Home Blog Page 279

Shimano EP8: Erősebb, könnyebb, halkabb! – Új csúcs e-bike rendszer a japán óriástól

shimano ep8
Shimano EP8

A Shimano bemutatta a legújabb e-bike rendszerét az EP8-at, ami felülmúlja a japán gyártó eddigi rendszereit. Az új EP8 kisebb tömeg mellett erősebb, mint az elődök, pontosan 85 Nm maximális nyomatékot tud és a zajszinten is javítani tudtak a Shimano mérnökei.

shimano ep8
Shimano EP8

A Shimano az e-bike, pedelec rendszerek piacán eddig sem a sor végén kullogott, az eddigi csúcsmodell E8000-nek semmi szégyenkeznie nem volt a konkurenciával szemben, sőt sokak számára ez jelentette a nagy mennyiségben gyártott pedelec meghajtás-rendszerek csúcsát. Az elmúlt időszakban az alsóbb kategóriákban folyamatosan jelentek meg újdonságok a japán óriástól, de a csúcsmodellről nem érkeztek hírek, így sejteni lehetett, hogy valami nagy dolog van készülőben. Végül az ősz elején jelentették be az új topkategóriás pedelec rendszerüket az EP8-at, ami várhatóan nagyot fog ütni az e-bike-ok piacán, hiszen ha minden igaz róla, amit a gyártó állít akkor komoly fejtörést fog okozni a konkurencia számára. De nézzük, hogy mit is tud a Shimano EP8!

shimano ep8

A hardver

Egy teljesen új motort – de talán a meghajtó egység jobb megfogalmazás, mert egy motornál azért jóval több – fejlesztett a Shimano, ami DU-EP800 névre hallgat. Az új meghajtó egység egyik legfőbb és legszámszerűsíthetőbb tulajdonsága, hogy az E8000 70 Nm-es maximális nyomatékával szemben már 85 Nm-t tud, ami 21 %-os növekedést jelent.
Emellett a meghajtó egység tömege is csökkent, 2,6 kg, ami közel 300 grammal könnyebb, mint az előd. A tömegcsökkenés oka, hogy magnézium házat használnak, ami a több előnyös tulajdonsága között, könnyebb, mint az E8000-ben használt.

20 %-kal nagyobb nyomaték 10 %-kal alacsonyabb tömeg mellett, jól hangzik?

Nincs vége ezzel az EP8 fejlesztéseinek! Az új meghajtóegységben csökkentették a belső ellenállást 36 %-kal, így amikor 25 km/h fölött lekapcsol a rásegítés nem fog annyi energiánk elveszni hajtás közben. A Shimano az újratervezett tömítésekkel és az okosabban áttervezett áttételekkel magyarázza a csökkenést. Ezenkívül egy új kuplung-mechanizmus is bekerült a meghajtóegységbe, mely finomabb érzetet kelt, nem lesz olyan hirtelen az átmenet, amikor elkezdünk tekerni vagy megállunk.

shimano ep8

A magnézium egység és az új EW-SD300 vezetékek miatt, a hőleadása is jobb az EP8-nak, így nehezebben melegszik túl és tovább használható maximális teljesítményen. A nagyobb nyomaték szerencsére nem párosul nagyobb zajjal, a Shimano mérései szerint az EP8 10 %-kal halkabb, mint az E8000, és körülbelül az E7000-rel megegyező zajszintet produkál. A gyártó számításai szerint ECO módban az említett fejlesztéseknek köszönhetően az EP8 20 %-kal nagyobb hatótávóságot biztosít.

Jobb hőleadás, kisebb zaj, alacsonyabb belsősúrlódás

shimano ep8

Saját hajtóművet is kapott az új EP8 rendszer, az FC-M8150 hallgató, 160, 165, 170, 175 mm karhosszal elérhető,  XT-szintű hajtómű 177 mm-es Q-faktorral bír, ami jó hír azoknak, akik nem szeretnek durván terpeszben tekerni. ezenfelül használható lesz hozzá az FC-EM600 hajtómű is, ami az új Deore hajtómű pedelec párja.

Új láncvezető, CD-EM800, is elérhető lesz, aminek a különlegessége a sárlepergető kialakítás. Az állíthatóságának köszönhetően kompatibilis lesz 53,5 és 56,5 mm-es láncvonalú hajtóművekkel is.

shimano ep8

A DU-EP800 felfogatási pontjai megegyeznek a DU-E8000 és DU-7000 rögzítési pontjaival, ami azt jelenti, hogy a gyártók ugyanazt a váz dizájnt használhatják különböző Shimano meghajtó egységekkel, nem kell külön vázat tervezniük az EP8-hoz. Ezenfelül az EP8 kompatibilis a mechanikus (9/10/11/12-fokozatú) rendszerekkel, a Di2 (11-fokozatú) rendszerekkel és a (11/8/7/5-fokozatú) agyváltó rendszerekkel, így gyakorlatilag csak a gyártóra van bízva, hogy milyen szettel szeretné használni a Shimano csúcs pedelec rendszerét.

shimano ep8

Új egyszerűbb távirányító is érkezik az EP8-cal, ami lehetővé teszi, hogy a kerékpáros az „Off”, Eco”, „Trail” és „Boost” fokozatok mellett a Walk Assist módot is kapcsolhassák, az SW-EM800L I-Spec kompatibilis így könnyebben el fog férni a kormányunkon.

shimano ep8

Az SC-EM800 komputer vezeték nélkül, Bluetooth rendszeren kommunikál a SHIMANO E-TUBE PROJECT applikációval, mely lehetővé teszi a kerékpárosnak, hogy a meghajtó egység karakterisztikáját menet közben is állíthassák. Az SC-EM800 ANT kapcsolaton keresztül képes kommunikálni harmadik gyártó komputereivel is, így azon kijelezhető a rásegítés fokozata és a töltöttség állapota.

shimano ep8

Az új DU-EP800 kompatibilis az összes Shimano akkumulátorral, köztük a nemrég bemutatott nagyobb BT-E8016 és BT-E8063 630Wh-s egységekkel és a kisebb , de gyorsabban tölthető 504Wh -sBT0E8035-L akkuval is.

 

A szoftver

shimano ep8

Az EP8-hoz egy új szoftver is érkezik, mely az eddigiekhez képest sokkal nagyobb személyre szabhatóságot biztosít. Mindhárom üzemmódban 20 és 85 Nm között állíthatjuk a rásegítés mértékét és ezekhez különböző rásegítés indítást választhatunk, melyeket el is tudunk menteni különböző profilként, és így bármikor tudunk köztük váltani akár kerékpározás közben is, például egy extrémhegyi üzemmódból egy extrémen spórolósba.

shimano ep8

 

 

Sagan büntetés és Caleb Ewan győzelem a Tour de France 11. szakaszán

Fotó: letour.fr

Izgalmas végjátékot hozott a Tour de France 11. szakasza, ahol a sprinterek test a test elleni csatáját láthattuk. Egy hajszállal, de a leggyorsabb Caleb Ewan volt, míg Peter Sagant megbüntették szabálytalan sprintelésért.

Fotó: letour.fr

A Tour de France 11. szakasza az előző naphoz hasonlóan nem az összetett menők versenyéről szólt, hanem ismét a sprinterek és a szökevények napja jött el. A 167,5 km-es távon mindössze egy 1,1 km hosszú  negyedik kategóriás emelkedőt kellett leküzdeni a Francia Körverseny mezőnyének.

Ezen a szakaszon Matthieu Ladagnous mutatta be az idei Tour de France eddigi leghosszabb szökését, a Groupama-FDJ bringása közel 120 km- töltött egyedül az élen. Az előnye az 5 percet is meghaladta, de nem volt szerencséje, mert mögötte kialakult egy másik szökevénycsoport is – Oliver Naesen (AG2R-La Mondiale), Stefan Küng (Groupama-FDJ), Jasper Stuyven (Trek-Segafredo), Lukas Pöstlberger (Bora-Hansgrohe), Tom Van Aesbroeck (Israel Start-Up Nation) és Michael Gogl (NTT) – akiket nem engedhettek el a sprinterek csapatai, mert olyan versenyzők is voltak ebben a bolyban, akik képesek hazaérni. Végül így Ladagnous előnye is gyorsan apadni kezdett, majd a mezőny őt is megfogta. Nem volt kérdés, hogy itt sprintbefutó lesz, a sprinterek csapatai minden egyes szökési kísérletre mentek a végén ezzel egybetartva a mezőnyt.

A végső sprint érdekesen alakult, a jobb szélen először Wout van Aert indított, a másik oldalról pedig Caleb Ewan és Sam Bennett érkezett, Peter Sagan beszorult van Aert és a kordon közé, de megoldotta a szlovák ex-világbajnok a helyzetet, egy jókorát lökött vállal és fejjel van Aerton, hogy végül elférjen. A szakaszt végül szoros sprintben Caleb Ewan nyerte, Sagan másodikként gurult át a célon egy hajszállal megverve Sam Bennettet, míg van Aert a negyedik leggyorsabbnak bizonyult. De sejteni lehetett, hogy nem biztos, hogy ez lesz a szakasz végeredménye, mert Sagan mozdulata nem igazán tűnt szabályosnak. A versenybírók is így ítélték meg a helyzetet és Sagant visszasorolták a bolyban az utolsó helyre, mellyel a második Bennett lett, – és komoly előnyre tett szert a zöld trikóért vívott harcban Sagannal szemben –  a harmadik helyet pedig Wout van Aert kapta.
Az összetettben lényeges változás nem történt, a következő napokban már ismét komolyabb emelkedőket fog teljesíteni a Tour de France mezőnye.

 

A 2020 Tour de France 11. szakaszának eredménye:

1 Caleb Ewan (Aus) Lotto Soudal 04:00:01
2 Sam Bennett (Irl) Deceuninck-Quickstep
3 Wout van Aert (Bel) Team Jumbo-Visma
4 Bryan Coquard (Fra) B&B Hotels-Vital Concept
5 Clement Venturini (Fra) AG2R la Mondiale
6 Mads Pedersen (Den) Trek-Segafredo
7 Luka Mezgec (Slo) Mitchelton-Scott
8 Hugo Hofstetter (Fra) Israel Start-Up Nation
9 Oliver Naesen (Bel) AG2R la Mondiale
10 Ryan Gibbons (RSA) NTT Pro Cycling

Az összetett állása a 11. szakasz után:

1 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 46:15:24
2 Egan Arley Bernal Gomez (Col) Ineos Grenadiers 00:00:21
3 Guillaume Martin (Fra) Cofidis 00:00:28
4 Romain Bardet (Fra) AG2R la Mondiale 00:00:30
5 Nairo Quintana (Col) Team Arkea-Samsic 00:00:32
6 Rigoberto Uran (Col) EF Pro Cycling 00:00:32
7 Tadej Pogacar (Slo) UAE Team Emirates 00:00:44
8 Adam Yates (GBr) Mitchelton-Scott 00:01:02
9 Miguel Angel Lopez Moreno (Col) Astana Pro Team 00:01:15
10 Mikel Landa Meana (Spa) Bahrain McLaren 00:01:42

 

4 nap alatt 444 kilométer: Idén Nyugat-Magyarországot hódította meg a Tour de Hunguest mezőnye

Idén immár második alkalommal zajlott le a Tour de Hunguest. Az országúti kerékpáros túrázók Nyugat-Magyarország legvonzóbb útvonalain tekerhettek augusztus 24. és 27. között, megelőzve a legismertebb profi országúti kerékpáros körverseny, a Tour de France, illetve hazai megfelelője, a Tour de Hongrie rajtját. A 444 kilométeres, négynapos túra során a Balaton- felvidéket, a Kis-Balaton legszebb részeit, valamint Zala- és Vas megye dombjait járta be mintegy ötven kerekes. A naponta teljesítendő szakaszok Magyarország legnagyobb szállodaláncának népszerű hoteleit kötötték össze.

Az első Tour de Hunguest 2019-ben a Mátra és az Alföld felé vette az irányt, akkor a kerékpáros karaván tagjai 5 nap alatt 555 kilométeres távot teljesítettek. A program sikerén felbuzdulva idén a Dunántúlon rótta a kilométereket a mezőny: 4 nap alatt 444 kilométert teljesítettek az amatőr bringások. Az OPUS GLOBAL Nyrt. szállodaláncának nem titkolt célja a kerékpársport népszerűsítésén túl felhívni a figyelmet a Hunguest szállodák kitűnő adottságaira, ezáltal is támogatva a világjárvány idején az egyik legbiztonságosabbnak tekinthető belföldi sportturizmust.

A Tour de Hunguest tehát nem egy körverseny, hanem egy kerékpártúra, de a táv miatt a nevezési feltételek között volt, hogy képes legyen valaki folyamatos, embert próbáló teljesítményre. A résztvevők, egy vegyes összetételű társaság augusztus 24-én Tapolcáról indulva barangolták be a Balaton-felvidéket, egészen Balatonfüredig és Tihanyig. A következő napokon Zalakaroson át Bükfürdőig tekertek, majd Tapolcára tértek vissza.

Az útvonalat kísérőmotorosok és mentő biztosították, a csomagok szállításáról is a szervezők gondoskodtak, a szállodákhoz érve pedig négycsillagos körülmények között regenerálódhattak a résztvevők, akárcsak egy komoly körversenyen. A Tour de Hunguest egyedülálló sportprogram hazánkban, hobbi sportolók számára felejthetetlen élmény, hiszen megtapasztalhatták a nemzetközi profi körversenyek hangulatát, kerékpározás közben pedig testközelből csodálhatták meg az ország természeti kincseit és épített örökségét.

Az első és egyben legnehezebb szakaszon Tapolcáról, a Hotel Pelionból indulva tett egy 125 kilométeres kört a mezőny a Balaton-felvidéken. A Káli medencét átszelve dombosabb tájon keresztül, gyér forgalmú utakon haladtak tovább Mencshely felé, majd Vöröstó és Balatonszőlős felől érkeztek meg Füredre, az idei túra legkeletibb pontjára. A Tihanyi-félszigeten rengetegen „szurkoltak” a bolynak, ami nem várt meglepetés volt a bringásoknak. A 71-es úton biztosítással tért vissza újra a csapat a Káli medencébe, majd a Badacsonyi borúton és a Szigligeti vár körül folytatódott a túra. Tapolcát a Szent György hegy borospincéi felől közelítette meg újra a mezőny.

A második napon Tapolcáról nyugatra kezdte meg a csapat a 90 kilométeres távot, Lesence és Várvölgy felé dombos terepen. Keszthelyről újabb kifli Rezi felé, majd Hévízen került sor az első frissítésre. Innen még egy domb várt a bringásokra Szentgyörgyvár felé, majd a táv második felében sík terep és a Kis-Balaton következett. A következő frissítőpont különleges helyen, a Kányavári sziget mellett lett berendezve, ahol kitekinthettek kicsit a bringások a környék rendkívül gazdag madárvilágára. A hídon közös fotó is készült, mielőtt elindultak volna a célállomásra a Hunguest Hotel Freya-ba. A rövidebb távnak köszönhetően viszonylag hamar sikerült elérni az úticélt, így bőven maradt idő strandolásra a zalakarosi termálfürdőben.

Harmadnap regenerálódva indulhatott útnak a csapat a leghosszabb, de nem a legnehezebb távon, 130 kilométeren keresztül Bükfürdő felé. A bolyt eleinte hátszél segítette, így a kiváló zalai utakon hamar elérték az első frissítőállomást, a Szent Antal fogadót Zalabéren. A házi rétes mellett a Csáford-völgyi Natúr Pont jóvoltából különlegesen finom és egészséges – nem mellesleg jéghideg – szörpökkel is olthatták szomjukat a bringások. A Nyitott Porták egyébként egy olyan szerveződés a környéken, melyről külön is érdemes szólni néhány szót, hiszen a helyi őstermelőket tömörítő láncolat családi, baráti körben szerveződő kerékpártúrák ideális megállópontjai is lehetnek.

Kalóriákkal feltöltve, jólesően indult tovább a mezőny enyhén dombos terepen Sárvár felé, ahol a helyi rendőrség szolgált meglepetéssel, szerencsére pozitívval: két autót is küldtek, melyekkel kiegészítve az útvonalbiztosítás.hu motoros csapatát, villámgyorsan sikerült áthaladni biztonságosan a városon. Sárvár után nem sok gépjárművel találkozott már a csapat, aminek örömére egy plusz házi versenyre is sor került Bük előtt. Bükfürdőre, a Hotel Répce Gold-ba már újra egy csoportban érkezett meg a félszáz bringás.

Az utolsó napon az eredetileg tervezett 100 kilométert kicsit megtoldották a szervezők vissza Tapolca felé, nem szerették volna, hogy jelentősebb torlódás alakuljon ki az itinerben szereplő 84-es főúton. A kisebb kitérőket a környező falvak felé azonban senki sem bánta, a 444 kilométer a végén több lett, de a biztonság kedvéért ez bőven megérte. Sümeg után a szokásos kalandozás következett dimbes-dombos gyér forgalmú utakon, Zalaszentlászlón és Lesencetomajon keresztül érkezett vissza Tapolcára a komoly táv ellenére vidáman mosolygós csapat.

Fotók: Szabó Miklós

Tour de France: Sam Bennett nyerte a 10. szakaszt, Sagan elvesztette a zöld trikót

A Tour de France 10. szakasza a sprinterek csapatairól szólt, a teljesen sík szakaszon mezőnyhajrá döntött a győzelemről, melyet Sam Bennett nyert, amivel átvette a zöld trikót Peter Sagantól.

Az előzetes várakozások alapján túl sok izgalomra nem számíthattunk a Tour de France 10. szakaszán, a 168,5 km-es etap emelkedőt nem tartalmazott, maximum a szél, a körforgalmak, a járdaszigetek és egy esetleges szökés teheti érdekessé ezt a napot.

A nap híre egyértelműen az volt, hogy nulla versenyző produkált pozitív koronavírustesztet, ellenben a verseny igazgatójával, Christian Prudhomme-mal szemben, akinek minimum 7 napot kell távol maradnia a versenytől.

A szakaszon végig nagy tempót diktáltak a sprinterek csapatai, így kicsi volt az esély arra, hogy egy szökés hazaérhet. Ennek ellenére Stefan Küng (Groupama-FDJ) és Michael Schär (CCC Team) megpróbálta, de a két svájci nem tudott 2 percnél nagyobb előnyt kiharcolni és a végig nagy sebességgel haladó mezőny bekebelezte őket.

A szél ismét feltámadt, de ezen a napon éberek voltak az összetett menők és senki nem esett áldozatul az oldalszélnek. Sajnos a bukások nem kerülték el a Tour de France mezőnyét a 10. szakaszon, többen a földre kerültek, sőt a nagy nevek közül Tadej Pogacar és Guillaume Martin is kénytelen volt extra energiákat mozgósítani, hogy a bukásból visszaérjenek.

A Jumbo-Visma csapata kiválóan vigyázott a sárga trikós Roglicra, bár egy körforgalmat elnéztek a végén, de akkor is vissza tudták vinni a szlovént az élre. Van Aert ezen a napon nem sprintelhetett, azt a feladatot kapta, hogy vigyázzon Roglicra az utolsó kilométereken.

A szakasz végét ismét a Sunweb csapata uralta, egyértelműen az ő vonatuk a legerősebb ezen a Touron, de ez most sem volt garancia a szakaszgyőzelemre. Végül a legjobb pozícióból Sam Bennett kezdte meg a hajrát, mögüle indult Caleb Ewan és Peter Sagan, de egyikük sem tudta megelőzni az ír bajnokot. Ezzel Sam Bennett megnyerte élete első Tour szakaszát, egy negyed kerékkel mögötte Caleb Ewan ért célba, míg a harmadik Peter Sagan lett. A szakaszgyőzelemmel Bennett átvette a zöld trikót a szlováktól, az összetettben pedig lényeges változás nem történt, továbbra is Roglic áll az élen.

A 2020-as Tour de France 10. szakaszának eredménye:

1 Sam Bennett (Irl) Deceuninck-Quickstep 03:35:22
2 Caleb Ewan (Aus) Lotto Soudal
3 Peter Sagan (Svk) Bora-Hansgrohe
4 Elia Viviani (Ita) Cofidis
5 Mads Pedersen (Den) Trek-Segafredo
6 André Greipel (Ger) Israel Start-Up Nation
7 Bryan Coquard (Fra) B&B Hotels-Vital Concept
8 Cees Bol (Ned) Team Sunweb
9 Jasper Stuyven (Bel) Trek-Segafredo
10 Luka Mezgec (Slo) Mitchelton-Scott

Az összetett állása a 10. szakasz után:

1 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 42:15:23
2 Egan Arley Bernal Gomez (Col) Ineos Grenadiers 00:00:21
3 Guillaume Martin (Fra) Cofidis 00:00:28
4 Romain Bardet (Fra) AG2R la Mondiale 00:00:30
5 Nairo Quintana (Col) Team Arkea-Samsic 00:00:32
6 Rigoberto Uran (Col) EF Pro Cycling 00:00:32
7 Tadej Pogacar (Slo) UAE Team Emirates 00:00:44
8 Adam Yates (GBr) Mitchelton-Scott 00:01:02
9 Miguel Angel Lopez Moreno (Col) Astana Pro Team 00:01:15
10 Mikel Landa Meana (Spa) Bahrain McLaren 00:01:42

Óriási hír! A Tour de France versenyigazgatója koronavírusos!

Christian Prudhomme versenyigazgató

A Tour de France első pihenőnapján koronavírusra tesztelték az összes versenyzőt, a segítőket és a versenyen közreműködőket, köztük a versenyigazgatót Christian Prudhomme-ot is, akinek a tesztje pozitív lett, így ő kénytelen elhagyni a versenyt 7 napra.

Christian Prudhomme versenyigazgató

A szabályoknak megfelelően a verseny első pihenőnapján letesztelték a Tour de France mind a 166 versenyzőjét, a segítőket és a versenyen dolgozókat. Az összes versenyző koronavírus tesztje negatív lett, viszont találtak 4 csapatsegítőt (Cofidis, AG2R La Mondiale, Ineos Grenadiers és Mitchelton-Scott), aki pozitív tesztet produkált, így nekik el kell hagyni a versenyt. A verseny technikai személyzetében is találtak egy pozitív esetet, aki nem más, mint a versenyigazgató Christian Prudhomme. Természetesen a szabály rá is vonatkozik, neki is el kell hagynia minimum 7 napra a versenyt (Franciaországban éppen téma, hogy az ajánlott karanténidőt 14 napról 7-re csökkentik), erre az időre François Lemarchand veszi át a helyét.

Több százan avatták fel az új bringasávokat hétfő este

Fotó: Karancsi Rudolf / Képszerkesztőség - Magyar Kerékpárosklub
Több százan tekertek és emeltek biciklit a Nagykörúton hétfő este a Magyar Kerékpárosklub által szervezett Happy Mass-en, miután véglegessé vált a tavasszal a Nagykörúton, a Bartók Béla úton, Baross utcán, Tétényi és Villányi úton felfestett kerékpársáv.
Fotó: Karancsi Rudolf / Képszerkesztőség – Magyar Kerékpárosklub
A „bringaláncot” formázó hétfői esemény helyett eredetileg klasszikus biciklis felvonulást tartottak volna, de a koronavírus miatt a már bejelentett eseményt lemondva választották ezt a biztonságosabb akciót.
Az új biciklisávokkal sokkal kényelmesebb lett Budapest belvárosában kerékpározni, így azok is könnyen szelhetik át a várost kerékpárral, akik még nem mertek elindulni. Az új sávok sikere – a Nagykörút Budapest 2. legnépszerűbb biciklis útvonala lett nyárra napi 4-5000 használóval – bizonyítják, hogy igény van a kerékpársávokra ezzel pedig hosszú távon egy élhetőbb város lehet Budapest – üzeni a Magyar Kerékpárosklub.
Fotó: Karancsi Rudolf / Képszerkesztőség – Magyar Kerékpárosklub
A szakmai szervezet egyben reméli, hogy minél előbb megvalósul a hiányzó Szent István körúti szakasz, valamint az Óbudától Ferencvárosig több útvonalon is megvalósulnak a tavasszal javasolt, könnyen kialakítható kerékpársávok. A főútvonalak mentén megfelelően kijelölt biciklisávok az autóvezetők és kerékpározók együttműködését is segítik, hangsúlyozta a Kerékpárosklub.
Fotó: Karancsi Rudolf / Képszerkesztőség – Magyar Kerékpárosklub
Happy Mass 11 éve indult bringasávavatási hagyomány, amikor a kerékpáros mozgalom által régóta kért, fontos fejlesztéseket avatják fel az értük dolgozó civilek, egyben a folytatást is kérve. Először 2009-ben rendeztek Happy Mass-t a Thököly úton, majd 2011-ben a Kiskörút befejezésekor, 2012-ben az Andrássy úton és 2017-ben a Bartók Béla belső szakaszán avatták fel a kerékpáros szervezetek az új bringasávokat.
Fotó: Karancsi Rudolf / Képszerkesztőség – Magyar Kerékpárosklub

Virtuálisan is ott lehetsz a Sea Otter Europe-on!

A világjárványra tekintettel a Sea Otter szervezői egy új lehetőséget is biztosítanak az esemény iránt érdeklődők számára, idén akár virtuálisan is részt lehet venni az eseményen a Sea Otter Play-en keresztül.

A Sea Otter Europe az egyetlen Sea Otter rendezvény, amit az idei évben megtartanak, a tervek szerint az európai fesztivált szeptember 25.-27. között fogják megrendezni Gironában. Viszont a szervezők egy új eseménnyel is készülnek pandémiás helyzetre tekintettel, azok is, akik nem tudnak ellátogatni Gironába, részt vehetnek a Sea Otter rendezvény egy virtuális változatán a Sea Otter Play-en.

A Sea Otter Play-en keresztül szeptember 17.-20. között virtuálisan be lehet járni a kiállítást, meg lehet nézni a márkákat és kapcsolatba lehet lépni velük, és mindezt ingyenesen.

Mivel a Sea Otter több, mint egy kerékpáros kiállítás, versenyek, tesztelési lehetőségek is kapcsolódnak a rendezvényhez, így a Sea Otter Play is többet kínál, mint egy virtuális kiállítás, ugyanis lehetőség nyílik arra, hogy különböző kihívásokat is teljesítsenek otthonról a részvevők, melyeket később különböző díjakra válthatnak be.

További információt a Sea Otter Play-ről az alábbi linken találtok: https://www.seaotterplay.com/

 

 

Valter Attila győzelme számokban: Mi kellett a Tour de Hongrie győzelemhez?

Valter Attila óriási győzelmet aratott a Tour de Hongrie zárószakaszán a Kékesen, amivel az összetettet is megnyerte, mellyel 15 év után ismét magyar versenyző szerezte meg a sárga trikót a Magyar Körversenyen. Élőben és a közvetítés alatt is jól látható volt, hogy a fiatal magyar bringással senki nem bírta a tempót és kegyetlen magabiztossággal tudta megnyerni a szakaszt és a versenyt. Sokakat érdekelhet, hogy Attilának mekkora teljesítményt kellett leadni a győzelemhez, amit meg is tudunk mondani, hiszen a győztesünk feltöltötte a versenyt a Stravára, így mi is tudjuk egy kicsit elemezni. Lássuk!

Elsőként érdemes a teljes szakaszt vizsgálni, hiszen az elmondások szerint már az elejétől fogva komoly tempót ment a mezőny az emelkedőn, amit a számok is jól alátámasztanak. A rajt után közvetlenül Hollóstetőre közel 20 percre 330 Wattot kellett Valter Attilának teljesítenie ahhoz, hogy a mezőnyben maradjon, sokat elárul, hogy ezt a tempót sem bírta mindenki a versenyzők közül, és a Strava ranglistájának első 67 helyezettje erre a szegmensre a versenyzők közül került ki, és az utánakövetkező amatőr kerékpáros a listán jelentős különbséget kapott (ez egyébként jól mutatja, hogy mennyire erős volt az idei Tour de Hongrie mezőnye).

A következő hosszabb hegyen, azaz a Mátraházára felvezető szakaszon az első körben is oda kellett tennie magát a Tour de Hongrie győztesének, 25 percet teljesített kb 310 Watton, ráadásul a hegy második felében rákapcsoltak a versenyzők, így ott magasabb teljesítmény kellett. Az ekkor hajtott idő is KOM-ot ért volna a Mátrafüred-Mátraháza szegmensen, de a mezőny még egyszer megmászta ezt a hegyet, ráadásul az előzőnél gyorsabban.

Két hegymenet után hátravolt még a döntő emelkedő, Gyöngyösről feltekerni egészen Kékestetőre. Ha Gyöngyösről nézzük a tetőre az időt és a teljesítményt vagy az egykor népszerű Rose Challenge szegmens adatait nézzük akkor is látható, hogy Valter Attila óriásit ment a hegy egészére, a Gyöngyös-Kékes 32:02 359 Watt lett, míg a Rose Challenge, ami kicsit feljebb kezdődik 23:56 378 Watt. Ezeken a legjobb hazai amatőr bringás Makács Gábor (Tigris), aki mindkét szegmensen legalább 4 percet kapott Valter Attilától, ami jól mutatja a jelenlegi profik és az amatőrök közti különbséget.

Természetesen az igazi küzdelem Mátraháza után kezdődött, ahol meredekre vált a hegy, 8 perc 28 másodpercet 431 Wattal tekert a Tour de Hongrie legjobb kerékpárosa, ami kicsit több mint 1 perccel jobb idő, mint amit a Hegyi OB győztese Baranyi Áron tekert másfél hónappal ezelőtt (ráadásul úgy, hogy az OB-n csak Parádról kellett feljönni egyszer, bár érdemes hozzátenni, hogy Áron még csak ifjúsági versenyző).

Végül nézzük a mindent eldöntő támadást, amikor mindenki leszakadt Valter Attilától. A támadás első fél percében 700 Watt fölött ment a magyar bringás, és az első perc átlaga 600 W fölött volt még, és a célba gurulással együtt is 2:23-ra ment 487 Wattot átlagban. És azt fontos kihangsúlyozni, hogy mindezt nem pihenten tette, hanem már volt közel egy óra kemény tempójú hegymenet a lábában ezen a napon.

34 mp, 703 W, 27 km/h, 9,8 %
65 mp, 605 W,27,4 km/h, 10,6 %

Szlovén henger a Tour de France-on! Pogacar szakaszt nyer, Roglic sárgában

Fotó: © A.S.O./Alex Broadway

Marc Hirschi óriási szökése és az összetett menők küzdelme jellemezte leginkább a Tour de France 9. szakaszát. Hirschi éppen nem ért haza, míg az 5 főre fogyatkozott élbolyból Tadej Pogacar hajrázott legjobban, Primoz Roglic pedig átvette az összetettben a vezetést.

Fotó: © A.S.O./Alex Broadway

Az előző napok után a Tour de France 9. szakasza sem ígérkezett könnyűnek a Francia Körverseny versenyzői számára, 141 km alatt két első, két harmadik és egy negyedik kategóriás emelkedő várt a mezőnyre, melyek ismét tökéletes alkalmat nyújtottak arra, hogy az összetett menők megpróbáljanak különbséget kialakítani egymáshoz képest.

9. szakasz

A szakasz gyorsan kezdődött, egy szökés sem tudott elmenni, olyan érzete lehetett a nézőknek mintha mindenki szökésbe akart volna kerülni és ez ölte meg az összes próbálkozást. Az előző nap egyik nagy vesztese Pinot is próbálta feledtetni a 8. szakaszon elszenvedett kudarcot, de látható volt, hogy a háta még mindig nincs rendben, így végül nem sikerült neki a szökés. Végül az első első kategóriás hegyen tudott elmenni a nap szökevénye Marc Hirschi, aki ezen a Touron már másodszor gondolta úgy, hogy szakaszt tud nyerni. Hátul közben formálódott egy kisebb üldözőboly, de őket egy idő után bedarálta a mezőny.

A főmezőnyt a Jumbo-Visma vezette az utolsó hegyen felfelé, Wout van Aert ismét rengeteget dolgozott a csapatáért, rendesen sikerült is megrostálniuk a mezőnyt. Roglic csapatának segítői sorra fogytak, és amikor már csak Dumoulin maradt az egykori szlovén síugrónak akkor indította Tadej Pogacar a támadását. Kevesen tudták átvenni a tempóváltást, Roglic mellől Dumoulin is elfogyott, végül csak négyen maradtak a hegytető után az élen, Pogacar, Roglic, Landa és Bernal, na persze előttük kb 15 másodperccel Marc Hirschi, aki ekkor már kb 70 km-t töltött szökésben egyedül. A kérdés itt már csak annyi volt, hogy az összetett menők utol akarják-e érni Hirschit vagy hagyják nyerni a svájci bringást. Hirschi óriásit ment lefelé, az előnye még nőni is tudott, de az utolsó 7 km-en, ami már sík volt összeálltak Roglicék és 2,5 km-rel a cél előtt megfogták a szökevényt. Hirschi ezután is mindent megpróbált, egy ilyen hosszú szökés után még egy kemény hajrát indított, de végül Pogacar volt a leggyorsabb a hajrán és még Roglic is éppen befért a svájci elé.
Az összetettben Roglic került az élre, Pogacar pedig tovább tudott faragni a hátrányából. Hétfőn pihenőnap és koronavírus-tesztek következnek.

 

A 2020-as Tour de France 9. szakaszának eredménye:

1 Tadej Pogacar (Slo) UAE Team Emirates 03:55:17
2 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma
3 Marc Hirschi (Swi) Team Sunweb
4 Egan Arley Bernal Gomez (Col) Ineos Grenadiers
5 Mikel Landa Meana (Spa) Bahrain McLaren
6 Bauke Mollema (Ned) Trek-Segafredo 00:00:11
7 Guillaume Martin (Fra) Cofidis 00:00:11
8 Romain Bardet (Fra) AG2R la Mondiale 00:00:11
9 Richie Porte (Aus) Trek-Segafredo 00:00:11
10 Rigoberto Uran (Col) EF Pro Cycling 00:00:11
11 Nairo Quintana (Col) Team Arkea-Samsic 00:00:11
12 Damiano Caruso (Ita) Bahrain McLaren 00:00:54
13 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 00:00:54
14 Richard Carapaz (Ecu) Ineos Grenadiers 00:00:54
15 Adam Yates (GBr) Mitchelton-Scott 00:00:54
16 Miguel Angel Lopez Moreno (Col) Astana Pro Team 00:00:54
17 Tom Dumoulin (Ned) Team Jumbo-Visma 00:00:54
18 Enric Mas Nicolau (Spa) Movistar Team 00:00:54
19 Ion Izaguirre Insausti (Spa) Astana Pro Team 00:01:14
20 Sergio Andres Higuita Garcia (Col) EF Pro Cycling 00:03:12

Az összetett állása a 9. szakasz után:

1 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 38:40:01
2 Egan Arley Bernal Gomez (Col) Ineos Grenadiers 00:00:21
3 Guillaume Martin (Fra) Cofidis 00:00:28
4 Romain Bardet (Fra) AG2R la Mondiale 00:00:30
5 Nairo Quintana (Col) Team Arkea-Samsic 00:00:32
6 Rigoberto Uran (Col) EF Pro Cycling 00:00:32
7 Tadej Pogacar (Slo) UAE Team Emirates 00:00:44
8 Adam Yates (GBr) Mitchelton-Scott 00:01:02
9 Miguel Angel Lopez Moreno (Col) Astana Pro Team 00:01:15
10 Mikel Landa Meana (Spa) Bahrain McLaren 00:01:42
11 Richie Porte (Aus) Trek-Segafredo 00:01:53
12 Enric Mas Nicolau (Spa) Movistar Team 00:02:02
13 Bauke Mollema (Ned) Trek-Segafredo 00:02:31
14 Tom Dumoulin (Ned) Team Jumbo-Visma 00:03:22
15 Richard Carapaz (Ecu) Ineos Grenadiers 00:03:42
16 Damiano Caruso (Ita) Bahrain McLaren 00:03:42
17 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 00:03:43
18 Emanuel Buchmann (Ger) Bora-Hansgrohe 00:05:45
19 Sergio Andres Higuita Garcia (Col) EF Pro Cycling 00:06:08
20 Esteban Chaves (Col) Mitchelton-Scott 00:12:13

Pogacar újra versenyben: Tisztult a kép a Tour de France 8. szakaszán

Fotó: © PAULINE BALLET

A Tour de France 8. szakasza ismét remek versenyt hozott, nem csak a szökevények küzdöttek a szakasz győzelemért, hanem az összetettben érdekeltek is mozgolódtak egy kicsit, melynek következtében kezd körvonalazódni, hogy kik lehetnek az élen a végösszesítésben. A szakaszt igazi ki-ki meccsben Nans Peters nyerte, míg az összetett menők közül Pogacar faragott a hátrányán.

Fotó: © PAULINE BALLET

Két első- és egy kiemelt kategóriás heggyel fűszerezett, 141 km-es szakasz várt a Tour de France mezőnyére a verseny 8. napján. Az útvonal nehézsége sejtetni engedte, hogy ezen a napon kiderülhet, hogy valóban kik lehetnek esélyesek az összetett győzelemre.

Ahogy lenni szokott az ilyen hegyi szakaszokon a főmezőny gyakorlatilag egyből a rajt után elengedett egy nagyobb bolyt, melyben senki nem volt veszélyes a sárga trikóért hajtókra. A nap szökését Benoît Cosnefroy, Nans Peters (AG2R-La Mondiale), Ilnur Zakarin (CCC), Kevin Reza, Quentin Pacher (B&B Hotels-Vital Concept), Michael Morkov (Deceuninck-Quick Step), Neilson Powless (EF), Fabien Grellier, Jérôme Cousin (Total Direct Energie), Carlos Verona (Movistar), Toms Skujins (Trek-Segrafredo), Soren Kragh Andersen (Sunweb) és Ben Hermans (Israel Start-Up Nation) alkotta. A 13 fős szökésnek jó esélye volt a hazaérésre, mert hátul nem igazán haladt a mezőny és 45 km után már 14 perc volt az előnyük.

A hegyek nem teltek izgalmak nélkül, elöl Cosnefroy gyűjtött még pár pontot a pöttyös trikójához, később pedig Zakarin és Peters lendültek támadásba. Hiába tűnt Zakarin az erősebbnek felfelé, viszont a szakasz lejtővel fejeződött be, és az orosz olyan gyengén ment lefelé a hegyről, hogy minden esélye elszállt a szakaszgyőzelemre és végül Nans Peters nyert, a második helyet Skujins szerezte meg, harmadiknak Verona ért célba, míg Zakarinnak csak a 4. hely jutott.

Hátul az összetettben érdekeltek versenyét láthattuk, Pinot hamar elbúcsúzott a győzelmi álmoktól, az ellenfeleitől közel 18 percet kapott a hátfájdalmakkal küzdő francia. Így a tavalyi szerencsétlen feladás után idén sem alakul jól számára a Tour de France. A Jumbo-Visma tempója sokak számára nem esett jól, de erőfeszítések árán a nagyobb nevek közül mindenki ott tudott maradni. Az utolsó hegyre fölfelé a fiatal szlovén bringás Tadej Pogacar támadta a többieket keményen, hogy az előző napi veszteségein még tudjon faragni. Végül sikerült elszakadnia, később Quintana és Martin akcióztak, de végül ők együtt kezdték meg a lejtőt a többiekkel. Pogacar erőfeszítéseinek meglett az eredménye, 40 másodpercet tudott visszahozni a hátrányából. A szlovénon kívül még Bardet érkezett külön idővel, ő 2 másodperccel ért be a „főmezőny”  előtt. A nagyobb nevek közül Dumoulin, Carapaz, Mollema került további hátrányba. Az összetettben Adam Yates meg tudta őrizni a vezetést.

 

A 2020-as Tour de France 8. szakaszának eredménye:

1 Nans Peters (Fra) AG2R la Mondiale 04:02:12
2 Toms Skujins (Lat) Trek-Segafredo 00:00:47
3 Carlos Verona Quintanilla (Spa) Movistar Team 00:00:47
4 Ilnur Zakarin (Rus) CCC Team 00:01:09
5 Neilson Powless (USA) EF Pro Cycling 00:01:41
6 Ben Hermans (Bel) Israel Start-Up Nation 00:03:42
7 Quentin Pacher (Fra) B&B Hotels-Vital Concept 00:03:42
8 Søren Kragh Andersen (Den) Team Sunweb 00:04:04
9 Tadej Pogacar (Slo) UAE Team Emirates 00:06:00
10 Romain Bardet (Fra) AG2R la Mondiale 00:06:38
11 Miguel Angel Lopez Moreno (Col) Astana Pro Team 00:06:40
12 Adam Yates (GBr) Mitchelton-Scott 00:06:40
13 Egan Arley Bernal Gomez (Col) Ineos Grenadiers 00:06:40
14 Mikel Landa Meana (Spa) Bahrain McLaren 00:06:40
15 Guillaume Martin (Fra) Cofidis 00:06:40
16 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 00:06:40
17 Nairo Quintana (Col) Team Arkea-Samsic 00:06:40
18 Rigoberto Uran (Col) EF Pro Cycling 00:06:40
19 Richie Porte (Aus) Trek-Segafredo 00:06:40
20 Enric Mas Nicolau (Spa) Movistar Team 00:07:18

Az összetett állása a 8. szakasz után:

1 Adam Yates (GBr) Mitchelton-Scott 34:44:52
2 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 00:00:03
3 Guillaume Martin (Fra) Cofidis 00:00:09
4 Romain Bardet (Fra) AG2R la Mondiale 00:00:11
5 Egan Arley Bernal Gomez (Col) Ineos Grenadiers 00:00:13
6 Nairo Quintana (Col) Team Arkea-Samsic 00:00:13
7 Miguel Angel Lopez Moreno (Col) Astana Pro Team 00:00:13
8 Rigoberto Uran (Col) EF Pro Cycling 00:00:13
9 Tadej Pogacar (Slo) UAE Team Emirates 00:00:48
10 Enric Mas Nicolau (Spa) Movistar Team 00:01:00
11 Emanuel Buchmann (Ger) Bora-Hansgrohe 00:01:25
12 Mikel Landa Meana (Spa) Bahrain McLaren 00:01:34
13 Richie Porte (Aus) Trek-Segafredo 00:01:34
14 Bauke Mollema (Ned) Trek-Segafredo 00:02:12
15 Tom Dumoulin (Ned) Team Jumbo-Visma 00:02:20
16 Esteban Chaves (Col) Mitchelton-Scott 00:02:37
17 Richard Carapaz (Ecu) Ineos Grenadiers 00:02:40
18 Damiano Caruso (Ita) Bahrain McLaren 00:02:40
19 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 00:02:41
20 Sergio Andres Higuita Garcia (Col) EF Pro Cycling 00:02:48