Home Blog Page 281

Mi lesz a budapesti kerékpársávokkal?

Tavasszal a koronavírus-járvány okozta szigorú megszorítások alatt eddig nem tapasztalt mértékű kerékpársávot jelölt ki a fővárosi önkormányzat, ráadásul olyan nagy forgalmú helyeken, ahol eddig autók közlekedtek. Az online oktatás és az otthonról dolgozás időszakában ez nem jelentett óriási problémát, hiszen kevesebb gépjármű közlekedett az utakon, ezenfelül szívesebben ültek fel az emberek a kerékpárokra a távolságtartás miatt. Viszont ősszel egyelőre úgy néz ki, hogy a gyerekek visszatérnek az iskolákba és ezzel ismét többen fognak autóba szállni, ami gondokat okozhat a négy keréken haladók számára, ezért végig kell gondolni, hogy melyik kerékpársáv maradhat és melyiket kell megszüntetni.

Természetesen óriási ellentétek vannak a különböző oldalakon állók között, az autósok egy része elképzelni sem tudja, hogy a kerékpársávok a helyükön maradjanak, míg rengeteg kerékpáros kiáll a kerékpársávok mellett, és a politika is felhasználja a kerékpársávok ügyét, mindkét oldal próbál belőle politikai előnyt kovácsolni. A helyzet nem egyszerű, egy olyan városban nehéz megtalálni a jó megoldást, ahol gyakorlatilag az emberek belefulladnak a saját autóikba, addig menthetetlen lesz a főváros amíg rá nem jönnek vagy rá nem kényszerítik az embereket a változásra. Persze nem csak a kerékpár a végleges megoldás, hanem többféle életképes közlekedési módot kell létrehozni, ami alternatíva lehet a jelenleg autóban szenvedők számára.

Egyelőre pontosan nem tudni, hogy melyik sáv fog maradni és melyik szűnik meg, már többféle verziót lehetett hallani az ügyben. A döntés Karácsony Gergelyéké lesz, de a főpolgármester sem tudott végleges választ adni ebben a kérdésben, annyi biztos, hogy lesznek sávok amik megmaradnak és lesznek amiket megszüntetnek. Jelenleg még a tavasszal bevezetett rendszer működik, de pár napon belül lesz változás.

Valószínűleg a Magyar Kerékpárosklub értesülése közel áll a valósághoz, hiszen ők rendszeresen aktívan részt vesznek a kerékpárutak tervezésének segítésében. A nyilatkozatuk itt olvasható:

A Magyar Kerékpárosklub üdvözli a nagykörúti, Bartók Béla úti, Villányi és Tétényi úti kerékpársávok megtartásáról hozott, Karácsony Gergely főpolgármester által bejelentett döntést annak ellenére, hogy a Nagykörút józsefvárosi szakaszán nem a körút átfogó megújulását szolgáló megoldás születhet.

Ahol helyet adnak a kerékpározásnak, ott azt használni fogják: a Nagykörút pár hónap alatt Budapest 2. legnépszerűbb kerékpársávja lett napi 4-5000 használóval az Oktogonnál.

A körúti biciklisáv vonzó kapcsolatot nyújt a kerületek között, segít kerékpárra váltani azoknak az akár autóval közlekedőknek is, akik még nem indultak el biciklivel. A kerékpársávok egyszerre csökkentik a járdán biciklizők számát és autóval is kiszámíthatóbb helyzetet teremtenek.

Régi tartozás és törvényi kötelesség is helyet adni a kerékpározásnak Budapest főútvonalain, ami nélkül a főváros pártokon átívelő támogatással 2014-ben és 2019-ben is elfogadott mobilitási terve sem lenne teljesíthető. Gyors megoldással más utakon is kerékpársávokat lehetne felfesteni a Kerékpárosklub szerint.

A koronavírus terjedése miatt is fontosak a kerékpársávok: biciklin olcsón, egészségesebben és forgalmi dugók nélkül elkerülhető a vírus.

A főpolgármester bejelentette, hogy programot indítanak a Nagykörút megújítására, amit 22 civil szervezet kért. A megújulás alapköve lehet a kerékpársáv, de közlekedésen túlmutató megoldás kell az élhető belváros hiányára, a lakók, kereskedők és vendéglátósok problémáira, hogy közlekedési folyosóból újra virágzó korzó lehessen a Nagykörút.

Arra biztatunk tehát mindenkit, hogy bringázzon hétköznap is! Meglepő lesz, milyen sok élethelyzetben kézenfekvő megoldás a kerékpár!”

Caleb Ewan győzelem, pöttyös trikós dráma a Tour de France 3. szakaszán

Fotó: Letour.fr

A Tour de France 3. szakaszán mezőnyhajrá döntött a győzelemről, ahol Caleb Ewan volt a leggyorsabb, az ausztrál sprinter Sam Bennettel vívott ki-ki meccset, de a végén legyőzte az írt. A nap vesztese Anthony Perez volt, aki miután virtuálisan átvette a pöttyös trikót elesett és feladni kényszerült a versenyt.

Fotó: Letour.fr

A Tour de France 3. szakaszán 198 km volt a penzum a mezőny számára, a pálya több kategorizált emelkedőt tartalmazott, de komoly hegyet nem kellett megmászni a versenyzőknek, így a dombos kategória jellemezte legjobban.

A nap szökése hamar kialakult, Benoit Cosnfroy, Anthony Perez és Jerome Cousin tudott ellépni a többiektől, remélve, hogy pontokat tudnak szerezni a hegyi összetettben. Ami így is lett, a főmezőny elengedte őket és hamar 3 perc fölött volt már az előnyük. Cosnfroy és Perez komoly harcot folytattak a hegyihajrákért, ugyanis ezen múlt, hogy ki veheti fel a nap végén a pöttyös trikót. Perez bizonyult az erősebbnek az első két hegyen, mellyel átvette virtuálisan az első helyet a hegyi összetettben. Ezután kezdődött a dráma, amikor Perez defektet kapott és ütközött a csapatautójával, melynek következtében eltörött a kulcscsontja és feladni kényszerült a versenyt.

Csak Cousin maradt szökésben, akit végül 16 km-rel a cél előtt fogott mezőny. Az utolsó kilométereken komoly csata volt a sprinterek csapatai között, hogy helyzetbe hozzák a leggyorsabb versenyzőjüket. Sagant eléggé magára hagyta a Bora-Hansgrohe, de így is a szlovák bringás indította meg a hajrát, a megindulása elég korai tűnt, mert könnyedén kerülték ki a többiek a végén, először Sam Bennett száguldott el mellette, majd Caleb Ewan indított, aki a végére fél kerékpárhosszt vert Bennettre. A harmadik helyen Nizzolo ért a célba, míg Sagant Hofstetter is megverte. Az összetettben Julian Alaphilippe maradt az élen.

 

A 2020-as Tour de France 3. szakaszának végeredménye:

1 Caleb Ewan (Aus) Lotto Soudal 05:17:42
2 Sam Bennett (Irl) Deceuninck-Quickstep
3 Giacomo Nizzolo (Ita) NTT Pro Cycling
4 Hugo Hofstetter (Fra) Israel Start-Up Nation
5 Peter Sagan (Svk) Bora-Hansgrohe
6 Edward Theuns (Bel) Trek-Segafredo
7 Cees Bol (Ned) Team Sunweb
8 Matteo Trentin (Ita) CCC Team
9 Bryan Coquard (Fra) B&B Hotels-Vital Concept
10 Niccolò Bonifazio (Ita) Total Direct Energie

Az összetett állása a 3. szakasz után:

1 Julian Alaphilippe (Fra) Deceuninck-Quickstep 13:59:17
2 Adam Yates (GBr) Mitchelton-Scott 00:00:04
3 Marc Hirschi (Swi) Team Sunweb 00:00:07
4 Tadej Pogacar (Slo) UAE Team Emirates 00:00:17
5 Davide Formolo (Ita) UAE Team Emirates 00:00:17
6 Egan Arley Bernal Gomez (Col) Ineos Grenadiers 00:00:17
7 Tom Dumoulin (Ned) Team Jumbo-Visma 00:00:17
8 Sergio Andres Higuita Garcia (Col) EF Pro Cycling 00:00:17
9 Guillaume Martin (Fra) Cofidis 00:00:17
10 Esteban Chaves (Col) Mitchelton-Scott 00:00:17

Tour de Hongrie 3. szakasz: Mareczko dupla Nyíregyházán

Az illusztris vendégek is megtekintették az e-kerékpárok motoregység-gyártását, a gyárigazgató az államtitár polgásmester úrnak szemlélteti a technológia lényegét...

Az ausztrál Groves az új sárga mezes

Ismét mezőnybefutót hozott a Tour de Hongrie aktuális szakasza: a Karcag és Nyíregyháza közötti 182 kilométeres etap végén a CCC Team olasz sprintere, Jakub Mareczko ünnepelhetett – akárcsak egy nappal korábban Hajdúszoboszlón. Az összetett élén változás történt: a szakasz második helyezettje, az ausztrál Kaden Groves (Mitchelton-Scott) állt az élre, a legjobb magyar, Szatmáry András a hatodik helyről várhatja a folytatást.

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

Nem kezdték jó hírekkel a napot a karavánban: a vasárnap délutáni hajdúszoboszlói befutónál történt bukás után ugyanis több versenyzőt is kórházba szállítottak kivizsgálásra. Sajnos Boris Vallee (Bingoal-Wallonie Bruxelles) medencecsont-törést, klubtársa, Franklin Six pedig kéztörést szenvedett. A többiek zúzódásokkal megúszták a bukást. Boris Vallee kivételével mindenkit elhagyhatta a kórházat.

Sajnos a szervező csapat egyik fotós motorosa is balesetet szenvedett, a 2019-es Év sportfotója pályázatán díjazott kollégánk, Halmágyi Zsolt és motorvezetője is sérüléseket szenvedett a baleset során – amelyben vétlenek voltak, egy civil autós gázolta el őket a verseny zárásán kívül. Zsolt bordatörésekkel, kar és kézsérülésekkel került kórházba, ráadásul a fotós felszerelésében is komoly károk keletkeztek, motorosa pedig bokatörést szenvedett, s a jármű is tönkre ment. Fotósunk elhivatottságára jellemző, hogy ezek után is munkára jelentkezett, a rajt- illetve a célterületeken készít felvételeket a folytatásban. Ezúton is mielőbbi felépülést kívánunk valamennyiüknek!

A karcagi rajtnál ezúttal 111 versenyző sorakozott fel, a mezőnyt lovas huszárok vezették ki a városból az éles rajtig. Nem kellett sokat várnunk a nap szökésének kialakulására: a spanyol Riccardo Verza (Kometa Xstra Cycling Team), a holland Lennard Hofstede (Team Jumbo-Visma Cycling), a norvég Kristian Kulset (Uno-X Pro Cycling Team), a belga Emiel Planckaert (Sport Vlaanderen – Baloise) és az osztrák Maximilian Kuen (Team Vorarlberg Santic) lépett el a mezőnytől, hogy aztán csaknem három órán keresztül az élen tekerjen.

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

A szökevények elvitték mind a három gyorsasági részhajrát, s időközben hat perc fölé tornászták az előnyüket, de ez sem volt elegendő. A mezőny – ahogyan az várható volt – időben elindította az üldözést, így ezen a napon is mezőnybefutóra került sor.

A nyíregyházi Kossuth téren kijelölt célban ezen a napon is az olasz Jakub Mareczko emelhette magasba a kezét, vagyis Valter Attila klubtársának, a CCC Team sprinterének sikerült dupláznia: a második után a harmadik etapon is ő diadalmaskodott.

A második helyen az ausztrál Kaden Groves ért célba, aki az időjóváírásnak köszönhetően átvette a vezetést az összetett versenyben, s felhúzhatta a Tour de Hongrie sárga mezét. A szakasz harmadik helyére a norvégok tehetsége, Erlend Blikra (Uno-X Pro Cycling Team) érkezett, megelőzve az olasz Matteo Moschettit (Trek-Segafredo).

„A mai hihetetlen csapatmunkát hozott, egész nap dolgoztak a csapattársaim, csak így sikerült utolérnünk a szökevényeket. Minden tökéletesen alakult a végén” – nyilatkozta az M4Sport munkatárásának a szakaszgyőztes Jakub Mareczko.

Nemcsak a sárga, a zöld mez is új gazdára talált, a kétszeres szakaszgyőztes Jakub Mareczko megérdemelten vette át a vezetést a gyorsasági pontversenyben. A legjobb hegyi menőnek járó piros mez maradt a spanyol David Lozanóé (Team Novo Nordisk), a legjobb hazai kerekest illető fehéret pedig továbbra is a válogatott versenyzője, Szatmáry András viselheti.

„Az volt a célunk ma is, hogy benne legyünk a nap szökésében, sajnos ez nem sikerült, a másik nagy célunk az volt, hogy Karl Ádámot egy jó helyezéshez segítsük, de ehhez személy szerint nem sokat tudtam hozzátenni, nekem a sprintben nincs nagy rutinom. Meg akartuk őrizni a fehér mezt is, figyelnünk kellett, hogy ne legyenek szakadások a sorban, és a végén is elöl legyek” – mondta Szatmáry András, aki az összetett verseny hatodik helyéről folytathatja kedden.

A viadal negyedik napján a Sárospatak és Kazincbarcika között 180 kilométeres etapra kerül sor, a rajt 12 órakor lesz a sárospataki várnál, a befutó pedig 16:20 körül Kazincbarcikán, az Építők útján.

EREDMÉNYEK
41. Tour de Hongrie
3. szakasz, Karcag-Nyíregyháza (182 km):
1. Jakub Mareczko (olasz, CCC Team) 3:48:53
2. Kaden Groves (ausztrál, Mitchelton-Scott) azonos idővel
3. Erlend Blikra (norvég, Uno-X Pro Cycéing Team) a. i.
4. Matteo Moschetti (olasz, Trek-Segafredo) a. i.
5. David van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) a. i.
6. Itamar Einhorn (izraeli, Israel Start-Up Nation) a. i.
15. Karl Ádám (magyar válogatott) a. i.
17. Orosz Gergő (magyar válogatott) a. i.

Az összetett versenyben:
1. (sárga mezben az Aktív Magyarország díjáért) Kaden Groves (ausztrál, Mitchelton-Scott) 10:14:45
2. Jon Aberasturi (spanyol, Caja Rural-Seguros-RGA) 2 mp h.
3. Lennard Hofstede (holland, Jumbo-Visma) 3 mp h.
4. Emiel Planckaert (belga, Vlaanderen-Baloise) 6 mp h.
5. Gilles De Wilde (belga, Vlaanderen-Baloise) 7 mp h.
6. Szatmáry András (magyar válogatott) a. i.
16. Dina Márton (Kometa-Xstra) 12 mp h.
22. Valter Attila (CCC Team) a. i.
24. Kusztor Péter (Team Novo Nordisk) a. i.

A gyorsasági pontversenyben:
1. (zöld mezben a Skoda és az Europcar díjáért) Jakub Mareczko (olasz, CCC Team)

A hegyi pontversenyben:
1. (piros mezben a Cofidis díjáért) David Lozano (spanyol, Team Novo Nordisk)

A legjobb magyar versenyző:
1. (fehér mezben a Magyar Közút Zrt. és a Bringasport díjáért) Szatmáry András (magyar válogatott)

A teljes tájékoztató eredménylista: KLIKK IDE!

Következik!

A Sárospatak és Kazincbarcika között kijelölt 180 kilométeres útvonalon csak kisebb emelkedőket kell megmásznia a mezőnynek, többnyire sík pályán teljesítik a távot a versenyzők. A szakasz során három gyorsasági (Szerencs, Kazincbarcika első kör kezdete, Kazincbarcika második kör kezdete) és két hegyi (Tardona első kör, Tardona második kör) részhajrára is sor kerül.
Rajt: Sárospatak, Eötvös út, 12:00
Várható befutó: 
Kazincbarcika, Építők útja, 16:20
Kinek kedvez: a szökevényeknek vagy a sprintereknek, a papírforma alapján Kazincbarcikán mezőnybefutó várható.

Köszöntő, útvonal, térkép, részletek: KLIKK IDE!
 


Tour de Hongrie a TV képernyőjén és az interneten

Az M4Sport minden szakaszról élőben közvetít, de az interneten, a mediaklikk.hu oldalán is élő képet láthatnak az érdeklődők, az egyes versenynapokról készült összefoglalókat pedig öt kontinens több mint nyolcvan országában sugározzák a televíziós csatornák (köztük a kontinens legnépszerűbb sportcsatornája, az Eurosport is), vagyis Magyarország legszebb tájait, turisztikai és történelmi nevezetességeit ebben az évben is megmutatja a nagyvilágnak a magyar kerékpáros körverseny.

Az élő közvetítéseket és összefoglalókat az alábbi időpontokban láthatják hazánkban:

Augusztus 31., hétfő
9:30: Eurosport 1 (2. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
10:30: Eurosport 2 (2. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
15:00: M4Sport (3. szakasz, élő)
22:45: M4Sport (3. szakasz – ismétlés)

Szeptember 1., kedd
6:30: Eurosport 2 (2. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
8:30: Eurosport 1 (2. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
9:00: M4Sport (3. szakasz – ismétlés)
9:30: Eurosport 1 (3. szakasz, összefoglaló)
11:30: Eurosport 2 (3. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
15:00: M4Sport (4. szakasz, élő)
21:50: M4Sport (4. szakasz – ismétlés)

Szeptember 2., szerda
6:30: Eurosport 2 (3. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
8:30: Eurosport 1 (3. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
8:55: M4Sport (4. szakasz – ismétlés)
9:30: Eurosport 1 (4. szakasz, összefoglaló)
11:30: Eurosport 2 (4. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
15:00: M4Sport (5. szakasz, élő)
23:25: M4Sport (5. szakasz – ismétlés)

Szeptember 3., csütörtök
6:30: Eurosport 2 (4. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
8:30: Eurosport 1 (4. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
8:55: M4Sport (5. szakasz – ismétlés)
9:30: Eurosport 1 (5. szakasz, összefoglaló)

A versenyről élő képekkel, összefoglalókkal jelentkezünk a viadal hivatalos honlapján, a tdh.hu oldalon, illetve a közösségi médiában, hivatalos Facebook-oldalunkon, Instagram-oldalunkon (tourdehongrie_official) és Twitter-oldalunkon (twitter.com/tourdehongrie).

Utcaszintű online térkép: KLIKK IDE!
Roadbook: KLIKK IDE!


A kedden várható útlezárások

A Tour de Hongrie 4. szakasza során Sárospatak és Kazincbarcika között – a lassú rajttal együtt – 183 kilométert tesz meg a mezőny, amely 12:00 órakor indul útjára Sárospatakról, az Eötvös útról. A karaván a Sárospatak, Szerencs, Arnót, Sajópálfalva, Sajóvámos, Sajósenye, Boldva, Borsodszirák, Edelény, Múcsony útvonalon jut el Kazincbarcikára, ahonnan továbbindulva két kört tesz meg a mezőny a Kazincbarcika, Tardona, Dédestapolcsány, Bánhorváti, Nagybarca, Vadna, Sajóivánka, Kazincbarcika útvonalon, a Liget úton a második kör végén kerül sor a befutóra. Az útvonal egyes szakaszain teljes útlezárás, máshol rövid ideig tartó mozgó útzár óvja a versenyzők biztonságát. Kérjük, hogy tartsák be a Rendőrség és a szervezők utasításait!

A 41. Tour de Hongrie programja

1. szakasz, augusztus 29., szombat: Esztergom-Esztergom, 118 km
Szakaszgyőztes:
 Jon Aberasturi (spanyol, Caja Rural-Seguros-RGA). Sárga mezben: Jon Aberasturi
2. szakasz, augusztus 30., vasárnap: Debrecen-Hajdúszoboszló, 158 km
Szakaszgyőztes: Jakub Mareczko (olasz, CCC Team). Sárga mezben: Jon Aberasturi
3. szakasz, augusztus 31., hétfő: Karcag-Nyíregyháza, 182 km
Szakaszgyőztes: Jakub Mareczko. Sárga mezben: Kaden Groves (ausztrál, Mitchelton-Scott)
4. szakasz, szeptember 1., kedd: Sárospatak-Kazincbarcika, 180 km
5. szakasz, szeptember 2., szerda: Miskolc-Gyöngyös-Kékestető, 188 km

Alaphilippe ismét sárgában a Tour de France 2. szakaszán!

Fotó: © A.S.O./Alex

A 2019-es Tour de France francia hőse Julian Alaphilippe újra magára ölthette a sárga trikót miután megnyerte a Francia Körverseny 2. szakaszát és az összetettben is az élre állt.

Fotó: © A.S.O./Alex

A Tour de France 2. szakaszán 186 km várt a legnagyobb háromhetes verseny mezőnyére. Mint már a bevezető cikkünkben említettük 2020-ban már a második szakaszon nagyobb hegyek is szerepeltek a verseny programjában, két darab első és egy második kategóriás emelkedőt is le kellett győzni a versenyzőknek. Így előzetesen nem a sprinterek győzelme volt várható, sőt Kristoff sárga trikójának elvesztése is borítékolható volt.

2. szakasz

A megszokott forgatókönyv szerint kezdődött a szakasz, a mezőny elengedte a nap szökését benne Trentinnel és Sagannal, akik gyorsasági hajráért menekültek előre. Trentin szerezte meg a hajrát majd visszaállt a főmezőnybe, míg Sagan a szökevényekkel tartott tovább, bár a hegyeken már ő sem erőlködött és elengedte a szökést. Az elmenés előnye 3 perc fölött egy kicsivel tetőzött, de nem kaptak esélyt a hazaérésre, a mezőny kíméletlenül bedarálta őket. Közben Kristoff is leszakadt a főmezőnyről és biztossá vált, hogy új sárga trikós lesz a szakasz végén.

Az utolsó emelkedőn, a cél előtt 13 km-rel támadt Julian Alaphilippe, akire azonnal ugrott Marc Hirschi és a páros egy 10-15 másodperces előnyt tudott kiépíteni. Adam Yates sem akart lemaradni a szökésről ezért utánuk eredt és gyorsan ledolgozta a különbséget. A szökevényeknek szerencséjük volt, mert Dumoulin hátul elesett Kwiatkowski kerekén, így a Jumbo-Visma nem üldözte őket tovább. 20 másodperc fölé alig tudtak jutni, de a mezőnynek így sem volt esélye utolérni őket a lejtőn. Végül az utolsó km-en egy kis taktikázás is belefért számukra, elég későn indították a hajrát. Hirschi megpróbálta legyőzni Alaphilippet, de egy fél kerék hiányzott hozzá, míg Yates beletörődött a 3. helybe. A mezőny is pár másodpercen belül megérkezett, de az időjóváírásokkal Alaphilippe átvette az összetett első helyet, míg Yates a második helyre lépett elő.

A Tour de France 2. szakaszának eredménye:

1 Julian Alaphilippe (Fra) Deceuninck-Quickstep 4:55:27
2 Marc Hirschi (Swi) Team Sunweb
3 Adam Yates (GBr) Mitchelton-Scott 0:00:01
4 Greg Van Avermaet (Bel) CCC Team 0:00:02
5 Sergio Andres Higuita Garcia (Col) EF Pro Cycling
6 Bauke Mollema (Ned) Trek-Segafredo
7 Alexey Lutsenko (Kaz) Astana Pro Team
8 Tadej Pogacar (Slo) UAE Team Emirates
9 Maximilian Schachmann (Ger) Bora-Hansgrohe
10 Alberto Bettiol (Ita) EF Pro Cycling

Az összetett állása a 2. szakasz után:

1 Julian Alaphilippe (Fra) Deceuninck-Quickstep 8:41:35
2 Adam Yates (GBr) Mitchelton-Scott 0:00:04
3 Marc Hirschi (Swi) Team Sunweb 0:00:07
4 Sergio Andres Higuita Garcia (Col) EF Pro Cycling 0:00:17
5 Tadej Pogacar (Slo) UAE Team Emirates
6 Esteban Chaves (Col) Mitchelton-Scott
7 Davide Formolo (Ita) UAE Team Emirates
8 Egan Arley Bernal Gomez (Col) Ineos Grenadiers
9 Richard Carapaz (Ecu) Ineos Grenadiers
10 Tom Dumoulin (Ned) Team Jumbo-Visma

Tour de Hongrie 2. szakasz: Olasz tűzijáték Hajdúszoboszlón

Szatmáry András remek napja

Az olasz Jakub Mareczko, a CCC Team versenyzője nyerte a Tour de Hongrie hajdúszoboszlói befutóját, de a második szakasznak magyar hőse is volt, a csaknem 130 kilométeren át szökésben lévő Szatmáry András, a magyar válogatott versenyzője az összetettben a harmadik helyre lépett előre. A sárga mezes Jon Aberasturi – a hajrában történt bukás ellenére – megőrizte első helyét az összetettben.

Fotó: TDH.hu/Vanik Zoltán

A 41. Tour de Hongrie második szakaszán a mezőny Debrecenből, a Nagyerdei Stadion elől indult, s a hajdúszoboszlói célig 158 kilométert kellett megtennie. A viadal 119 indulója közül öten már kiszálltak a versenyből, Dina Dániel és Istlstekker Zsolt a magyar válogatottból, Wermeser Zsombor és a csíkszeredai Novák Ede a Team Novákból, valamint a román Ioan Jitaru a Giotti Victoria-Savini Due együtteséből az első szakasz során nem ért célba.

Ott volt viszont a debreceni rajtnál a lengyel Kamil Malecki, akit az esztergomi befutó során történt bukás után kórházba kellett szállítani. Szerencsére megúszta törés nélkül, s vasárnap úgy érezte, meg kell próbálnia a folytatást. Kemény fából faragták a CCC Team bringását, de végül hatvan kilométernyi tekerés után feladta a küzdelmet.

Fotó: TDH.hu/Halmágyi Zsolt

A szakasz elején öten lógtak meg a mezőnyből, Arturo Gravalos (Kometa-Xstra), Diether Sweeck (Alpecin-Fenix), Gilles De Wilde (Vlaanderen-Baloise), Simone Sano (Team Novák) és Ziga Horvat (Adria-Mobil) mellé aztán sikerült felzárkóznia a magyar válogatottból Szatmáry Andrásnak is.

Az első részsiker is a miénk lett, a nyolcvan kilométerrel a rajt után, Debrecenben kijelölt gyorsasági részhajrát Szatmáry András nyerte, aki így virtuálisan átvette a vezetést is az összetettben.

Fotó: TDH.hu/Vanik Zoltán

A szökevények legnagyobb előnye kevéssel haladta meg az öt percet, aztán – ahogyan az várható volt – a mezőny elkezdte ledolgozni a hátrányát. Húsz kilométerre a céltól, a balmazújvárosi részhajráig még kitartott Szatmáryék előnye – a magyar bringás elhozott még egy második helyet –, de az utolsó tíz kilométerre összezárt a mezőny, s elkezdődött a helyezkedés a hajrára.

Hajdószoboszló az elmúlt években emlékezetes befutókat élhetett át, két esztendeje az ukrán Bratascsuk hosszú szökés végén néhány méterrel előzte meg üldözőit a célban, tavaly pedig a cseh Kankovsky mesterien felépített sprintben szerezte meg az első helyet.

Fotó: TDH.hu/Vanik Zoltán

Vasárnap a lengyelek egyik kedvenc üdülőhelyén a lengyel World Team ünnepelhetett: a CCC Team lengyel származású olasz sprintere, Jakub Mareczko szép győzelmet aratott, a befutónál két honfitársát, az olasz Matteo Moschettit (Trek-Segafredo) és Luca Pacionit (Androni Giocattoli-Sidermec) megelőzve. Remekeltek ezen a napon az olaszok, hiszen a Top6-ba öt olasz sprinter került be.

A legjobb huszonöt közé három magyar is bekerült, Karl Ádám a 14., Orosz Gergő a 19., Kusztor Péter pedig a 22. helyen ért célba, a bukás miatt valamennyi célbaérkező azonos időt kapott.

„Fantasztikus nap volt – lelkendezett a szakaszgyőztes Jakub Mareczko, – A szakasz során csak arra koncentráltunk, hogy a végén jó pozícióban legyünk. A csapatom a befutó előtt rengeteget segített, főleg a kanyaroknál, de szerencsém volt a bukásnál is, hogy jó helyen voltam. Hosszú ideje nem sikerült nyernem, úgyhogy a mai egy nagyszerű nap számomra.”

A sprintbefutót egy sajnálatos bukás is megelőzte, az ilyenkor szokásos helyezkedés során összeakadtak néhányan, természetesen ez is közrejátszott az eredmény alakulásában.

A bukásba belekeveredett a sárga mezes Aberasturi is, aki csúnyán megütötte a karját és a vállát. Betekert a célba, de a biztonság kedvéért – ahogyan még négy versenyzőt a bukott bringások közül – kórházba szállítottak kivizsgálásra.

A legjobb magyart illető fehér trikót átvevő és az összetettben a harmadik helyre előrelépő Szatmáry András az MTI-nek elmondta: Dér Zsolt szövetségi kapitánnyal tervezték, hogy Palumby Zsombor vagy ő szökni fog, ám lekéste az első szökést, így utólag kellett felérnie, ami nehéz volt, de utána szépen tempóztak együtt a gyilkos melegben – „egy méter árnyék nem volt” -, amelynek során nyolc-tíz félliteres kulacsot ivott ki.

„Igazán embert próbáló nap volt ez a mai” – mondta. A hajrában történt bukást felidézve kifejtette, nyolcszáz méterrel a cél előtt „szokásos mezőnyhajrás tülekedésben” valaki bukott, a kordon is berepült, neki pedig nem sikerült megállnia, és beesett egy „nagy kupac ember alá”. A bal csuklóját ütötte meg, zúzódásokkal megúszta, ám a verseny folytatására ez is rányomja a bélyegét. Elárulta: a következő etapon regenerálódni akar, ám a negyedik szakaszon talán újra próbálkozni fog a szökéssel. A trikó megszerzésére bónuszként tekint, a megtartása csak a sík szakaszokon lehet cél számára saját bevallása szerint.

Fotó: TDH.hu/Tuba Zoltán

Az összetett versenyben Aberasturi megőrizte első helyét, s ezzel együtt a sárga mezt is, Caden Groves maradt második, Szatmáry András pedig a nap során begyűjtött időjóváírásoknak köszönhetően a harmadik helyre lépett.

Hétfőn következik a Tour de Hongrie harmadik szakasza, a Karcag és Nyíregyháza között kijelölt 182 kilométeres útvonalon, ismét szinte teljesen sík pályán teljesítik a távot a versenyzők. A karcagi Kossuth térről 12:30-kor indul a verseny, az etap során három gyorsasági (Hortobágy, Hajdúböszörmény, Nagykálló) részhajrára is sor kerül, a befutó Nyíregyházán, a Kossuth téren, 16:30-kor várható.

41. Tour de Hongrie
2. szakasz, Debrecen-Hajdúszoboszló (158 km):
1. Jakub Mareczko (olasz, CCC Team) 3:38:20
2. Matteo Moschetti (olasz, Trek-Segafredo) azonos idővel
3. Luca Paolini (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec) a. i.
4. Andrea Guardini (olasz, Giotti Victoria-Savini Due) a. i.
5. Itamar Einhorn (izraeli, Israel Start-Up Nation) a. i.
6. Alexander Konychev (olasz, Mitchelton-Scott) a. i.
14. Karl Ádám (magyar válogatott) a. i.
19. Orosz Gergő (magyar válogatott) a. i.
22. Kusztor Péter (Team Novo Nordisk) a. i.

Az összetett versenyben:
1. (sárga mezben az Aktív Magyarország díjáért) Jon Aberasturi (spanyol, Caja Rural-Seguros-RGA) 6:26:14
2. Kaden Groves (ausztrál, Mitchelton-Scott) 4 mp h.
3. Szatmáry András (magyar válogatott) 5 mp h.
4. Gilles De Wilde (belga, Vlaanderen-Baloise) azonos idővel
5. Adam Toupalik (cseh, Elkov-Kasper) 6 mp h.
6. David Lozano (spanyol, Team Novo Nordisk) 9 mp h.
15. Dina Márton (Kometa-Xstra) 10 mp h.
24. Valter Attila (CCC Team) a. i.
32. Kusztor Péter (Team Novo Nordisk) a. i.

A gyorsasági pontversenyben:
1. (zöld mezben a Skoda és az Europcar díjáért) Itamar Einhorn (izraeli, Israel Start-Up Nation)

A hegyi pontversenyben:
1. (piros mezben a Cofidis díjáért) David Lozano (spanyol, Team Novo Nordisk)

A legjobb magyar versenyző:
1. (fehér mezben a Magyar Közút Zrt. és a Bringasport díjáért) Szatmáry András (magyar válogatott)

A teljes tájékoztató eredménylista: KLIKK IDE!

Bukásokkal kezdődött a Tour de France, Kristoff nyerte a hajrát

A 2020-as Tour de France 1. szakaszán az időjárással és a csúszós utakkal gyűlt meg a versenyzők baja, többen kerültek a földre a nagy nevek közül, de időhátrányt senki nem szenvedett. A hajrában Kristoff volt a leggyorsabb, aki így a sárga trikót is felvehette.

Fotó: letour.fr

Egy 156 km-es, rövid emelkedőkkel tarkított pálya várt a versenyzőkre a 2020-as Tour de France szakaszán. Az időjárás sajnos nem volt a Francia Körverseny mezőnyével, mert gyakorlatilag végig esőben kellett teljesíteni a távot a kerékpárosoknak. A keskeny, poros utak esőben lényegében jégpályává változtak, melynek a versenyzők estek áldozatául.

Az első lejtmenetben már több nagyobb név is földre került, mint például Sivakov, aki mindkét oldalát megütötte, de Dumoulin, Bennett, Quiantana sem maradt ki a „jóból”. A második lejtőre már Tony Martin ment előre jelezvén a mezőnynek, hogy menjenek le együtt óvatosan, de az Astana versenyzői ezt nem látták vagy nem vették figyelembe, melynek szintén bukás lett a vége, ráadásul az elsőszámú emberük verte oda magát. Ezután mindenkinek megjött az esze és a versenyzők maguk neutralizálták a verseny veszélyes szakaszait.

Kb az utolsó 20 km-re indult újra a verseny, ami már biztonságosabbnak tűnő sík terepen zajlott. Sajnos a bukást itt sem úszták meg, többek között Thibaut Pinot-ról szakadt le a ruhája kicsivel a 3 km-es kapu után, a franciák legjobb kerékpárosának tavaly sem volt szerencséje, bár reméljük, hogy idén nem kell feladnia a versenyt.

A mezőnyhajrán Alexander Kristoff volt a leggyorsabb, megelőzve a világbajnok Mads Pedersent és a holland Cees Bolt. Ezzel Kristoff került az élre és ő hordhatja a sárgatrikót a Tour de France második szakaszán.

Az 1. szakasz végeredménye:

1 Alexander Kristoff (Nor) UAE Team Emirates 3:46:23
2 Mads Pedersen (Den) Trek-Segafredo
3 Cees Bol (Ned) Team Sunweb
4 Sam Bennett (Irl) Deceuninck-Quickstep
5 Peter Sagan (Svk) Bora-Hansgrohe
6 Elia Viviani (Ita) Cofidis
7 Giacomo Nizzolo (Ita) NTT Pro Cycling
8 Bryan Coquard (Fra) B&B Hotels-Vital Concept
9 Anthony Turgis (Fra) Total Direct Energie
10 Jasper Stuyven (Bel) Trek-Segafredo

Történelmi spanyol diadal a Bazilikánál

2020.08.29. TDH 1. szakasz Esztergom

Aberasturi nyerte az első szakaszt

Sprintbefutóval ért véget és a spanyol Jon Aberasturi győzelmét hozta a 41. Tour de Hongrie első szakasza: az Esztergom körül kijelölt körpályán 118 kilométert tett meg a mezőny, a befutóra gyönyörű környezetben, a Bazilika lábánál került sor. A viadal történetében először született spanyol szakaszsiker.

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

Húsz csapat 119 versenyzője állt rajthoz szombat délelőtt Esztergomban, az első etapot Hernádi Ádám, a város polgármestere indította el. A hazai kerékpárosok körében igen népszerű dobogókői emelkedőn vezetett át háromszor is az a körpálya, amellyel az első körben csak „ismerkedett” a nemzetközi mezőny. Ezt jelzi, hogy már a szakasz elején útjára engedett egy kilenc főből álló szökevénycsapatot, amely szorgalmasan gyűjtögette a kilométereket, s egészen négy percnyire hizlalta az előnyét.

Fotó: Tdh.hu/Pertorini Márió

A World Teamek – különösen az ausztrál Mitchelton-Scott és az amerikai Trek-Segafredo – azonban időben ritmust váltott a mezőny elején, s a harmadik kör hegymenetére már nem maradt elöl egyetlen szökevény sem. A harmadik hegyi hajrá hozta a magyarok idei első részsikerét, Valter Attila megszerezte a hajráért járó pontokat.

Fotó: Tdh.hu/Pertorini Márió

Ezt követően egy ideig a CCC Team magyar kerékpárosa tekert az élbolyban, de a befutó előtt a sprinterek csapatai újra összezártak, s végül mezőnybefutó döntött a szakaszgyőzelemről. Az első helyet a Caja Rural-Seguros-RGA versenyzője, a spanyol Jon Aberasturi szerezte meg, második lett az ausztrál Kaden Groves (Mitchelton-Scott), harmadik pedig a cseh bajnok Adam Toupalek (Elkov-Kasper).

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán


Jon Aberasturi (balról) a Magyar Körverseny első spanyol szakaszgyőztese

A mieink közül a tavalyi összetett verseny másodikja, Dina Márton (Kometa-Xstra), és harmadikja, Valter Attila is az élbolyban ért célba, így mindketten életben tartották reményeiket a jó összetett eredményre.

A hajrában több bukás is történt, a CCC Team versenyzőjét, Kamil Maleckit kulcscsont-törés gyanújával kórházba szállították, szerencsére a vizsgálat során kiderült, nincs törése, így visszatérhetett a csapatához.

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

„Az utolsó körben kétszer kellett kerékpárt cserélnem, de a végén a csapat segítségével sikerült az élmezőnyben maradnom. Az utolsó négy kilométeren nem voltam túl jó helyzetben, de az utolsó kanyarban sikerült előre kerülnöm. Figyeltem a Michelton-Scott versenyzőjét, Kaden Groves esélyes volt a szakaszgyőzelemre, de a végén mindent beleadtam, és sikerült” – mondta a szakaszgyőztes Jon Aberasturi, aki az összetett első helyezettjének járó sárga mez mellé a gyorsasági pontverseny zöld trikóját is átvehette az eredményhirdetésnél.

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

Valter Attila az MTI érdeklődésére kiemelte: bár az első két körben a Duna-parton haladva hektikus volt a pozicionálás, komolyabb tűzijátékra számított. Az első szökés befogásánál kiemelte a sokat dolgozó Peák Barnabás (Mitchelton-Scott) szerepét. Amint mondta, az utolsó emelkedőn érezte magában az erőt, majd miután egyeztetett egy csapattársával, növelte a tempót, így kialakítva egy kisebb élcsoportot.

Fotó: Tdh.hu/Tuba Zoltán

„Sokat mentem nagy tempón, ám sajnos a Mitchelton-Scottból velünk lévő srác mindent megtett, hogy ne érjünk haza, mivel hátul a csapata hozta a sprinterüket. Együttműködéssel bennünk lett volna a szakaszgyőzelem, akár az összetettet is eldönthettük volna, hiszen volt húsz-harminc másodperc előnyünk is. Mindazonáltal jó jel, hogy így is maradt bennem egy kevés, jók voltak a lábaim, és az utolsó szakaszon lesz lehetőségem bizonyítani”.

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

A hegyi pontversenyben a spanyol David Lozano (Team Novo Nordisk) vezet, piros mezét a negyedik szakaszig egészen biztosan viselheti majd, hiszen csak akkor kerül sor a következő hegyi hajrákra. A legjobb magyar versenyző fehér meze Dina Mártonhoz került, aki tavaly a székesfehérvári befutó után is ezt viselhette.

A befutó után hosszú utazás vár a karavánra, hiszen vasárnap már Debrecenből rajtol majd a Tour de Hongrie második szakasza.

EREDMÉNYEK
41. Tour de Hongrie
1. szakasz, Esztergom-Esztergom (118 km):
1. Jon Aberasturi (spanyol, Caja Rural-Seguros-RGA) 2:48:04
2. Kaden Groves (ausztrál, Mitchelton-Scott) azonos idővel
3. Adam Toupalik (cseh, Elkov-Kasper) a. i.
4. Kamil Gradek (lengyel, CCC Team) a. i.
5. David van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) a. i.
6. Itamar Einhorn (izraeli, Israel Start-Up Nation) a. i.
18. Dina Márton (magyar, Kometa-Xstra) a. i.
27. Valter Attila (magyar, CCC Team) 13 másodperc hátrány
46. Kusztor Péter (magyar, Team Novo Nordisk) 32 mp h.
52. Szatmáry András (magyar válogatott) 45 mp h.

Az összetett versenyben:
1. (sárga mezben az Aktív Magyarország díjáért) Jon Aberasturi (spanyol, Caja Rural-Seguros-RGA)

A gyorsasági pontversenyben:
1. (zöld mezben a Skoda és az Europcar díjáért) Jon Aberasturi (spanyol, Caja Rural-Seguros-RGA)

A hegyi pontversenyben:
1. (piros mezben a Cofidis díjáért) David Lozano (spanyol, Team Novo Nordisk)

A legjobb magyar versenyző:
1. (fehér mezben a Magyar Közút Zrt. és a Bringasportdíjáért) Dina Márton (Kometa-Xstra)

A teljes tájékoztató eredménylista: KLIKK IDE!

