verseny.
Soha nem fogunk elfelejteni!

Nyugodj békében!

 

Everesting – egyedül nem megy :)

Egy válogatott parakerékpáros blogját olvashatjátok most, Szénási Péter egy nem mindennapi kihívásra készült, a manapság oly népszerű Everesting teljesítését tűzte ki célul. Ezúttal az utolsó előkészületekről és a teljesítésről mesél.

Előkészületek, időjárás:
Az előző tesztnapokból számomra egyértelműen kiderült, hogy az áttétel, – illetve az a tudat, hogy még tudsz eggyel lejjebb váltani, – hatalmas segítséget tud nyújtani egy olyan napon, amikor majd 9000 méter szintet akarsz leküzdeni. A hagyományos országúti váltók 32-es sornál nagyobbat nem tudnak kezelni. Nekem is ilyenem volt, de nagyobbat akartam. Lehetséges a kanál hosszát növelni, azonban ez nehezen beszerezhető és drága (I love Sram). Szerencsére a távol keletről már fillérekért beszerezhető a röviden farkasfognak nevezett közdarab, ami virtuálisan megnyújtja a kanál hosszát. Ilyet raktam fel én is a bringámra, ami némi B-csavar állítás után gyönyörűen vitte a monti sort.

Áttételem már volt bőven, azonban az időjárás nem fogadott kegyeibe. Minden hétvégén felhőszakadás, illetve eső fogadott. Így a július 23-a csütörtököt néztem ki új dátumnak.

Helyszín kiválasztása
A megfelelő szegmens kiválasztásánál nagy segítséget ad az Everesting kalkulátor. Az adott szegmenst beletöltve és a felfelé és lefelé sebességeket beütve, egyszerűen tudsz elemezni, kalkulálni.

Az ideális szegmens minél meredekebb, így sokkal kevesebb mozgási energiát emészt fel a gördülési- és a légellenállás. Az is fontos, hogy könnyen meg tudj fordulni, a lefelé való momentumodból minél többet megőrizz. Célszerű még, hogy a szegmens alacsony forgalmú legyen, lehetőleg nyílegyenes lefelével. 15 óra mászás után senki sem szeretné a féket görcsösen fogva fékezgetni. Illetve, mivel Magyarországon vagyunk az útminőség is döntő tényező. Sok potenciális hely vérzik el ezen a kitételen.

Nekem a Nógrád megyében, a Kelet-cserháti tájegységben elhelyezkedő „kozárdi fal” nevű szegmensre esett a választásom. Egészen pontosan, ezt egészítettem ki 500 méter gurulással és egy kis huplival a faluban, hogy minél többet meg tudjak őrizni a mozgási energiámból.

Segítség, csapat
Tudtam, hogy sok minden előfordulhat és történhet egy Everesting során, ezért Édesanyámat már előre beszerveztem, hogy egész nap ott legyen velem, és tudjon segíteni ha kell.

Tápanyag, élelmek, ruha
Kritikus része a feladatnak a folyamatos energiapótlás. Nekem a teljesítés több mint 9000 kcal volt. Ennyi energiát nehéz, vagy inkább szinte lehetetlen bevinni. Szerencsére az alacsony intenzitás miatt bőven égetünk zsírt, illetve a glikogén raktárakban is található mintegy 1500 kalória. Azonban 5-6 ezer kalóriát menet közben szigorúan pótolni kell. Én az egyszerű, mondjuk ki, „szemét kajáknak” adtam bizalmat. Chips, nápolyi és nasik tömkelege lapult a szatyorban. Ezek mellett óránként két müzli szelet fogyott.
Több mezt raktam be, láb, karmelegítőt kétféle szélmellényt. A déli hőségben nagy segítség volt a szuper könnyű mez. Illetve jó volt 5-6 óra tekerés után száraz ruhát felvenni. Zoknit cserélni kb két óránként álltam meg,
Reggel koffeintabletta indított be, illetve a holtponton is vettem be egyet. Emellett L-karnitint és Beta-alanint fogyasztottam az izotóniás ital mellé.

Délelőtt
A hajnali hármas kelés bevallom, hogy kicsit megviselt, de néhány kör tekerés után, amikor feljött a nap hamar jobb kedvre derültem. A hűvös órákban jól tudtam tartani a tervezett sebességeket, egyedül a pihenők nyúltak hosszúra. Feltűnt, hogy a faluban egyre több szempár fürkészi a mániákusan elsuhanó idegent. Én voltam az aznapi szenzáció! A helyi étterem tulajdonosan viccesen mondta is, hogy ezentúl Himalájának fogják nevezni a hegyet.

Délután
Ahogy a nap egyre jobban perzselt, visszábbvettem a tempót és igyekeztem minél több folyadékot fogyasztani. Ekkor csapott fejbe a legjobban (szó szerint is!) a szegmens hátránya: az észak-dél irány. Az úton végig telibe sütött a nap, egy csepp árnyékot sem adtak a fák.
Az első holtpont 4-5 körül érkezett. Ekkor tudatosult bennem, hogy még rengeteg szint van előttem és a testem kezdi feladni a harcot. Koffeint se mertem többet fogyasztani, nehogy dehidratáljon.
Szerencsére óriási löketet adott, hogy folyamatosan érkeztek az ismerősök és a környékbeli bringások. Mindenki látni akart, biztatott és bekiabált egy-két jó szót. Szelfiztek velem, mint valaki hírességgel 🙂

Este hét-nyolcra valóságos kis dzsembori is kerekedett. 15-20 ismerős sorakozott az út mellett, de alig tudtam velük pár szót váltani, mert nekem aznap még feladatom volt.

Éjszakai műszak
Miután leszállt az éj, előkerültek a lámpák. Hatvani bringások sorfalat állva jöttek mellettem, illetve a barátom apukája végig jött mögöttünk, az autó fényszóróival bevilágítva az utat. Hatalmas segítség volt ez és nagy erőt adott ahhoz, hogy ne adjam fel. Szó szerint is reflektorfénybe kerültem. Az agyam tudta, hogy itt már nem szabad feladni, de a testem minden porcikája tiltakozott.

Ekkora viszont már folyamatos hányingerrel és hidegrázással küzdöttem. Gyakorlatilag a nagyfokú energiahiány miatt fáztam. Nem szoktam 20 fokba reszketni, de most minden végtagom remegett.
A biztatóim azt tanácsolták, hogy üljek be egy kicsit a kocsiba. Pihenjek egy keveset, hunyjak néhány percet. Ebben a helyzetben számomra rendkívül nehéz volt megállni pihenni, hiszen annyian jöttek segíteni és egyszerűen nem akartam játszani az ő idejükkel, mivel ekkor már nagyjából éjjel 11 óra volt. De azt is tudtam, hogy pihennem kell és lassítani a tempón, hogy kibírjam még a végét. A rövid relaxáció és holtpont után nekivágtunk az utolsó 1500 méter szintnek Bencével, Petivel és Zsolttal.

A győzedelmes pillanat, amikor végre 8848 méter szintemelkedést mutatott az eszközöm, hajnal kettőkor jött el. Fent nagyon röviden megünnepeltük a végét. Azért a többiekkel megígértettem, ha legközelebb ilyen ötletem támad, akkor inkább rúgjanak tökön 🙂

Így, hogy sikeresen megcsináltam, már érzem, hogy hatalmas erőt adott a segítség, amit egésznap kaptam, illetve az a tudat, hogy a tekeréssel az Alapítványnak segíthetek, példát mutathatok, hogy testi fogyatékkal is lehet aktív életet élni. Kérném, hogyha van lehetőségetek támogassátok A végtaghiányos Gyermekekért Alapítványt, hogy a sérülten született gyerekek minél aktívabban illeszkedhessenek be társadalmunkba!

Az alapítvány kézzel lábbal kampányával igyekszik minél több emberhez eljutni.

Egyfelől virtuális futással tudod támogatni a gyerekeket és az egészségedet. Valamint elindult egy licit oldal, ahol számodra már felesleges tárgyakat ajánlhatsz fel illetve vásárolhatsz.

A szervezők 2021-re halasztják a One Belt One Road Hungary és a Visegrád 4 Kerékpárversenyt

A One Belt One Road Hungary és a Visegrád 4 Kerékpárverseny szervezője a Mozgás Egészség Rekreációs Sportegyesület bejelentette, hogy a 2020. augusztus 16-17-re és a 2020. augusztus 19-re tervezett nemzetközi UCI kategóriás versenyeit a 2021-es szezonra halasztja.

A döntés meghozatalában kardinális szerepet játszott a koronavírus-járvány okozta bizonytalanság. Az ezzel összefüggő számos új körülmény és a későbbi szigorítások eshetősége a korábbi elgondolásokkal ellentétben nem teszi lehetővé a nevezett versenyek lebonyolítását, így a One Belt One Road Hungary UCI 2.2-es besorolású viadalt (augusztus 16-17.) és az eredeti tervek szerint az idén immáron nyolcadik alkalommal sorra kerülő Visegrád 4 Kerékpárversenyt UCI 1.2 (augusztus 19.) is jövőre rendezik meg.