Home Blog Page 1269

Eurobike mustra: Orbea

Tudja-e a kedves olvasó, hogy mit jelent az „alma” spanyolul, hogy pontosan mivel is nyert idén Eurobike Awardot az Orbea, illetve hogy mi az összefüggés a karbon és a különböző nemesfémek között? Emellett az is kiderül, hogy egy háromszögnek olykor lehet akár négy szöge is…

Ezekkel az információkkal mi sem voltunk feltétlenül tisztában, így a számtalan érdekesség között bóklászva betértünk a spanyol kerékpárgyártó standjára is. A kérdések megválaszolása és a 2010-es újdonságok bemutatása ürügyén a cég kommunikációs szakembere Jokin szegődött mellénk, aki egyből a cég büszkeségével, az új Orbea Alma merevfarú karbon MTB bemutatásával kezdte a tárlatvezetést.

Orbea_01

Megtudhattuk, hogy az Alma típusnév spanyolul annyit jelent, hogy lélek. Ezután következett az ideológiai háttér (MTB + kikapcsolódás + szabadság + … + … = lélek) felvázolása, de hogy őszinte legyek közben egy kicsit elvesztettem a fonalat. Némi derültséget okozott, amikor megemlítettük, hogy mit is jelent az alma magyarul. Ezen a ponton azonban nem időztünk sokáig, inkább áttértünk a technikai paraméterekre. Az Orbea az általa alkalmazott karbon technológiákat három lépcsőbe sorolja. A nemesfémek értéke szerint ezek a következő névre hallgatnak: arany, ezüst és bronz. Az Alma esetében a felhasznált karbon alapanyag tulajdonságai szerint létezik arany és ezüst változat. Ezek közül az arany a „ultra-high modulus fiber” fogalmat takarja, ennek a karbonszövetnek legfőbb erénye pedig, hogy ebből készülnek a cég legmerevebb karbon vázai.

Orbea_02

Az első szembetűnő fejlesztés DCR, azaz Direct Cable Routing néven fut, mely koncepció lényege, hogy a fejcsőplaketten megakasztott bowdenházakból kilépő fék- és váltóbowdenek a sártól védett helyen egy spéci (Gore Ride on System) műanyag csőben futnak. A bowdenek pályáját vezetőszemek pozícionálják, a gyártó szerint így garantálható a lehető legrövidebb kábelhossz és a legkisebb súrlódás.

Orbea_03

További újdonság az első ránézésre pusztán dizájnelemnek tűnő 4PT, azaz „four-point triangle” (a négyszögletű kerek erdő mintájára ez mondjuk négyszögű háromszögnek fordítanám). Ennek lényege – a gyártó olvasatában – a merevebb első háromszög, és az, hogy a felsőcső/támvilla kapcsolatának lejjebb süllyesztése következtében a nyeregcső és a nyeregvázcső csonkjának együttes rugalmassága megnő, így a legádázabb terepen is jut némi extra komfort a ridernek.

Orbea_04

Az Alma természetesen megkapta a BB30 középcsapágy-rendszert, de valami sokkal fontosabbat is: a merevfarú MTB kategóriában az Eurobike Awardot. Persze nem ez az első, ami befigyel az Orbeának, hiszen 2006-ben az Orca országúti modell látványos karbon konstrukciójával is bezsebeltek egyet. Apropó Orca…

Orbea_05

A következő szezonra, azaz 2010-re megújul az országúti csúcsmodell, az Orca is. Természetesen ez is a cég legkorszerűbb karbonszövetéből, a „gold” szériából épül fel, monocoque technológiával. A fejcsövön továbbra is megtalálható a sokszor megcsodált bowdenvezető plakett, a csapágyazási rendszer azonban megváltozott: 1,5” – 1 1/8”-os fejcsapágyat fogad az új Orca.

Orbea_06

Ami jó, azt nem kell bolygatni, így változatlan maradt a dizájngyőztes nyeregcsőbilincs. Hogy másoknak is tetszik, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a fejcsőemblémával kombinált bowdenütköző rendszerrel együtt már szintén láttam lekoppintott verzióban.

Orbea_07

A jövő év egyik fő trendje a hagyományos angol menetes középcsapágy felcserélése valami más, menet nélküli rendszerrel. Az Orca esetében a Campagnolo Ultra Torque rendszerének bepréselt csészés változatát láthattuk. A régi szabvány utáni kesergésre nagyon okunk nincsen, hiszen az integrált hajtókar/tengely kombók világában valóban nincs sok jelentősége már a menetes csapágyháznak.

Orbea_08

Persze az Orbea nemcsak a versenykategóriában van jelen. Cáfolat gyanánt itt van például az új Ravel sport/krossz modell, mellyel párhuzamosan ismét egy új fogalommal kell megismerkednünk: ez pedig a „MyO” lenne. Ez egész pontosan a „My Orbea” összetételt takarja, és lényege, hogy a leendő tulajdonos „megtervezheti” saját bringáját, azaz egyedi színt, dizánjt és felszerelést választhat.

Orbea_09

Aztán van még teljes felszereltségű túragépe is a cégnek. Ezzel a típussal tavaly két spanyol sportrajongó szülőhazájából egészen Pekingig tekert, hogy megtekintsék az olimpiát – tehát úgy tűnik, a gyakorlatban is működik a masina.

Orbea_10

Távozás előtt még áttekintettük az Orbea ruha- és kiegészítő szekcióját, melyből ezt a szerény mintázatú – hála Absalonnak – sisakot adnánk közre. További modellek megtekintése céljából érdemes felkeresni a 2010-es újdonságokkal frissített Orbea honlapot, vagy a hazai forgalmazó site-ját: www.orbea.com

(x)

T-Mobile Bringaszerviz a Nagy Sportágválasztón!

A sikeres nyári és kora őszi helyszínek után ismét jelentkezik a T-Mobile Bringaszerviz, ezúttal az V. Nagy Sportágválasztó berkein belül. A szeptember 18-19-ei rendezvényen a szolgáltatás továbbra is mindenki számára ingyenes.

Szerviz_1

Korábban Szekszárdon, két alkalommal Budapesten a Nyugati pályaudvarnál, szeptemberben pedig a Népligetben állt fel a szerviz sátra, ez alkalommal a Merkapt Maraton Sportközpont – 1106 Budapest, Maglódi út 12/A – lesz a házigazda. A hétvégi sportágválasztón közel 80 sportág lesz egy helyszínen kipróbálható, jelen lesznek sztársportolók, olimpikonok és sportági szaktekintélyek. A sportágválasztó népszerűségét mutatja, hogy májusban két nap alatt 16 500-an látogattak ki az eseményre. A mostani rendezvényen új szolgáltatásként jelentkezik a kerékpárszerviz és javítási tanácsadás. A T-Mobile Bringaszerviz a hegyikerékpáros sportági bemutató és a T-Mobile kerékpáros tanpálya mellett lesz megtalálható.

A rendezvény helyszínrajza (kattintásra nagy méretben)
A rendezvény helyszínrajza (kattintásra nagy méretben)

Az akció keretében a bringaszerviz továbbra is alapjavításokat lát el, a hozott alkatrészek ellenszolgáltatás nélküli átszerelése megvárható, szükség esetén a szakemberek tanácsadással is szolgálnak. Cél az üzemképes bringával történő biztonságos kerékpározás!

A rendezvényre – így a szervizbe is – a belépés ingyenes. A szervezők 9-17 óra között várják a látogatókat. A pénteki (szakmai) napon az előre bejelentkezett óvodás, általános- és középiskolás gyerekeket várják pedagógus kísérettel, 14 órától azonban már mindenki számára nyitottak a kapuk, a szombati nap pedig teljes egészében a nagyközönségé, a családoké.

Csömöri csapatgyőzelem a 24 óráson, szólóban Bándli a legjobb

A csillebérci, egykor úttörőtáborként köztudatba kerülő erdős területen rendezte meg a Sportaktív az idei esztendő utolsó jelentős hegyikerékpáros eseményét, a 24 órás váltóversenyt. A szombat déltől vasárnap délig tartó, Magyarországon egyedülállónak számító bringás dzsemborin közel 900 kerekes állt rajthoz, köztük 32 elit, 83 hobbi, 6 női csapat, illetve 24 szóló és 19 duó.

Csilleberc_1

Az abszolút leggyorsabb, egyben a legtöbbet tekerő gárda a Cube-Csömör EthicSport Lupin első csapata lett 531 km-t jelentő 118 körrel, megelőzve a Lukács Bálinttal, Melts Andrással felálló LTV Merida Racinget és a harmadikként ünneplő HaiBike All Stars-ot, soraiban Vizdák János mellett a kétszeres magyar bajnok Buruczki Szilárddal és a közelmúltban összetett sorozat-elsőséget szerző Blazsó Mártonnal. A verseny leggyorsabb 4 és fél kilométeres körét Buruczki 10:33 perces idővel teljesítette. A szóló kategóriában Bándli Szabolcs – váltótárs nélkül – 85 kört, azaz 383 kilométert hajtott 24 óra leforgása alatt. Az athéni olimpikon Vinczeffy Zsolt ezúttal a Merida Ninety-Six hatfős egységét erősítette. A viadalon monociklisek – egykerekűvel – is rajthoz álltak.

Bogár Gábor és Blazsó Márton
Bogár Gábor és Blazsó Márton

Bogár Gábor harmadszor állhatott föl az abszolút dobogó tetejére. A negyedik éve megszakítás nélkül nyerő gárda kerekese nagy sikerként értékelte, ahogy a kettes számú csömöri csapat sprintbefutó alkalmával szerezte meg győzelmét a saját kategóriájában, az ő segítségükkel. – Mi már szombaton bebiztosítottuk előnyünket. Vasárnap délelőtt a kettes számú csapatunk öt perc hátrányban tekert a X2S gárdájával szemben, ezért elhatároztuk, hogy amennyire tudjuk, segítjük őket a felzárkózásban. Az első számú csapat emberei gyakorlatilag törték az utat a második számú előtt, és folyamatosan közelítettük az ellenfelet, végül győzelemhez segítettük a mieinket – mondta az aranyérmes csapattag.

Melts András
Melts András

Az esemény esztendők óta az Európai Unió által meghirdetett Mobilitás Hét környezetvédelmi akcióprogramjának nyitórendezvénye; a különböző kategóriák egy időben történő rajtját Szabó Imre, környezetvédelmi és vízügyi miniszter lőtte el.

Vinczeffy Zsolt
Vinczeffy Zsolt

Abszolút eredmények:

Elitek:

1. Cube-Csömör EthicSport Lupin 1. (Bogár Gábor, Szatmáry András, Puskás Dávid, Kemecsei Zsolt, Bucsányi Brunó, Horváth Attila), 118 kör

2. LTV-Merida Racing, 114 kör

3. HaiBike All Stars, 113 kör

Részletes eredménylista: www.temposport.hu

Harangvölgyi András és Szabó Imre
Harangvölgyi András és Szabó Imre

További abszolút győztesek: Bándli Szabolcs (szóló, 85 kör), Meditech SC, Papp Dénes-Sass József (duó, 103 kör), Erdei Amazonok (nők, 83 kör), Red Hot Chili Sport Trekkers (hobbi, 106 kör).

Fotók: Vanik Zoltán és Vasvári Ferenc

További információk: www.sportaktiv.hu/

Éjszakai műszak
Éjszakai műszak

Eurobike mustra: Kross

Felocsúdván az idei Eurobike brutális újdonságdömpingjének sokkjából, lassan összeszedjük magunkat, és megpróbáljuk bemutatni, mit is láttunk Friedrichshafenben. Nincs egyszerű dolgunk, hiszen hol is kezdje az ember? Mondjuk befordulunk egy standra, és megnézzük, mit is láthatunk ott… Legyen az mondjuk először talán a Kross.

A márka lengyel illetőségű, jelenleg Európa 16 országában forgalmazzák, köztük 2009-től már Magyarországon is. A hazai forgalmazó honlapja szerint széles modellválasztékkal és nagyon jó ár/érték arányú kerékpárokkal szeretne a márka hazai rajongókat szerezni, nézzük, hogy 2010-ben konkrétan milyen fejlesztésekkel is kívánják mindezt elérni.

