Ez évben nyaralásunkat rokonlátogatással összekötve Hollandiában terveztük el, megspékelve egy rövidebb belga kitérővel. Természetesen a bicaj nem maradhatott itthon, a városnézések mellett több túrát terveztem el még indulás előtt…

A tervezett túrák között voltak Leiden körüliek, de távolabbi helyszíneket érintők is. A célpontok között akadtak holland és belga BIG-ek is – azaz a helyi hegyek vagy emelkedők. A BIG kerékpáros „mozgalom” lényege szerint Európa 950 meghatározott, míg a többi földrész 50 szabadon választott emelkedőjéből, hegycsúcsából vagy hágójából minél többnek a bicajjal való leküzdése a cél. Ezekből azonban mindenki annyit és annyi idő alatt teljesít, amennyit tud és akar. Beszámolómban a jelentősebb túráim tapasztalatait foglalom össze, ezeken kívül voltak még rövidebb kiruccanásaim is, összesen közel 1000 km-t sikerült kerékpárral megtennem a nyaralás alatt.

1. és 2. túra – Ismerkedés Hollandiával

Szállásunk Leiden közelében egy hangulatos tóparti kempingben volt Oud Ade mellett, innen indultak tehát az első túrák. Leiden egy nagyon szép tipikus holland város, az általam meglátogatott sok-sok város bemutatása azonban más tematikájú honlapra kívánkozik. A túráim közül az emlékezetesebbeket örökítem meg írásban is, bár mindegyiknek megvolt a maga hangulata vagy emlékezetes momentuma. Az első két túra helyszínei részben egyeztek, így ezek eseményeit összefoglalom. Az itteni változékony időjárás miatt ki kellett használni, amikor kicsit kedvezőbbre fordult az idő, bár később már az időjárás nem befolyásolt az eltervezett kiruccanások teljesítésében.

A megérkezésünket követő napokban egy késő délutáni időpontban rövid túrára szántam el magam, feltérképezni a közeli helyszíneket, így a nem túl távoli tengerpartot is. Elindulva a kempingből Oud Ade felé az itt jellemző táj fogadott, a szélmalmokkal, csatornákkal és a mindenhol legelésző állatokkal. A főútra fordulva máris egy szélmalom fogadott, mellette közvetlenül egy lakóházzal, míg a faluban szintén tipikusnak mondható téglahomlokzatú templom és a csatorna mentén sorakozó, virágokkal körülvett házakkal találkozhattam. Továbbhaladva az igen széles és jó minőségű kerékpárúton – ami errefelé teljesen természetes – a Leiden melletti tengerparti üdülőhely, Noordwijk irányába haladtam tovább. Hamarosan rájöttem, miért éppen a kerékpárosok paradicsoma Hollandia: itt kiváló utak szolgálják a kerékpáros közlekedést, az autósok pedig szinte minden helyzetben számolnak a biciklisekkel, nagyon előzékenyek velük szemben. Térképre nem is volt nagy szükség, mert nagyon jól eligazítottak az útjelző táblák, bár előzetesen természetesen áttanulmányoztam az útvonalat.

Hollandiában a kerékpáros útvonalak hálózata átszövi az országot, és mindenhol jelzik az útirányt a táblák. Sorra haladtam a települések mentén Leiderdorp mellett – amely egy Leidennel összeépült kisebb város – miközben az utat sorházak szegélyezték hosszasan, az elmaradhatatlan csatornák kíséretében. Hamarosan beérkeztem Leidenbe, majd a feliratokat követve pedáloztam tovább, így következett először Woorhout, majd kisvártatva Noordwijkba érkeztem. Igazából csak néha kellett megkérdeznem, hogy jó irányba haladok-e, akkor is inkább megerősítésképpen. Közben már nagyon vártam a tenger látványát, ahogy közeledtem felé, egyre erősödött a szembeszél. Voltam már néhányszor tengernél, de az Északi-tengerhez eddig még nem jutottam el, így kíváncsi voltam a látványra. Erre nem is kellet sokáig várnom, mert egyszer csak feltűntek a dűnék, majd a feliratokat követve megpillantottam a hullámzó víztömeget. A késői időpont és a szeles idő miatt már csak kevés ember volt a parton, a nyílt terepre érve süvítő szél fogadott, ami a homokot sodorta magával. Kicsit nézelődtem, lementem a vízhez, hogy ellenőrizzem a hőmérsékletét. A víz igen hűs volt, pedig nagyon kellemes homokos part nyúlt el hosszasan, de hát az itteni klíma bizony nem kedvez a strandolásnak.

Hamarosan fordultam is vissza a szálláshely felé, amikor is a bicaj kicsit furcsa hangot adott, mivel a szél telehordta homokkal a láncot és a lánckerekeket. Pár km után viszont valami imbolygást éreztem, ekkor vettem észre, hogy bizony lapos a hátsó kerék. Utolért az utóbbi idők rossz sorozata, mivel a kiutazás előtti időkben szinte mindig defektet kaptam, amikor az országúti bicajjal túráztam. Gyors pumpálást követően továbbmentem, bízva benne, hogy lassú defektem van, így nem kell belsőt cserélni.

Nagyon szép környezetben vezetett az utam, az itt jellemző igényes környezetű házak sorakoztak az út mentén. Hollandiában az épületek nem túl hivalkodók, jellemző a téglaburkolatos homlokzat, egyszerű formákat alkalmaznak, nincsenek az épületek „barokkos” elemekkel – tornyokkal, árkádokkal stb. – cifrázva, viszont a környezetet nagyon szépen rendben tartják. A lakóépületek körüli kis kertek virágokkal és dísznövényekkel vannak tele, és ezen a környéken mindenhol csatornák veszik körül a házsorokat. Eleve átszövi ezt az országot a praktikum, mindennel takarékosan bánnak, nem jellemző a pazarlás, de a magamutogatás sem. Most már az ismert útvonalat követve tekertem hazafelé, ezúttal már inkább hátszéllel. Még kétszer kellett megállni egy kis pumpálásra, majd a 2 órás és 50 km-es túra végén jóleső érzéssel értem vissza szállásunkra. Még egy gyors defektjavítás belefért a programba vacsora és lefekvés előtt.

A 2. túra útvonala részben egyezett az elsőével, csupán más irányból közelítettük meg idősebbik fiammal a tengerpartot. Mivel a szálláshelyünk és a tengerpart között egy tórendszer húzódott, ezt mindig meg kellett valamelyik irányból kerülni, ha a tengert céloztam meg. A 2. túrán a tavat az ellenkező irányban kerültük meg, így Buitenkaag érintésével, majd Sassenheimet keresztezve étünk rá a Noordwijk felé vezető útra. E napon hasonló szeles idő fogadott a parton, amúgy kint létünk alatt folyamatosan jellemző volt a viszonylag erős szél. Ezt a körülményt minden túra során figyelembe vehettem, egy körtúra során valamelyik irányban mindig számítani kellett az erős szembeszélre. A 2. túra ugyancsak közel 50 km-es távolságot fogott át, és 2 órát vett igénybe.

3. túra – A belga körtúra

A következő – immár nagyobb – túrára már Belgiumban került sor, mivel a második héten egy belga körút volt a program. A betervezett városnézéseket követően Gent környékén néztük ki a szállást, mivel a tervek között szerepelt a Tour de France 2. szakaszának genti befutóján való részvétel is. E napra felségem pihenőnapot kapott, hogy az előző fárasztó nap fáradalmait kipihenhesse. Ezzel szemben én már kora reggel elindultam a kedvezőnek ígérkező időben, a túra során egyrészt nevezetes belga kerékpárversenyek helyszíneit, másrészt a BIG mozgalomban is szereplő emelkedőket és hágókat akartam sorra járni. Ezek szerencsére nagyrészt egybeesnek.

A ruieni kempingből elindulva elsőként a közeli Kluisberg megmászása volt a cél, amelynek teljesítése még nem okozott nagyobb nehézséget. A „csúcs” 141 m a tengerszint felett, Belgiumnak ez a része még viszonylag lankás, bár – mint később kiderül – a dombokra vezető utak meredeksége ennek ellenére brutális lehet. Továbbhaladva az úton, hamarosan egy olyan tábla akadt utamba, amely gondolom minden elvakultabb bicajosnak megdobogtatja a szívét. E szerint ez az Eddy Merckx-ről elnevezett flandriai kerékpáros útvonal, egyben a flandriai körverseny is itt halad. Hamarosan a következő helyszínre érkeztem, amely a közeli Kwaremontban található. Itt már ízelítőt kaphattam a Párizs-Roubaix verseny körülményeiből is (amely természetesen más útvonalat követ), amikor az Oude Kwaremontra vezető igen rázós kockaöves úton kapaszkodtam felfelé. Itt még hajtható volt az emelkedő, csupán a rázós út okozott kisebb erőfeszítést. Elhagyván a kis települést máris a Paterberg emelkedője következett, amely még szintén elérhető közelségben volt.

Megérkezvén a helyszínre, némi meglepetést okozott, hogy a rázós, kockakő burkolatú út kb. 20%-os emelkedésű része bizony az én áttételemmel igen nagy kihívást jelentett, alig tudtam kitekerni. Pedig túl hosszúnak az emelkedő nem mondható, mikor felértem, tábla hiányában meg is kellett kérdeznem egy közeli háznál, hogy ez már a Paterberg volt-e. A kedvező választ követően már indultam is Melden irányába, ahol pedig a Koppenberg szintén nevezetes emelkedője várta, hogy meghódíthassam. Útközben egy helyi bringáshoz csatalakoztam, aki érdeklődésemre elmondta, hogy úgyis a Koppenberg felé vezet az útja, majd megmutatja, a faluból honnan indul a kaptató. Elmondta, hogy ez nehezebb, mint a Paterberg, érdeklődött is, hogy milyen áttételem van. Azt is megmutatta, hogy elől tripla hajtómű van a bicaján, éppen az ilyen emelkedők miatt. Rövid közös tekerésünk közben megtudhattam, hogy bicajjal jár dolgozni, így tartja magát formában. Beérkezve Meldenbe hamarosan feltűnt a felirat, jelezve a Koppenberg irányát, így alkalmi útitársamtól el is köszöntem. Először lankásabban indult az út, majd a durva felületű kockakő burkolat hirtelen igen kemény emelkedőbe váltott át. Minden erőfeszítésem ellenére egy idő után már nem tudtam hajtani, így bizony néhány métert tolva teljesítettem. Kisvártatva enyhült az emelkedés, így ismét a nyeregben ülve értem fel a tetőre. Magyarországon eddig még nem volt olyan emelkedő, ahová országútival nem tudtam felhajtani, így kicsit meglepett a dolog. Igaz, fentről visszatekintve már érthető volt a hegy nehézsége…

Ezt követően már kissé távolabbi cél lebegett előttem, az innen úgy 40 km-re lévő Geraardsbergen, ahol is a szintén nevezetes Kapellemuur várt rám. Először Oudenaarde városát kellett útba ejteni, majd továbbhaladva Brakel következett a nagyobb települések közül. Oudenaarde-ig megint volt segítőm, akivel azonos irányba tekertünk, ő igazított el a további útirány kiválasztásában. Itt jegyzem meg, hogy Belgiumban már nem voltak olyan jók az útbaigazító táblák, mint Hollandiában.

Brakelben egy körforgalom közepében igen érdekes szobor állt, több száz bicaj roncsából készült az alkotás. Itt többnyire a főút szélén felfestett biciklis sávon haladtam, ennek minősége rosszabb volt, mint a Hollandiában megszokott utaké. Megérkezve Geraardsbergenbe a főtéren hangulatos piaci forgatag fogadott, ahol megkérdeztem, merre van a hegycsúcs. A megfelelő eligazítás után hamarosan meg is találtam a feliratot, amely mutatta hegyre vezető utat. Itt megint kockaköves út fogadott, de szerencsére ennek a minősége jó volt és a meredeksége kevésbé brutális, így végig tudtam tekerni. Ennek ellenére a hegytetőre érkezve egy idősebb házaspár csodálkozva kérdezte, hogy tényleg kihajtottam-e. Mint kiderült, hollandok voltak, és ez nekik már igen komoly hegynek számított…

Itt a hegytetőn áll egy kis kápolna, ezt is lehet a flandriai körverseny TV közvetítése során látni, a másik irányban pedig szép kilátás nyílik a környező tájra. Frissítéssel eltöltöttem néhány percet a tetőn, készítettem pár képet, majd indultam Gent felé. Ez nagyjából újabb 40 km távolságot jelentett, de másik útvonalon, mint amelyen ideérkeztem. Eddig az időjárás kegyes volt, útközben azonban már találkoztam az eső nyomaival. Menet közben egyik helyen kis kocsmát meglátva pihenőre szántam el magam, gondoltam egy kávé és egy pohár sör jól esne. Belépve aztán meglepődve tapasztaltam, hogy a hely a McEwen fanok törzshelye, az összes fal relikviákkal volt tele. Folytatva utamat hamarosan Gentbe érkeztem, ekkor azonban hirtelen nyári zápor indult el, így egy benzinkútnál leltem menedéket. Kihasználva a lehetőséget néhány szelet csokit és innivalót vettem itt magamhoz, mivel hosszabb időt terveztem a városban tölteni. Még csak két óra felé járt az idő, a szakaszbefutó pedig 5 körül volt várható.

A zápor elálltával begurultam Gent központjába, ahol bőven volt még időm a nézelődésre. Először a városközpont nevezetes épületeit, tereit tekintettem meg, majd megkerestem a Tour befutó helyszínét. Ez nem volt nehéz, mivel csak a vonuló tömeget kellett követnem, így először azon a téren haladtam át, ahol a versenyhez kapcsolódó rendezvények központja volt, de nemsokára megláttam a célvonalat jelző feliratot is. Gondot okozott, hogy a bicajjal nehezen lehetett a tömegben mozogni, viszont sajnos nem tudtam sehol otthagyni. Ez volt aztán az oka, hogy a későbbiekben a versenyből aztán nem láttam sokat, ez azonban a megjelentek többségére is igaz volt, mivel csak a kordonok mentén közvetlenül elöl állóknak volt igazán lehetőségük belátni a befutó pár száz méteres szakaszát. Ettől függetlenül óriási hangulat volt, amelyet a szervezők különböző módon fokoztak. A versenyzőket megelőzően a szponzorok kamionjai gördültek be, hangos zeneszóval, mutatós lányokkal, időnként ajándékokat szórva a közönség soraiba. Ekkor még nem a doppingügyektől volt hangos a Tour, hiszen még alig kezdődött el…

Várakozás közben egyszer csak valaki magyarul szólított meg, látta rajtam a Salgótarján feliratú mezt. Elmondta, hogy szinte a földim, mert a város közeli faluból származik, és kint dolgozik a helyi egyetemen. Örült a magyar szónak, mert errefelé nem gyakran találkozik magyarokkal, majd elköszönt, hogy keressen egy jobb helyet. A bicajt továbbra sem akartam őrizetlenül hagyni, itt pedig magam mellé tudtam támasztani, ezért maradtam továbbra is ezen a helyen. Közel volt a versenyzők útvonala, csak hát a nagy tömeg miatt ebből sokat nem lehetett látni. Végül hosszas várakozást követően öt óra után valamivel hatalmas ováció közben elsuhantak a versenyzők, akiknek jobbára csak a sisakját láttam. Később értesültem róla, hogy a helyieknek nagy nap volt a mai, mert belga csapat és belga versenyző nyert, a közönség kedvence, a flamand Tom Boonen pedig második lett csapattársa mögött.

Ekkor elindultam kifelé a városból, ami a nagy tömeg miatt nem is volt túl egyszerű. Még maradtam volna, de későre járt, és kb. 40 km várt még rám a szálláshelyig. Útközben láttam a csapatkísérő kocsikat, kamionokat, meg a vonuló tömegeket. Végül összesen 140 km lett a túra távja, amely mintegy 6,5 órát igényelt, a genti kitérővel együtt pedig este 8 körül ért véget.

4. túra – Egy kis francia kiruccanás

A brüsszeli, mecheleni és leuveni fárasztó, egész napos városnézést követő napon egy lazább városnézés szerepelt a programban Tournai várost érintően. Feleségemmel egyeztetve délutánra beterveztem egy rövidebb túrát is innen kiindulva. Amíg feleségem a helyi üzletek kínálatát tanulmányozta, én a városhoz közeli, BIG listán szereplő Mont Saint Aubert hegyet másztam meg, majd visszatérve Tournai felé, onnan a másik irányba eső közeli, de már Franciaországban lévő Roubaix-t céloztam meg. Úgy számítottam, hogy 3 órán belül a két helyszínt megtekintve visszaérek a kiindulási helyre. Megemlítendő, hogy Tournai nagyon szép város, egy lenyűgöző méretű katedrális is van itt, de a tűztorony és a város főtere is nagyon látványos. A kocsiban átöltöztem, kivettem bicajomat és már indultam is. Minden a terv szerint alakult, jó iramban, kellemes bicajos időben tettem meg a túrát, most nyoma sem volt az esőnek. Egy látványos magaslaton találtam meg Mont Saint Aubert-t, ahol egy kis templom és szép kilátás, valamint egy háborús emlékmű is fogadott.

Roubaix felé haladva enyhe szembeszél volt, így ez biztató jelnek tűnt a visszaútra nézve. Észre sem vettem, mikor értem francia földre, mert itt a határok már másképpen néznek ki, mint idehaza. Mindenesetre, amikor egyre szaporodtak a Roubaix irányát jelző útjelző táblák, már sejtettem, hogy Franciaországban vagyok. Ezzel egy újabb országgal gyarapodott az általam már meglátogatottak száma, de nem ez volt a fő szempont, hanem a legendás velodrom megtekintése. A város határát jelző táblán is túl éppen azon elmélkedtem, hogy vajon merre van a létesítmény, amikor egy tábla jelezte a városi sportcentrum irányát jobbra, benne a bringapályával. Elérve a velodromot, a bejáratnál biztonsági őrök tartóztattak fel, akik jelezték, hogy ide bizony nem lehet bemenni. Talán azt gondolták, hogy pár kört akarok megtenni a legendás oválpályán, mire én jeleztem, csak fotózni szeretnék. Meg kell mondani, a pálya kicsit kopottas állapotú, és a kiegészítő öltözőépületek sem voltak túl jó színben. Némileg kárpótolta kisebb csalódottságomat, amikor megfordulva megpillantottam a legendás kockakövet – mégis csak egy kerékpáros szentélyhez jutottam el. Visszafelé aztán a várható jó hátszéllel, jókedvvel és igen gyors iramban tettem meg az utat, a városba érkezve, mint a helyet jól ismerő visszatérő látogató hamarosan rátaláltam a parkoló autónkra. Végül a kb. 50 km-es túrát 2 és fél óra alatt teljesítettem.

5. túra – Közös túra Daniellel

A Hollandiába való visszautazás napja jött el, amikor a kempinget elhagyva Namur felé indultunk. A cél az volt, hogy a BIG kitalálójának és elnökének, Daniel Gobertnek az előzetes invitálására, lakhelye környékén együtt tegyünk meg egy túrát. Az előző napi telefonegyeztetésnek megfelelően Daniel fogadott a város, jobban mondva a Namur elővárosának számító Belgrade határában. Lakásán egy kávéra invitált, majd egy gyors átöltözést követően Namur központjába mentünk autóval (ez volt a túra kiindulási pontja), míg feleségem részére a városnézés vált lehetővé a túra tervezett kb. 3 órás időtartamára. Jó iramban indultunk el elsőként a Triple Mur Monty irányába Lustin mellett. Többnyire a Meuse folyó mentén haladtunk, majd onnan elkanyarodva teljesítettük a három lépcsőből álló emelkedőt, erre utal a hely elnevezése is (triple). Bizony az utolsó emelkedő igencsak meredek volt ismét, így felfelé menet kis pihenőre volt szükségem. A tetőn lévő 22%-ot jelző tábla visszaigazolta az emelkedő nehézségét.

A következő helyszín az Yvoir irányában lévő La Gayolle volt, itt szintén volt a hegyre vezető útban egy rövid, de nagyon kemény tolós szakasz. Egyfajta kisebb fennsíkra értünk, majd folytattuk tovább utunkat Dinant város felé, amelynek központjában volt utolsó célpontunk, a Montagne de la Croix. A városba érkezve a folyó két partján elhelyezkedő hangulatos házsorok fogadtak, az egyik part mentén egy sziklás hegy magasodott, rajta egy citadellával, alatta pedig egy templom. A templom után a központból indult az emelkedő, Daniel elmondta hogy van az útban egy brutális emelkedésű kanyar. Eleinte még annyira nem is volt nehéz a meredek, de hajtható emelkedő, azonban a kanyarba fordulva egy „fal” jelent meg. Kis kínlódást követően ismét néhány méternyi tolásra kényszerültem, majd felültem és hajtottam tovább. Érthető módon igencsak kapkodtam aztán a levegőt a tetőre érkezve, de hamar kifújtam magam. Nem volt véletlen, hogy Daniel országútiján is tripla hajtómű volt.

Visszafelé már a folyó menti völgyben lévő utat követtük egészen Namurig, így a visszaút már jóval gyorsabb volt – a 74 km-es utat 3 és negyed óra alatt teljesítettük összességében. Namurba érkezve még tettünk egy kis kitérőt a városközpontba, hogy legalább egy kis képem legyen erről a szép helyről is. Daniel megmutatta a város egyik terén lévő 0 km követ. Elmondta, hogy innen indul egy helyi kerékpárverseny, amely kb. 10 km oda és vissza, viszont minden megtett km-nél meg kell inni egy kupica röviditalt. Mondanom sem kell, hogy nem is olyan könnyű talpon maradni a 20 km megtétele után. Rövid búcsúzást követően továbbutaztunk Maastricht irányába, ahol másnap ismét túra és városnézés szerepelt a programban.

6. túra – Az Amstel Gold Race útjain

Limburg, amely Hollandiának a délkeleti „csücske”, kiváló a terep túrázásra, akár gyalogosan, akár kerékpárral, mivel az országnak ezen a részén vannak leginkább hegyes-dombos és erdős területek A főhadiszállást Valkenburg környékére terveztük, az esti megérkezést követően kisebb keresgélés után sikerült is egy szép kempingben tábort verni Stokhemben, egy közeli kistelepülésen. Másnap korai indulással terveztem a helyi BIG csúcsokat érintő túrát, hogy a maastrichti városnézés után még délután visszaindulhassunk Leiden mellé.

Éjjel többször kisebb eső volt, ez nem igazán biztatott a túra tekintetében. Az éjszakai és hajnali eső miatt a tervezettnél később keltem, majd gyors mosakodás, öltözködés és némi reggeli után indultam útnak. Még ekkor is borongós idő volt, ezért az esődzseki nem maradhatott el kis csomagomból. A kempinghez közeli Schip op Geul-tól máris jött az első emelkedő – irány a Keutenberg. Itt az útra festett feliratok jelezték a bicajversenyek egyik helyszínét is adó kaptatót. Gyorsan felérem a tetőre és máris indultam tovább a kukoricaföldek és legelők között egy jó minőségű, de keskeny aszfaltcsíkon Gulpen felé, ahonnan a következő emelkedő következett. Gulpenben hamarosan feltűnt a Gulpenberg felirat, amelyet követve egy kisebb részen húzósabb part jött, majd jól hajtható úton haladtam tovább. Hamarosan a Gulpenberg parkolót jelölő helyre értem, ahonnan a környékre nyílt szép kilátás. Innen egy másik irányból a Gulpen felé vezető út következett, majd a városkán áthajtva az Epenbe vivő útra tértem. Innen a Viljenerbos emelkedője volt a cél, amely a belga határ melletti Camerigtól kezdődött, és Hollandiában szokatlanul hosszan tartó felfelé tekerésre adott lehetőséget.

Felfelé tekervén az eső rázendített, majd egyre jobban szaporázta, de ez már nem tarhatott vissza. Az e vidékre jellemző dimbes-dombos tájon, a legelőkön szokásos tehén- és birkanyájak között vezetett az út, amíg a hágó tetejét elértem. Egy kis lejtmenet után Vaals felé haladtam tovább, ahonnan a következő cél felé vezetett utam. Szerencsére ekkorra már az eső is alábbhagyott.

Drielandenpunt több szempontból nevezetes hely, egyrészt – elnevezéséhez híven – három ország határának találkozási pontja (Hollandia, Belgium és Németország), másrészt ez Hollandia legmagasabb pontja. Magassága a maga 322,5 méterével persze a hegyekben gazdag országokéhoz képest igencsak elmarad, még a mi Kékesünk is több mint háromszor magasabb. Itt aztán az emelkedőre érve megint szaporázni kezdett az eső, a csúcsra pedig kifejezett záporban értem fel. Kisebb nézelődés után irány vissza Gulpen felé, hogy azután Eys irányába forduljak, ahol viszont az Eyserbos emelkedője várt. Közben elállt az eső is, kikandikált olykor a nap a felhők közül, már bizakodtam, hogy hamarosan napsütésben túrázhatok. A megszokott szép környezetben vezetett az utam, de az emelkedőt megkezdve újra esőbe érkeztem. Ekkor elkönyveltem magamban, hogy ez a túra már így megy a végéig – hegymenetben mindig esik…

Visszatérve a főútra továbbhaladtam a következő település, Simpelveld felé, ahonnan a következő célpont Huls volt, ahol is az Oude Huls nevű helyi emelkedő megmászása volt a feladat. Mondanom sem kell a korábban kicsit alábbhagyó eső az emelkedő megmászása idején hevesen elkezdett zuhogni. Na, de azért ez is megvolt, így aznapra már csak egy célpont maradt hátra: Valkenburgban a kerékpárversenyről is híres Cauberg. Más, a túra során megmászott emelkedőhöz hasonlóképpen már ezt is útba ejttette a környéken zajló, híres tavaszi egynapos, az Amstel Gold Race. Mivel utam a kemping felé vezetett, kis kitérőt tettem ide, hogy feleségemet tájékoztassam túrám eddigi állásról. Abban maradtunk, hogy én még megmászom a közeli Cauberget, majd visszatérve sátrat bontunk, és irány Maastricht. Valkenburgot hamar elértem, közben egy szép kis kastély is útba esett, majd a hangulatos kisváros központjából jutottam fel a Caubergre, amelyen egy kilátótorony is látható. Itt szerencsére pár csepp esővel megúsztam a hegymászást. Az esős idő ellenére élveztem a túrát, hangulatos tájakon kerekezhettem, az emelkedők pedig nem okoztak túl nagy nehézséget, mindenhová felhajtottam, nem úgy, mint Belgiumban.

7. túra – A dűnék között

Mondhatnám, a jól bevált Leiden közeli kempingből indulva, ahol az utolsó hetet töltöttük, hazautazásunk előtt még szerettem volna egyszer a tengerpartra eljutni, de ezúttal a változatosság kedvéért más útvonalon. Úgy számoltam, hogy délutáni indulással még eljuthatok a nem túl távoli Zandtvoortba, amely egy kis üdülőváros, és híres versenypályájáról is, ahol korábban Forma 1 versenyek is zajlottak. Haarlem felé kellett mennem, de az útirány még a jól bevált eligazító táblák ellenére sem volt olyan egyszerű, mert a kis tórendszert megint kerülnöm kellett. Jellemzően csatornák mentén haladtam, a már megszokott tájakon. Sassenheimnél érkeztem végül a Haarlem felé vezető útra, amelyről leágazik a zandtvoorti út. A főút mentén haladva gyorsan szaporodtak a kilométerek, majd egy érdekes helyre érkeztem Heemstede mellett. Egyfajta aquapark volt az út mellett, a felirat szerint Európa legnagyobb ilyen jellegű létesítménye. Hamarosan a felirat jelezte az útvonalat Zandtvoort irányába – balra fordulva kellett továbbhaladni a tengerpart felé. Végig kerékpárúton haladtam, amelyet fák és bokrok kísértek, végig zöldben vezetett a nyílegyenes út, amíg a városba nem értem. Innen aztán a „strand” feliratot követve haladtam tovább és hamarosan meg is érkeztem a partra. A tengerpart az eddig látottakhoz hasonló volt, hosszasan húzódott a homokos part, és a szokásos erős szél fújt. E napon kifejezetten kellemes napos idő volt, de talán a késői időpont és a vízhőmérséklet miatt a vízben fürdő embereket nem lehetett látni. Pezsgő élet folyt ennek ellenére a parton, különböző sportot űző, sárkányt regető, vagy egyszerűen csak sétáló emberek lepték el a part mentét. A nap már közel volt a víztükörhöz, így hamarosan én is indultam vissza, hogy időben a szálláshelyre érjek.

A part közelében megpillantottam egy útjelző táblát, amely a Noordwijk felé vezető kerékpárutat jelezte. Ennek megörültem, mert így egy másik útvonalon, lényegében a tengerpart vonalát követve tudtam egy darabig haladni. Még szerencse, hogy ezt az utat választottam, egyébként egy élménnyel szegényebb lennék. Mint kiderült, a várost elhagyva a tengerparti dűnék között kanyargó kerékpárút vezetett déli irányba, enyhe emelkedőkkel és lejtőkkel tűzdelve. A környék végig természetvédelmi terület, így az útról letérni sem szabad, csak a kijelölt ösvényeken lehet a partra lemenni. Egyébként a tenger az útról nem látható, mivel az esetenként meglepően magas dűnék eltakarják. Az érintetlen táj kísérte sokáig az utat, gyakran értem utol kisebb bicajos csoportokat, vagy éppen szemből jöttek mások. Kiváló edzőterepnek is ez az út, mivel széles, lehet tépni, ha valaki gyorsan akar haladni. Így találkoztam beöltözött bicajosokkal is, akik egyedül vagy csapatban nyomták a pedált. Nem mentem el egészen Noordwijkig ezen az úton, mivel még előtte a nekem útba eső Noordwijkerhout felé elkanyarodtam. Sassenheimbe érkezve aztán a korábbi túráimon már megismert útvonalon hamarosan megérkeztem a szálláshelyre, ahol a 83 km-es és 4 órás túra után jól esett a vacsora meg egy sör.

8. túra – Keresztül Hollandián, avagy: ez a Beek nem az a Beek…

Kint tartózkodásom leghosszabb túráját terveztem el az utolsó héten, gyakorlatilag Hollandia keresztirányban való átszelésével, majd vissza a szálláshelyre. Az előzetes kalkuláció szerint – amely hozzávetőleges volt csak – kb. 260-280 km távval számoltam, így abban bíztam, hogy életem leghosszabb egynapos túráját fogom teljesíteni. Sötétedés előtti visszaérkezést terveztem, amikor a túrát kitaláltam. Utólag derült ki, hogy számításaimba hiba csúszott, és egy tévedés miatt végül magasan túlteljesítettem a tervezett túratávot, ennek időtartamát is, így bizony éjszakai túrázásba csapott át a program, de erről majd később…

A szálláshelyről indulva a nagyobb érintett városok Alphen aan der Rijn, Utrecht, Doorn, Rhenen, Wegeningen és Arnhem voltak. Természetesen az Arnhem melletti BIG-ek megkeresése és az azokra való feljutás is szerepelt a programban. Jó iramban kezdtem a túrát, egy kicsit későbbi indulással a tervezettnél, így negyed nyolc után kerekedtem fel. Hosszabb túrára készülve kicsit több kaját, csokit és müzliszeleteket pakoltam be.

Szép napos, szinte felhőmentes idő volt, ez jókedvre derített. Utrechtet ugyan a tervezettnél kicsit később értem el, de ez még nem okozott jelentős késedelmet. Viszont meg kellett állapítanom, hogy a kerékpárutak nem vezetnek az autópályákhoz hasonlóan a legrövidebb távolságot megközelítve a települések között, így nekem nagyobb távokat kellett leküzdenem. Aztán Utrecht előtt egy defektet is kaptam, ezúttal az első keréken. Amikor az Arnhem előtti első helyszín közelébe, Heveadorpba értem, már délután 1 is elmúlt és csak 140 km-nél jártam, ez jelentős csúszás volt a terveimhez képest. Hamarosan a kis település mellett megtaláltam az Italiaansewegre vezető keskeny, téglaburkolatos erdei utat. Az emelkedő nem okozott nagy kihívást, viszont szép erdei környezetben kanyargó, hangulatos út vezetett fel rá. A csúcsra jutva az emelkedő túloldalának irányába haladtam tovább, majd folytattam az utat Arnhem felé. Arnhem Kelet-Hollandia egyik nagyvárosa a Német határhoz közel, így nem volt egyszerű átverekednem rajta magamat, az előzetes terveimben ezekkel az időveszteségekkel sem kalkuláltam.

A városban aztán italkészletemet is pótolni kellett, mert a kulacsom már kiürült. Még jól bírtam a gyűrődést, eddig elég volt műzliszeletekkel meg egy energiaitallal pótolni az elhasznált energiát. Arnhemet elhagyva Rhedenig mentem, és hamarosan ráfordultam a Posbank felé vezető útra. Az utat éppen javították, de meglepetésemre nem aszfaltburkolat, hanem apró kőzúzalékos út fogadott, így egyből felrémlett előttem a defekt réme. Amint jó iramban tekertem a már emelkedő, de nem túl meredek úton, egyszer csak váratlanul kisebb zápor indult el, így kis időre beálltam egy nagyobb fa lombja alá. Az eső hamarosan alábbhagyott, így folytattam az utat, majd a tetőre érkeztem rövidesen, ahol egy kilátóhely fogadott, a közelben pedig egy étterem is feltűnt. Kis ideig a dimbes-dombos tájat csodáltam, majd a továbbvezető, immár aszfaltúton folytattam az utat, amelyik másik irányból érkezett be Arnhembe. Az eső már nem esett, csak az út volt még nedves. Lejtőzés következett nemsokára, időnként fékeznem is kellett a csúszásveszély miatt. Arnhembe éppen beérkeztem, amikor a tócsákban az első kerék feltűnő sziszegő hangot adva tudatta, hogy megint defektem van. Előzetes félelmem a zúzottkő burkolatú út miatt beigazolódott.

