fbpx

Miért?

Minden tevékenységgel kapcsolatosan előbb-utóbb felmerül a kérdés: miért is csináljuk, mi a célja az egésznek? Ha erre nem sikerül megnyugtató választ találni, abban az esetben értelmét veszítheti az egész. A bringázással kapcsolatosan ugyanezt a kérdést kell feltennie magának mindenkinek. A lényeg viszont nem az erre adott válasz tartalma, hanem hogy legyen egy megnyugtató válasz. Ha ez adott, akkor erre már lehet jövőt építeni – az egyén és a sport relációjában legalábbis mindenképpen.

miert_1

Amikor elkezdtem kerékpározni, két dolog miatt tettem: egyrészt imádtam/élveztem magát a bringázást, másrészt érdekelt a versenysport. Utóbbit jobban kibontva egész pontosan arról volt szó, hogy szerettem volna versenyeket nyerni, és tizenéves fejjel még úgy gondoltam, hogy ez akár sikerülhet is. Kellett hozzá pár év, hogy rájöjjek, hogy ez több okból sem reális célkitűzés. Egyrészt nem vagyok tehetséges, másrészt nem olyanok a körülményeim, hogy erre esélyem legyen. Amikor ezt felismertem, két lehetőség állt előttem: abbahagyom az egészet, vagy más célkitűzést találok a kerékpározáson belül.

Húszévesen a következő nem éppen magyaros kifejezéssel adtam meg a választ arra, hogy ha élsportoló és bajnok nem leszek sohasem, akkor miért ülök mégis újra meg újra a nyeregbe: „feelingelés”. Magyarán az egészet azért csinálom, mert szeretem azokat az impulzusokat, amelyek a kerékpársport űzése közben érnek. Szeretem a csoportos edzéseket, a versenyek izgalmát, vagy csak egész egyszerűen a magányos tekerések nyugalmát, az elsuhanó táj nyújtotta élményt, a gondolataim szabad szárnyalását és egyéb közhelyeket. Nekem ez összességében elég, nem vágyom többre – gondoltam akkor és tulajdonképpen azóta is. Mindez az elmúlt évtizedben csupán annyival egészült ki, hogy egyre fontosabbnak érzem a saját szempontomból a bringázás egészségmegőrzésben játszott szerepét is. Ha mindezek mellett becsúszik valami halovány versenyeredmény is, az már csak hab a tortán.

Az előző felismeréscsokor pofonegyszerűnek tűnhet, pedig nem az. Egyrészt sokakat ismertem, akik ilyen vagy olyan bringás élsportolói karrier után úgy hagyták abba az egészet, hogy attól a naptól kezdve, hogy leszálltak a bicikliről, számukra véget is ért a történet. Tették ezt vagy azért, mert rájöttek, hogy már nem tudnak győzni, és akkor meg minek az egész, vagy azért, mert nem győztek soha, és megunták a felesleges energia-befektetést. Őket igazából nem értettem meg soha. Nem is érthettem meg, hiszen klasszikus értelemben véve sohasem voltam élsportoló. Ennek persze bizonyos tekintetben örülök is, hiszen lehet hogy éppen ez a titka annak, hogy a kerékpár és a kerékpársport iránti vonzalmam töretlen, és ma is ugyanolyan kedvvel ülök bringára, mint tizenöt évesen. Mert a folyamatosság valójában lehet ugyanolyan szép, mint a sikeresség, a lényeg pedig az, hogy az ember élvezze minden pillanatát annak amit éppen csinál…

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.