Kross_01

A standra lépve ez az összecsukható járgány fogadott, mintegy felvezetve a cég városi felhasználásra szánt gépeinek kollekcióját. Sohasem gondoltam volna, hogy valaha gyermekkorom „kempingbiciklije” a bringás kiállítások sztárja lesz, tény viszont, hogy idén számtalan standon találkoztunk velük. Érdemes bepillantani a jószág mögé is, mert a színes oldalszatyorral felmálházott női vázas gép (Kross Park Limited) teljes egészében burkolt meghajtása is megér egy elégedett csettintést.

Kross_02

Ha tovább szemléljük a városi gépek arzenálját, akkor feltűnhet, hogy nem csak úgy vaktában összedobált masinák ezek, hanem gondos választással maximálisan kihasználták az alkatrészgyártók nyújtotta lehetőségeket. Ez a gépet például a Shimano agyváltó/görgős fék kombójával szerelték, a rendszer életrevalóságáról már volt szerencsém meggyőződni korábban.

Kross_03

A radikálisabb városi közlekedésre szánt bringákat a City kategória mellett Urban jelzővel illeti a Kross, ezek közül az egyik jól sikerült megújult modell a Street Scraper 8s, mely teljes Alfine szettel kerül forgalomba. A nyolcsebességes agyváltót tárcsafékek egészítik ki, ez így együtt valóban sokkal ütőképesebb, mint egy láncváltó/felnifék kombó.

Kross_04

Örömünkre szolgál, hogy a tesztelőink által az adott célterületre igencsak alkalmasnak ítélt Shimano Alfine szettet egyre többen építik városi gépeikre. A Kross Street Scraper 8s esetében a csodaszép fényes fekete szett helyett a polír alu verziót választották, de esztétikailag persze – ahogyan a kép is tanúsítja – ez sem gyenge.

Kross_05

A különleges alkatrészek – görgős fék, agyváltó, egyebek – iránti vonzalom aztán tovább folytatódik, mint ahogyan azt az Evado széria eme krosszgépén is láthatjuk. A bringán első ránézésre semmi különös nincsen, csak később tűnik fel a Magura hidraulikus felnifékjeinek jelenléte.

Kross_06

És ha már a nagy kerekeknél tartunk, az ezt a műfajt kedvelő montisok is megtalálják itt a számításukat. A Kross rendelkezik 29”-os modellel is, ráadásul egy Cr-Mo vázas darabbal. A vázon az egyik legszebb részlet a formás hátsó papucs és a filigrán támvilla kettőse volt.

Kross_07

És ezzel át is eveztünk a montik világába, egész pontosan egy enduro gép alsócsövén megállapodva. Ez itt kérem a cég három tagot számláló enduro osztályának második tagja, mégpedig a Crime 2. A három különböző felszereltségű bringa vázán három különböző bűntény látható képregény formájában, innen eredeztethetők a modellnevek: Crime 1; Crime 2, Crime 3…

Kross_08

Aztán az igazi versenyarcok sem csalatkozhatnak, hiszen a karbonvázas XC csúcsmodell manapság egy modellpalettának majdnem olyan kötelező eleme, mint a folding bike. Ez itt történetesen a Level A+ full karbon modell, melyet a cég által szponzorált lengyel montis csapat versenyzői is nyúznak.

Kross_09

Így néz ki a középrész vidéke egy XTR hajtóművel házasítva.

Kross_10

Az MTB világában is gondoltak a hölgyekre a derék Lengyelek, így a Level géposztályon belül kifejezetten női modellt is találtunk. Ami a színvilágot illeti, ismét bizonyságot nyert, hogy a női léleknek kedves színezés nem feltétlenül csak a rózsaszínben merül ki. Vagy hát igazából a fene tudja… ezt döntsék el inkább a nők.

