fbpx
Erdélyi Attila

Cube-Csömör UCI MTB Team: Újabb magyar csapat kap profi státuszt

Idén januárban a Cube-Csömör is benevezett a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségnél (UCI) nyilvántartott mountain bike profi csapatok versenyébe. A Csömör KSK kerékpáros együttese, a Cube-Csömör több mint 10 éve az egyik legeredményesebb gárda ...

Középmezőnyben zárták a kerékpáros versenyt fiataljaink Nanjingban

Ma ért véget az Ifjúsági Olimpián a kerékpáros csapatverseny az országúti mezőny számmal, ami után végeredményt hirdettek a lányoknál és a fiúknál is. Öt számban folyt a kerékpárosok küzdelme, MTB XCE, időfutam, BMX, MTB XCO és országúti ...

Megyaszai Lilla és Erdélyi Attila is pontszerző XCO-ban Nanjingban

A mai napon a mountain bike cross-country versenyszámokra került sor az Ifjúsági Olimpián, ahol az első napon remekelő Megyaszai Lilla és Erdélyi Attila voltak érdekeltek. Előbb a lányok futamára került sor, Lilla 30 indulóból a 13. helyen ...

Tolnai Zsanett BMX-ben hozta a pontokat Nanjingban

Öt versenyszámból három mellett már ott  a pipa! Ezek közül kettő-kettőben pontot is szereztek a magyar kerekesek. Kedden BMX-ben Tolnai Zsanett és Móricz Dániel volt az ügyeletes pontvadász - a műveletben a KSI-s Zsanett volt a szerencsésebb. ...

A mai napon Móricz Dániel szerzett pontot az Ifjúsági Olimpián

A mai napon országúti időfutam számokkal folytatódott Naijingban az Ifjúsági Olimpia kerékpáros csapatversenye, a magyarok közül Móricz Dániel és Tolnai Zsanett állt rajthoz. Móricz Dániel A nanjingi ifjúsági olimpián a kerékpárosok ...

4. és 7. hellyel kezdtek junior bringásaink az Ifjúsági Olimpián!

Megyaszai Lilla a negyedik, Erdélyi Attila 7. helyen végzett a Nanjingban zajló Ifjúsági Olimpia első napján, a kerékpárosok mountain bike XCE Eliminator versenyszámában. "A szombati megnyitón a vasárnap induló versenyzőink, Megyaszai Lilla ...

Dina Márton a “sűrűben” küzdött a mountain bike Eb-n

A németországi Sankt Wendel pályáján rendezett mountain bike XCO Európa bajnokságon ma junior versenyzőink is küzdöttek, a legelőkelőbb eredményt Dina Márton érte el. Dina Marci (Fotó: Dósa Eszter) A junior hölgyek futamában a svájciak taroltak, ...

Izgalmas versenyek és fergeteges hangulat Nove Mestóban – Ott jártunk!

Az idei harmadik cross country világkupát Csehországban rendezték, ahonnan helyszíni beszámolóval jelentkezünk. A futamoknak több magyar indulója is volt! Az egész hétvégés program szombati napján a junior és női U23-as futamokat rendezték. Érdekes ...

Nem utazhatnak világkupákra 2014-től a junior mtb-versenyzők, és egyéb változások

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) több szabálymódosítása következtében – melyek elsősorban a mountain bike világkupa-sorozatot érinti – a 19 év alatti versenyzők nem indulnak 2014-től a felnőttekkel egy versenyhétvégén. A juniorok számára ...

Még egy kis MTB-vb, az utánpótlás és Dina Marci szemszögéből

Helyt álltak junior mountain bike XCO versenyzőink a dél-afrikai rendezésű világbajnokságon, Erdélyi Attila (Cube-Csömör) és Dina Márton (BMC-PCCC) a 27., illetve a 44. helyen végzett, ami ifjúsági olimpiai kvótát érő eredmény. Az előzményekről és a ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo