Home Blog Page 1392

Bodrogi László a Millenáris sztárvendége

A 2008. április 20-án megrendezésre kerülő Critical Mass kerékpáros felvonuláshoz kapcsolódóan egész napos programot szerveznek a Millenáris Velodrómban, ahol a sztárvendég a tavalyi országúti kerékpáros Világbajnokság időfutamának ezüstérmese, Bodrogi László lesz. A Credit Agricole proficsapat versenyzője hosszú ideje Franciaországban él, így hazai nyilvános szereplése igen különleges alkalomnak számít.

Bodrogi egyébként egyenesen Pekingből érkezik Budapestre, mint az olimpiai játékok biztos résztvevője és éremesélyese, a kerékpáros pályát teszteli a kínai fővárosban. Idehaza csak néhány napot tartózkodik, ezalatt főleg az olimpiával kapcsolatos kötelezettségeit fogja intézni.

Az említett napon Laci a talk-show mellett autogramot is oszt és vázdedikálásra is lehetőségük lesz az érdeklődőknek, illetve megfelelő időjárási körülmények esetén a sokat látott betonteknőben is teker majd néhány bemutatókört a legeredményesebb magyar kerékpáros.

A Bodrogi talk-show időpontja és helyszíne:
2008.04.20., 10:00 -11:30, Budapest, Millenáris Sporttelep, XIV. ker., Szabó József u. 3.

Szöveg és kép forrása: velo.hu sajtóközlemény

Hatalmas csata várható a szezonnyitó XTERRA futamon

Az XTERRA többszörösen koronázott királya, Conrad Stoltz idén a dél-afrikai XTERRA világkupa-futamon kezdi az évet. Számára hazai pálya, de éppen ezért is jelent nagy kihívást. A női mezőnyben pedig a média által is kiemelt versenyzőnek, Erdélyi Eszternek szurkolhatunk! Az esemény hivatalos plakátján is ők ketten szerepelnek. Ráadásul ebben az évben nagyon sok közös versenyük lesz…Az elmúlt évek balszerencse sorozata után (technikai balesetek, csuklótörés, hátsérülés) Conrad a tavalyi évben hihetetlen sikeres versenyzéssel tért vissza a mezőnybe: megszerezte harmadik világbajnoki címét, az amerikai bajnoki címet és az Amerika Kupát! Szavai szerint a hazai versenyt soha nem hagyja ki, hiszen számára nemcsak az eredmények, hanem a példamutatás is fontos – azt pedig elsősorban a saját hazájában kell hangsúlyoznia.

eszter1.jpg

„Nagyon szeretek itt versenyezni, ráadásul idén az eddigi legkomolyabb mezőnyben rajtolhatunk. A versenyzők többsége már itt van, és sokukkal együtt edzek. Közülük is szeretném kiemelni Erdélyi Esztert, aki még számomra is hihetetlen energiával küzd az XTERRA versenyeken. Rohamosan fejlődik és úgy tudom, hogy hazájában lelkes segítői és támogatói vannak. Megérdemli! Ráadásul egy olyan csapat áll mögötte, amilyenre a világon is kevés példa van. Remélem megismerem őket az idén… Most is sokat edzünk együtt Eszterrel.”

A verseny egy izgalmas és különleges pályán kerül megrendezésre, ami részeiben nem igazán nehéz, de összességében technikás és fárasztó: 1500 m úszás, 30 km hegyikerékpár és 10 km terepfutás. Nemcsak a világ legjobb XTERRA versenyzői teszik próbára magukat rajta, hanem több élmezőnybeli hegyikerékpáros és triatlonista is.

Fotó: XTERRA SA

Forrás: www.3x2s.hu

Millenáris a Millenárison is

Az elkövetkező hetekben két civil kezdeményezésből született rendezvény is várja a Millenáris Sporttelep és a pályasport iránt érdeklőket. Április 10-én fotókiállítás nyílik a velodrómról a Millenáris Parkban, illetve április 20-án a Critical Mass kísérőrendezvényeként akár egy egész napot is eltölthetünk a pályán…

A 2008. április 10-én 18 órakor a Millenáris Park szabad területén (II. Kis Rókus u. 16-20.) nyíló fotókiállítás stílusosan a „Millánáris a Millenárison” címet kapta. A Millenáris Kulturális Kht., a Magyar Kerékpárosklub és a Radikális Biciklisták szervezésében létrehozott kiállítás elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet a civil összefogás szükségességére annak érdekében, hogy a Millenáris Velodrom, a főváros első, kifejezetten versenycélokra épített kerékpáros létesítménye fennmaradhasson.