A Kross modellpalettája persze ennél sokkal szélesebb, így akit bővebben érdekel, az látogasson el a cég lengyel vagy magyar honlapjára (egyelőre 2009-es modelleket tekinthetünk meg mindkét helyen):

http://www.kross.pl/; http://kross.hu/old/

(x)

Az UCI és a Shimano megújította együttműködését

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) és a Shimano 2009. szeptember 5-én aláírták azt a szerződést, melynek értelmében együttműködésüket meghosszabbítják 2012-ig. Az aláírási ceremónián az UCI részéről Pat McQuaid elnök és Jean-Pierre Strebel vett részt, míg a Shimanót Yoshizo Shimano képviselte. Az eseményre hol máshol is kerülhetett sor, mint az Eurobike-on, Friedrichshafenben.

Shimano_1

A Shimano 1999 óta partnere az UCI-nak, ők biztosítják a technikai támogatást az országúti-, pálya-, MTB-, ciklokrossz- és BMX szakágak világbajnokságain, valamint az MTB és ciklokrossz világkupa futamokon. Mindemellett a japán óriáscég a 2004-es athéni, valamint a 2008-as pekingi olimpián is hasonló feladatokat látott el. Az együttműködés mindkét fél megelégedése mellett zajlott, ezért került most sor ismételt szerződés hosszabbításra.

Shimano_2

Forrás és fotó: Shimano sajtóközlemény

Merida Spinning Night, Budapest

Zene, színpad, fények, extázis! Fantasztikus hangulatban, rekordszámú résztvevővel zajlott le szeptember 5-én a Merida Spinning® Night, Európa egyik legnagyobb Spinning® rendezvénye. Több mint kétszáz rajongó nyomta egyszerre a pedálokat az Oxygen Wellness szabadtéri parkolójában, három népszerű Spinning® prezenter-DJ vezényletével.

spinning_1

A közös tekerés varázslatos élményén túl, a legszerencsésebb résztvevő a végén még egy Merida mountain bike-ot is hazavihetett! Egy biztos: jövőre, veletek, ugyanott!

spinning_2

Forrás: Bikefun sajtóközlemény

Hétvégén 24 órás mountain bike verseny Csillebércen

Önkéntesek segítik a helyreállítást

A napokban a Vueltán összetett második pozícióban tekerő Cadel Evans-nek bizton nem az jár a fejében: „Ugyan, milyen bringaverseny lehet most éppen Magyarországon?”. Hogy miért pont az ausztrálnak? Egykori világkupa-sikereinek helyszínén, Csillebércen kerül ugyanis megrendezésre a 24 órás mountain bike verseny, szeptember 12-13-án. Nyolcesztendős hagyományokkal, amolyan szezonzáróként rendezi Harangvölgyi András és a Sportaktív a hétvégi viadalt, melynek lényege: ki teker többet 24 óra alatt.

Csilleberc_1

Közel 900 versenyzőre – és 2-3 ezer szurkolóra – számítanak a szervezők, a viadalt megelőző napokban már majd’ 120 – zömmel 6 fős – csapat, 20 duó és 25 egyéni versenyző szerepel a rajtlistán, még Haitiből is van érdeklődés, jelenlétük a vízumon múlik. Tavaly a szólók versenyét 98 körrel, azaz 411,6 kilométerrel Németh Antal, a csapatokét 130 körrel a Cube Csömör teljesítette a leggyorsabban.

A 2007-es és 2008-as győztes egységnek tagja volt Bogár Gábor, aki ezúttal a Cube Csömör Eticsport Lupin 1-es sorában újra a győzelemért fog küzdeni: „A 24 órás verseny szinte társadalmi esemény a sportágban, aki számít, itt van, megmutatja magát, kivéve, ha éppen külföldön versenyez. Így van például tavalyi csapattársammal, az U23-as bajnok Juhász Zsolttal, aki UCI pontokért fog tekerni.”

A pálya nyomvonala 30%-ban megújul, a 4 kilométert 500 méterrel idén megtoldották a szervezők.

„Nehézségét illetően az amatőrök számára is könnyen teljesíthető a pálya, gyors szakasz nem igen van benne, rövid egyenesek, lejtők és emelkedők, technikás, nagyon sok kanyar jellemzi. Kicsit hasonlít az országúti kritériumversenyekre, ahol rengeteg kigyorsítás, megindulás van.” – tette hozzá a címvédő.

A váltóversenyben fontos szerepet játszik a taktika, a váltások sűrűsége és az éjszakai világítóeszköz, a nagy fényerejű lámpaszett is. A csapattagok egymás között szabadon dönthetnek arról, ki mennyi időt tölt a pályán, a minimum 2 óra. Az a csapat győz, amelyik 24 óra alatt a leghosszabb távot, azaz a legtöbb kört teszi meg.

A rajtzászlót szombaton déli 12 órakor a Csillebérci Szabadidő- és Ifjúsági Központ területén engedik le, a befutóra vasárnap, szintén délben kerül sor.

Forrás: Sportaktív sajtóközlemény
További információk:
www.sportaktiv.hu

Csilleberc_2

Specialized Rockhopper – a fürge rönkugró

Ismét egy piros paripa a nagy S-től. Ismét kategóriájában az egyik legalacsonyabb tömeg, az egyik leglátványosabb design, a leginkább végiggondolt alkatrész-összeállítás. Talán ismerős lehet a gép rendszeres olvasóinknak, hiszen a múltkori számunkban szerepelt ugyanennek a tárcsafékes verziója Rockhopper Comp néven. Akkor sem találtunk rajta igazán kivetnivalót, így a V-fékes változat tesztelése során sem vártam mást. Lássuk csak!

A külcsín a már-már szokásos Speckós tűzpiros, egy kis fehér mintával megbolondítva. Ez is olyan gép, amivel nem lehet igazán észrevétlen maradni. A vázon látszik, hogy egy komolyan végiggondolt darab, nem az a tipikus hirtelen összecsapunk valamit dolog. M4-es alu ötvözet alapanyag, szép papucsok, masszív átkötő elem a tárcsaféknél, kiforrott geometria, szép hegesztési varratok, és az első tulajt megilleti az élettartam-garancia. Csak az alsócső alján futó bowdeneket sajnáltam, amelyek így eléggé ki vannak téve a koszolódásnak, a felsőcső alján vezetett fékbowden pedig a bringa cipelését és a kulacs kivételét nehezíti, utóbbi 17”-os vázméretnél kifejezetten nehézkes.

fotók: elcsé
fotók: elcsé

Egy masszív Tora villa dolgozik a gép elejében, szerintem nagyon jól, merevsége tökéletes, bár tetemes tömeggel bír. A villa tekercsrugós, aminek elvitathatatlan előnye a karbantartással szembeni igénytelensége. Az előfeszítése tág határok közt állítható, és van lock out is. Az ár kordában tartása miatt „csak” krómozott acél becsúszok jutottak a villába, de figyelembe véve, hogy ennél tartósabb becsúszót nem is nagyon tudok elképzelni, ez bizonyos szempontból még előny is lehet. A meghajtás elemei is szépen dolgoztak a teszt ideje alatt. A Deore cucc hozta szokásos szintjét, az SLX hátsó váltó meg csak a hab volt a tortán. Shadow rendszerének hála kevésbé csapkodott a lánc. Ez esetben nem öncélú mutogatás a drágább hátsó váltó, hanem kézzelfogható előnyt jelent. A hajtókar ellenben a másik irányba lóg ki, ugyan az Alivio szintű karból legalább az Octalinkes verziót választották a gépre, de mennyivel jobban mutatna egy integrált tengelyes Deore kar, vagy pláne egy SLX!

A kerekekre a Specialized-nál az átlagosnál nagyobb figyelmet szoktak fordítani, úgy tűnik konyítanak a fizikához. Meglehetősen könnyűek, pedig a V-fékes felszereltség ellenére előzékenyen tárcsás agyakat fűztek be. A felnik egész könnyűek, nagyban hozzájárulva az élményhez. A kerekeket1,8-as küllőkkel fűzték, logikus könnyítésként elől 28, hátul 32 küllővel. Itt említeném meg a külsőket, melyek a legtöbb körülmény között nagyszerűen vizsgáztak. Kemény talajon kicsit ráznak a ritkásabb minta miatt, de laza talajon is szépen harapnak, nagyszerűen tartanak, jól fékezhető velük a gép, sok mindent be lehet velük vállalni, egyszóval szuperek.

