A Tour de France 7. szakaszán a széllel sokaknak meggyűlt a baja, Pogacar időhátrányba került, Bennett elvesztette a zöld trikót és többen is súlyos perceket gyűjtöttek be. A szakasz végén a sprintben viszont ismét Wout van Aert volt a leggyorsabb, mellyel már begyűjtötte második szakaszgyőzelmét a cyclo-cross világából érkező belga kerékpáros.
Fotó: letour.fr
A Tour de France 7. napja a domborzati viszonyok alapján nem tűnt nehéznek, mindössze 168 km-t és két harmadik és egy negyedik kategóriás emelkedőt kellett teljesíteni a mezőnynek, viszont a szél és a Bora-Hansgrohe csapata közbeszólt és egy igazi fordulatokkal teli szakaszt láthattunk.
Az erős szél jó alkalmat adott arra, hogy Sagan csapata megpróbálja visszaszerezni a zöld trikót a szlovák számára, ezért a szélben hamar előreálltak és megtettek mindent azért, hogy leszakítsák a többi sprintert. A tervük jól működött, először Kristoff, Ewan, Nizzolo, Vivianni, majd a zöld trikós Sam Bennett is megadta magát, ezzel növelve Sagan esélyeit a szakaszgyőzelemre és a zöld trikó megszerzésére. A főmezőny előnye folyamatosan nőtt a leszakadt sprinterekkel szemben, így nem volt kérdés, hogy a szakasz végén gazdát fog cserélni a zöld trikó.
A mezőnytől Thomas De Gendt próbálkozott ellépni mikor kicsivel kevesebb mint 100 km volt a távból, de túl nagy előnyre nem tudott szert tenni, 50 mp körül volt a legnagyobb előnye és végül megfogta a Bora-Hansgrohe vezette mezőny.
Óriási fordulóponthoz 35 km-rel a cél előtt érkezett a verseny, amikor az Ineos Grenadiers csapata állt az élre a szélben és páran az összetettben érdekeltek közül leszakadtak, pontosabban egy leszakadó bolyban ragadtak. Erre a sorsra jutott az eddig összetett 3. helyezett Tadej Pogacar is, de Mikel Landa és Richie Porte sem maradt az élbolyban. Hátul hiába próbálkoztak felérni, a hátrányuk folyamatosan nőtt, melyben nagy szerepet játszott az, hogy elöl az Astana vezetett.
Végül kb 40 versenyző érkezett a hajrára, ahol ismét Wout van Aert volt a leggyorsabb, a második helyen Edvald Boasson Hagen ért célba, míg a harmadik helyet Bryan Coquard szerezte meg. Sagan nem volt szerencsés a sprintben, összeütközött Hofstetterrel, melynek következtében kioldott a pedálja és így minden esélye elszállt a szakaszgyőzelemre. Viszont a zöld trikót visszaszerezte a szlovák sprinter Sam Bennettől.
Az összetettben továbbra is Adam Yates vezet, Pogacarék hátracsúszták 1 perc 20 másodpercet, így lesz mit ledolgozniuk a hegyeken.
A 2020-as Tour de France 7. szakaszának eredménye:
A negyvenegyedik alkalommal megrendezett Tour de Hongrie-n az összetettben huszonegyedik helyen végző Dina Márton többet várt magától, ám továbbra is fejlődni akar.
Húsz csapat, 826 kilométer, öt nap – így fest számokban a 41. Tour de Hongrie (TdH), amelyen a tavalyi körversenyen az összetettben 2. helyezett Dina Márton – legjobb második magyarként – ezúttal a 21. helyen végzett.
A Kometa-Xstra Cycling Team 22 éves bringása kitűnően kezdett: a TdH első napján – legjobb magyarként – a 18. helyen gurult át a célvonalon. Bizakodva várta a folytatást, ám a második szakaszon „csupán” a 23. lett, összetettben (15. hely) azonban még így is ő volt a legjobb magyar kerékpáros. A harmadik etapot jóformán ugyanúgy teljesítette, mint az előző napit, és összetettben továbbra is az előkelő 16. helyen állt. A fiatal kerekes a negyedik szakaszban is „odatette” magát, a 19. legjobb idővel teljesítette a Sárospatak és Kazincbarcika közötti 180 kilométeres távot, aminek köszönhetően összetettben a 17. helyről várta a záró, mindent eldöntő napot.
„Az utolsó szakaszon sajnos nem úgy jött ki a lépés, ahogyan elképzeltem – értékelt Dina Márton. – Őszintén szólva, fogalmam sincs, mit rontottam el, pedig egész héten jól ment a bringázás. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy tavaly sokkal előrébb tudtunk helyezkedni a futamok során. Akkor kisebb létszámú, és nem ilyen erős csapatok versenyeztek egymással, így a miénk is labdába tudott rúgni. Idén talán megtehettük volna, hogy a mezőny elejére küldünk valakit a csapatból, aki végigpörgi az összes futamot, ahogyan a World Tour-versenyzők is csinálták, de ez nem lett volna valós elvárás egy kontinentális alakulattól, mint amilyen a miénk. Visszatérve magamra, ha a szerdai napon »jobbak lettek volna a lábaim«, jóval előrébb is végezhettem volna.
Azért is vagyok csalódott, mert az elmúlt időszakban eredményesebben szerepeltem az ennél rangosabb eseményeken.
A verseny első négy szakaszán gyakorlatilag csak »pihentem«, hogy az utolsó napra legyen elég erőm a sikeres befejezéshez, erre tessék, kifogott rajtam a hegyi szakasz. Ez van, most már nem tudok mit csinálni.”
Dina Márton elmondta, a tavalyi remek szereplése alapján az első ötben szeretett volna végezni, és a dobogót sem tartotta elérhetetlen célnak. Tervei meghiúsulásában az is közrejátszott, hogy a tavalyihoz képest idén teljesen mások voltak a körülmények.
„A mostani viadal egészen más volt, mint a tavalyi. Összesen öt World Tour-csapat indult a körversenyen, amelyek ellen egy kontinentális istálló nehezen tudja felvenni a versenyt. Ebből fakadóan idén óriásit ugrott a megméretés színvonala. Jó látni, hogy nemcsak a Tour de Hongrie, hanem az ország kerékpársportja is rohamosan fejlődik. Valter Attila győzelme pedig egyértelműen azt bizonyítja, hogy félig-meddig kinőttük a Tour de Hongrie-t” – vélekedett Dina Márton.
A jövővel kapcsolatban elmondta, igyekszik minden tőle telhetőt megtenni, és érez magában elég erőt, hogy előrébb lépjen.
„Remélem, hogy bekerülök a vébékeretbe, de azt nem tudom, idén milyen versenyeken indulok még el. Feltehetően már nem lesz túl sok viadal. Ennek ellenére nagyon motivált vagyok, szeretném bebizonyítani, hogy ennél jobban is tudok teljesíteni, és bízom benne, hogy a jövőben a csapattal együtt én is szintet lépek, és utolérem Valter Attilát.”
Dina Márton teljesítménye a 41. Tour de Hongrie-n
1. szakasz, Esztergom-Esztergom (118 km): 18. hely (befutó)
2. szakasz, Debrecen-Hajdúszoboszló (158 km): 23. hely (befutó), 15. hely (összetett) 3. szakasz, Karcag-Nyíregyháza (182 km): 24. hely (befutó), 16. hely (összetett) 4. szakasz, Sárospatak-Kazincbarcika (180 km): 19. hely (befutó), 17. hely (összetett)
5. szakasz, Miskolc–Gyöngyös–Kékestető (188 km): 24. hely (befutó), 21. hely (összetett)
A körverseny legjobb három magyar versenyzője 1. Valter Attila 4:35:15 2. Dina Márton (Kometa-Xstra Cycling Team) 1:51 perc hátrány
3. Kusztor Péter (Novo Nordisk) 3:22 p hátrány
Az összetett verseny végeredménye 1. (sárga mezben az Aktív Magyarország díjáért) Valter Attila (magyar, CCC Team) 18:45:55
2. Quinn Simmons (amerikai, Trek-Segafredo) 12 mp hátrány
3. Damien Howson (ausztrál, Mitchelton-Scott) 16 mp hátrány
21. Dina Márton (magyar, Kometa-Xstra) 1:51 p hátrány
(A cikk forrása: csupasport.hu , a cikk szerzője: Márványkövi Ferenc)
A hegyibefutóval végződő 6. szakaszon nem láthattunk komoly versenyt az összetett menők között, viszont a nap szökéséből hazaért Alexey Lutsenko, mellyel ő lett a 2. kazah versenyző, aki Tour de France szakaszt tudott nyerni.
Fotó: letour.fr
A Tour de France 6. szakaszán előzetesen izgalmas versenyre lehetett számítani az összetettben érdekeltek között, hiszen a 191 km hosszú szakasz egy komolyabb emelkedővel fejeződött be. A cél előtt nem sokkal egy első kategóriás hegyet kellett megmásznia a versenyzőknek, ami helyenként 10 % fölötti szakaszokat is tartalmazott, tökéletes alkalmat biztosítva arra, hogy az összetett menők időkülönbséget tudjanak kialakítani egymással szemben.
Ahogy várható volt, a szakasz elején hamar kialakult a nap szökése, végül nyolc versenyzőt – Alexey Lutsenko (Astana), Jesus Herrada (Cofidis-Solution), Nicolas Roche (Sunweb), Rémi Cavagna (Deceuninck-QuickStep), Greg Van Avermaet (CCC Team), Neilson Powless (EF Pro Cycling), Edvald Boasson Hagen (NTT) és Daniel Oss (Bora-Hansgrohe) – engedett el a főmezőny. Az elmenés előnye elérte a 6 és fél percet is, ekkor már virtuálisan Van Avermaet került összetettben az élre. Sokáig a sárga trikós, Adam Yates csapata a Mitchelton-Scott üldözte a szökést, majd a harmadik kategóriás hegyhez érve a Jumbo-Visma vette át tőlük a vezetést. Az első kategóriás hegyen az Ineos Grenadiers kezdte diktálni a tempót és kezdték elhasználni a segítőiket, de túlságosan nem kerültek közel a szökevényekhez. Úgy tűnt mintha ők nem szeretnének ennél gyorsabban haladni és a többi csapat sem ezen a napon szeretné eldönteni a versenyt, az összetett menők szempontjából kényelmes tempóban mentek fel erre a támadásokra is alkalmas, meredek hegyre.
Közben elöl darabjaira esett szét a szökés, Lutsenkonak sikerült megszabadulni a többiektől és a hegytetőre felérve már fél perc előnye volt Herradaval szemben, akit közel egy perc hátránnyal követett a Powless-Van Avermaet páros. Az utolsó kilométereken sem történt változás, így végül Lutsenko nyerte a szakaszt, mellyel ő lett Vinokourov (aki éppen az autóval kísérte őt) után a második kazah, aki szakaszt tudott nyerni a Tour de France-on. Másodikként Herrada ért a célba, míg a harmadik helyet az olimpiabajnok Van Avermaet szerezte meg.
A főmezőnyben az utolsó km-ig nem történt érdemleges esemény, talán Pogacar defektjét lehet megemlíteni, de a szlovén minden probléma nélkül pár perc alatt visszaért. A cél előtt az előző napon a sárga trikót elveszítő Julian Alaphilippe indult meg, melynek eredménye, hogy külön idővel ért a célba, 1 másodpercet tudott faragni a hátrányából. Az összetettben továbbra is Adam Yates maradt az élen, akit Roglic 3, Pogacar 7 másodperc hátránnyal követ.
A 2020-as Tour de France 6. szakaszának eredménye:
A frissítéssel kapcsolatos UCI szabályt valószínűleg sokan nem ismerik az olvasóink közül, így röviden összefoglalnánk. Alapesetben a szabály azt mondja ki, hogy a verseny első 50 km-én és az utolsó 20 km-én tilos a frissítés. Különleges esetekben, például melegben vagy extrém nehéz szakaszokon a versenybíróság eltérhet ettől a szabálytól, de a Tour de France 5. szakaszán ilyen nem történt, tehát az eredeti szabály volt érvényben, azaz tilos volt a frissítés az utolsó 20 km-en. A videón jól látszik, hogy Julian Alaphilippe 17,1 km-rel a vége előtt vette fel a kulacsot a segítőjétől ezzel megszegve a szabályt, amit 200 CHF pénzbüntetéssel és 20 másodperc időbüntetéssel „jutalmazott” a zsűri. De nem csak Alaphilippe kapott büntetést a versenyzők közül, hanem Sepp Kuss és Carlos Verona is ugyanezt a büntetést kapták szabálytalan frissítésért. Azt sem lehet mondani, hogy kifejezetten a sárga trikósra utazott a zsűri, ugyanis már a harmadik szakaszon is kapott Simon Geschke időbüntetést stéherezésért.
A szabálykönyvön túl érdemes megjegyezni, hogy a szabályokat sokszor eddig elég rugalmasan értelmezték a versenybírók, de úgy látszik lassan eljön az ideje annak, hogy a szabályokat megpróbálják maradéktalanul betartatni és akár egy kulacseldobásért vagy pisilésért is el lehet veszíteni a sárga trikót.
A Tour de France 5. szakaszán különleges versenyt láthattak a nézők, melyen végül mezőnyhajrára érkeztek a versenyzők, ahol a Jumbo-Visma sokoldalú bringása Wout van Aert volt a leggyorsabb. A sárga trikó is gazdát cserélt, Alaphilippe nem mindennapi módon vesztette el az összetettben az első helyét.
183 km és két negyedik kategóriás emelkedő várt az 5. szakaszon a Tour de France mezőnyére, mely az előzetes várakozások szerint a sprintereknek kedvezett. Nem mindennapi versenyt láthattunk az ötödik napon, pontosabban fogalmazva nem láthattunk versenyt a szakasz nagy részén, ugyanis nem volt szökés, nem volt üldözés, hanem egyenletes tempóban haladt a Francia Körverseny mezőnye ezen a napon. Mindössze a gyorsasági részhajrán feszültek egymásnak a sprinterek, de azonkívül tényleg nem történt említésre méltó, maximum a tájban lehetett gyönyörködni.
A szakasz végére felgyorsultak az események, az oldalszélben mindenki próbált előre menni, de szerencsére óriási tömegbukás nélkül megúszták ezt a szakaszt a bringások. Látszott, hogy a Jumbo-Visma a tegnapi Roglic győzelem után ismét szakaszt szeretne nyerni, de ezúttal mezőnyhajrában Wout van Aert révén. Dolgoztak neki a végén, bár az utolsó kilométerekre elfogytak a segítői, de megoldotta a belga bringás a helyzetet, áttette a kerekét a Sunweb vonatára Cees Bol mögé és onnan indította a hajrát. Magabiztos nyerte a sprintet van Aert, a második helyen Cess Bol ért célba, míg Sam Bennett a 3. helyet szerezte meg.
Meglepetés történt az összetettben, Julian Alaphilippe-ről lekerült a sárga trikó, bár nem azért, mert leszakadt a hajrán, hanem azért, mert időbüntetést kapott a zsűritől azért mert szabálytalanul frissített az utolsó 20 km-en. Ez a franciának 20 másodperc időbüntetésbe és 200CHF-ba került. Az összetettben Adam Yates került az élre, míg Alaphilippe visszacsúszott a 16. helyre.
A 2020-as Tour de France 5. szakaszának eredménye:
Fantasztikus magyar győzelem született a 41. Tour de Hongrie utolsó szakaszán, a királyetapon, Valter Attila az utolsó kilométeren indított támadására senki sem tudott reagálni, s a lengyel CCC Team bringása megnyerte a kékestetői befutót! A győztes az etapsiker mellé az összetett győztesének járó sárga trikót is megszerezte magának – tizenöt esztendős szünet után ünnepelhetünk újra magyar győztest a hazai körversenyen!
Szerdán, a viadal utolsó napján Miskolc és Gyöngyös-Kékestető között 188 kilométer várt a mezőnyre. Nem kellett sokáig várni az első hegyi hajrára, s Hollóstetőre érve a svájci Roland Thalmann (Vorarlberg-Santic) és a holland Koen Bouwman úgy döntött, megpróbálja szökésben. A holland hamar úgy döntött, abbahagyja a hiábavaló kísérletet, Thalmann azonban csaknem száznegyven kilométeren keresztül egyedül, majd még húsz kilométeren át három felzárkózó versenyzővel elöl tekert. Megszerezte a győzelmeket az útjába eső részhajrákon, de a végére teljesen elkészült erejével, s utolérte a mezőny.
Fotó: Tdh.hu/Halmágyi Zsolt
A döntés – nemcsak a szakaszgyőzelemről, hanem a Tour de Hongrie összetett sikeréről is – az utolsó tíz kilométer döntött. A sárga mezes ausztrál Kaden Groves Mátrafüredig bírta, addig rengeteget dolgozott csapattársaiért, de azt tudta, hogy sprinterként az összetett első helyét nem tarthatja meg.
Fotó: Tdh.hu/Halmágyi Zsolt
A Mátraházára vezető emelkedő első kilométerein a Jumbo-Visma sora diktálta a tempót, négy versenyzője húzta a sort, de ez a taktika nem járt sok sikerrel, bár sokan leszakadtak a sorról, a legerősebbek – köztük Valter Attila – továbbra is ott tekertek az élen.
Az idei Tour de Hongrie legmagasabban jegyzett bringása, a Cseh Körverseny győztese, az ausztrál Damien Howson (Mitchelton-Scott) két és fél kilométerre a céltól robbantott, üldözői egyre jobban lemaradtak tőle, miközben Valter Attila egy nyolc fős csapatban próbálta tartani a lépést.
Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán
Howson túl nagy tempót diktált magának, egyre többször nézett hátra, Valter Attila pedig a jelre várt: ez az utolsó kilométert jelző tábla volt ezen a napon. A CCC Team magyar versenyzője kiállt a nyeregből, s elképesztő hajrába kezdett. Előbb faképnél hagyta az ausztrált, s már kétszáz méterre a céltól látszott, hogy senki sem tudta követni, magabiztosan nyerte meg a kékestetői befutót!
„Az egész csapatom zseniális volt ezen a versenyen, az előző három nap szakaszgyőzelmeihez ugyan nem sokat tettem hozzá, csak egy-egy kulacsot. Ma nagyon jó lábaim voltak, a támadásig egészen könnyedén tudtam jönni, de vitt a motiváció, annyi embertől hallottam, hogy hajrá Attila, így nem lehetett elveszíteni. Nagyon köszönöm mindenkinek, hajrá magyarok!” – mondta a célban a huszonkét esztendős Valter Attila, aki pályafutásának eddigi legnagyobb sikerét érte el.
A szakaszsiker ugyanis egyben azt jelentette, hogy ő szerezte meg az első helyet a 41. Tour de Hongrie összetett versenyében is, Lengyel Tamás 2005-ös sikere óta, tizenöt esztendős szünet után ünnepelhettünk újra magyar győztest a hazai körversenyen! Az összetett verseny második helyén a Trek-Segafredo junior-világbajnoka, az amerikai Quinn Simmons, a harmadikon pedig az ausztrál Damien Howson (Mitchelton-Scott) végzett. Három World Tour-menő,, s egy hatalmas magyar siker.
Fotó: Tdh.hu/Pertorini Márió
Ezen a napon egyetlen színes, megkülönböztető mez nem került veszélybe, a zöld: az olasz Jakub Mareczko (CCC Team) – aki egymást követően három etapot is megnyert az idei viadalon – megnyerte a gyorsasági pontversenyt. A legjobb hegyi menőnek járó piros mezt viszont a Kékestetőn aratott sikerével Valter Attila hódította el, a legjobb magyarnak járó fehér trikó pedig természetesen ugyancsak az övé lett!
41. Tour de Hongrie 5. szakasz, Miskolc–Gyöngyös-Kékestető (188 km)
1. Valter Attila (magyar, CCC Team) 4:35:15
2. Quinn Simmons (amerikai, Trek-Segafredo) 10 mp h.
3. Damien Howson (ausztrál, Mitchelton-Scott) 12 mp h.
4. Matteo Badilatti (olasz, Israel Start-Up Nation) 15 mp h.
5. Tobias Foss (norvég, Jumbo-Visma) 17 mp h.
6. Janez Brajkovic (szlovén, Adria-Mobil) azonos idővel
24. Dina Márton (magyar, Kometa-Xstra) 1:41 p h.
28. Filutás Viktor (magyar, Giotti Victoria-Savini Due) 1:47 p h.
38. Kusztor Péter (magyar, Team Novo Nordisk) 3:12 p h.
42. Palumby Zsombor (magyar válogatott) 4:45 p h.
49. Szatmáry András (magyar válogattot) 6:20 p h.
55. Peák Barnabás (magyar, Mitchelton-Scott) 9:44 p h.
57. Orosz Gergő (magyar válogatott) a. i.
67. Szentpéteri András (magyar, Team Novák) a. i.
68. Pelikán János (magyar, Androni Giocattoli-Sidermec) a. i.
94. Karl Ádám (magyar válogatott) 18:13 p h.
Az összetett végeredmény
1. (sárga mezben az Aktív Magyarország díjáért) Valter Attila (magyar, CCC Team) 18:45:55
2. Quinn Simmons (amerikai, Trek-Segafredo) 12 mp h.
3. Damien Howson (ausztrál, Mitchelton-Scott) 16 mp h.
4. Matteo Badilatti (olasz, Israel Start-Up Nation) 25 mp h.
5. Tobias Foss (norvég, Jumbo-Visma) 26 mp h.
6. Janez Brajkovic (szlovén, Adria-Mobil) 27 mp h.
21. Dina Márton (magyar, Kometa-Xstra) 1:51 p h.
33. Kusztor Péter (magyar, Team Novo Nordisk) 3:22 p h.
35. Filutás Viktor (magyar, Giotti Victoria-Savini Due) 4:05 p h.
42. Szatmáry András (magyar válogattot) 6:25 p h.
66. Palumby Zsombor (magyar válogatott) 15:31 p h.
81. Karl Ádám (magyar válogatott) 20:56 p h.
84. Orosz Gergő (magyar válogatott) 23:08 p h.
86. Pelikán János (magyar, Androni Giocattoli-Sidermec) 23:09 p h.
87. Szentpéteri András (magyar, Team Novák) 23:10 p h.
93. Peák Barnabás (magyar, Mitchelton-Scott) 26:33 p h.
A gyorsasági pontversenyben:
1. (zöld mezben a Skoda és az Europcar díjáért) Jakub Mareczko (olasz, CCC Team) 90 pont
2. David van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) 73
3. Itamar Einhorn (izraeli, Israel Start-Up Nation) 59
A hegyi pontversenyben:
1. (piros mezben a Cofidis díjáért) Valter Attila (magyar, CCC Team) 21 pont
2. David Lozano (Team Novo Nordisk) 21
3. Roland Thalmann (svájci, Vorarlberg Santic) 18
A legjobb magyar versenyző:
1. (fehér mezben a Magyar Közút Zrt. és a Bringasport díjáért) Valter Attila (magyar, CCC Team)
Az UCI bejelentette 2020-as országúti VB helyszínét, szeptember 24. és 27. között Imola ad otthont a világ legjobb országútisainak versenyének.
A VB előtt 3 héttel derült ki, hogy hol rendezik a 2020-as országúti világbajnokságot. Végül szeptember 24. és 27. között az olaszországi Imola adhat otthont a világ legjobbjainak küzdelmének. Csak elit kategóriáknak rendeznek versenyt, amit az UCI azzal indokol, hogy az elit versenyzők már itt vannak Európában a nagyobb versenyeken, míg az utánpótlás kategóriák az utazási korlátozások miatt nem tudnának eljönni a versenyre.
A 2020-as UCI országúti világbajnokság programja:
-Szeptember 24. csütörtök: Elit női időfutam
-Szeptember 25. péntek: Elit férfi időfutam
-Szeptember 26. szombat: Elit női mezőnyverseny, 144 km 2750 m szint
-Szeptember 27. vasárnap: Elit férfi mezőnyverseny, 259 km 5000 m szint
A világbajnoki és Európa-bajnoki cím védője Annemiek van Vleuten csapatot vált a szezon végén, elhagyja a Mitchelton-Scottot és a Movistarban folytatja 2021-től.
Ebben az évben már többször szóba került, hogy Annemiek van Vleuten nem biztos, hogy a Mitchelton-Scottban fogja folytatni a pályafutását 2021-től, a nevét kapcsolatba hozták a Jumbo-Visma női sorával is, de végül nem a holland csapatban folytatja, hanem a héten jelentették be, hogy két éves szerződést írt alá a Movistar női csapatával.
Annemiek van Vleuten az elmúlt években gyakorlatilag mindent megnyert, mezőny és időfutam VB-t, Európa-bajnokságot, női Girót és szinte az összes nem sík, nagy versenyen a dobogó tetejére állhatott. A holland sztár kerékpáros erőben a teljes mezőny fölött áll, amikor ő elmegy akkor kicsi az esélye annak, hogy bárki is utol fogja érni. Az időeredményeit nézve megállapítható, hogy a worldtourban versenyző férfiak jó részét is meg tudná szorongatni. A 37 éves bringás későn kezdett el kerékpározni, így a sikerei is későn jöttek. Az átigazolása kapcsán elmondta, hogy még messze nem gondolkodik a visszavonuláson, még tele van ambíciókkal és sok versenyt szeretne nyerni.
A Tour de France 4. szakasza izgalmas véghajrát hozott, a verseny első hegyibefutóján összecsaptak az összetett menők, ahol Primoz Roglic bizonyult a legjobbnak. Az összetettben továbbra is Alaphilippe áll az élen.
Fotó: letour.fr
Eddig unalmas szakasz nem volt még az idei Tour de France-on, bár mostanáig inkább jellemzően a bukásokról szólt a verseny, viszont a 4. szakaszon elérkezett a mezőny az első hegyibefutóhoz, a 160,5 km-es etap egy 7,1 km hosszú, 6,7 % átlagmeredekségű elsőkategóriás heggyel fejeződött be.
4. szakasz
A verseny elején gyorsan kialakult a nap szökése, hat bringást engedett el a főmezőny, név szerint Nils Politt és Krists Neilands (Israel Start-Up Nation), Mathieu Burgaudeau (Total Direct Energie), Alexis Vuillermoz (AG2R-La Mondiale), Tiesj Benoot (Sunweb) és Quentin Pacher (B&B Hotels-Vital Concept) próbálta meg a lehetetlent, beérni a peloton előtt. A szökés előnye elérte a 4 percet is, ami azt jelentette, hogy Vuillermoz virtuálisan átvette az összetettben a vezetést Alaphilippe-től, ekkor élre állt a Deceuninck-Quickstep és szép lassan elkezdték ledolgozni a hátrányukat. Az elmenés közben széthullott és a szökésből Neilands bírta legtovább elöl, őt az utolsó hegyen kebelezte be a mezőny.
Az utolsó emelkedőn a Jumbo-Visma előreküldte Wout Van Aertot, a cyclo-cross sztár tempóját sokan nem bírták és megfogyatkozott a mezőny. A Team Ineos segítőinek arcán is látszott a szenvedés, amig a belga diktálta a tempót. Van Aerttól csapattársa Sepp Kuss vette át a vezetést, aki még gyorsított az eddigi tempóhoz képest, olyannyira, hogy még Tom Dumoulinnek is gondjai akadtak, csak lobogni tudott a boly végén. Bernal is magára maradt, elvesztette az összes segítőjét, ami nem jó jel a címvédőnek. Az utolsó km-en Kuss félreállt, amire Guillaume Martin indította a hajrát, de Roglic gond nélkül vette a francia támadását, sőt könnyedén kerülte ki az utolsó métereken és szakította le a többieket, még Alaphilippe sem tudott a szélárnyékában maradni. Végül nagy szakadás nem volt a célbeéréskor, így mindenki azonos idővel érkezett a bolyból, Primoz Roglic nyerte a szakaszt, honfitársa Tadej Pogacar és Guillaume Martin előtt. Roglic ezzel előrelépett az összetettben a 3. helyre, csupán 7 másodpercre van az első Julian Alaphilippe-től, Bernallal szemben viszont már 10 mp előnye van.
A 2020-as Tour de France 4. szakaszának eredménye:
Ismét mezőnybefutó döntött: a 41. Tour de Hongrie negyedik szakasza, a Sárospatak és Kazincbarcika közötti 180 kilométeres etap végén zsinórban harmadszor CCC Team olasz sprintere, Jakub Mareczko szerezte meg az első helyezést. Az összetett versenyben megőrizte a sárga mezt az ausztrál Kaden Groves.
Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán
Nagy esőzés nyitotta a Magyar Körverseny negyedik napját, az éjszaka folyamán rengeteg csapadék hullott Borsod-Abaúj-Zemplén megyére, de a sárospataki rajtra csillapodott az égi áldás. Borult időben, komoly elszántsággal indult útjára a mezőny, amelynek élén egymást érték a támadások, de az első negyven kilométeren senkit sem engedett el a boly.
Fotó: Tdh.hu/Halmágyi Zsolt
A szerencsi gyorsasági részhajrá után aztán kialakult a nap szökése, amelynek két magyar résztvevője is volt: az ausztrál Chris Harper (Jumbo-Visma), a spanyol Diego Sevilla (Kometa-Xstra) és az ugyancsak spanyol Alejandro Osorio (Caja Rural-Seguros-RGA) mellé csatlakozott Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec) és Rózsa Balázs (Team Novák). Az ötös legnagyobb előnye 3:35 perc volt az etap során, s a szökés során a mieink kitettek magukért, Rózsa Balázs és Pelikán János is gyűjtött pontokat a gyorsasági és hegyi hajrák során.
Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán
A szökevények közül Chris Harper tartotta magát a legtovább, a mezőny azonban ezen a napon is jól kalkulált, az utolsó kazincbarcikai körben ledolgozta hátrányát, így ismét szabad út nyílt a sprinterek előtt. A mezőnybefutó előtt, másfél kilométerre a céltól bukás történt a mezőny közepén, így az elöl maradtak csatázhattak a szakaszgyőzelemért.
Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán
A kazincbarcikai befutónál aztán Jakub Mareczko esélyt sem adott kihívóinak: sorozatban harmadik szakaszát nyerte meg a Magyar Körversenyen, ilyesmire a viadal 95 esztendős történetében 1953-ban volt példa legutóbb, akkor a magyar Bartusek Béla tudott egymás után három etapsikert begyűjteni. A befutónál második lett a lett Emils Liepins (Trek-Segafredo), harmadik a holland David van der Poel (Alpecin-Fenix), a magyarok közül pedig a válogatott versenyzője, Karl Ádám volt a leggyorsabb, aki elcsípte a tizedik helyet.
Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán
„Ezekben a napokban nagyon keményen dolgoztak a csapattársaim, nekem pedig a lehető legjobban alakult a sprint” – fogalmazott a CCC Team sprintere, aki szerdán már csapattársa, Valter Attila sikeréért dolgozik majd.
A sárga mezes Kaden Groves is belekeveredett a bukásba, de mivel ez az utolsó három kilométeren belül történt, a győztessel azonos időt kapott, s megőrizte első helyét az összetettben. A gyorsasági pontversenyben továbbra is Jakub Mareczko vezet, így övé a zöld trikó, a hegyi pontversenyben – s piros mezben – maradt a spanyol David Lozano (Team Novo Nordisk) az élen, a legjobb hazai versenyzőt illető fehér mezben pedig Szatmáry András (magyar válogatott) indulhat majd útra az utolsó napon.
A viadal zárónapján következik a királyetap, amely döntést hoz az összetett győzelemről. Mezőny 11:30-kor indul útjára Miskolcról, a Szent István térről, s várhatóan 16:30-kor ér a kékestetői célba. A Miskolc–Gyöngyös-Kékestető szakasz 188 kilométer hosszú lesz.
EREDMÉNYEK 41. Tour de Hongrie 4. szakasz, Sárospatak-Kazincbarcika (180 km):
1. Jakub Mareczko (olasz, CCC Team) 3:55:53
2. Emils Liepins (lett, Trek-Segafredo) azonos idővel
3. David van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) a. i.
4. Sasha Weemaes (belga, Vlaanderen-Baloise) a. i.
5. Andrea Guardini (olasz, Giotti Victoria-Savini Due) a. i.
6. Jon Aberasturi (spanyol, Caja Rural-Seguros-RGA) a. i.
10. Karl Ádám (magyar válogatott) a. i.
Az összetett versenyben:
1. (sárga mezben az Aktív Magyarország díjáért) Kaden Groves (ausztrál, Mitchelton-Scott) 14:10:38
2. Jon Aberasturi (spanyol, Caja Rural-Seguros-RGA) 2 mp h.
3. Lennard Hofstede (holland, Jumbo-Visma) 3 mp h.
4. Emiel Planckaert (belga, Vlaanderen-Baloise) 6 mp h.
5. David van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) 7 mp h.
6. Szatmáry András (magyar válogatott) a. i.
16. Dina Márton (Kometa-Xstra) 12 mp h.
22. Valter Attila (CCC Team) a. i.
24. Kusztor Péter (Team Novo Nordisk) a. i.
A gyorsasági pontversenyben:
1. (zöld mezben a Skoda és az Europcar díjáért) Jakub Mareczko (olasz, CCC Team)
A hegyi pontversenyben:
1. (piros mezben a Cofidis díjáért) David Lozano (spanyol, Team Novo Nordisk)
A legjobb magyar versenyző:
1. (fehér mezben a Magyar Közút Zrt. és a Bringasport díjáért) Szatmáry András (magyar válogatott)
A Miskolc és Gyöngyös-Kékestető között kijelölt 188 kilométeres útvonalon három jelentősebb emelkedőt is meg kell másznia a mezőnynek, a viadal királyetapja dönthet az összetett győztes személyéről. A szakasz során három gyorsasági (Eger, Mátrafüred, Gyöngyös) és három hegyi (Hollóstető, Mátraháza, Kékestető) részhajrára is sor kerül. Rajt: Miskolc, Szent István tér, 11:30
Várható befutó: Gyöngyös-Kékestető, 16:30
Kinek kedvez: a jó hegyi menőknek.
Köszöntő, útvonal, térkép, részletek: KLIKK IDE!
Tour de Hongrie a TV képernyőjén és az interneten
Az M4Sport minden szakaszról élőben közvetít, de az interneten, a mediaklikk.hu oldalán is élő képet láthatnak az érdeklődők, az egyes versenynapokról készült összefoglalókat pedig öt kontinens több mint nyolcvan országában sugározzák a televíziós csatornák (köztük a kontinens legnépszerűbb sportcsatornája, az Eurosport is), vagyis Magyarország legszebb tájait, turisztikai és történelmi nevezetességeit ebben az évben is megmutatja a nagyvilágnak a magyar kerékpáros körverseny.
Az élő közvetítéseket és összefoglalókat az alábbi időpontokban láthatják hazánkban:
Szeptember 1., kedd
21:50: M4Sport (4. szakasz – ismétlés)
A versenyről élő képekkel, összefoglalókkal jelentkezünk a viadal hivatalos honlapján, a tdh.hu oldalon, illetve a közösségi médiában, hivatalos Facebook-oldalunkon, Instagram-oldalunkon (tourdehongrie_official) és Twitter-oldalunkon (twitter.com/tourdehongrie).
A Tour de Hongrie 5. szakasza során Miskolc és Gyöngyös-Kékestető között – a lassú rajttal együtt – 196 kilométert tesz meg a mezőny, amely 11:30 órakor indul útjára Miskolcról, a Szent István térről. A karaván a Miskolc, Alsóhámor, Felsőhámor, Felsőtárkány, Eger, Egerszalók, Verpelét, Kisnána, Domoszló, Markaz, Abasár, Pálosvörösmart, Mátrafüred, Gyöngyös-Sástó, Mátraháza, Parádsasvár, Parád, Parádfürdő, Recsk, Sirok-Kőkútpuszta, Tarnaszentmária, Kisnána, Domoszló, Markaz, Abasár, Gyöngyös, Mátrafüred, Gyöngyös-Sástó, Mátraháza útvonalon jut el a Kékestetőn kijelölt célba. Az útvonal egyes szakaszain teljes útlezárás, máshol rövid ideig tartó mozgó útzár óvja a versenyzők biztonságát. Kérjük, hogy tartsák be a Rendőrség és a szervezők utasításait!
A legnagyobb magyar kerékpárverseny, a Tour de Hongrie augusztus 29-én szombaton Esztergomban rajtolt, a nemzetközi mezőny a Debrecen, Hajdúszoboszló, Karcag, Nyíregyháza, Sárospatak, Kazincbarcika, Miskolc, Gyöngyös-Kékestető útvonalon öt versenynap alatt, hat megyét (Komárom-Esztergom, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves), illetve húsz várost (köztük négy megyeszékhelyt, Debrecent, Nyíregyházát, Miskolcot és Egert), összesen ötvenöt települést érintve 826 kilométert tesz meg a kékestetői befutóig. Ebben az évben húsz csapat vesz részt a versenyen, minden együttes hat kerékpárossal állhatott rajthoz a tizenhárom-millió forintos összdíjazású Magyar Körversenyen.
A 41. Tour de Hongrie programja
1. szakasz, augusztus 29., szombat: Esztergom-Esztergom, 118 km
Szakaszgyőztes: Jon Aberasturi (Caja Rural-Seguros-RGA). Sárgamezben: Jon Aberasturi 2. szakasz, augusztus 30., vasárnap: Debrecen-Hajdúszoboszló, 158 km Szakaszgyőztes: Jakub Mareczko (olasz, CCC Team). Sárga mezben: Jon Aberasturi 3. szakasz, augusztus 31., hétfő: Karcag-Nyíregyháza, 182 km Szakaszgyőztes: Jakub Mareczko. Sárga mezben: Kaden Groves (ausztrál, Mitchelton-Scott) 4. szakasz, szeptember 1., kedd: Sárospatak-Kazincbarcika, 180 km Szakaszgyőztes: xxx. Sárga mezben: xxx 5. szakasz, szeptember 2., szerda: Miskolc-Gyöngyös-Kékestető, 188 km