Következik!

A Debrecen és Hajdúszoboszló között kijelölt 158 kilométeres útvonalon, gyakorlatilag teljesen sík pályán teljesítik a távot a versenyzők. A szakasz során három gyorsasági (Debrecen – 1. kör, Debrecen – áthaladás, Balmazújváros) részhajrára is sor kerül.
Rajt: Debrecen, Nagyerdei körút, 13:00
Várható befutó: Hajdúszoboszló, Hősök tere, 16:30
Kinek kedvez: a szökevényeknek vagy a sprintereknek, a papírforma alapján Hajdúszoboszlón mezőnybefutó várható.

Köszöntő, útvonal, térkép, részletek: KLIKK IDE!

Kezdődik a Tour de France! Ki nyeri a versenyt?

Augusztus 29-én kezdődik a 2020-as Tour de France, ami több szempontból is érdekességeket tartogat. Egyrészt a verseny időpontja, másrészt a koronavírus-járvány okozta kihívások is nehézségek elé állítják a versenyzőket és a szervezőket, harmadrészt előfordulhat, hogy megtörik a Team Ineos/Sky sokéves uralma.

A 2020-as Tour de France-ot augusztus 29. és szeptember 20. között rendezik, ami szokatlan időpont a Francia Körverseny számára, hiszen normál esetben a Vueltát szokták ebben az időszakban rendezni, míg a Touré a nyár közepe, a július, de a jelenlegi koronavírus-járvány miatt későbbre kellett halasztani. Bár érdekesség, hogy júliusban a járvány szempontjából jobb lett volna megrendezni a versenyt, hiszen most ” a második hullám” alatt jóval több az aktív fertőzöttek száma Franciaországban, mint akkor volt, így a francia kormány és az UCI döntése nem feltétlenül a leglogikusabb. A jelenlegi helyzet előrevetíti, hogy nem biztos, hogy az összes szakaszt meg tudják rendezni, hiszen előállhat olyan helyzet, hogy félbe kell szakítani a legrangosabb háromhetes országúti versenyt. Ezt a fogadóirodák is jól érzékelik, ezért lehet arra is fogadni, hogy végig fog-e menni a Tour vagy nem.

A járványhelyzet után foglalkozzunk végre a tényleges versennyel és a versenyzőkkel. A pandémiás helyzet ellenére a szervezők nem választottak könnyű pályát az idei Tour de France-ra, egy időfutam mellett nyolc hegyiszakaszt kell legyőznie a Francia Körverseny mezőnyének, melyeken ki tud alakulni különbség az összetett menők között. A sprintereknek is kedveztek a rendezők, mert lesz bőven sík szakasz is, bár a második szakaszon valószínűleg a legtöbb sprinter sárgatrikós álma el fog szállni, hiszen ott már komoly emelkedőket is le kell küzdeni és ha valamelyik összetettben érdekelt versenyző csapata úgy gondolja akkor az összes sprintert le fogják tudni szakítani. A hegyiszakaszokra kitérve érdemes megfigyelni, hogy a szeptemberi időpontra tekintettel megeshet, hogy valamelyik szakasz útvonalán változtatni kell majd havazás miatt. A szakaszok eloszlását megfigyelve elmondható, hogy az utolsó napokig komoly verseny lehet az összetett első helyért, mivel az utolsó héten is lesz bőven hegy, és az utolsó előtti szakasz az időfutam, amin még gazdát cserélhet a sárga trikó.

Hogy kik lehetnek harcban az összetett első helyért? Elsősorban mindenki a Team Ineos és a Jumbo-Visma csatáját várja, pár héttel ezelőtt még azt mondtuk volna, hogy a Jumbo-Visma be fogja darálni az Ineost, de azóta történt egy bukás, amiben megsérült Primoz Roglic és Steven Kruijswijk a sárgamezesekből, a brit csapatból pedig Egan Bernal, ráadásul Kruijswijk rajthoz sem tud állni a Touron, míg Bernal és Roglic is arra panaszkodik, hogy még nem épültek fel az esésből (ami vagy igaz vagy nem – szerk). Ezenkívül az Ineosban óriási váltás történt, sem Froome-ot, sem Thomast nem nevezték a versenyre, hanem helyettük Amador és Carapaz került a csapatba, ami felboríthatja az erőviszonyokat. A két nagy csapat között komoly csaták várhatóak, olyan segítők szerepelnek mindkét csapatban, akik maguk is képesek háromhetest nyerni vagy már nyertek is. Az összetettbe még beleszólhat Thibaut Pinot is, aki ha meg tudja ismételni a tavalyi teljesítményét sérülés nélkül akkor akár lenyomhatja a legnagyobb csapatokat is. De az esélyesek között még ott van a csapatot váltó Nairo Quintana vagy Mikel Landa is, akik bármikor okozhatnak meglepetést. Természetesen Bardet is villanhat egyet vagy az Astanából Lopez is okozhat egy nem várt fordulatot, de az Aru-Pogacar párosról sem szabad megfeledkezni.

Kíváncsian várjuk, hogy mi lesz a 2020-as Tour de France-on!

A 2020-as Tour de France versenyzőinek listája:

AG2R La Mondiale

BARDET Romain
LATOUR Pierre
NAESEN Oliver
CHEREL Mikael
COSNEFROY Benoit
VENTURINI Clément
PETERS Nans
VUILLERMOZ Alexis

Astana Pro Team

LÓPEZ Miguel Ángel
LUTSENKO Alexey
FRAILE Omar
IZAGIRRE Gorka
IZAGIRRE Ion
HOULE Hugo
SÁNCHEZ Luis León
TEJADA Harold

Bahrain–McLaren

LANDA Mikel
COLBRELLI Sonny
HALLER Marco
CARUSO Damiano
POELS Wout
MOHORIC Matej
VALLS Rafael
BILBAO Pello

Bora–Hansgrohe

SAGAN Peter
BUCHMANN Emanuel
GROßSCHARTNER Felix
MÜHLBERGER Gregor
KÄMNA Lennard
OSS Daniel
PÖSTLBERGER Lukas
SCHACHMANN Max

CCC Team

VAN AVERMAET Greg
ZAKARIN Ilnur
TRENTIN Matteo
SCHÄR Michael
KOCH Jonas
GESCHKE Simon
DE MARCHI Alessandro
HIRT Jan

Cofidis

LAPORTE Christophe
VIVIANI Elia
HERRADA Jésus
MARTIN Guillaume
PEREZ Anthony
EDET Nicolas
PÉRICHON Pierre-Luc
CONSONNI Simone

Deceuninck – Quick-Step

ALAPHILIPPE Julian
BENNETT Sam
DEVENYNS Dries
JUNGELS Bob
CAVAGNA Rémi
ASGREEN Kasper
MØRKØV Michael
DECLERCQ Tim

EF Pro Cycling

URÁN Rigoberto
HIGUITA Sergio
BETTIOL Alberto
CARTHY Hugh
KEUKELEIRE Jens
MARTÍNEZ Daniel
POWLESS Neilson
VAN GARDEREN Tejay

Groupama–FDJ

PINOT Thibaut
KÜNG Stefan
MOLARD Rudy
GAUDU David
MADOUAS Valentin
REICHENBACH Sébastien
BONNET William
LADAGNOUS Matthieu

Israel Start-Up Nation

HERMANS Ben
VAN ASBROECK Tom
NIV Guy
MARTIN Dan
GREIPEL André
HOFSTETTER Hugo
NEILANDS Krists
POLITT Nils

Lotto-Soudal

CRAS Steff
DE BUYST Jasper
DEGENKOLB John
DE GENDT Thomas
EWAN Caleb
GILBERT Philippe
KLUGE Roger
FRISON Frederik

Mitchelton–Scott

YATES Adam
BEWLEY Sam
CHAVES Esteban
BAUER Jack
IMPEY Daryl
JUUL-JENSEN Christopher
MEZGEC Luka
NIEVE Mikel

Movistar Team

MAS Enric
VALVERDE Alejandro
ERVITI Imanol
OLIVEIRA Nelson
VERONA Carlos
SOLER Marc
ROJAS José Joaquín
PEDRERO Antonio

NTT Pro Cycling

KREUZIGER Roman
POZZOVIVO Domenico
VALGREN Michael
GIBBONS Ryan
BOASSON HAGEN Edvald
GOGL Michael
NIZZOLO Giacomo
WALSCHEID Max

Team Ineos

BERNAL Egan
CARAPAZ Richard
KWIATKOWSKI Michał
ROWE Luke
VAN BAARLE Dylan
SIVAKOV Pavel
AMADOR Andrey
CASTROVIEJO Jonathan

Jumbo – Visma

DUMOULIN Tom
JANSEN Amund Grøndahl
MARTIN Tony
GESINK Robert
VAN AERT Wout
BENNETT George
ROGLIČ Primož
KUSS Sepp

Team Sunweb

ANDERSEN Søren Kragh
ARNDT Nikias
BENOOT Tiesj
BOL Cees
HIRSCHI Marc
NIEUWENHUIS Joris
ROCHE Nicholas
PEDERSEN Casper

Trek–Segafredo

PORTE Richie
MOLLEMA Bauke
PEDERSEN Mads
STUYVEN Jasper
EG Niklas
SKUJIŅŠ Toms
THEUNS Dylan
ELLISONDE Kenny

UAE Team Emirates

ARU Fabio
KRISTOFF Alexander
POGAČAR Tadej
FORMOLO Davide
DE LA CRUZ David
POLANC Jan
LAENGEN Vegard Stake
MARCATO Marco

Total Direct Energie

BONIFAZIO Niccolò
CALMEJANE Lillian
COUSIN Jérôme
GRELLIER Fabien
SICARD Romain
SOUPE Geoffrey
BURGAUDEAU Mathieu
TURGIS Anthony

Arkèa-Samsic

QUINTANA Nairo
BARGUIL Warren
ROSA Diego
ANACONA Winner
QUINTANA Dayer
LEDANOIS Kevin
SWIFT Connor
RUSSO Clément

B&B Hotels – Vital Concept p/b KTM

COQUARD Bryan
ROLLAND Pierre
DEBUSSCHERE Jens
BARTHE Cyril
REZA Kévin
GAUTHIER Cyril
PACHER Quentin
CHEVALIER Maxime

Kezdődhet a harc a sárga mezért: Bemutatták a Tour de Hongrie csapatait

2020. 08. 28. TDH csapatbemutató Budapest

Megérkeztek Budapestre a szombaton rajtoló Tour de Hongrie résztvevői, a hivatalos rajtlistán húsz csapat 119 versenyzője szerepel. Az együtteseket péntek este, a Novotel Budapest City előtt mutatták be a nagyközönségnek.

 

 

Bonyodalmak persze akadtak, hiszen a világ harmincegy országából érkeztek sportolók a Magyar Körversenyre. A koronavírus-járvány pedig az utazási lehetőségeket is beszűkíti, nem jártak jól például a spanyol Caja Rural-Seguros-RGA bringásai, akik csatlakozási nehézségek miatt csak az esti órákban értek a szállodába, így teljes létszámban nem is tudtak részt venni a csapatbemutatón.

A többiek viszont szerencsésen megérkeztek, eljött az öt World Team is, ilyen magas szinten szereplő csapatok korábban még sosem vettek részt magyarországi viadalon. Az amerikai Trek-Segafredo elhozta nagy reménységét is, az amerikaiak junior-világbajnokát, Quinn Simmons-t, de nem ő a pillanatnyilag legmagasabban jegyzett versenyző a mezőnyben, hanem az ausztrál Damien Howson (Mitchelton-Scott), aki néhány napja megnyerte a Cseh Körversenyt.

 

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

Indul a Magyar Körversenyen hét újdonsült nemzeti bajnok, közülük a négy országúti bajnok – a német Marcel Meisen (Alpecin-Fenix), a cseh Adam Toupalik (Elkov-Kasper), a horvát Josip Rumac (Androni Giocattoli-Sidermec) és a mi bajnokunk, Filutás Viktor (Giotti Victoria-Savini Due) – a nemzeti mezét is viselheti majd a viadalon. Négyen – a lengyel Kamil Gradek (CCC Team), a horvát Josip Rumac, a szerb Veljko Sztojnics (Vini Zabu-KTM) és a magyar Peák Barnabás (Mitchelton-Scott) – hazájuk egyéni időfutam-bajnokságán szereztek aranyérmet a közelmúltban.

A harmincegy országból érkezett kerékpárosok közül a mieink vannak a legtöbben, összesen tizenhatan képviselik majd színeinket: a World Teamben szereplő Valter Attila (CCC Team) és Peák Barnabás (Mitchelton-Scott), a Pro Team színeiben induló Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec) és Kusztor Péter (Novo Nordisk), a kontinentális csapatokban tekerő Dina Márton (Kometa-Xstra), Filutás Viktor (Giotti Victoria-Savini Due), Szarka Gergely (Giotti Victoria-Savini Due), Wermeser Zsombor (Team Novák), Rózsa Balázs (Team Novák) és Szentpéteri András (Team Novák), illetve a magyar válogatott hat tagja: Karl Ádám (UC Monaco), Dina Dániel (Epronex-BSS Oil Team), Orosz Gergő (Epronex-BSS Oil Team), lstlstekker Zsolt (Epronex-BSS Oil Team), Szatmáry András (Cube-Csömör) és Palumby Zsombor (SVS Pro Team).

 

Fotó: Tdh.hu/Pertorini Márió

 

Két korábbi Tour de Hongrie-szakaszgyőztes is ott lesz a mezőnyben, az olasz Matteo Moschetti (Trek-Segafredo) 2018-ban Székesfehérváron, a cseh Alois Kankovsky (Elkov-Kasper) tavaly Hajdúszoboszlón utasította maga mögé ellenfeleit, de lesz a mezőnyben korábbi Giro d’Italia-szakaszgyőztes is, az olasz Andrea Guardini (Giotti-Victoria-Savini Due) személyében.

Egy apró érdekesség, ami a mezőny erősségét illeti: a sportágban mértékadó Procyclingstats statisztikái szerint évről évre nő a viadal színvonala, 2015-ben 3, 2016-ban 5, 2017-ben 18, 2018-ban 34, tavaly 77 pontra értékelte a mezőny minőségét, ezúttal 105 pontot eredményezett számunkra a rajtlista.

 

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

 

Az idei Tour de Hongrie rangidőse a csíkszeredai Team Novák vezetője, paralimpiai, világ- és Európa-bajnok klasszis, Novák Károly Eduárd (vagy ahogyan a sportágban legtöbbször hívják, Ede –, aki július végén ünnepelte a negyvennegyedik születésnapját, s nem mellesleg a Román Kerékpáros Szövetség regnáló elnöke is) – ez sem mindennapi. A legfiatalabb induló a tizenkilenc esztendős Quinn Simmons, akinek tehetségéről már szóltunk, alighanem sokan figyelnek majd rá a mezőnyben is.

Valamennyiük számára különleges lesz az idei verseny, s nemcsak a rendkívül erős mezőny miatt: a koronavírus-járvány különleges szabályokat szült, ezekhez minden résztvevőnek és stábtagnak alkalmazkodnia kell.

A teljes rajtlista: KLIKK IDE!

 

Fotó: Tdh.hu/Pertorini Márió

 

A csapatbemutatót online felületén élőben közvetítette az M4Sport, de az ott történtekről készülő riport látható lesz majd az első szakasz közvetítése során, illetve az Eurosport 48 perces összefoglalójában is szerepel majd.

„Egy olyan éven vagyunk túl, amikor már kétszer szerveztünk meg egy versenyt, s a bringások még egy métert sem tettek meg – kezdte köszöntőjét Eisenkrammer Károly, a viadal főszervezője, hozzátéve, reményei szerint szombaton végre a vetélkedés is elkezdődik. – Hátborzongató arra gondolni, hogy szinte az utolsó pillanatban indulhat útjára a viadal, hiszen szeptember elsejétől lezárjuk a határainkat, néhány nappal később már nem lett volna esélyünk ilyen mezőny fogadására. Az is elképesztő, hogy most nemcsak a versenyről, az esélyesekről kell szólni, hanem a koronavírus-járvány miatti intézkedésekről is. Sok szigorú szabálynak kell megfelelnünk az esemény során, ez komoly terheket ró a szervező csapatra, de készen állunk a kihívásra!” A főszervező bemutatta a színes megkülönböztető mezeket is.

 

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

 

A Tour de Hongrie fő támogatója, a Magyar Kormány képviseletében Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos és Menczer Tamás, tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár köszöntötte az esemény résztvevőit.