specialized-rockhopper_2

A kiegészítők most sem befolyásolták nagyban a bringa jelentette élményt, mert mind elérik azt a szintet, hogy oda sem figyelek rájuk, csak teszik a dolgukat. Persze mind-mind a Speci háztáji cuccai, egész pofás darabok. A kormány-stucni nagyobb testtömegű bringásoknak is megfelelő stabilitást nyújt, szélessége folytán kifejezetten élveztem vele a technikás lejtőket. Az ergonómikus Body Geometry nyereg is bevált, olyannyira, hogy el is feledkeztem róla. A nyeregcső kétcsavaros kialakítású, az elülsővel fokozatmentesen állíthatjuk a nyereg dőlésszögét, míg a hátsóval rögzítjük.

Hogy összefoglaljam a dolgot: A gép egy vérbeli agresszív XC gép rendszeres nyúzásra, és még egész könnyű is, logikus alkatrész válogatással, egy-egy apróbb szépséghibával. Az ár ugyan kicsit magasabb a többi hasonló felszereltségű géphez képest, ám ezt a könnyű kerekekkel, az igényes vázzal és az arra érvényes élettartam-garanciával ellensúlyozza. Ha az enyém lenne, nem cserélnék rajta semmit, csak egy picit hosszabb stucnival finomhangolnám.

Megjelent a Bikemag 2009. májusi lapszámában.
[poll id=”135″]
FORGALMAZÓ: Velobike Kft.
SZÁRMAZÁSI HELY: Tajvan
VÁZGARANCIA: élattartam
ALKATRÉSZ-GARANCIA: 1 év
AJÁNLOTT FOGYASZTÓI ÁR: 209.900 Ft

TESZTELT BRINGA MÉRETE: 17″
ELÉRHETŐ VÁZMÉRETEK: 15″, 17″, 19″
VÁZANYAG: M4 alu
VILLA: Rock Shox Tora 302 SL; Lockout; 100 mm út
KORMÁNYCSAPÁGY: Specialized hagyományos 1 1/8″

HAJTÓMŰ: Shimano M521 Octalink / 22-32-42 fog
KÖZÉPCSAPÁGY: Shimano BB-ES25 Octalink
lÁNCKERÉKSOR: Shimano HG50 / 11-32 fog 9 seb.
LÁNC: KMC X9
VÁLTÓKAROK: Shimano Deore
ELSŐ ÁTDOBÓ: Shimano Deore
HÁTSÓ VÁLTÓ: Shimano SLX Shadow

FÉK: Avid Single Digit 3
FÉKKAROK: Avid FR5

ELSŐ AGY: Specialized Hi Lo Disc
HÁTSÓ AGY: Specialized Disc
FELNIK: Specialized Stout-Alexrims 28 / 32 furat
KÜLLŐK: rozsdamentes; 1,8 mm fekete
KÜLSŐK: Specialized Fast Trak LK; 26×2,0
KEREKEK TÖMEGE: gyz-ral, tárcsákkal (e / h) 1794 g / 2517 g

KORMÁNY: Specialized OS rizer; 640 mm / 25 mm emelés
KORMÁNYSZÁR: Specialized 3D kovácsolt; 31,8 befogó
MARKOLAT: Specialized Enduro
NYEREGCSŐ: Specialized alloy 30,9 / 350 mm
NYEREG: Specialized XC 143
PEDÁL: alu keretes taposó

ÖSSZTÖMEG: 12,38 (pedál nélkül)

GEOMETRIA
Fejcsőszög 70 fok
Nyeregvázcső-szög 73 fok
Felsőcsőhossz 568 mm
Vízszintes felsőcsőhossz 590 mm
Nyeregvázcső-hossz 430 mm
Láncvillahossz 425 mm
Középcsapágy-magasság 303 mm
Tengelytáv 1075 mm
Kormányszárhossz 75 mm

II. Pilis Hotel Kupa nyílt hegyi időfutam

A Budapesti Kerékpáros Szövetség és az Esztergomi Küllőszaggatók KE szervezésében 2009. szeptember 27-én kerül sor az Amatőr Kupa utolsó fordulójára. Az egyéni időfutam rajtja Esztergom kertvárosban, az OMV kútnál lesz, előnevezni szeptember 20-ig lehet.

pilisii_1

Minden a versenyen elinduló bringás egy évig érvényes, 50 % kedvezményre szóló kártyát kap a Pilis Hotel Wellness részlegére. A verseny után a Pilis hotel színháztermében gulyásleves fogyasztható (600.-/fő). Eredményhirdetés előtt 150.000.- értékű ajándéksorsolásra kerül sor.