A képek rálátást engednek egy meglehetősen zárt, ismeretlen világra, a hazai pályakerékpározás bölcsőjére. Professzionális és amatőr fotográfusok egyéni látásmódjával közelítik meg a témát – legkevésbé sem elfogulatlanul, hiszen mindannyian kötődnek valamilyen módon a kerékpározáshoz és a Millenáris Velodromhoz.

A kiállítást megnyitja Bodor Ádám, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kerékpárügyi miniszteri megbízottja és László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke.

További információ: www.velodrom.hu, www.kerekparosklub.hu

milli1.jpg

Akik pedig élőben is szeretnék meglátogatni Európa legszebb és legrégebbi kerékpárpályáját, azokat április 20-án, vasárnap látványos versenyekkel, értékes nyereményekkel és finom reggelivel várja a Millenáris Velodrom (Budapest, XIV. Szabó József u. 3. – a Récsey Center mögött). A Critical Mass kerékpáros felvonulás előtt tartott rendezvény házigazdája Hajós András, Sinya, Buppa és Voxa, a belépés pedig ingyenes.

Az év első pályaversenyén az igazolt versenyzők látványos számokban mérik össze erejüket: lesz stéher (motorvezetéses verseny), pontverseny és a fiataloknak rókaverseny. Az érdeklődők akár ki is próbálhatják a kanyarokban erősen döntött pályát, és versenyezhetnek is az amatőr állórajtos negyedmérföldes üldözőfutamban, izgalmas nyereményekért.

A versenyeken kívül nem csak reggeli várja a látogatókat, hanem a gyerekeknek bringasuli lesz értékes nyereményekkel (többek között három kerékpárt is kisorsolnak), valamint kerékpárszerviz várja a rászorulókat. A zenét DJ Tonya keveri a kerekek alá.

A leglátványosabb kerékpáros sportágakból is ízelítőt kapunk: lesz freestyle-, triál-, akrobatikus kerékpározás (más néven teremkerékpározás) és bringapóló-bemutató.
Az érdeklődők a bringapólót – mely leginkább a lovaspólóra emlékeztet, ám ló helyett kerékpáron ülnek a versenyzők – ki is próbálhatják. Sisakot és kesztyűt hozzatok!
A pályáról délután háromkor indul a csillagtúra a Critical Mass kerékpáros felvonulás Deák téri kezdőpontjához.

Részletes program (2008. április 20., vasárnap):

– 8:00-9:00 Amatőr edzés
– 9:00-10:00 Profi edzés
– 10:00-14:00 Bringasuli, kerékpárszerviz
– 10:00-14:00 Játszósarok a kicsiknek: gyurmázás, színezés, aszfaltrajz
– 10:00-12:30 Futamok: gyerek-serdülő rókaverseny, ifi és felnőtt selejtező, triálbemutató, stéherverseny, bringás akrobatika (teremkerékpározás), ifi és felnőtt pontverseny
– 12:30-13:00 Bringapóló bemutató
– 12:30-13:30 Egykörös amatőr időfutam, pályakipróbálás
– 13:00-13:40 Bringapóló meccsek
– 14:00-14:30 Freestyle bemutató
– 14:00-14:25 Díjkiosztó
– 14:25-14:30 Bringasuli sorsolás (3 kerékpár, fejvédők)
– 14:45 Bringaemelés, csillagtúra indul

milli2.jpg

A Millenáris Sporttelepről röviden:
A Millenáris Velodrom az egyetlen hazai kerékpárpálya és egyben egész Európa legrégebbi ilyen létesítménye. 1897-ben itt rendezték az első nyilvános hazai futballmérkőzést, 1928-ban pedig a kerékpáros világbajnokságnak adott otthont. A 112 éves, Hajós Alfréd tervei alapján a húszas években átépített pálya szerdán 16 és 21, szombaton 10 és 13 óra között nyitva áll bárki előtt, a belépés ingyenes. Bár az épület kerületi védettséget élvez, a Nemzeti Sporthivatal elbonthatóként, területét magánbefektetőknek átadhatóként, hasznosíthatóként jelölte meg. Ez a magyar sport bölcsőjének pusztulásával fenyeget.

További információk: http://velodrom.hu

Bemutatta versenyzőit a BVSC

Az 52. szezonjukat kezdő Budapesti Vasutasok bringásai az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan idén is bemutatkoztak a szurkolók és a sajtó előtt. A 2007-es esztendő „Év csapata” címet pálya szakágban elnyerő fővárosi klub stílusosan a Millenáris velodromra szervezte fotózással egybekötött hivatalos csapatprezentációját.

Többek közt az olimpiai ötödik helyezett Szabolcsi Szilvia, illetve a két olimpiai „A” kerettag: a VB-második Bodrogi László és Kusztor Péter is a klub sorát erősítette egykoron. Jelenlegi kiemelkedő versenyzőjük a nemzetközi szövetség svájci edzőközpontjában készülő U23-as VB-ötödik, Lovassy Krisztián. A gárda – mely 20 főt számlál -, a tavalyi bajnokságokon összesen 43 érmet gyűjtött. Pataki Ibolya tanítványainak idei terveiről a Bikemag májusi számában olvashattok.

bvsc2.jpg

A BVSC 2008-as versenyzői keretének tagjai:
Bocsi Zsombor; Csire Sándor; Dani Dániel; Dani Jonatán; Gonda Gellért; Halász Viktor; Hazai Boglárka; Juhász Balázs; Kőrizs András; Lovassy Krisztián; Magas Dávid; Németh Dániel; Pignitzky Ágota; Pretz Ármin; Pretz Dániel; Scherk Krisztián; Solymosi Márton; Szilágyi Sándor; Támer Kolos; Zsugyó Bece

Szöveg és fotók: Vasvári Ferenc

Budapestre érkeztek a Párizs-Peking olimpiai biciklitúra kerekesei

Párizsból indultak, szerdán Budapestre érkeztek, Pekingbe tartanak. A több mint 100 fős nemzetközi kerékpáros csapat arra vállalkozott, hogy az idei nyári olimpiai játékok tiszteletére, kerékpáron tekerjenek Pekingbe. A Budakeszi – Budapest szakaszon mindehhez a magyar válogatott néhány tagja is csatlakozott. Hatalmas sajtóérdeklődéssel kísért fogadásukon a francia nagykövet mellett részt vettek a Kerékpáros Magyarország Szövetség (KMSZ) tagszervezeteinek képviselői is.

A csapat a terepviszonyoktól függően napi 80-120 kilométert kerekezik és ha minden jól megy, augusztus 3-án, a nyári olimpia megnyitója előtt öt nappal érkezik Pekingbe. A túra március 16-án indult, célja a kerékpáros turizmus és az olimpiai eszme népszerűsítése. A menet Franciaország, Németország és Ausztria után április 1-jén érkezett Magyarországra. Autóúton mikrobusz és motorkerékpár biztosítja az öt csoportra osztott a mezőnyt, hogy ne tartsák fel túlzottan a forgalmat, ahol pedig van bicikliút, ott azon mennek. 12 országon át összesen 12 ezer kilométert tekernek, hetente egy napot pihennek. Magyarország után, április 4-től Szerbia következik. A túrát a Francia Kerékpáros Turisztikai Szövetség (FFCT) szervezte, a fővédnök Nicolas Sarkozy köztársasági elnök. A többség – 98 kerekes – francia, de van köztük kanadai, dán, spanyol, holland és kínai is. Bárki beállhat a menetbe, aki elfogadja az egymás közti versengést tiltó szabályokat. Az első két hét alatt egy fő szállt ki a 120 fős csapatból.12 kamion, csomagszállító busz, és autó kíséretében, a fogadó országok nagyvárosaiban szinte kézről kézre adják egymásnak a csapatot a kerékpáros mozgalom hívői és a hivatalos támogatók. Budapestre április 2-án érkeztek meg, ahol a Kerékpáros Magyarország Szövetség (KMSZ) tagszervezeteinek képviselői fogadták őket. A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban megtartott fogadásukon és a hazai kerékpársport – főképpen turizmus – rövid bemutatásán részt vett Bodor Ádám a GKM kerékpárügyi miniszteri megbízottja valamint Krizsanits János a Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöke, illetve Tarapcsák Péter elnökségi tag is.

A budapesti „befutót” ezúttal a szerda délutáni belvárosi dugón keresztül a P-NÍVÓ-Betonexpressz-Corratec „vonata” vezette; a Budakeszi – Budapest szakaszon az olimpiai kerettag Kusztor Pétert Cador Rida és Mecséri Zoltán is elkísérte. A „fél város” érdeklődését felkeltő nem mindennapi karaván felvezető autója pedig a P-NÍVÓ csapatautója volt. A minisztériumból – immár miniszteri biztosi társaságban – a Francia Intézetbe gördült a társaság – közben a Lánchídról megcsodálták a Parlamentet, és a budapesti Duna-parti látványt -, ahol René Roudaut francia nagykövet és Jerome Bloch, az intézet egyik vezetője fogadta őket.

Mecséri Zoltán, Kusztor Péter és Cador Rida vezetésével kelt át a csapat a városon

Szöveg és fotók: Vasvári Ferenc

Iskolák jelentkezhetnek BringaSuli programra

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által létrehozott „Kerékpáros Magyarország Program” és a „Közlekedésbiztonsági akcióterv” támogatásával, a Kerékpáros Magyarország Szövetség szakmai felügyeletével április és május hónapban a Vuelta Kft. iskolai kerékpáros oktatást szervez az ország 5 régiójában, 15 településen. A finanszírozás alapjait a Kerékpáros Magyarország Program keretében a GKM biztosítja, azzal, hogy a szervező Vuelta Kft. további támogatókat, szponzorokat von be a programsorozat sikeres megvalósítása érdekében.

Az oktatási program Európában bevezetett és bevált módszerekre épül, és több célt is igyekszik elérni:

– Kerékpáros közlekedés biztonságának fokozása
– Kerékpározás népszerűsítése

Programunkat – amely csak az érintett általános iskolák és a tanárok együttműködésével valósulhat meg – az Oktatási és Kulturális Minisztérium is támogatja.

Az iskolák az alábbi programra jelentkezhetnek:

Kerékpározást oktató program az önkormányzatok és a településen működő civil szervezetek, egyházak által fenntartott általános iskolákban:

– A képzés időtartama két hónap (április-május)
– A képzés egy vezető oktató és öt-hat tanár bevonásával történik
– Az oktatók munkáját segédanyagokkal és háttér-információkkal segítjük
– A legaktívabb iskolákat, osztályokat díjazzuk – összesen több millió forint értékben

A programban való részvétel feltételei:

– 7-14 éves diákok vehetnek részt az oktatásban
– Az iskola létszáma érje el a 200 főt

A programra pályázni a letölthető adatlapon lehet, 2008. április 3-án 12 óráig. További információ:

– Abelovszky Tamás,
– Vuelta Kft., 1138 Budapest, Váci út 152.
– e-mail: info@bringasuli.hu,
– Telefon: 06-30 / 869-42-34
– www.bringasuli.hu

bsuli1.jpg

Eredmények – országúti idénynyitó, Zomba

Közel 200 kerékpáros gyülekezett Zomba központjában 2008. március 29-én – köztük szlovén, román és osztrák versenyzőkkel -, hogy 14 kategóriában mérjék össze tudásukat az itt már sorozatban negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Országos Évadnyitón. A verseny hivatalos jegyzőkönyve innen érhető el.

31. Decathlon KSI Kupa Kerékpárverseny

A Központi Sport-és Ifjúsági Egyesület Kerékpáros Szakosztálya április 12. és 13-án rendezi meg, a több mint három évtizedes múltra visszatekintő hagyományos országúti utánpótlás kerékpárverseny, a KSI Kupa 2008-as viadalát. A három szakaszos versenyen részt vehetnek a 15 év alatti fiúk, a 19 év alatti leányok, a 17 év alatti fiúk, az elit és U-23-as hölgyek, a 19 év alatti fiúk és az Open kategóriához tartozó bringások. Az 1. etapon a Dobo-gókő-felé vezető mezőnyversenyen egyben az utánpótlás hegyi bajnoki címek is eldőlnek. A délutáni időfu-tamot Dunakeszin rendezik a szervezők. A harmadik szakaszon mezőnyversenyre kerül sor, illetve a Galgamácsai Kerékpáros Nap alkalmával egy rövidebb túra is a programba kerül.
ksi-kupa-2008-3-szakasz.jpg

A kétnapos verseny részletes kiírása innen letölthető.