„Amikor hat évvel ezelőtt Eisenkrammer Károly megkeresett, hogy jó lenne újraindítani a Tour de Hongrie-t, nem hittem volna, hogy mára ide fogunk eljutni – árulta el Révész Máriusz kormánybiztos. – Tavaly négy kontinens televízióiban láthatták a nézők Magyarország legszebb tájait, szombaton és vasárnap az Eurosporton a Tour de France után fogják bemutatni a Magyar Körverseny összefoglalóját. Eljutottunk oda, hogy huszonhárom olyan versenyző szerepel a mezőnyben, aki már részt vett Grand Tour-versenyen. A kormány elfogadta az előterjesztésünket, 2020-2021-et a kerékpározás éve lesz, ennek nyitó rendezvénye pedig a Tour de Hongrie. Bízom benne, hogy ez az esemény lehetőséget ad arra, hogy a kerékpározás üzenete eljusson mindenkihez, hozzájáruljon ahhoz, hogy még többen pattanjanak biciklire, járjanak vele munkába, túrázni.”

 

Fotó: Tdh.hu/Pertorini Márió

 

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek, végre arról beszélhetünk, hogy valamit meg tudunk, valamit meg lehet rendezni, s nem arról, hogy mit kell elhalasztanunk. A koronavírus nyilvánvalóan egészen felforgatta az életünket, sok minden van már mögöttünk, de attól tartok, még előttünk is. A koronavírus egy kicsit hasonlít ehhez a versenyhez, annyiban legalább is, hogy szakaszai vannak. Az első szakaszt Magyarország sikerrel vette, ez teszi lehetővé például azt is, hogy ezt a versenyt meg tudjuk rendezni” – mondta Menczer Tamás államtitkár.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Kovács György Zsolt, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportkapcsolatokért felelős osztályvezetője, Iglói-Nagy István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sportdiplomáciai főosztályának vezetője, Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója is.

 

Fotó: Tdh.hu/Pertorini Márió

 

A hivatalos ceremónián köszöntötte a résztvevőket Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is. A felszólalásnak a szervezők részéről különös jelentőséget adott, hogy immár harmadik esztendeje nem szerepelhetett a Magyar Körverseny programjában a fővárosban.

„Bízom benne, hogy ez a verseny nemcsak a sport, hanem a kerékpározás elfogadását is erősíteni tudja, hiszen igazi kerékpáros forradalom szemtanúi lehetünk, a járvány sokakat rávett arra, hogy a közlekedésnek ezt az egyszerű és mégis nagyszerű formáját válassza. A bemutató során láthattuk az elmúlt évek bejátszásait, Budapest gyönyörű helyszíneit, tudjuk, hogy az idén Magyarország más gyönyörű tájait mutatja majd meg a nagyvilágnak, de Budapest elkötelezett abban, hogy visszacsalogassa ezt a versenyt fővárosunkba” – fogalmazott Karácsony Gergely főpolgármester.

 

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

 

A Tour de Hongrie szombaton délelőtt 11:30-tól Esztergomban indul útjára, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) Europe Tour sorozatában szereplő, elsőkategóriás nemzetközi országúti kerékpárverseny 120 fős mezőnye öt nap alatt 826 kilométert tesz meg a szeptember 2-i kékestetői befutóig, az eseményekről több mint nyolcvan országban számolnak be a televíziós csatornák.

Tobias Lund Andresen az első magyarországi ifjúsági világkupa győztese

Vásárosnamény és Nyíregyháza között egy 107,3 kilométeres szakasszal zárult a Visegrad 4 Juniors Nations’ Cup kerékpárverseny. Az etap végén ezúttal is mezőnyhajrá döntött, amit immáron a negyedik szakaszgyőzelmét ünnepelve a dán Tobias Lund Andresen nyert meg. Az ifjúsági korosztály egyik legnagyobb ígérete ezzel összetettben is toronymagasan győzött.

Az utolsó etap éles rajtját követően a német válogatott kontrollálta a mezőnyt egészen az első gyorsasági részhajráig, ahol a sprinterük, a zöld trikós Luca Dressler bizonyult a leggyorsabbnak az osztrák Stefan Marble és az olasz Manuel Oioli előtt.

Miután kissé megnyugodtak a kedélyek, az osztrák Bernhard Lube lépett el, aki azonban bő húsz másodpercnél nagyobb előnyt nem tudott felépíteni, így rövidesen utol is érték. Az ő próbálkozását honfitársa, Stefan Marble és a svájci Dominik Weiss kettőse követte, ám ők sem jutottak sokkal messzebb.

A nyíregyházi körpályára beérve az első áthaladás egyben a nap második részhajrája is volt, ahol a sárga trikós dán Tobias Lund Andresen bizonyult a leggyorsabbnak, Dressler és a szlovén Ziga Piskule kettősét maga mögé utasítva.

Két körrel a verseny vége előtt Árvai Kristóf indult el, a sprintre készülő olasz válogatott ellenben nem engedte el.

A mezőnyhajrát a dán és az olasz csapat vezette fel, végül ezúttal is Tobias Lund Andresen volt a leggyorsabb, aki ezzel megszerezte negyedik szakaszgyőzelmét két olasz, Lorenzo Ursella és Armando Lettiero előtt. A legjobb magyar kerekes a nyolcadik helyen célba érő Sánta Ármin lett.

„Nem gondoltam volna, hogy négy szakaszt is sikerül nyernem, egy vagy két etapgyőzelemben bíztam, de ez minden álmom felülmúlta. A csapatom ezen a napon is remek munkát végzett, ma már az egész mezőny ellenünk dolgozott, folyamatosan támadtak minket, nem volt könnyű dolgunk. Örülünk, hogy ismét tökéletesen sikerült a sprintet felvezetnünk, így feltettünk az i-re a pontot” – mondta az összetett verseny győztese Tobias Lund Andresen.

„Az első szakaszhoz hasonlóan, a technikás körpálya miatt ezúttal is kaotikus volt a szakasz vége. Az utolsó két kanyarból nagyon jól sikerült kijönnöm, bár a sprintet csak a tizenötödik hely környékéről tudtam megkezdeni, ami annyihoz volt elég, hogy az első tíz között érjek célba” – nyilatkozta a harmadik szakasz során, a legjobb helyen végző magyar kerékpáros Sánta Ármin.

„Két kilométerrel a vége előtt volt egy kisebb bukás, ami miatt majdhogynem meg kellett állnom, így csak a mezőny végén sikerült célba érnem, de ennek ellenére megőriztem összetettben, a legjobb magyarnak járó megkülönböztető trikót. A szakasz során többször is próbálkoztunk, igyekeztünk kontrollálni a történéseket, szerettük volna felvezetni a hajrát. Örülök, hogy részt vehettem ezen a világkupán, bízunk benne, hogy jövőre előrébb léphetünk” – vélekedett a verseny legjobb magyar kerékpárosa Mészáros Bence.

Eredmények

3. szakasz, Vásárosnamény-Nyíregyháza (107,3 km)
1. Tobias Lund Andresen (Dánia) 2:23:01
2. Lorenzo Ursella (Olaszország) a.i
3. Armando Lettiero (Olaszország) a.i
4. Luca Jenni (Svájc) a.i
5. Josef Cekal (Csehország) a.i
6. Alessandro Romele (Olaszország) a.i
7. Igor Nadoveza (Szerbia) a.i
8. Sánta Ármin (Magyarország) a.i
9. Christian Spang Kjeldsen (Dánia) a.i
10. Daniel Sporysch (Csehország) a.i

Összetettben a dán Tobias Lund Andresen győzött a német Luca Dressler és a szintén dán Gustav Wang előtt. A pontversenyben Dressler zárt az élet, a legjobb magyarnak járó megkülönböztető trikót Mészáros Bence szerezte meg, a legjobb cseh Stepan Siroky, a legjobb lengyel Julian Kot, míg a legjobb szlovák Timotej Piliarkin lett. A csapatversenyben a dánok végeztek az első helyen.

Összetett

1. Tobias Lund Andresen (Dánia) 6:03:37
2. Luca Dressler (Németország) + 31 mp
3. Gustav Wang (Dánia) + 32 mp
4. Moritz Kretschy (Németország) + 40 mp
5. Klaus Bitzinger (Németország) + 42 mp
6. Christian Spang Kjeldsen (Dánia) + 43 mp
7. Matic Macek (Szlovénia) + 44 mp
8. Luca Jenni (Svájc) + 46 mp
9. Sefan Marble (Ausztria) + 46 mp
10. Alessandro Romele (Olaszország) + 51 mp
.
13. Mészáros Bence (Magyarország) + 51 mp

A versennyel kapcsolatos további információk, érdekességek a Visegrad 4 Juniors magyar futamának hivatalos honlapján találhatók.