Letölthető dokumentumok:

– versenykiírás
– szintgörbe

Fotók az EKKE versenyeiről:
www.picasaweb.google.hu/ekke09

Forrás: EKKE
További információk: www.akesz.fw.hu

Miért?

Minden tevékenységgel kapcsolatosan előbb-utóbb felmerül a kérdés: miért is csináljuk, mi a célja az egésznek? Ha erre nem sikerül megnyugtató választ találni, abban az esetben értelmét veszítheti az egész. A bringázással kapcsolatosan ugyanezt a kérdést kell feltennie magának mindenkinek. A lényeg viszont nem az erre adott válasz tartalma, hanem hogy legyen egy megnyugtató válasz. Ha ez adott, akkor erre már lehet jövőt építeni – az egyén és a sport relációjában legalábbis mindenképpen.

miert_1

Amikor elkezdtem kerékpározni, két dolog miatt tettem: egyrészt imádtam/élveztem magát a bringázást, másrészt érdekelt a versenysport. Utóbbit jobban kibontva egész pontosan arról volt szó, hogy szerettem volna versenyeket nyerni, és tizenéves fejjel még úgy gondoltam, hogy ez akár sikerülhet is. Kellett hozzá pár év, hogy rájöjjek, hogy ez több okból sem reális célkitűzés. Egyrészt nem vagyok tehetséges, másrészt nem olyanok a körülményeim, hogy erre esélyem legyen. Amikor ezt felismertem, két lehetőség állt előttem: abbahagyom az egészet, vagy más célkitűzést találok a kerékpározáson belül.

Húszévesen a következő nem éppen magyaros kifejezéssel adtam meg a választ arra, hogy ha élsportoló és bajnok nem leszek sohasem, akkor miért ülök mégis újra meg újra a nyeregbe: „feelingelés”. Magyarán az egészet azért csinálom, mert szeretem azokat az impulzusokat, amelyek a kerékpársport űzése közben érnek. Szeretem a csoportos edzéseket, a versenyek izgalmát, vagy csak egész egyszerűen a magányos tekerések nyugalmát, az elsuhanó táj nyújtotta élményt, a gondolataim szabad szárnyalását és egyéb közhelyeket. Nekem ez összességében elég, nem vágyom többre – gondoltam akkor és tulajdonképpen azóta is. Mindez az elmúlt évtizedben csupán annyival egészült ki, hogy egyre fontosabbnak érzem a saját szempontomból a bringázás egészségmegőrzésben játszott szerepét is. Ha mindezek mellett becsúszik valami halovány versenyeredmény is, az már csak hab a tortán.

Az előző felismeréscsokor pofonegyszerűnek tűnhet, pedig nem az. Egyrészt sokakat ismertem, akik ilyen vagy olyan bringás élsportolói karrier után úgy hagyták abba az egészet, hogy attól a naptól kezdve, hogy leszálltak a bicikliről, számukra véget is ért a történet. Tették ezt vagy azért, mert rájöttek, hogy már nem tudnak győzni, és akkor meg minek az egész, vagy azért, mert nem győztek soha, és megunták a felesleges energia-befektetést. Őket igazából nem értettem meg soha. Nem is érthettem meg, hiszen klasszikus értelemben véve sohasem voltam élsportoló. Ennek persze bizonyos tekintetben örülök is, hiszen lehet hogy éppen ez a titka annak, hogy a kerékpár és a kerékpársport iránti vonzalmam töretlen, és ma is ugyanolyan kedvvel ülök bringára, mint tizenöt évesen. Mert a folyamatosság valójában lehet ugyanolyan szép, mint a sikeresség, a lényeg pedig az, hogy az ember élvezze minden pillanatát annak amit éppen csinál…