Két keréken a Párizs Peking útvonalon

Hogy hogyan kell Pekingbe érkezni augusztus 3-án? A Francia Kerékpárturisztikai Szövetség szerint, természetesen biciklivel, négy hónapos út és 12 ezer kilométer megtétele után, egyenesen Párizsból. A 104 fős nemzetközi kerékpáros csapat nem kevesebbre vállalkozott, minthogy az idei nyári olimpiai játékok tiszteletére, kerékpárral gördüljön be Pekingbe. Európán, majd Ázsián át vezet az útjuk, 12 kamion, csomagszállító busz, és autó kíséretében, a fogadó országok nagyvárosaiban szinte kézről kézre adják egymásnak a csapatot a kerékpáros mozgalom hívői és a hivatalos támogatók.
Budapestre április 2-án érkeznek meg, ahol a Kerékpáros Magyarország Szövetség (KMSZ) tagszervezeteinek képviselői fogadják őket. – A Kerékpáros Magyarország Program (KMP) és a KMSZ főbb irányvonalainak alapjául, többek között más európai országok kerékpáros programjai szolgáltak, ennek ékes példája, hogy a francia Mr. Velo mintájára lett itthon is kormányzati felelőse a kerékpározás ügyének – mondja Bodor Ádám a GKM kerékpárügyi miniszteri megbízottja. – Egy olyan kerékpáros hagyományokkal, kultúrával rendelkező ország, mint Franciaország sok tekintetben jó példa lehet számunkra a kerékpáros kultúra elterjesztésében. Ezért is örültünk nagyon a Peking-Párizs túrának, hiszen a résztvevők látványos üzenettel szolgálnak: megmutatják, milyen fontos szerepe lehet a kerékpározásnak a nevelésben, és nem utolsósorban elősegítik a nemzetek közötti kulturális párbeszédet. Erősítik, hogy a kerékpározás kortól, nemtől és nemzetiségtől független tevékenység, általa új közösségek, kapcsolatok alakulnak, s az autós közlekedőkkel ellentétben a kerékpáros interaktív résztvevője az őt körülvevő világnak.

P-Nívó győzelmek a szezonnyitón

Két nappal a hivatalos csapatbemutató után, szombaton Tolna megyében rendezték meg az idei országúti szezonnyitó versenyt, amelyről két aranyérmet is elhozott a P-Nívó-Betonexpressz 2000-Corratec együttese.

Ebben az évben is a Tolna megyei Zomba településéről indult útjára az országos évadnyitó verseny mezőnye, amelyből kimagaslott az első magyar kontinentális csapat, a P-Nívó-Betonexpressz 2000-Corratec. Stubán Ferenc versenyzői a felnőtt és az U23-as korcsoportban is bezsebelték egy híján az összes érmet – az elit kategóriában az első tíz közé nyolc P-Nívós jutott be.

A tolnai dombokon kijelölt 140 kilométeres távot a szekszárdi illetőségű Haiszer Ákos teljesítette a leggyorsabban, megelőzve Ivanics Gergelyt és a pekingi olimpiára készülő Kusztor Pétert. A 23 évnél fiatalabbak között Mecséri Zoltán szerezte meg az aranyérmet, a második helyen pedig Cziráki István futott be.

A P-Nívó sportolói vasárnap a Port.hu Bringaexpón is bemutatkoztak, majd a 23 évnél fiatalabbakból álló sor Olaszországba utazott, ahol Czirákiék részt vesznek a Trofeo Banca Popolare di Vicenza nevű Europe Tour-viadalon.

Az országos országúti szezonnyitó végeredménye (a táv: 140 km):

Elit kategória:
1. Haiszer Ákos (P-Nívó-Betonexpressz 2000-Corratec)
2. Ivanics Gergely (P-Nívó-Betonexpressz 2000-Corratec)
3. Kusztor Péter (P-Nívó-Betonexpressz 2000-Corratec)

U23-as kategória:
1. Mecséri Zoltán (P-Nívó-Betonexpressz 2000-Corratec)
2. Cziráki István (P-Nívó-Betonexpressz 2000-Corratec)
3. Vígh Zoltán (Postás SE)

Forrás: www.pnivo.com. Részletek, versenyzői beszámolók, eredmények és további érdekességek szintén a klub hivatalos honlapján találhatóak.