fbpx

Izgalmas versenyek és fergeteges hangulat Nove Mestóban – Ott jártunk!

Az idei harmadik cross country világkupát Csehországban rendezték, ahonnan helyszíni beszámolóval jelentkezünk. A futamoknak több magyar indulója is volt!

Az egész hétvégés program szombati napján a junior és női U23-as futamokat rendezték. Érdekes volt látni, hogy mekkora erő- és kerékpár kezelési különbség van a mezőny eleje és vége között. A junior nőknél magyar indulóként Megyaszai Lilla (Cube-Csömör) a 29. helyen fejezte be a versenyt. Az első helyen papírforma szerint egy svájci lány, Nicole Koller végzett. Eredménylista

Megyaszai Lilla

Megyaszai Lilla

Az utánpótlás fiúk megmérettetése meglepetésre dán sikerrel zárult, Simon Andreassen rajt-cél győzelmet aratott. Dina Márton (Kross – PCCC) technikai gondok miatt már az első körben feladni kényszerült a versenyt, a bal hajtókarja valamilyen oknál fogva lelazult. Erdélyi Attila (Cube -Csömör) egy kör hátrányban, 88.-ként végzett. Eredménylista

Erdélyi Attila

Erdélyi Attila

Az U23-as lányoknál már az első körben megtörtént a dráma, ugyanis a legnagyobb esélyes, világkupa összetettet is vezető Jenny Rissveds (SCOTT-ODLO MTB Racing) lánca leesett és beszorult a hajtókar és a váz közé.

Jenny Rissveds

Jenny Rissveds

Keményen küzdött, végül a 8. helyig sikerült felzárkóznia, de az összetett vezetést elvesztette Helen Groberttel (Focus XC Team) szemben, aki 4. lett. Az első Margo Moschetti (SCOTT – La Clusaz) közel két perccel verte a második Yana Belomoinát (Betch.nl Superior Brentjens). Eredménylista

Helen Grobert

Helen Grobert

A szombati családias légkört vasárnap már izgatott, fesztiválhangulatot árasztó tömeg váltotta, érezni lehetett a feszültséget a levegőben. Kulhavy-fanatikusok a tribünön, Ondrej Cink pólós szurkolói csoportok a pálya különböző pontjain, rengeteg cseh zászló, kürtök, dudák, kereplők és sör.

Az U23-as fiúk futama 9 órakor rajtolt, két magyar indulóval. Meggyesi Gergő (PCCC-Rose) 127., míg Báthory Bercel (PCCC-Rose) 125. lett, mindketten 3 kör hátránnyal fejezték be a versenyt. Az élmezőnyben Michiel van der Heijden (Giant Pro XC Team) és Jordan Sarrou (BH Suntor) harcát láthattuk a győzelemért, amit végül előbbi szerzett meg. Eredménylista

U23 férfi rajt

U23 férfi rajt

A felnőtt nők bemelegítését a csapatsátraknál kémleltem, minden versenyzőn a rajt előtti izgalmat, stresszes arckifejezést lehetett felfedezni. Ez alól a kivételt egyedül Pauline Ferrand-Prevot (LIV Giant) jelentette, aki vidáman beszélgetett a sátorban.

Pauline Ferrand-Prevot kiegyensúlyozottnak tűnt a rajt előtt

Pauline Ferrand-Prevot kiegyensúlyozottnak tűnt a rajt előtt

Ami még érdekes volt, hogy a veterán német, Sabine Spitz (Haibike) országúti kerékpárt használt a melegítéshez, sőt még a rajtdepóba is azt vitette ki a szerelőjével.

Sabine Spitz bemelegítés közben

Sabine Spitz bemelegítés közben

Kis kavarodás volt a Specialized csapatnál, mert rajt előtt 10 perccel még nem találták Annika Langvad időmérő chipjét, de pont meglett a beszólításra.

A rajtkörben a mezőny végéről induló Ferrand-Prevot rögtön az élre állt és onnantól kezdve, végig legjobb köridőket hajtva folyamatosan növelte előnyét.

Ferrand-Prevot porig alázta a mezőnyt

Ferrand-Prevot porig alázta a mezőnyt

Az előző kettő világkupához hasonlóan Nove Mestóban is egy versenyző emelkedett ki a mezőnyből, ezúttal a francia lány, aki idén első világkupáján indult.

Pauline minden körben a leggyorsabb volt

Pauline minden körben a leggyorsabb volt

Viszont nem tétlenkedett eddig sem a szezonban, hiszen országúton is aktív, Marianne Vos csapattársaként például megnyerte a női Fleche Wallonne-t. Teljesítménye több mint meggyőző , a többieknek esélye sem volt ellene.

Nagyon jól éreztem ma magam, jó formában vagyok a szezon kezdete óta. Megpróbáltam akkora különbséget kialakítani a versenytársakkal szemben amekkorát csak tudok és megtartani a célig. Az ötödik sorból indultam, nem gondoltam, hogy ilyen korán előre keveredek, kicsit meglepően hatott. Minden rendben volt, elkezdtem saját tempót menni. Úgy látszik az országúti edzések kifizetődtek – mondta Pauline.

A dobogós helyezésekért nagy csata zajlott, Catherine Pendrel (Luna Pro Team), Gunn-Rita Dahle (Multivan Merida) és Annika Langvad (Specialized) között.

Catharine Pendrel kulcscsonttörésből tért vissza

Catharine Pendrel kulcscsonttörésből tért vissza

Az ezüstérem végül a sérüléséből visszatérő kanadaié lett, aki kiváló állóképességről tett tanúbizonyságot.

Gunn-Rita még mindig a legjobbak között van

Gunn-Rita még mindig a legjobbak között van

Annika egy esés miatt szorult le a dobogóról, amit pont a technikai zóna fölött mutatott be. A bukás miatt a kormánya is elfordult, a szerelő ott állt mellette, de nem segíthetett, ugyanis a gond nem a technikai zónában történt, hanem a pálya egy a zónával párhuzamos szakaszán, ami gyakorlatilag két méterre volt onnan. Miután kézzel visszaegyengette a kormányt a szerelők már nem nyúltak hozzá, viszont a kulacs feladását is sikerült elhibázniuk.A viszontagságoknak meg is lett az eredménye, a dán hölgy még a legjobb ötből is kiszorult, hatodik lett. Negyediknek az ebben az évben remek formát mutató Irina Kalentieva (Oroszország) ért be, megelőzve az dél-afrikai világkupát toronymagasan megnyerő Jolanda Neff-et, akit most defekt és esés is sújtott.

Jolanda Neff üldözi Sabine Spitzet

Jolanda Neff üldözi Sabine Spitzet

Benkó Barbara a pénteki XCE futamon 14. helyen végzett, bíztatóan mozgott, de vasárnap nehéz napot fogott ki, 65. lett.

Barbi a következőket osztotta meg közösségi oldalán:

A mai napra nem igazán találom a szavakat… És az okokat. Valaki más ült a kerékpáromon, ez nem én voltam. Értetlenül állok az erőtlenségem előtt és borzasztó csalódott vagyok. Jól ment már pénteken is a sprint, tegnap is jól éreztem magam, fogalmam sincs mi történt ma, nem értem…

DE!! Ennyi magyart életemben nem láttam és hallottam még Világkupán, köszönöm a sok biztatást és szurkolást, a legeslegjobbak vagytok! Már csak miattatok is összekapom magam hamar! Köszönöm szépen!

Benkó Barbara

Benkó Barbara

Végül, de nem utolsó sorban a férfiak futama következett. Julien Absalon (BMC) top formában, Nino Schurter (SCOTT-ODLO MTB Racing) visszatért az országúti kitérőt követően, Jaroslav Kulhavy (Specialized) és Ondrej Cink (Multivan Merida) hazai közönség előtt. Hatalmas csatára volt kilátás.

A bemelegítés végső pillanatait sikerült elkapnom a rajtdepóban, ahova olasz létére elsőként Marco Aurelio Fontana (Cannondale) érkezett meg.

novemesto2014wc3

Marco Aurielio Fontana melegít

Az olasz nemzeti színű görgőkkel ellátott szabadgörgőn neki is állt még pörgetni. Nino Schurter később jött, de ő is felpattant a görgőre, miközben mellette csapattársa Florian Vogel csak Frischknechttel és a korábbi olimpiai bajnok, Miguel Martinezzel beszélgetett.

A startkörben meglepetésre egy olasz versenyző, Andrea Tiberi (Tropix-FRM) szakadt el a mezőnytől, Nino Schurterrel a nyomában. Az első körben aztán helyreállt a világ rendje, Tiberi leszakadt, Nino pedig Martin Fanger (BMC) társaságában vezette a versenyt.

Nino Schurter nyomában Martin Fanger

Nino Schurter nyomában Martin Fanger

A csehek már elkezdhettek bosszankodni, hiszen fiatal reménységük, Cink defektet kapott, viszont Kulhavy ekkor a harmadik pozícióban volt, amit onnan is lehetett tudni, hogy iszonyatos hangzavart csaptak a helyiek, amikor közeledett. A francia ikon, Julien Absalon is pórul járt, aki a letörésen esett el.

Absalon esése videón:

Julien Absalon végül 5. lett

Julien Absalon végül 5. lett

A második körben a Kulhavy szurkolók is fogták a fejüket, hiszen a helyi hős, Jarda defektet kapott. Nála ezután láncproblémák is jelentkeztek, feladta a versenyt. Az élen Schurter tovább diktálta az iramot, de Fanger csak nem akart leszakadni, ezzel pár nehéz pillanatot okozva a világbajnoknak. Hátulról jó tempóval Stéphane Tempier (BH Suntour) is közeledett, valamint a BMC legénység is felzárkózóban volt Absalonnal és a német bajnok Moritz Milatz-cal.

Moritz Milatz remekelt

Moritz Milatz remekelt

Egy katonát vesztett a svájci alakulat a harmadik körben, Lukas Flückiger defekt miatt maradt le. A verseny az utolsó előtti körben dőlt el, Fanger az egyik sziklás lejtőn defektet kapott. Schurter innentől kezdve uralta a helyzetet és magabiztosan zsebelte be idei első világkupa győzelmét. Második Stéphane Tempier, míg harmadik az okos versenyzést bemutató Moritz Milatz lett. A negyedik pozícióért Daniel McConnel lesprintelte a kétszeres olimpiai bajnok Absalont.

A tervem az volt, hogy gyorsan rajtolok, mert Absalonnak problémái szoktak lenni a start után. Jól is rajtoltam, végig elöl voltam. A verseny közepe felé nem éreztem olyan jól magam, de aztán Martin defektet kapott és egyedül maradtam az élen, mindent beleadtam. Szerencsére gond nélkül célba értem. Nagyon örülök a harmadik győzelmemnek itt – foglalta össze Nino.

Parti András (Waberer ’s Areus Cube) kiválóan helyt állt, 34. helyével olyan neveket utasított maga mögé, mint a dél-afrikai bajnok Philip Buys vagy a Multiva Merida csapat sztárja Rudi van Houts. Juhász Zsolt (Waberer ’s Areus Cube) is jót ment, körhátrány nélkül ért célba, 60. lett.

Juhász Zsolt

Juhász Zsolt

Eredmények

Férfiak:

1. Nino Schurter (Scott-Odlo MTB Racing Team) 1:28:33
2. Stéphane Tempier (BH-Suntour-KMC) +0:00:08
3. Moritz Milatz (BMC Mountainbike Racing Team) +0:00:14
4. Daniel McConnell (Trek Factory Racing) +0:00:28
5. Julien Absalon (BMC Mountainbike Racing Team) +0:00:29
6. José Antonio Hermida Ramos (Multivan Merida Biking Team) +0:00:47
7. Florian Vogel (Scott-Odlo MTB Racing Team) +0:00:48
8. Fabian Giger (Giant Pro XC Team)0 +0:01:02
9. Andrea Tiberi (Tropix-Frm) +0:01:27
10. Thomas Litscher (Multivan Merida Biking Team) +0:01:28

34. Parti András (Waberer’s Areus Cube MTB) +0:06:10
60. Juhász Zsolt (Waberer’s Areus Cube MTB) +0:08:52

Teljes eredménylista

Nők:

1. Pauline Ferrand Prevot (Liv Pro XC Team) 1:26:50
2. Catharine Pendrel (Luna Pro Team) +0:02:50
3. Gunn-Rita Dahle Flesjaa (Multivan Merida Biking Team) +0:03:30
4. Irina Kalentieva (Oroszország) +0:04:05
5. Jolanda Neff (Liv Pro XC Team) +0:04:36
6. Annika Langvad (Specialized Racing XC) +0:04:44
7. Alexandra Engen (Ghost Factory Racing) +0:04:45
8. Sabine Spitz (Sabine Spitz Haibike Pro Team) +0:04:46
9. Katrin Leumann (Ghost Factory Racing) +0:05:07
10. Blaza Klemencic (Feenstra Felt Pb Kenda Bike Team) +0:05:21

65. Benkó Barbara (Focus XC Team) +2kör

Teljes eredménylista

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo