Nemrég hosszabb időre Berlinben tartózkodtam, és alkalmam adódott tanulmányozni az ottani közlekedési lehetőségeket és infrastruktúrát, illetve kipróbálni mind a tömeg-, mind pedig a kerékpáros közlekedést. Számomra az élmény sok tanulságot szolgáltatott, amit szeretnék megosztani a tisztelt olvasókkal.

A közlekedés-szakértők szerint az európai nagyvárosokban az autós, tömeg-, kerékpáros és gyalogos közlekedés ideális aránya típusonként hozzávetőlegesen egynegyed. Aki közel lakik munkahelyéhez, a környéken vásárol, az járjon gyalog, ha mégis messzebb akar menni, üljön tömegközlekedési eszközre. Aki messzebb lakik, az szerezzen be egy bicajt, és azzal hidalja át a nagyobb távolságokat. Az autó maradjon meg azoknak, akik árut szállítanak, vagy más okból nem tudják nélkülözni a független, gépjárművel történő közlekedést.

A hazai arányok kétségtelenül távol állnak ettől az ideálisnak mondottaktól – főképpen a kerékpáros közlekedés igencsak satnya. Az okok minden bizonnyal nem a rideg időjárás rovására írható, mivel Koppenhágában lényegesen hűvösebb az éghajlat, Amszterdam rettentően szeles, mégis a közlekedők harmada, negyede minden nap kerékpárra ül. A távolságok sem olyan nagyok, mint Berlinben vagy Londonban, ahol a polgárok ugyancsak előszeretettel nyergelnek kerékpárra. Az okok minden bizonnyal összetettek, de szerintem van kiút, és pontosan Berlin példája lebeghet a szemünk előtt.

Mi a berlini recept? Ami gyors, olcsó és praktikus, azt a közlekedők előszeretettel fogják használni. Ha például a kerékpáros közlekedés a tömegközlekedéssel kombinálható, akkor nem kell félni a nagyobb távolságoktól, az időzavartól vagy rossz időjárástól. Berlinben mind az S- mind az U-Bahnon, azaz az egész várost behálózó több mint 20 HÉV- és tucatnyi metróvonalon szállíthatunk kerékpárt – ráadásul külön viteldíj nélkül! A csúcsforgalom kellős közepén a tömegben sem ciki a kerékpárodnak támaszkodva utazni, aki pedig éppen e miatt nem fért fel a szerelvényre, az majd elmegy a pár perc múlva induló következővel. Nincs anyázás, mivel ez a dolgok rendje.

A tömegközlekedés infrastruktúrája Budapesthez képest lényegesen fejlettebb, kulturáltabb, aminek köszönhető, hogy sokan választják az autózás helyett is. Így az utak sokkal szellősebbek, még csúcsforgalomban sincsenek a pestihez hasonló dugók. Tehát van hely az utakon kerékpározni, akár az úttestből leválasztott kerékpáros sávokon, akár az autók között. Amikor gyalogosan közlekedtem, az autók helyett inkább a kerékpáros forgalomra kellett figyelnem, és ha nekiálltam volna járművet számolni, a város nagy részén a kerékpárok száma felülmúlta volna az összes gépjárművét.

A kerékpárút-infrastruktúra is fejlettebb, mint hazánkban, de szerintem nem ez Berlin nagy előnye, hanem az előbb említett csekély gépjárműforgalom és a tömegközlekedéssel kombinálhatóság. Emellett említhető még a szocializáció. Ha a gyermeket a szülő kerékpáron viszi bölcsibe, oviba (ez utóbbi történhet már saját kerékpáron is), ezek után természetes lesz számára, hogy suliba is azzal megy (főleg, ha az iskola zárható tárolót is biztosít, illetve nem kell annyira rettegni a lopásoktól), majd jön az egyetem, a munka… Ez persze szemlélet kérdése is: a német spórolós nép, nem szeretnek felesleges dolgokra költeni, és az autós közlekedés sok esetben valóban felesleges.

Ami szerintem még rendkívül fontos, hogy a gépjármű és a kerékpáros forgalom teljes szimbiózisban él. Buszra várva egy kereszteződést figyeltem, ahol 45 fokban kellett balra kanyarodni, keresztezve a villamossíneket. Reggeli csúcsforgalom volt, egy kerékpárra hozzávetőlegesen egy autó jutott, és egymás után kanyarodtak. Az autók minden esetben előre engedték a mellettük haladó kerékpárost, mert tudták, hogy az a sínátkelésnél bizonytalanabb lesz, nem tud egyenes vonalban haladni. Kb. egy autóhosszt ki is hagytak. Egyes kerékpárosok bátran bevállalták a síneket (talán ballonosabb külsőkkel mentek), mások bénáztak, de senki nem idegeskedett, nem anyázott, és a 6-7 perc ott-tartózkodásom során nem alakult ki „meleg helyzet”. Ugyanez a közlekedési helyzet a pesti csúcsforgalomban kicsit másképpen nézett volna ki…

Ebből azt a tanulságot vontam le, hogy ha a közlekedők figyelnek egymásra, a konfliktusok döntő része elkerülhető. Ha pedig az utakon sok a kerékpáros (a kritikus tömeg!), akkor a járművezetők megtanulnak együtt közlekedni – és ez nemcsak a gépjárművek vezetőire igaz, hanem a kerékpárosokra is. Minden olajozottan működik, és minden bizonnyal gyorsabban halad a forgalom, mintha a másik rovására próbálnának a közlekedők előnyhöz jutni.

Ez utóbbi megállapításból az is következik, hogy a kerékpárosok is figyelnek a szabályok betartására. Nem mondom, hogy Berlinben nem láttam szabálytalankodó kerékpárost, de jóval kevesebben voltak, mint a hazai közlekedésben. Ami biztos, szabálytalankodásukkal nem akadályozták az autókat. Pedig ilyen nagy létszámban akár meg is tehették volna – elvégre sok lúd disznót győz! Arra is felfigyeltem, hogy a rendőr járőrök gyakran teljesítettek szolgálatot a kerékpársáv mellett, leállították a szabálytalanul közlekedő kerékpárost, illetve figyelmeztették őket a kerékpár mechanikai állapotára is. Egy fixist pedig szemem láttára büntettek meg az első fék hiánya miatt! Feltételezhetően nagyobb az esélye annak, hogy ő okoz galibát, mint egy hagyományos bicajon közlekedő, így a szigor akár érthető is…

Na, és milyen bicajokkal közlekednek a berlini polgárok? Leginkább mindenfélével. Népszerűek az igényes városi modellek, amelyek hazánkban egyelőre igen ritkák, de sokan hajtanak sima futófelületű köpennyel rendelkező montit, sárvédővel vagy anélkül, mind egyenes, mind „koskormányos” országútit, egysebességest, fixit, trekkinget, vagy lényegében bármit, ami számukra praktikus. Gyakori jelenség az utánfutó, a gyerekülés vagy gyerekutánfutó, illetve a csomagtartóra szerelt táska. A hétvégi rekreációs kerékpározáshoz sokan igényes gépeket használnak, de munkába járással ezeket látszólag nem amortizálják. Pedig a kerékpárok lezárása sem akkora para, mint itthon: sok városi gépen virít Shimano XT, mégsem viszik el. Az „otthonpihenő” gépcsodára enged még következtetni, amikor a csotrogánnyal munkába járó lábán a legdrágább Sidi cipő figyel, és maga a pedál is többet ér, mint a városi használatra rendszeresített drótszamár.

Természetesen nemcsak saját bicajjal lehet a városban hajtani: kerékpár bérelhető is, mind a német vasút, mind az önkormányzat biztosít útszakaszra kölcsönvehető kerékpárt, illetve több cég kölcsönöz masinákat bizonyos időtartamra, akár eltérő helyen történő felvétellel és leadással. Turistáknak ez igen jól jön, főleg hogy a bérlés egyáltalán nem drága. Lépten-nyomon találunk kerékpárparkolásra alkalmas helyet, de akkor sem szónak, ha egy irodaház korlátjához kötöd a gépet, feltéve, ha nem akadályozol vele másokat.

Ha sok a bicaj, akkor feltételezhetjük, hogy sok a kerékpár-kereskedés és szerelőműhely. Meglepő módon ez nincs így: főleg a hagyományos értelemben vett boltokat hiányoltam. A hazánkban megszokott, általános, minden igényt kielégítő kereskedések alig léteznek. Van egy-két csilli-villi márkakereskedés, ahol a kirakatban kizárólag Votec, Cannondale vagy mondjuk Cube masinák figyelnek. Vannak specializált kereskedések, ahol például csak fixikkel és egysebikkel foglalkoznak. Viszonylag sok a pici szerelőműhely, ahol nincsenek eladó kerékpárok vagy csecsebecsék, legfeljebb néhány elengedhetetlen pótalkatrész. Itt ingyen pumpálhatsz a bejárat előtt rendszeresített kompresszorral, volt, ahol még a láncolajat is láttam kirakva „önkiszolgáló” üzemmódban!

Amit még észrevettem, hogy a gyakori kerékpározás kétségtelenül fittebbé tesz. A berlini kerékpárosok átlagsebessége lényegesen nagyobb, mint a hazaiaké. Futártempóban nyomja a kerékpáros közlekedők nagy része, még a tűsarkúban kerekező hölgyek is figyelemre méltó átlagot produkáltak. A lábfordulat is határozottan szaporább – és nem csak a fixik nyergében!

A német fővárosban divat a kerékpározás, de nincs talán olyan kerékpáros divat, mint a hazai szubkultúrában. Kevesebb az excentrikus, fixis arc, pontosabban számszerűen biztosan legalább annyian vannak, csak jobban elvegyülnek a kerékpárosok hadában. Ha kerékpározol, nem vagy egy külön kaszt része (mint itthon), így nem kell még a ruházattal is „rátenni” egy lapáttal. A bukókérdéshez is látszólag liberálisan közelednek. Sokan viselnek bukót elegáns ruházathoz, de akár a rapper image-hez is passzol. Viszont sokan nem viselik, és ez látszólag ez nem az öltözködésen múlik, hanem feltételezhetően egyfajta szemléletmód. Mondjuk biztonságosabb Berlinben kerekezni, mint itthon, lehet, hogy sokan így gondolkoznak, amikor nem ragaszkodnak a „tökfödőhöz”.

Tehát berlini kirándulásom kerékpáros szemszögből is tanulságos volt. Közlekedési rendszerük működik, és ebben meghatározó szerepe van a kerékpározásnak is. Berilin 3 milliós metropolisz, Budapestnél lényegesen nagyobb kiterjedéssel, az időjárás semmivel sem mondható kedvezőbbnek, és a fent vázolt hozzáállásnak is infrastruktúrának köszönhetően mégis naponta emberek egész hada pattan nyeregbe, mivel ez a legpraktikusabb, legolcsóbb, leginkább környezetbarát, legegészségesebb módja a helyváltoztatásnak. A feltételek adottak, így a kerékpár a kultúra részévé vált, Berlin kétségtelenül egy élhető nagyváros…

Szöveg és fotó: Nbali