Szerencsére két tartalék belsőm volt, így még megúsztam a ragasztást, ami a nedves időben nem lett volna túl jó. Bár az eső hamar elállt, ezután már szép napsütésben volt részem. Arnhembe érve láttam, hogy bizony már 4 óra felé jár, így fejtörést okozott, hogy a tervezett harmadik helyszínre, az innen kb. 25 km-re levő Beekbe elmenjek-e, vagy máris induljak visszafelé. Kis hezitálást követően indultam Beek felé, hiszen arra gondoltam, hogy ki tudja, eljutok-e még valaha ide. Kis keverés a városban, majd rátaláltam a helyes útra, hátszéllel suhantam célom felé. Beekbe érkezve örömömre egy bicajboltot pillantottam meg, így bementem érdeklődni a közeli BIG iránya felöl. A tulaj nagyon készséges volt, mondtam, hogy mit keresek, erre láttam az arcán a zavart, majd kis töprengés után azt mondta, hogy itt valami tévedés van. Ez a Beek nem az a Beek, amit én keresek, viszont Hollandiában ez nagyon gyakori településnév. Elkeseredésem elsősorban nem amiatt volt nagy, hogy nem érem el a célomat, hanem inkább azért, hogy feleslegesen tettem meg közel 50 km-t, és elvesztegettem közel két órát. Öt óra is elmúlt és már kb. a 180. km-nél jártam, meg várt még rám kb. további 160 km…

Némi vigaszt nyújtott, hogy a tulaj nagyon segítőkész volt, kávéval kínált, felajánlotta az üzlet előtti asztalt és padot, hogy ott megehetem a magammal hozott szendvicseimet, majd még vízzel is feltöltötte az addigra már ismét kiürült kulacsomat.

A magammal hozott szendvicsek és a kávé elfogyasztása után még felhívtam a feleségemet, hogy minden rendben, viszont 1 óra előtt ne várjon, mert csúszásban vagyok. Ekkor még bizakodtam, hogy erre az időpontra visszaérkezem. Visszafelé a már ismert útvonalon valóban jól haladtam, viszont Arnhem és Utrecht, a két nagyváros keresztülszelése ismét igen időigényes volt. Sok helyen a lámpák várakozásra kényszerítettek, sok értékes percet elveszítve ezzel. Utrechtbe így este 10 körül érkeztem, már kezdett sötétedni, viszont még várt rám úgy 60 km. Újabb telefon feleségem megnyugtatására, hogy még megvagyok, de már nem ígértem időpontot a megérkezésre. Bodegravenbe érve már teljes besötétedett, de éjszakai sötétségben nem kellett mennem, mert az utak mentén folyamatos volt a közvilágítás. Most is segítettek a minden kereszteződésben elhelyezett útjelző táblák. Időnként a hold adott eligazítást a helyes útirányt illetően, egészen amíg a hold is nyugovóra tért, és már annak a fénye sem adott valami kis megvilágítást. Kellemes meglepetés volt viszont, hogy érdekes módon 300 km megtétele után nem a fáradtság okozta a legnagyobb gondot, hanem az, hogy a fenekem viselte már nehezen a nyergen való ülést. Vízkészletem is kifogyott, torkom kiszáradt, de nem voltak már nyitva az útba eső kis benzinkutak sem.

Ekkor már azért tudtam, hogy hamarosan véget ér az utam, végül a túra átcsúszott a következő napra, hiszen éjjel 1 óra után valamivel értem el a szálláshelyet – azonnal le is szaladt egy kisüveges Heineken a torkomon. Feleségem kommentárja rövid volt és velős: te nem vagy normális. Gyors mosakodás, majd mély alvás következett. Másnap megnéztem a térképet, nem tévedtem nagyot, mert az általam keresett Beek is közel volt Arnhemhez, csak kicsit délebbre, Nijmegen mellett. A következő napon a gyaloglás kicsit nehezemre esett, de nagyobb gondom nem volt.

A hosszú túra végül 342 km hosszúra sikeredett, 17 óra 45 percig tartott, a tiszta menetidő 15 óra volt, a teljes időt nézve az átlagsebesség 19,5 km/óra, maximális pulzus 157, átlagpulzus 121, elhasznált kalória 7197… Méltó megkoronázása volt ez a Benelux országokban teljesített túráimnak, örökké emlékezetes marad számomra.

Szöveg és fotó: Domonkos György – Gyuri bá