Home Blog Page 1216

A zalaegerszegi Crossfesten zárul idén a hazai olimpiai pontgyűjtés

Crossfest 2010
Crossfest 2010

Utolsó fordulójához érkezett a hegyikerékpárosok olimpiai krossz Magyar Kupa sorozata. Az olimpiai pontszerzésbe számító utolsó hazai rendezésű, a nemzetközi szövetség (UCI) naptárában is szereplő C2-es krossz futamra a zalaegerszegi Crossfesten, a 2010. augusztus 15-ei Hotel Yacht Club Kupa alkalmával kerül sor. A sorozat tabelláját Buruczki Szilárd és Dósa Eszter vezeti. A két nap során terep félmaratoni futásra és downhill versenyre is sor kerül.

A zalaegerszegi Alsőerdő Napközis-tábor környékén a szervezők egész hétvégére biztosítják a sportos programokat. Szombaton 10:20-tól 21,097 km-es félmaratoni terepfutásra, vasárnap 13 órától downhill versenyre kerül sor. Vasárnap reggeltől rendezik a Hotel Yacht Club Kupa olimpiai krossz viadalt, mely mintegy 20 kategóriában került kiírásra, az UCI C2-es futamokat 14 órakor indítják. A pálya 5,3 km hosszú, talaja földes, helyenként agyagos erdei út. Eső esetén is járható, de igazán nehézzé válik. Előnevezni a www.odinsport.eu honlapon lehet. A programok közt szerepel még többek közt Bike Expo, tészta party és éjszakai kerékpártúra.

Crossfest 2010
Crossfest 2010

„A hét közepéig Szlovéniából és Ausztriából is regisztráltunk nevezőket, természetesen a hazai élmezőnyre is számítunk. Buruczki Szilárd és Benkó Barbara már jelezte, hogy jön.” – mondta Horváth Szabolcs versenyigazgató.

A Magyar Kupasorozat korábbi négy futamának eredményei alapján, a felnőtt/U23-as kategóriában a férfiaknál Buruczki Szilárd a tabella éllovasa 730 ponttal, második a szlovák Lami Michal 470, harmadik Béla Attila 357 ponttal. Az idei magyar bajnok Parti András szorosan a dobogó után – hosszabb szezon eleji kihagyást követően –, 350 ponttal negyedik. A hölgyeknél Dósa Eszter 670 ponttal vezeti a rangsort, mögötte Módos Gabriella 565, Erdélyi Eszter 560 pontos; az olimpiai szám idei magyar bajnoka, Benkó Barbara 400 ponttal az ötödik helyen áll.

Bővebb információk: crossfest.azt.hu, www.teamzkse.hu és www.mmtbszsz.hu

Forrás: MMTBSZSZ sajtóközlemény

Szászföld Erdélyben – időutazás kerékpárral

Szászfehéregyháza erődtemploma
Szászfehéregyháza erődtemploma

Kíváncsi vagy hogyan élhettek az emberek 100 évvel ezelőtt? Milyen amikor a lovas szekér a mobiltelefonnal találkozik? Szeretnél békés 6-800-as „dombokon” montizni? Gyere velünk egy erdélyi időutazásra és ha megtetszik, kövess minket Szászföldre, Romániába!

Szászfehéregyháza erődtemploma
Szászfehéregyháza erődtemploma

Túránk kiindulópontja Szászfehéregyháza (románul Viscri, németül Deutsch-Weisskirch) Brassó megyében, mely Budapestől csupán 667 km, utazási időben azonban inkább 9 óra, ugyanis az út romániai szakasza nélkülözi az autópályát. Békés hegyek között egy eldugott kis szász falu, amely mára világörökségi védettség alatt áll, középkori erődtemploma és érintetlen faluképe okán, de álljunk meg egy pillanatra!

Hogyan kerülnek szászok Erdélybe?

A szászok németek, Németország meg elég messze esik innen, ám II. Géza királyunk kb. 1150-től behívta és letelepítette a szászokat Erdélyben, meghonosítva ezzel azt a fejlett kultúrát, melyet a németség abban az időben is jelentett. A szászok komoly kiváltságokat élveztek, így gyors fejlődésnek indultak, Erdély gerincét alkották a magyarok és a románok mellett, kultúrájuk máig jelen van Segesvár, Brassó, Medgyes, Szeben építészetében és kultúrájában.

A szerző, háttérben az erődtemplommal (foto: Dan Mazilu)
A szerző, háttérben az erődtemplommal (foto: Dan Mazilu)

A második világháború után a folyamat megszakadt, a németajkúakat afféle kollektív bűnbakká tették, sokakat deportáltak a Szovjetúnióba, a romániai szocializmus időszakában a 80-as évektől pedig intenzív elvándorlás kezdődött Németországba, (a német kormány fejpénzt fizetett a szászokért) ami a rendszerváltás után csak felerősödött, így a szász falvak részben elnéptelenedtek az elmúlt 30 évben. A megüresedett szász házakba román és cigány népesség költözött jórészt a Kárpátokon túlról és mára csak néhány szász polgár képviseli a falvakban és városokban az egykori nagyszámú németajkú népességet.

Tamás, a mobilizált kecskepásztor itatóhoz terel (foto: Dan Mazilu)
Tamás, a mobilizált kecskepásztor itatóhoz terel (foto: Dan Mazilu)

Az elmúlt 60 év szomorú történetben a fordulópontot talán csak az elmúlt évek jelentették, amikor a turizmus megerősödésével egyre több kitelepült szász, vagy gyermekeik találtak vissza a gyökerekhez és kezdték el megszervezni az évszázados értékek megmentését, melyben mára partner a román kormányzat is, hiszen ezek az egyedülálló értékek egyben turisztikai termékek is, amelyek „jól eladhatók” a nyugati turisták számára.

Szálláshelyünk 1897-ből köszöni jól van...
Szálláshelyünk 1897-ből köszöni jól van...

A kulturális és természeti értékek megmentésére Károly herceg szervezett alapítványt a régióban, aki családi kötődése és „beleszeretés” miatt vonzódik a régióhoz, és szerzett itt birtokokat. Az elmúlt években felgyorsultak az útépítés és a fejlesztések, 10 évvel ezelőtt ugyanis a szász falvak jó része csak terepjáróval volt megközelíthető… Ennyi történelmi kitekintés után térjünk vissza Szászfehéregyházára!

Vendéglátás

Jómagam első 1998-as utam óta vonzódom Erdélyhez, 2000-ben már voltam Szászföldön, így örömmel vettem az ADEPT Alapítvány munkatársainak meghívását a környék kerékpáros felfedezésére. A kerékpáros turizmus jelenleg gyerekcipőben jár Romániában (ahogyan nálunk is) ők viszont komoly startot vettek, minőségi Merida kerékpárokat vettek Magyarországról, így a kapcsolat velük a Bikefun csapata segítségével indult. Az alapítvány központja a középkorban Segesvárral versengő, Szászkézden (románul Saschiz, németül Keisd, szászul Kisd) található, ahonnan vendéglátóink Szászfehéregyházára kalauzoltak, ahol a szállásunk volt.

Lukács Bálint „fortress-jump”
Lukács Bálint „fortress-jump”

Naplemente előtt érkeztünk a településre, a főúttól néhány kilométerre fekvő zsákfalut lankás 600 méteres hegyek fogják körbe. Helyi vendéglátónk egy kedves szász hölgy volt (részben román férje miatt maradt a faluban), aki már első este a vacsoránál elkápráztatott csodálatos főztjével. Itt is álljunk meg kicsit, mivel az ideutazó számára az egyik legnagyobb élményt a helyi konyha jelentheti.

Mezei virágcsokor, amit a természetes gazdálkodás biztosít
Mezei virágcsokor, amit a természetes gazdálkodás biztosít

Finom házi pálinkával (nem karcos, gyümölcsös zamatú, mennyei, 50 fokos) alapoztuk meg a vacsorát, amelyet a tradicionális szász konyha levese követett, szigorúan saját termesztésű zöldségekből, aztán spéci puliszkás második és süti, mind helyi alapanyagokból. (Itt nem ugranak át Tesóba, ha hiányzik valami…) Az egészet szépen leöblítettük házi borral (rosé jellegű, tiszta, igényes, de nem egy Gere) meg ásványvízzel.

Szászkézd tornya: versengés Segesvárral a középkorból
Szászkézd tornya: versengés Segesvárral a középkorból

A hosszú út után (az itthoni autópályák után nagyon fárasztó az út faluról-falura) jólesett az ágy, melyet egy közeli szász házban vetettek meg, jó nagy dunnával, fagerendás födém alatt, házigazdánk az esti zuhanyzáshoz előzetesen begyújtott a fatüzelésű bojlerbe, mert a gáz innen még elég távol van.

A kutya három nyelven harapós Medgyesen
A kutya három nyelven harapós Medgyesen

Reggel a fecskék csivitelése és a legelőre hajtott tehenek kolompolása ébresztett, a falu főutcáján közlekednek ugyanis az állatok, (minden háznál van egy tehén minimum) lovak, kecskék vegyesen a tehenekkel. Este jóllakottan térnek haza, automata módon tudják a házat, ahova be kell fordulniuk, kivéve ha új a kapu, de az itt 100 éve nem nagyon fordult elő… (lásd a borjú meg az újkapu mondást) A rengeteg állat miatt elképesztő mennyiségű fecske van, így a szúnyogháló teljesen szükségtelen, még az esti vacsoránál sem igen éreztünk szúnyogot, pedig a főutcán patak vezet, és itatók is vannak. (Lehet ezt hívják biológiai egyensúlynak…)

Jól indult a túra! Lukács Bálint megnyerte a Meggyes Maraton rövidtávját és román tévésztár lett
Jól indult a túra! Lukács Bálint megnyerte a Meggyes Maraton rövidtávját és román tévésztár lett

A kulináris élvezetek reggel folytatódtak vaslapon sült pirítóssal, házi sajttal, saját köpülésű vajjal, padlizsánkrémmel, áfonyalekvárral, ami megalapozza az energiát a napi tekeréshez.

Első nap a tekerés a Medgyes Maraton teljesítése lett volna, amit az előző napi eső és a cuppogós sár miatt csak a csapat profi tagja Lukács Bálint vállalt be. Nemhiába, a rövidtávon el is hozta a győztesnek járó trófeát, és a dicsőséget, amit az elsőként beérkezőt övező ünneplés jelent.

Berethalom erődtemploma, előtérben egy takaros fogadó
Berethalom erődtemploma, előtérben egy takaros fogadó

Erdélyben is egyre több maratont szerveznek az utóbbi években, melyek közül a medgyesi 600 körüli indulójával komolynak számít, Bálint beszámolója szerint a szervezésre sem igen lehetett panasz. Nekünk pedig a maraton alatt volt időnk bejárni Medgyes óvárosát, hazafelé pedig betértünk Berethalomba az egyik legszebb erődtemplomot megsasolni. Medgyes és Berethalom a szász települések között is gazdagnak számított. Berethalom a bortermelők és kereskedők városkája volt, amely a mai napig látszik a gazdag erődtemplomon – ami már 1282-ben is létezett – vagy akár a díszes és módos házakon szerte a városban.

Erődtemplomok és építészet

A templomerődök egész Erdélyt jellemzik, de Szászföldön gyakorlatilag minden faluban akad egy mutatóban. A közösség központja tradicionálisan minden faluban a templom volt, melyet a tatárjárás után, a fenyegetettség miatt fallal vettek körül, sőt inkább 2-3 fallal, attól függően, hogy a közösség mennyire volt gazdag. Az erődtemplomokat 100-200 éven keresztül építették, mindig bővítve, erősítve őket.

Ágyam bevetve, felette a falvédő német felirattal az anyai szívet dicsőíti
Ágyam bevetve, felette a falvédő német felirattal az anyai szívet dicsőíti

Szálláshelyünkön levő szászfehéregyházit egy kerek domb tetején építették fel, a fehérre meszelt, faerkélyes tornyokkal erősített, várfallal körbevett templom egyik legszebb ilyen jellegű építménye Erdélynek, 1993 óta az UNESCO védelme alatt áll. A templom elődjét a székelyek építették a XI.-XII. században, majd a betelepülő szászok bővítették és erősítették a következő 200 évben. A ma is működő evangélikus templomba vasárnaponként összegyűlik a faluban élő néhány szász polgár istentiszteletre.

Erődtemplom bejárat a templomtoronyból
Erődtemplom bejárat a templomtoronyból

Vasárnap a mise előtt mentünk fel a templomtoronyba, amely igazi időutazás, a toronyba vezető ajtó legalább 800 éves, a felvezető csigalépcső igazi misztikus élmény. A torony fent körbejárható, csodálatos kilátással a környékre, az erőd bejárati tornyában pedig néprajzi kiállítást rendeztek be, melyből megismerhető a szászok kultúrája és néprajza, a néhány lejes belépőt pedig úgyis bedobtuk volna a perselybe, a templom fenntartására.

A templomtorony sisakja belülről, az ácsmunkához csak faszeget használtak, így kb. 600 éve nem rozsdásodik...
A templomtorony sisakja belülről, az ácsmunkához csak faszeget használtak, így kb. 600 éve nem rozsdásodik...

A faluba visszasétálva megkapó az az egységes építészeti megjelenés, amely jellemzi a szász településeket. Háromablakos széles házak, gazdag és nagy porták, igényes melléképületek, melyek ugyanúgy állnak ma is, mint 100 évvel ezelőtt. A képet nyilván árnyalja, hogy az elmúlt évtizedekben nem sok pénz és lehetőség volt új házak építésére. (A faluban mindössze 3 új ház van.) A homlokzatokat és díszítéseket elnézve érezhető a német ősök hatása, az igényesség és büszkeség, ahogyan az építtetők nevüket, és az építési dátumot feltüntették a házakon. Sajnos a felújítások során előfordul, hogy a „magyarban” látott minták előugranak, műanyag ablak, kőragasztgatás és mályvaszín formájában, de szerencsére az alapítvány által gondozott településeken előírják az eredeti formában és színekkel való restaurálást.

Utak

A kiadós reggeli után tekerni indultunk, először a közeli faluba országúton. Tíz évvel ezelőtt ehhez országúton is montira volt szükség az utak állapota miatt, mára azonban a helyzet gyökeresen megváltozott: a minőségi aszfaltburkolatot a hazai kistelepülések is megirigyelhetnék, így erre a részre bátran hozhattok akár országúti gépet is. A mellékutakon biztonságosan kerékpározhatunk, mivel a forgalom alacsony, a főutakon viszont jó vigyázni, ugyanis autópálya híján itt tolja mindenki, ahogyan a csövön kifér…

Patinás, évszázados cserépfedés vegyes cserepekből
Patinás, évszázados cserépfedés vegyes cserepekből

Ebéd után ráfordultunk az első ösvényre, ami kellemes meglepetéssel szolgált. Ugyanis itthon ezek a turistautak kivételével egyet jelentenek a traktornyommal, meg az erdészeti gépek mélyedéseivel. Itt a mezőgazdaság még sokkal természetközelibb, így maximum lovas kocsi által letaposott utakat találunk vagy állatcsapásokat, amelyeken élmény a montizás.

Szászok a faluban, ma már inkább csak a sírköveken
Szászok a faluban, ma már inkább csak a sírköveken

A hatalmas, kiterjedt legelők, mezők tele mezei virággal, sok fa és bokor, mind-mind azt jelzi, hogy a „Dzsóndér” ide még nem ért el, akik pedig emberi erővel művelik a földet, azok jobban is szeretik. Nem ellenség a fa a szántóföldön sem, hiszen árnyékot ad, amit a légkondicionált kombájnban ülők itthon már nem igényelnek.

A kis tábla a kapun azt jelzi, hogy tűz esetén a ház lakóinak feladata a vízhordás volt
A kis tábla a kapun azt jelzi, hogy tűz esetén a ház lakóinak feladata a vízhordás volt

A lankás hegyek látványra csalósak, mikor véget ér az emelkedő akkor jössz csak rá, hogy 600 felett vagy, ami induláskor nem is tűnt magasnak. A hegytetőn jólesik körültekinteni a tájon, megérted mit jelent a német nyelvű falvédőn a „Siebenbürgen süße Heimat” felirat, miért szeretik annyira ezt a tájat az itteniek. Az édes érzést lehet fokozni egy kis erdei szamóca ízzel a szájban, mivel rengeteg van belőle mindenfelé. A lefelé nem volt annyira technikás, mint egy erdei turistaút singletrack-je, de a táj miatt nem is vágytam annyira a veretésre. A másnapi túrán aztán sor került erre is, egy hosszabb montis kört mentünk felerészt erdőben, melyben bőven akadt technikás rész, kitaposott nyomvonal híján, amit igazán élveztem.

A régi házak homlokzatát csak természetes festékkel renoválják, ez az erődtemplom szász gondnoknőjének háza
A régi házak homlokzatát csak természetes festékkel renoválják, ez az erődtemplom szász gondnoknőjének háza

Az egyetlen parát a hatalmas nyájakat őrző pásztorkutyák jelentik, amelyek mérsékelten barátságosak. Szerencsére el szokták látni őket kolonccal, így nem annyira van kedvük futni, ennek ellenére jó, ha csapatban mozogtok és van veletek helyi vezető, aki határozott velük, elkerülendő a konfliktust.

Emberek

Sok magyarban ma is fenntartás van az erdélyi utazás kapcsán a román lakta részekkel kapcsolatban, „nem szeretik a magyarokat” és egyéb hasonló történetekkel operálnak. Korábban én is csak Erdély magyarok lakta részein jártam, de a mostani úton meg kellett, hogy állapítsam, a sztorit régi beidegződések táplálják.

Szászkeresztúri vendégház – akár itt is megszállhatsz
Szászkeresztúri vendégház – akár itt is megszállhatsz

A „népek közötti barátság” jegyében indult már az első este, hiszen a meghívottak között voltak román újságírók is, akikkel a néhány napban kedélyes baráti kapcsolatot alakítottunk ki. (én nyilván kerültem a dák-római kontinuitás elmélet témáját, a második pálinka után:-)

Erdélyre mindig is jellemző volt a soknyelvűség, amelyet jól példázott az a család, akikkel vacsoránál találkoztunk, a feleség magyar, de beszél románul és németül, a férj félig román, félig szász, de anyai ágon magyar és zsidó is, beszél románul, németül és magyarul. Gyerekeikkel pedig románul, magyarul és németül beszélnek vegyesen, ahogyan éppen jön… A helyiekben mára semmilyen fenntartás nincs a magyarokkal kapcsolatban (nyilván a turista = lóvé egyenlet segít ebben) a hozzáállásuk barátságos és segítőkész a boltban, vagy bárhol.

Pihenés a dombtetőn – a domb itt kb. 800 m magas...
Pihenés a dombtetőn – a domb itt kb. 800 m magas...

A másik kérdés a közbiztonság, amelyről ugyancsak terjengnek legendák. Nem tudom, hogy a román nagyvárosokban milyen a közbiztonság, a kisebb falvakban azonban jellemző, hogy a kocsit sem igazán kell zárnod, még ha a „kisebbsíg” elég jelentős számban képviselteti is magát a kistelepüléseken. A szociális háló itt ugyanis nem olyan erős, hogy bárki ingyen éljen, a földdel és az állatokkal kapcsolatos rendszeres napi munka pedig az önerőből való boldogulásra nevel.

Ha kedvet kaptál…

Sajnos a komplett programunk csak 3 nap volt, ami arra volt elég, hogy felkeltse az érdeklődést, és ízelítőt adjon, így őszintén ajánlom Nektek, hogyha megtetszett a táj, legalább egy hetet szánjatok a környékre. Vendéglátó alapítványunk munkatársai között van magyarul beszélő kolléganő is, így mielőtt elindultok érdemes vele felvenni a kapcsolatot, Lenke örömmel segít szállás, ellátás és túravezetés szervezésében is, és van minőségi kölcsönözhető kerékpárjuk is.

Bálint még a szénégető boksára is feltekert, csak úgy füstölt :-))
Bálint még a szénégető boksára is feltekert, csak úgy füstölt :-))

Egy ilyen szászföldi kirándulást szinte bármekkora keretből ki lehet hozni, hiszen a szállások között hoteltől, a panzión át, az „ágy és reggeli” vagy akár az önellátó verzióig mindenki megtalálhatja a neki valót.

Ha pedig már ott jártok a közeli magyar csodát ne hagyjátok ki: http://szekelyderzs.com/templom.html

Kontakt (magyar nyelvű):
Bálint Lenke: lenke(kukac)fundatia-adept.org
Tel.: +40-752-264-593

Linkek:
– ADEPT Alapítvány
– http://www.discovertarnavamare.org
– http://www.erdely-szep.hu/
– Berethalom
– Medgyes
– Szászfehéregyháza
– Szászkézd

Szállás:
– Szászfehéregyháza
– Szászkeresztúr

Erődtemplomok: http://erodtemplom.lap.hu/

Szöveg: Laczkó András
Fotó: Laczkó András, Dan Mazilu

Semmering: 24 órányi sárdagasztás

Semmering, 24 órás DH
Semmering, 24 órás DH

Idén augusztusban negyedik alkalommal rendezték meg a semmeringi sípályán Európa legnehezebbnek tartott 24 órás DH egyéni-, illetve váltóversenyét. A május elsején indult online nevezés jóvoltából a rajtlista rekordidő alatt betelt, alig másfél hét kellett hozzá. Ennek megfelelően rekordszámú nevező érkezett az augusztus 7-8-ai hétvégére, szám szerint 9 nemzet 357 tagja…

Semmering, 24 órás DH
Semmering, 24 órás DH

Segítőmmel, HZoli-val már csütörtök este kimentünk, részben a gyorsan fogyó parkolóhelyből szerettünk volna foglalni a később érkező tavalyi győztes párosnak, Szecskai Andrisnak és Krizsák Janinak (mint később kiderült feleslegesen), szóval már időben a helyszínen voltunk. HZoli – a rutinos túrázó – javaslatára először a sátrakat vertük fel (bár én inkább söröztem és kajáltam volna), és milyen jól tettük! Alighogy végeztünk, leszakadt az ég. Ígéretes kezdet… Gyors vízhatlanítás után (ami egy festőfóliából állt) nekiállhattunk sütni a vacsorát. A részletekre most nem térnék ki, lényeg, hogy a sátor is majdnem felgyulladt 🙂

Semmering, 24 órás DH
Semmering, 24 órás DH

Másnap egyre több csapat érkezett, többek közt a két hatfős csapattal induló Tokodiak, akik ha jól tudom, először neveztek be erre a versenyre. Megérkezett az X-factor oszlopos tagja Imi is, aki Krizsákék segítőjeként volt jelen a kedvesével. Pár sátorral arrébb telepedett le a Team Geronazzo(!!!), akik tavaly 1 körrel maradtak le a dobogó legfelső fokáról, így idén is jó eredményre számíthattunk tőlük. Látva a készülődésüket ez nem is csoda, profi módon válogattak a gumik közül, rakták össze a versenygépeket. Bár ekkor megfordult nekem is a fejemben, hogy sárgumit kellene felrakni, de hittem az időjósoknak, hogy csak 20-40 mm eső fog esni. Ez később fatális hibának bizonyult.

Semmering, 24 órás DH
Semmering, 24 órás DH

Szóval jött a péntek este, jó hangulat, egy üveg vodka meg pár sör, és hát egy kicsit megferdültünk… De jó volt egy kicsit kikapcsolni és nem görcsölni a verseny miatt. Ennek meg is lett a böjtje, másnak 11-kor ébredtem, így a pályabejárásról sajnos lecsúsztam. Ekkor kezdett újra szemerkélni az eső, de még ekkor sem cseréltem külsőt, meghagytam a frissen kapott Maxxis Minion DH külsőket. Aztán fél 12 körül fellifteztünk a starthoz. Kisebb sorban állás után megtudtuk, melyik szakaszba kell fektetni a bicajt, a Le Mans-mintájú rajt miatt. Pontban 12 kor elrajtoltunk, mindenki eszeveszett módon rohant fel a dombra, aztán le a lejtőn a bicajokhoz. Hála az égnek, a tavalyihoz képest nem sokat változott a pálya, így első kör is viszonylag (magamhoz képest) gyorsra sikeredett. Próbáltam nem kihajtani magam az első pár órában, de sajnos a folyamatosan zuhogó eső miatt kénytelen voltam kiállni és a Maxxis Wetscream 2,2 külsőkkel próbálkozni. Tudom, hogy ez nem egy termékteszt, de valami elborult tapadása van sárban, hihetetlen érzés volt a Minionok után. Sajnos a szereléssel és evéssel elment közel egy óra, így a 20 helyre csúsztam vissza. Innentől kezdve sok minden nem történt egy defektet leszámítva, néha bekapcsolt a robotpilóta éjszaka, ki is álltam pihizni pár percre. Érdekes módon sem az álmossággal, sem pedig a fáradtsággal nem volt gondom, az ujjam illetve az alkarom kezdett görcsölni, amit a kabinban próbáltam folyamatos nyújtással orvosolni. Az estére a rövidgatya-térdzokni páros kezdte megadni magát, így hosszúgatya-esőgatya párosra váltottam. A cipőt belülről kibéleltem nejlonszatyorral, ami az esőt kint de sajnos a párát meg bent tartotta…

Semmering, 24 órás DH
Semmering, 24 órás DH

Reggelig semmi említésre méltó nem történt, azt leszámítva, hogy végre elállt az eső, így egy gyors – körülbelül 20 perces – gumi- és fékbetét csere után állhattam vissza. Végig az 5-6-7. helyen trónoltam, így nagy vigyorral az arcomon róttam a köröket. Aztán összefutottam a holland sráccal, aki előttem volt 1 körrel, még tavalyról emlékeztem rá, ezen felbuzdulva el is húztam, próbáltam elé kerülni. A srácnak amúgy elég vicces feje volt a végére, mint aki nyitott szemmel alszik… Mondtam is neki, hogy „nagyon csúnya vagy”, de még egy mosolyra sem volt ereje. A segítője – egy idős úr – folyamatosan mondta, hogy hogyan állunk, melyikünk hol tart pontosan. Közben fél füllel hallottam, hogy a Tokodi 6 fős csapatok rengeteg technikai gonddal küzdenek, illetve, hogy Szecskáék kiálltak – erre később még visszatérek – és hogy a Geronazzo Team az első helyen küzd a Szlovákokkal. A verseny 11-kor megszakadt kb. fél órára, ugyanis a felvonó a turbó fokozatot nem nagyon bírta, engem pont az első kabinban ért a gikszer, így egy 2 négyzetméteres kabinban 2 másik sráccal ücsörögtünk. Mire újra elindultunk már elég nagy tumultus volt a felvonónál. Hátra volt még húsz perc, hogy pár kört menjünk. Sajnos elég nagy tülekedés lett a végére, az összes versenyző odatette magát a már majdnem teljesen száraz pályán.

Semmering, 24 órás DH
Semmering, 24 órás DH

A végeredménnyel teljesen elégedett vagyok, hisz úgymond segítő nélkül (Zoli ugye vagy fotózott, vagy aludt) nyomtam végig, így a 7. helyet sikerült megcsípnem, 1 körrel lemaradva a hatodik helyezettől és kettővel az 5. helyen végzett fiatal holland sráctól. A kitűzött 100 kört sajnos nem sikerült elérni, 96 teljes kört mentem. Az egyénit ismét a tavalyi győztes, Daniel Tulla nyerte, akin nemhiába volt szemüveg a dobogón, a rengeteg sár sajnos megtette „jótékony” hatását, így az egyik szeme tízszeresére dagadt… Ő egyébként 149 kört ment, csak 13 körrel kevesebbet, mint tavaly száraz pályán. Hihetetlen…

Semmering, 24 órás DH
Semmering, 24 órás DH

A párosoknál Andrisék majdnem végig vezettek, amikor még az este folyamán az egyik körüknél 15 perces köridőt hoztak ki, ami ismerve őket, lehetetlen. Szóvá is tették, hogy valami nem okés a chippel. Később kiderült, hogy boka helyett csuklóra rakták, amit a földön elhelyezett érzékelő valószínűleg már nem érzékelt. Legalábbis erre hivatkoztak a rendezők. Sajnos még ez a közel fél órás kiesés is elég volt ahhoz, hogy esélytelenek legyenek sorban harmadszor nyerni a párost, így inkább kiálltak szurkolni. Ezúton is köszi az üvöltözéseket, jól esett a biztatás! A négyeseknél nem volt magyar induló, erre nem is térnék ki, a végén linkelt eredménylistából úgyis minden kiderül.

Semmering, 24 órás DH
Semmering, 24 órás DH

A hatfős csapatoknál a verseny végéig ment a harc a Geronazzo, a Freeride Kosice 2 és a Revolution Racing csapatok közt, végül mindhárom csapat 152 teljes kört ment, de a leggyorsabb kör, és az átlag köridő a magyar csapat mellett szólt, így Ők állhattak a legfelső fokra! Big riszpekt nekik, hihetetlen tempót nyomtak a rossz idő ellenére is. Megérdemelten győztek! Sajnos a két Tokodi csapatnak nem sikerült a verseny befejezése. A rendezvény nehézségét bizonyítja, hogy a nevezett csapatok illetve egyéni indulók 40 százaléka nem ért célba.

Semmering, 24 órás DH
Semmering, 24 órás DH

Ezúton szeretnék köszönetet mondani támogatóimnak:
– Az Avex Kft-nek a Maxxis gumikért – www.avex.hu
– A Boneshakernek a VDO órát a tökéletes köridők méréséhez, és a sátrat, valamint a Syncros DH belsőket – www.boneshaker.hu
– Sonar Szabi barátomnak a problémamentes demo 7-es bicajért
– HZoli-nak a kijutást, a rengeteg fotót, illetve finom kajákat
– BMFT-nek, akik a fórumon végigszurkolták a versenyt és mellettem álltak

Köszönöm még kisfiamnak, aki igaz csak fotón, de tartotta bennem a lelket, és a verseny előtti héten tanult meg bicajozni!

KÖSZÖNÖM!

Semmering, 24 órás DH
Semmering, 24 órás DH

A teljes eredménylista ide kattintva érhető el.

Szöveg: Salamon „Sala” András
Fotó: HZoli

Új vázszponzora van a magyar pályaválogatott Szalontay Sándornak

Japán váz magyar színekben
Japán váz magyar színekben

Az egyik legtehetségesebb magyar pályaversenyző, a rövidtáv-specialista Szalontay Sándor (KSI Schwinn-Csepel SE) új, kisszériás karbon vázzal készülhet a Junior Pálya Európa-bajnokságra. A prototípus stádiumon éppen hogy csak túllépett vázat a japán Kalavinka jegyzi, a karbon technológia iránt érdeklődők pedig betekinthetnek kicsit a fejlesztés hátterébe is.

Japán váz magyar színekben
Japán váz magyar színekben

Sándor elhivatottságát a kerékpársport és a pályaversenyzés felé már első találkozásunkkor láttuk rajta. Határozott céllal érkezett a Millenáris betonteknőjébe lassan már három éve, miszerint ő bizony sprinter, illetve kerékpáros olimpikon szeretne lenni. Merész gondolat volt ez akkor, hiszen hazánkból kerékpárosként amúgy sem egyszerű kijutni egy olimpiára, hát még ha az ember pályakerékpáros…

Szalontay Sándor és az új pályagép
Szalontay Sándor és az új pályagép

Tehetsége azonban hamar megmutatkozott, hiszen Hazai György kerékpáredző és Petruska Bea kondicionáló edző felügyelete alatt szépen fejlődött és már a tavalyi pályaversenyek sprintszámaiban egyeduralkodó volt idehaza nemcsak az U23-as, de a felnőtt mezőnyben is. Életkora folytán – hiszen még csak 20 éves – bizakodhatunk, hogy töretlen lesz a fejlődése, és végül világversenyeken is sikerül beverekednie magát az élmezőnybe. Így talán kitűzött célja teljesítése, a londoni olimpia közelsége ellenére sem elérhetetlen.

Az integrált rendszerű fejcső Campagnolo Hiddensetet fogad
Az integrált rendszerű fejcső Campagnolo Hiddensetet fogad

A pályaversenyzéshez szükséges felszerelés nem olcsó, így sohasem jön rosszul az egyesületen kívülről érkező technikai támogatás. Sanyit a klub mellett eddig egyedül a Yobi Bike Parts támogatta alkatrészekkel – egyedi agyakkal, lánckerekekkel – éppen ezért nagy eredmény, hogy ezúttal egy híres japán cég is fantáziát lát a magyar válogatott versenyzőben és augusztustól kezdődően 1 évre kölcsönbe kap egy legújabb generációs pályavázat melyet kifejezetten a londoni olimpiára készülő versenyzők számára fejlesztettek ki.

A nemzeti színeket hordozó fejcsőpajzson helyet kapott a váz fejlesztésében közreműködő két magyar dizájner neve is
A nemzeti színeket hordozó fejcsőpajzson helyet kapott a váz fejlesztésében közreműködő két magyar dizájner neve is

Mit kell tudni a Kalavinkáról, és miért támogat a cég egy magyar versenyzőt?

Kalavinka név jól cseng a keirin versenyzők körében Japánban. A tulajdonos és vázépítő mester Akio Tanabe a hetvenes években maga is keirin versenyző volt. Azóta immár három évtizede épít hagyományos muffolt acél keirin- és országúti vázakat.

A márkanév kezdőbetűje a villapapucsban is helyet kapott
A márkanév kezdőbetűje a villapapucsban is helyet kapott

Pár éve nagy fába vágta a fejszéjét Tanabe san: karbon váz fejlesztésébe fogott. A munkában két magyar dizájner, Stegmár Ákos és Irimiás Balázs volt segítségére, három évvel ezelőtt el is készültek a formatervek és az első prototípus. Azóta sajnos a közös munka megszakadt és más utat vett a fejlesztés. A magyar kapcsolat azonban megmaradt, így amikor megkeresés érkezett hozzájuk egy esetleges támogatás ügyében, egyből pozitív volt a válasz.

Az alsócső kedvelt játékszere a karbonvázak tervezőinek, ennek ellenére itt most letisztult formával találkozhatunk
Az alsócső kedvelt játékszere a karbonvázak tervezőinek, ennek ellenére itt most letisztult formával találkozhatunk

Eddig a vázat néhány amerikai és angol versenyző használta csupán, és mivel a kitűzött cél a technológia a 2012-es londoni olimpián való éles bevetése, ezért a fejlesztések nem álltak le, jelenleg is folynak, és ehhez jól jön minden egyes megtett versenykilométer. Részben ezért is helyezték ki a vázat egy évre tesztelésre a Millenáris betonteknőjébe. A tesztidőszak után új modellre cserélik majd, a régi pedig a boncasztalra kerül, ahol a stresszpontokat veszik majd górcső alá.

Került logó a nyeregvázcsőre is…
Került logó a nyeregvázcsőre is…

A nullszériás váz piaci ára jelenleg kicsivel 700.000 Ft felett van. Ezzel az egyik legdrágább a karbon pályavázak között. Ugyanakkor kialakításában sok különbség mutatkozik a megszokott megoldásokhoz képest.

Talán a leglátványosabb újítás az excenteres középcsapágyház egység. Ezt karbon pályavázban még nem igazán alkalmazták eddig. Az excenter egy kétoldali szorítógyűrű segítségével feszül rá a hengeres alumínium házra, melyet körülölel a karbon szövet.

Az excenteres középcsapágyház és a mester kézjegye
Az excenteres középcsapágyház és a mester kézjegye

Felső pozicióban a középrész tengelye maximálisan 295 mm-re állítható a földtől, így biztosan elkerülhetjük, hogy leérjen a pedálunk alacsony tempónál a döntött kanyarokban. Az excenter további elforgatásával négy paramétert állíthatunk folyamatosan: a csapágyház magasságát, a láncvilla hosszát, a nyeregvázcső-szöget és a középtengely első tengelytől mért távolságát.

A titánlapkás csúszópapucs precíziós láncfeszítő rendszerrel
A titánlapkás csúszópapucs precíziós láncfeszítő rendszerrel

További érdekesség a titánlapkás csúszópapucs, mely szokatlanul hosszú, 6 cm-es horonnyal rendelkezik. A tengelytávolság a Sándor által használt L-es vázméret esetében is mindössze 945 mm a hátsó kerék legbelső pozíciójában, mely könnyen gyorsíthatóvá teszi a bringát.

Érdekesség, hogy a váz standard 27,2 mm-es nyeregcsövet fogad a manapság gyakori aero kialakítású nyeregcsövek helyett. Ennek oka nem nyilvánvaló, talán a nyeregvázcső merevebbé tétele miatt döntöttek így. Persze az is lehet, hogy az ok sokkal prózaibb: költségcsökkentés.

A 27,2-es nyeregcsövet fogadó nyeregvázcső első ránézésre furcsa, de megszokható. A csövet két darab, csavarral szorítható ékpár tartja a helyén
A 27,2-es nyeregcsövet fogadó nyeregvázcső első ránézésre furcsa, de megszokható. A csövet két darab, csavarral szorítható ékpár tartja a helyén

Sanyi első edzése után úgy nyilatkozott, hogy bár a vázszett 360 grammal nehezebb, mint az eddig általa használt Planet-X (1300 g helyet 1660 g – ez betudható részben az alumínium excenter plusz tömegének), de ami a merevséget illeti, jól jön a plusz tömeg. Egy sprinter számára nincsen is fontosabb, mint a minél merevebb váz-hajtómű-kerék-kormány kombináció. A sokszor még a karbon vázaknál is tapasztalható kis oldalirányú mozgás itt gyakorlatilag érzékelhetetlen. Megjegyzendő, hogy a sprinterek ma már szinte kizárólag karbon vázakat használnak, míg a pontversenyeken és egyéb hosszabb, állóképességi számokban még mindig sok alumínium váz fut.

A bringa két hét múlva a pálya ob-n debütál először versenyen, majd a következő cél a szeptemberi Junior pálya Eb
A bringa két hét múlva a pálya ob-n debütál először versenyen, majd a következő cél a szeptemberi Junior pálya Eb

Már csak a hosszútávú tapasztalatok vannak hátra Sándor számára és egy jó eredmény a 2010. szeptember 10-15-én Szentpéterváron megrendezésre kerülő Junior pálya Eb-n. A továbbiakban reményeink szerint nemzetközi sprintversenyeken kerül megmérettetésre a magyar válogatott versenyző, mivel azonban a külföldi versenyekre való kiutazás igen költséges, ezért további szponzorok segítsége mindig jól jöhet.

Aki szeretne egy 65 km/h-s sebességgel végrehajtott borítást látni Szalontay Sándortól, vagy végigizgulni egy keirin futamot, az látogasson ki augusztus 22 és 24-e között a Magyar Pálya Köztársaság Pálya Országos Bajnokságára a Millenáris Sporttelepre.

Szöveg: Jári Róbert – www.yobibikeparts.com
Fotó: HBalage, Kalavinka

VIII. alkalommal kerül megrendezésre a Tisza Maraton – Szabadidős Kerékpáros Verseny

Tisza Maraton – Szabadidős Kerékpáros Verseny
Tisza Maraton – Szabadidős Kerékpáros Verseny

A verseny központja a nevezés és egyben a start-cél terület, a hagyományokhoz híven a Huszár Mátyás Rakparton lesz. A versenypálya nyomvonala ismét úgy került kialakításra, hogy az azon végighaladók Szeged és környékének szépségeiben is gyönyörködhessenek. A verseny során a mezőny érinti többek közt a Rakpartot, a Boszorkány szigetet, a Téli kikötőt, de áthalad Gyálaréten és Szentmihálytelken is, valamint érinti az Országhatárt.

Két versenytávon – a rövid- (40 km) és a középtávon (64 km) – mérhetik össze edzettségi a Tisza Maraton vállalkozó szellemű résztvevői. A piciknek lesz bölcsis, ovis és kisiskolás futam. A jövő bringásainak felkészítése céljából Kerékpár suli játékos keretek közt zajló ügyességi vetélkedő is helyet kap a start-cél területen.

Tisza Maraton – Szabadidős Kerékpáros Verseny
Tisza Maraton – Szabadidős Kerékpáros Verseny

A verseny ideje alatt a Huszár Mátyás rakpartra látogatók STREET NORTH SHORE versenyt és látványos kerékpáros, ugrókötél bemutatókat tekinthetnek meg. Jelen lesz a rendezvényen a Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesülete, akik különböző eszközökkel szeretnék felhívni embertársaink figyelmét, érzékenységünket növelni a fogyatékkal élők biztonságos közlekedéssel kapcsolatos nehézségeire.

A rendezvény 2010. augusztus 14-én 9 óra 30-kor egy a kerékpáros közlekedést népszerűsítő a belvároson keresztül haladó kerékpáros felvonulással kezdődik, melynek mottója: „Közlekedj két keréken!” Ezután 9 óra 50 perckor egy rendhagyó kerékpártúra indul a Gróf Széchenyi István Maty-éri Vízitelepre, az ott megrendezésre kerülő Egyetemi és Főiskolai Evezős Világbajnokságra. Az első 100 szurkoló, akik a rakpartról a Maty éri evezőspályáig a távot kerékpárral teszik meg, egy a verseny emblémájával ellátott pólót kapnak jutalmul.

Várható program:
10 óra: Tisza Maraton mindkét távjának rajtja.
Az eredményhirdetés várható időpontja: 14 óra (középtávon induló versenyzők beérkezése után)

A rendezvényre a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!

További információk: www.szksc.hu

Forrás: Szegedi Kerékpáros Sport Club sajtóközlemény

Selle Italia SLR Monolink Team Edition termékbemutató

Selle Italia SLR Monolink Team Edition, szöveg: Herr Hábeláge, fotó: elcsé
Selle Italia SLR Monolink Team Edition, szöveg: Herr Hábeláge, fotó: elcsé

Ehh, igen… Azt gondolhatnánk, egy bizonyos szintnél már nincsen feljebb – de bizony van. A legutóbbi Selle Italia Flite termékcsalád tesztünkben Atom a magyar minimálbért emlegette a Kit Carbonio modell 48.990 Ft-os fogyasztói ára kapcsán, de hozzátette gyorsan azt is, hogy ez bizony valójában egy középkategóriás nyeregnek számít a gyártó teljes palettája fényében. És valóban… Bemutatónk mostani alanya külön nyeregként nem értelmezhető, csupán nyereg/nyeregcső kombóként, mely együtt már közel 124 darab ezrest kóstál. Mit nyújt ennyiért ez a rendszer? Megpróbáltuk kideríteni…

Selle Italia SLR Monolink Team Edition, szöveg: Herr Hábeláge, fotó: elcsé
Selle Italia SLR Monolink Team Edition, szöveg: Herr Hábeláge, fotó: elcsé

Ez meg mi, és egyáltalán minek?

Mielőtt saját koncepciót állítanék fel, lássuk, mivel indokolja a gyártó a monolink rendszer kifejlesztését:

„A Selle Italia forradalmian új nyeregrögzítési rendszere kifejezetten high-end nyergek rögzítéséhez készült, hiszen olyan előnyökkel bír, mint: alacsony tömeg, megnövelt beállítási tartomány, precíziós szögállítás és teljesen formabontó, új megjelenés. A monolink rendszer 50%-al erősebb, biztonságosabb rögzítést nyújt, mint a tradicionális szisztémák, hála a monocoque kialakítású HM K3 karbonból készült sínnek, és a teljesen egyedi mechanikának. A szerkezetből adódóan a beállítás egyszerűbb, gyorsabb és kevesebb szerszámot igényel, mint a hagyományos rögzítési rendszerek. A 31,6 mm-es nyeregcső 300 és 350 mm-es változatban egyaránt kapható, és 300 mm-es hossz melletti 160 grammos minimális tömegével a mezőny egyik legkönnyebbike.”

Ennyi darabból áll a rendszer
Ennyi darabból áll a rendszer

Matassuk hát végig!

A gyártótól megszokott igényes bőrbevonattal indul a történet, majd vékony szivacsolás után karbon szálakkal erősített műanyag váz következik. Eddig akár egy normál SLR is lehetne, de ekkor következik a trükk. A pálca befogásainak helyére egy monocoque szerkezetű egyedi karbon sín csatlakozik, melynek kidolgozása kicsit high-tech prototípus jellegű. Az egészen érződik egyfajta egyedi, kézimunka-jelleg, amit én személy szerint szeretek. A nyeregcső kidolgozásába és megjelenésébe nehéz lenne belekötni, titán, alu és karbon szentháromságára épül a konstrukció, a mennyiségi sorrend is pontosan ez. Apró finomságok is vannak, így a karbon pofán belül alu magba került a menet, úgyhogy nem fog kiszakadni – a meghúzási nyomatékot ellenben illendő betartani. A grafika szépen hangsúlyozza a cső kecsességét, a taperolást abbahagyva azonban szereljük végre össze!

Selle Italia SLR Monolink Team Edition
Selle Italia SLR Monolink Team Edition

Szerelés, kalibrálás

A nyeregcsőfej rögzítő pofáit szereljük ki, a csövet cuppantsuk bele a vázba, a nyeregsínt helyezzük a fejbe, majd két oldalról gyámolítsuk meg a két karbon pofával. Utóbbiakat lazán fogjuk össze az 5 mm-es kulcsnyílású titáncsavarral, majd tegyünk fel egy teavizet. Állítsuk be a nyereg magasságát, majd a nyereg vízszintes értelmű pozícióját. Utóbbira tág határok között nyílik lehetőségünk, a befogópofák ugyanis 31 mm szélesek, míg a sín rögzítésre használható hossza 48 mm, ergó 17 mm-nyi játékterünk van. A sín további 15 mm-t engedne még, nem úgy azonban a gyártó… Cukor helyett ízlés szerinti mennyiségű mézzel ízesítsük forró italunkat!

A sín megfogására hivatott karbon pofák, és a pofák rögzítésére szolgáló alu szorítóékek
A sín megfogására hivatott karbon pofák, és a pofák rögzítésére szolgáló alu szorítóékek

A karbon pofákat az előírt maximális 8 Nm-es megfogási nyomaték helyett rögzítsük mondjuk öttel. Ebben a stádiumban a nyereg vízszintes irányú pozíció szempontjából már stabilan áll, bíbelődhetünk tehát a szögállítással. Kortyoljunk közben egyet a teából – a zöldet ajánlom. Helyezzük be az alumínium szorítóékeket, finoman húzzuk meg a 4-es titáncsavart, majd a szögskála figyelembe vételével állítsuk be a szögállást – vízszintes pozícióba, vagy pár szögperccel feljebb- avagy lejjebb – ahogyan megszoktuk. Rögzítsük a csavarokat 6-7 Nm meghúzási nyomatékkal. Ollé, már készen is vagyunk! Tipikusan az a műveletsor, amit leírni sokkal hosszabb ideig tart, mint elvégezni.

A nyeregcsőfej belső mechanika nélkül…
A nyeregcsőfej belső mechanika nélkül…

Összbenyomás

Menetpróbára nem volt alkalom, ezért csupán azt tudom összefoglalni, ami szemrevételezés alapján kijelenthető. Maga az SLR nyeregforma és koncepció sokaknak bejön, nekem kevésbé, ellenben az erényeit elismerem: abszolút minimalista konstrukció, egy milliméterrel sem nagyobb, egy grammal sem nehezebb, mint ami feltétlenül szükséges. Semmi dísz, semmi sallang, forma és funkció tökéletes egysége. Amit az általam favorizált Flite-oknál jobban kedvelek az SLR esetén, az a szélesebb, laposabb orr, ami az előrecsúszásoknál előnyös. A Monolink rendszer megjelenése letisztult, az oldalról átmenő csavarral rögzíthető rendszerek közül az egyik legbiztonságosabbnak tűnik azok közül, amelyekkel eddig dolgom volt. A szög- és hosszanti állítás módja, szabadságfoka és pontossága valóban felülmúlja a hagyományos rendszerekét, a nyeregcső tömege pedig igencsak meggyőző. Az összképet viszont legjobban egy a pozitívumokat és a negatívumokat egyaránt felvonultató értékelés tudja visszaadni, no pontosan ez következik most.

…és összeszerelt állapotban
…és összeszerelt állapotban

Értékelés

Pozitívumok:
+ fokozatmentes szögállítás, szögskálával megtámogatva
+ tág határok között állítható vízszintes értelemben, a beállítást milliméterskála segíti
+ a gyártó szerint 50%-al „erősebb” a rögzítés a hagyományos rendszerekhez képest
+ atombiztos, kétcsavaros rögzítési rendszer
+ egyszerű beállítás, szerelés
+ a cső tömege méretparamétereihez képest igen alacsony
+ a nyeregmagasság beállítását centiméter-beosztás segíti a csövön
+ a csővégen matt felületkezelés segíti a biztosabb rögzítést
+ aerodinamikus kialakítás
+ kúl megjelenés

A képen jól látszik a csavarral összefeszített ékpár
A képen jól látszik a csavarral összefeszített ékpár

Negatívumok:
– a nyereg és a cső kizárólag egymással kompatibilis
– a szorítópofák rögzítéséhez két különböző méretű imbuszkulcs szükséges
– a nyereg tömege nem alacsonyabb, mint egy hasonló anyagokból felépített normál SLR nyeregé (SLR Team Edition)
– A nyereg tömege a gyári adatoktól jelentős mértékben eltér (19%, azaz 25 g)

Dupla pálcavég helyett karbon lemez csatlakozik az orrba
Dupla pálcavég helyett karbon lemez csatlakozik az orrba

Termékadatok

Forgalmazó: Paul Lange Hungary Kft.; www.paul-lange.hu, www.lanchalozat.hu
A gyártó honlapja: http://www.selleitalia.com/eng/index.html
Javasolt felhasználási terület: országút / MTB

Selle Italia SLR Monolink Team Edition
Selle Italia SLR Monolink Team Edition

Nyereg:
Bevonat anyaga: természetes bőr
Váz anyaga: karbonszál erősítésű műanyag
Rögzítő sín mérete (szélesség / magasság): 17 / 21 mm
Rögzítő sin anyaga: karbon
Hasznos rögzítési hossz: 48 mm
Méret (szélesség / hosszúság): 131 / 275 mm
Orr szélessége: 39 mm
Tömeg: 130 g (gyári adat), 155 g (mért adat)
Ajánlott fogyasztói ár: 59.900 Ft

A cső falvastagsága meglepően csekély (2,2 mm)
A cső falvastagsága meglepően csekély (2,2 mm)

Nyeregcső:
Cső anyaga: karbon monocoque cső és fej, karbon és alu szorítópofák
Csavarok: titán, 4- illetve 5 mm-es imbuszkulcsnyílással
Fej legnagyobb szélessége: 34 mm
Fej hátranyúlása: 25 mm
Rögzítőpofák hossza: 31 mm
Cső falvastagsága: 2,2 mm
Cső mérete (átmérő / hossz): 31,6 mm / 350 mm
Minimális befogási hossz: 100 mm
Tömeg: 160 g (gyári adat, 31,6 mm-es / 300 mm-es csőre megadva), 186 g (mért adat, 31,6 mm / 350 mm)
Ajánlott fogyasztói ár: 63.990 Ft

Szöveg: HBalage
Fotó: Lcs

Debrecenbe költözött McDonald’s BringaMánia Park

McDonald's BringaMánia Park, Debrecen
McDonald's BringaMánia Park, Debrecen

Kétkerekűek lepték el 2010. augusztus 8-án a debreceni Ötholdas Pagony játszóteret, folytatódott a McDonald’s BringaMánia Park hódítása!

McDonald's BringaMánia Park, Debrecen
McDonald's BringaMánia Park, Debrecen

A debreceni Nagyerdőben vasárnap délután minden bringás egyfelé vette az irányt, 3 órától ugyanis megnyitotta képzeletbeli kapuit a két hete, Zalakaroson debütáló McDonald’s BringaMánia Park. A program egy KRESZ teszt kitöltésével kezdődött a gyerekek számára, persze azért apu, anyu is besegíthetett, mielőtt birtokba vehették a BringaMánia ügyességi pályát.

McDonald's BringaMánia Park, Debrecen
McDonald's BringaMánia Park, Debrecen

Kis területen belül annál több akadályt, feladatot sikerült bezsúfolni a pályára a rendezőknek, szükség is volt a számtalan gyakorló körre, még az 5 évesek is megízlelhették, milyen lehet forgalomban közlekedni… Aki nem két keréken érkezett, természetesen válogathatott a különböző méretű és stílusú bringákból, persze volt, aki hű maradt jól bevált rollerjéhez.

McDonald's BringaMánia Park, Debrecen
McDonald's BringaMánia Park, Debrecen

Közben, hogy az otthon maradtaknak is legyen mit mesélni, Nagy Attila, azaz Gizmo és barátai mutatták be Magyarországon egyedülálló freestyle légibemutatójukat. Tulajdonképpen ez a show is „bringasuliként” kezdődött: hogyan guruljunk egy keréken, hátrafelé, és így tovább… Azonban a közönség hamar rájöhetett, hogy beletelne jó pár évbe a „8 osztály” kijárása, mert mihelyst bemelegedtek a srácok, máris röpködtek a superman-ek, hátraszaltók, és további lélegzetelállító trükkök. Végül lehetőséget kaptak azok is, akikben a dirt-ös srácokhoz hasonlóan nincs félelem, egyre nyúlt az „élő szőnyeg”, Gizmóék már tíznél is több sorban fekvő vállalkozót repültek át, elugró nélkül!

McDonald's BringaMánia Park, Debrecen
McDonald's BringaMánia Park, Debrecen

Következett a Bringapóló bemutató, kétszer öt perces ügyességi játék, melyben a legfőbb cél természetesen a gól, mindezt lábletétel nélkül! A kerékpáron egyensúlyozás már olyan jól ment a srácoknak és lányoknak, hogy félidőben azon versenyeztek, ki tud tovább egy helyben állni a bringán, aztán ugyanez egy kézzel, elengedett kormánnyal, majd egy lábbal – és a végén csak egy maradhat…

McDonald's BringaMánia Park, Debrecen
McDonald's BringaMánia Park, Debrecen

A gyerekek azonban legjobban mégis a BringaMánia ügyességi verseny döntőjét várták, a már begyakorolt akadálypályán páros indítással zajlott a küzdelem, és volt, hogy célfotó döntött. A megérdemelt jutalom sem maradt el, az érmek és ajándékok átadása után egy kerékpár is gazdára talált!

McDonald's BringaMánia Park, Debrecen
McDonald's BringaMánia Park, Debrecen

A McDonald’s Bringamánia a következő hónapban, szeptember 25-én Győrben folytatódik, az Ifjúság útja Barátság Sportparkban épül fel az ügyességi pálya és érkezik a számtalan szórakoztató program. Szeptember 12-én pedig tényleg minden a bringázásáról fog szólni: Budapesten, a Népstadion területére várják a szervezők a bringázás szerelmeseit. McDonald’s BringaMánia Nap nagyszerű szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget kínál kicsiknek és nagyoknak!

Szöveg és fotó: Vuelta Sportiroda / Takács Tamás

Cseh győzelem a Merida-CST Salgótarján Kupán, legjobb magyarként Parti negyedik

Parti András volt a férfiaknál a legjobb magyar
Parti András volt a férfiaknál a legjobb magyar

Nyolc ország 182 nevezőjét regisztrálták vasárnap a Merida-CST Salgótarján Kupa olimpiai krossz viadalon. Az idei egyetlen hazai UCI C1-es kategóriájú versenyen az első 15 helyezett kapott világranglista-pontot, melyek már a londoni olimpia kvalifikációjába is beleszámítanak. Az elit férfiaknál az esélyesként induló, világranglista-huszadik, cseh Jan Skarnitzl szerezte meg a győzelmet, legjobb magyarként a pekingi olimpikon Parti András negyedik helyen zárt. Nőknél a korábbi U23-as világbajnok, szlovén Tanja Zakelj volt a leggyorsabb, a magyar Eb ötödik Benkó Barbara ezüstérmes lett. Összesen négy férfi és hat magyar női kerekes szerzett világranglista-pontot.

Merida-CST Salgótarján Kupa: Rajtol a férfiak mezőnye
Merida-CST Salgótarján Kupa: Rajtol a férfiak mezőnye

A Magyar Kupasorozat utolsó előtti, salgótarján-eresztvényi állomásán a Salgótarjáni HKE szervezőcsapata 17 kategóriát díjazott. A viadal nívóját a főverseny előtt egy órával kiosztott rajtlista is emelte. Az elit férfiak a 6,2 kilométeres körből hatot, a nők négyet teljesítettek. A mezőny erősségét mutatja, hogy a magyar bajnokok mellett rajthoz állt többek közt az ukrán, a szlovák, a szlovén és a szerb nemzeti legjobb. A néhány nap múlva Szingapúrba, az ifjúsági olimpiára utazó Fenyvesi Péter (X2S-KONA Team) 4., míg Kéri Zsófia (LTV Merida Racing) kategóriájában első lett. Az előző napi, amatőröknek kiírt Rádió Focus Kupán 12 kategóriában versenyeztek a bringások.

Merida-CST Salgótarján Kupa: Rajtol a nők mezőnye
Merida-CST Salgótarján Kupa: Rajtol a nők mezőnye

„Ez volt az első magyarországi versenyem, csak Partit ismertem a magyarok közül. Nem számítottam a győzelemre, egyszer csak egyedül maradtam, előnyömet sikerült tartanom, igaz, a sár megnehezítette a versenyt, sokat kellett tolnom a kerékpárt, de jó verseny volt.” – mondta a cseh Skarnitzl.

A férfiaknál győztes cseh Skarnitzl
A férfiaknál győztes cseh Skarnitzl

„A második körben a hátsó féktárcsámmal technikai gondom akadt, több percet vesztettem. Ha a végeredményt nézzük, a harmadik helyezett egy perccel ért be előttem, ha nincs problémám, akár dobogós is lehettem volna.” – fogalmazott Parti András.

A női győztes Tanja Zakelj
A női győztes Tanja Zakelj

„A sártól nagyon nehéz volt a pálya, egyébként sokkal jobban tetszett, mint a tavalyi bajnokságon kijelölt nyomvonal. Erős volt a mezőny, köztük a mostani győztes szlovén lány, aki legutóbb világkupát is nyert – de nagyon örülök a második helynek.” – mondta Benkó Barbara.

Parti András volt a férfiaknál a legjobb magyar
Parti András volt a férfiaknál a legjobb magyar

„Örülök, hogy a világranglista előkelő pozícióit elfoglaló, nemzetközileg magasan jegyzett kerekesek is eljöttek, illetve, hogy sikerült a magyaroknak itthon tartani jelentős számú világranglista-pontot.” – összegzett Kéri István versenyigazgató.

Buruczki Szilárd
Buruczki Szilárd

Az elit versenyben az első 15-ben végzett magyar sportolók: Buruczki Szilárd – 9. hely (Magellan-Kőbánya TC), Béla Attila – 12. hely (LTV Merida Racing), Lobmayer Balázs – 13. hely (Merida Maraton Team-CST), valamint Erdélyi Eszter – 4. hely (X2S-Kona Team), Dósa Eszter – 7. hely (Vitalitás SE Golyán Kerékpár Scott X-Iont), Módos Gabriella – 10. hely (Merida Maraton Team-CST), Cseh Veronika – 11. hely (KTM-Erste Leasing), Koós Brigitta – 12. hely (Salgótarjáni HKE).

Benkó Barbara Ezüstérmes lett
Benkó Barbara ezüstérmes lett

Eredmények, Merida-CST Salgótarján Kupa, UCI C1-es kategória, Eresztvény:

Férfiak, abszolút, 6 kör:
1. Jan Skarnitzl (cseh), ideje 02:14’09”
2. Oleksandr Gerashchenko (ukrán), ideje 02:17’27”
3. Tomas Pesek (cseh), ideje 02:19’03”
4. Parti András (SRM Stevens Team), 02:20’06”

A férfiak abszolút dobogósai
A férfiak abszolút dobogósai

Nők, abszolút, 4 kör:
1. Tanja Zakelj (szlovén), ideje: 01:45’34”,
2. Benkó Barbara (Rothaus-Cube), 01:47’17”,
3. Janka Stevkova (szlovák), 01:50’55”

A női kategória dobogósai
A női kategória dobogósai

Teljes eredménylista: http://www.temposport.hu/download/2010_xco_salgotarjan.pdf
Bővebb információk: www.salgotarjanihke.hu/xco2010

Forrás: BikeFun Hungary Kft. sajtóközlemény
Fotók: Babka Szabolcs

Csúcshódítás a Dolomitokban és más trentinói történetek

2000 méter felett: Passo del Manghen
Kaiserjägerweg – sport és hadászati célokra egyaránt

Ha szeptember, akkor Trentino – mondhatnám némi nagyképűséggel, az igazság azonban inkább az, hogy a tavalyi meghívást idén egy újabb követte, így ismét utaztam. A jó médiamunkás azonban egy a pihenés jegyében zajló kiruccanásról sem tér haza üres kézzel, így ezúttal a Giro d’Italia kiemelt hegyi szakaszairól, némi pályasportról és egy különleges bringáról lesz szó.

2000 méter felett: Passo del Manghen
2000 méter felett: Passo del Manghen

Kezdjük mindjárt a járművel, melynek hátterében az áll, hogy az első igazi olasz kávét megint Dario Pegoretti műhelyében ejtettük meg, mintegy 17 óra vonatút után. Vendéglátónk ismét az olasz vázépítő mester magyar tanítványa – Merényi Dániel, alias Grafitember –, a Bikemag „kerékpárszponzora” pedig a Cicli Pegoretti volt, ezúttal egy alumínium modellel. Lássuk mit is kaptunk valójában!

Pegoretti 8:30

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 73,0 fok
Nyeregvázcső-szög: 73,0 fok
Nyeregvázcső-hossz: 570 mm (tengelytől a cső tetejéig)
Felsőcsőhossz: 565 mm
Átlépési magasság: 806 mm
Láncvillahossz: 408 mm
Tengelytáv: 987 mm
Középcsapágy-magasság: 263 mm

A túratárs: Pegoretti 8:30
A túratárs: Pegoretti 8:30

A Pegoretti palettán szereplő modellek fantázianevének hátterében mindig meglepő motívumok húzódnak. Ki hinné például, hogy ez az alumínium modell a keresztségben azért éppen a 8:30 nevet kapta, mert a mester évtizedek óta fél kilenckor kezdi a munkát. Dario Pegoretti a kilencvenes évek közepén kezdett el alumíniummal foglalkozni, amikor úgy tűnt, hogy kedvenc alapanyagának, az acélnak lassan harangoznak. Aztán – mint azt manapság a kiállításokon is láthatjuk –, ez végül nem így lett, ennek ellenére az alumínium modellek megmaradtak a palettán.

Fautánzatú fóliából készült a vázon a felirat – ízlés kérdése, hogy bejön-e
Fautánzatú fóliából készült a vázon a felirat – ízlés kérdése, hogy bejön-e

A cég jelenleg két típust kínál, a felső kategóriába sorolt Love No. 3 (nevét egy zeneszám címéről kapta), valamint a középkategóriás 8:30 modellt – már amennyiben egy évi 400 vázat kézimunkával előállító műhely esetében létezik egyáltalán a középkategória fogalma. A Love No. 3 scandium ötvözetből (Columbus XLR8R) készül, a 8:30 viszont 7005-ös sorozatú Columbus Altec2-ből. A vázak Reynolds Uozo Pro full karbon villákhoz készülnek, rossz hír viszont, hogy ezek gyártását nemsokára beszünteti az angol cég, így most éppen az utódkeresés lázas munkája folyik. A feladat nem is olyan egyszerű, mint azt sokan gondolnák. A használatra megkapott bringa váza a 8:30 modell prototípusa volt, mely kiállítási célokra készült feltehetően 2004-ben. A gyöngyházfehér fényezés köztudottan az egyik gyengém, ezt a színt kapta az ekkor még Mizuno típusú villa, illetve az FSA stucni is. A matricák fautánzatú fóliából kerültek kivágásra, majd vastag lakkréteg került rájuk. Érdekes, ritkán látott kísérleti próbálkozás ez a kombináció, de valószínűleg nem csak nekem nem jött be igazán, hiszen ez a matricázás nem ért meg nagyobb szériát. A vázban van anyag: súlya 54-es méretben 1490 g körül van a katalógusadatok alapján. Akik azonban olvasták a tavalyi Pegoretti interjút, azok tudhatják, hogy a súly a legutolsó tervezési szempont Dariónál – szerinte könnyű vázat építeni nem nehéz, olyat, amelyik jó menettulajdonságokkal rendelkezik, sokkal inkább. Ahogy korosodok, egyre inkább úgy érzem, hogy neki van igaza. Az is elgondolkoztató, hogy a hegesztőrobotok korában a rutinos szakember még mindig szebb munkát végez, mint az elvileg vérprecíz gépezet.

A hátsó fertály merevségével ezúttal sincs gond
A hátsó fertály merevségével ezúttal sincs gond

Az alkatrészcsalád egy homogén 2004-es Campagnolo Chorus, 9/10 sebességgel kompatibilis Shamal kerekekkel kiegészítve. A hajtóművel kapcsolatosan komolyan elgondolkoztam azon, hogy vajon az integrált rendszerek kifejlesztését indokolta-e ténylegesen bármi is. Talán nem véletlen, hogy az olaszok az utolsó pillanatig kitartottak a 102-es tengellyel szerelt négyszöges rendszerük mellett, hiszen ismét tapasztalhattam, hogy a rövid tengelynek a kihajlási hossza szinte zérus, a filigrán karok pedig meglepően merevek. Rendben, elismerem, szerelni azért nem egy leányálom ezt a rendszert, főleg a Campa Ultra Torque ismeretében. A hajtómű amúgy normál furatkörű és 39/53 kombinációval bír – ennek később még jelentősége lesz, hiszen elvileg komoly csúcshódításokra készülök.

Szeretek hasonlóképpen csúnya helyeken biciklizni
Szeretek hasonlóképpen csúnya helyeken biciklizni

Kiállításra szánt vázak esetében úgy tűnik nem csak én gondolom úgy, hogy az 56-57-es vázméret esetében lehet kihozni a legszebb arányokat. Ez persze esetemben most is hátrányként jelentkezik, hiszen 57-es méret körül van az a plafon, amit még éppen képes vagyok meglovagolni (testmagasságomhoz képest a lábam hosszú, a felsőtestem viszont kevésbé, így a felsőcsőhossz szokott gondot okozni). Ennek ellenére ezt a bringát ismét be tudtam magamhoz lőni, így képet kaphattam arról, hogy az acél után milyen is egy Pegoretti aluváz. Nos, viselkedés tekintetében tulajdonképpen ugyanolyan, bizonyítva azt, hogy bármilyen alapanyagból lehet jó vázat készíteni. Merevségi problémák nincsenek, az irányítás véleményezése terén pedig csatlakoznék a külföldi szaksajtó képviselőihez, akik egybehangzóan elismeréssel nyilatkoznak. Hogy ők konkrétan mire gondolnak, azt nem tudom, nálam a Pegoretti geometria előnyei továbbra is a gyors és technikás lejtőkön jönnek igazán elő, amikor nagyon jól irányítható és stabil a gép. Ezúttal azonban inkább a mászásé lesz a főszerep. Bemelegítésnek ki is néztem a szemközti csúcsot, a Panarottát, melyről valamiért mindig a Ricotta névre hallgató túrószerű dolog jut eszembe, amely olcsó és finom, friss péksüteményre kenve pedig kiváló reggeli…

Ezúttal ezen a környéken garázdálkodunk…
Ezúttal ezen a környéken garázdálkodunk…

Rifugio Panarotta
Táv: 16,5 km; szint: 1290 m; min.: 490 m; max.: 1780 m; átlagemelkedés: 7,8%; rangsor pozíció: 197.

Mit mondjak, hát az időjárás így szeptember második felében már nem kényezteti el az embert túlságosan, bár azért komoly panaszra sem lehet okunk: ezzel a 15-17 fokkal otthon egész télre kiegyeznék. Az éjszakák azonban ennél jóval hidegebbek, így a helyzet délelőtt 11 óra magasságában kezd normalizálódni. Éppen ezért egy igen korai ebéd abszolválása után 13 órás indulás mellett döntöttem. Miután a végcél 1700 m felett van, ezért térdgatyát húztam, mellé pedig egy szett karmelegítőt, ujjas kesztyűt, valamit egy széldzsekit is zsebre vágtam – utóbbi errefelé nyáron is hasznos kiegészítő. Levico Termét elhagyva szabályos cikcakkot leíró szerpentin vette kezdetét számtalan kanyarral és kezdetben állandó 9,5% körüli emelkedéssel. Voltak bizony pillanatok, amikor szívesen váltottam volna kompakt hajtóműre, vagy legalább a hátsó 23-ast inkább 25-re vagy 27-re cseréltem volna. Ez utóbbi verziót azért tartom jobbnak, mert kompakttal síkon egyszerűen sohasem találom az évek óta jól bevált fokozataimat.

… és ilyen meredélyeket fogunk megmászni
… és ilyen meredélyeket fogunk megmászni

Szimpatikus volt, hogy a tengerszint feletti magasságot 200 méteres lépcsőkben táblával jelölik az út mellett. Az 1000. métert gyönge 7 km mászás után értem el. Ezek a jelölések arra is jók, hogy tesztelje az ember a Polar magasságmérőjének pontosságát. Elérve az 1338. métert Vigolo di Vattaro falu szállodájához értem, itt lehetett egy kicsit nézelődni, fotózni, meg hasonlók. Innen az út már kevesebb hajtűkanyart dobott, viszont 1400 méter fölé érve a hőmérséklet drasztikusan csökkent.

Legenda, mítosz, hasonlók – ahol a rózsaszín meg a sárga összeborul
Legenda, mítosz, hasonlók – ahol a rózsaszín meg a sárga összeborul

A csúcson sífelvonó, síház, meg egy összehasonlító diagram fogadott, ahol az Alpe d’Huez és a Panarotta szintgörbéjének összevetése szemlélhető meg. Az átlagemelkedés megegyezik, viszont bár a Panarotta hosszabb, a szakértők szerint a legendás Tour klasszikus mégis nehezebb. Egy biztos, Levicóból kiindulva több mint 16 kilométert folyamatosan felfelé haladtam, mindez közel másfél órámba telt, átlagsebességem pedig nem érte el a 12 km/h-t. Érdekes lenne mindezt csoportosan is kipróbálni, milyen az, amikor egy ilyen kaliberű hegyet az ember nem a saját tempójában teljesíti, hanem kisebb versenyhelyzetek adódnak közben.

Már-már giccses idill a Panarottáról lefelé
Már-már giccses idill a Panarottáról lefelé

Örömömbe (miszerint 1780 méterrel sikerült feltekernem eddigi bringás karrierem legmagasabb pontjára) azonban némi üröm is vegyült: sajnálkozva konstatáltam, hogy kalandozásaim hű társa, a mez hátsó zsebébe prímán illeszkedő kompakt fényképezőkép LCD kijelzője örökké elsötétült… Tán csak nem a hideg tette ezt vele? Nem hinném, mindenesetre lefelé nekem igen jól jött a kesztyű meg a széldzseki. Az 1400 méteres „fagyhatár” alá érve úgy döntöttem, hogy nem a város, hanem a Levicói-tó felé gurulok tovább a változatosság kedvéért. Döntésemet nem bántam meg: olyan mesebeli erdei aszfaltúton ereszkedhettem lefelé, hogy komolyan elgondolkoztam azon, hogy ideköltözök.

Menador (Kaiserjägerweg)
Táv: 9,5 km; szint: 776 m; min.: 485 m; max.: 1261 m; átlagemelkedés: 8%; rangsor pozíció: 1092.

Nem mondom, hogy túlságosan jól esett, de sikerült a Panarottát túlélni a 39/23 kombinációval. Ezen felbátorodva úgy döntöttem, hogy második fogás gyanánt a korábban már bemutatott Kaiserjägerweg nevezetű hadiutat is kipróbálom ezúttal nem kompakt, hanem normál meghajtással. Összehasonlítási alapként tavalyi időeredményem szolgált, körülményként pedig az a tény, hogy idén gyengébb vagyok hegymenetben. Régi ismerősként köszöntöttük tehát egymást, a bemelegítésként egy 9%-os szakasszal kedveskedő szerpentinnel. Ezután 8-10% közötti szakaszok következtek, amikor is megérkezett a „mentőtraktor”. A mentőtraktor fogalma egy évtizeddel ezelőtti osztrák edzéseink során született meg, ahol 7-8%-os emelkedőkön csoportosan kaptatva a legnehezebb pillanatokban többször is előfordult, hogy megjelent egy-egy stabil 18-20 km/h körüli sebességgel közlekedő traktor. Ilyenkor gyorsan mögé rendeződtünk, és úgy lehetett nagyokat pihenni felfelé, hogy az ember közben még hatékonyabb is volt. Ennek tudatában vágódtam be az előzésemet megkezdő jármű szélárnyékába, majd döbbenten konstatáltam, hogy ez a rozzant dolog 24-25 km/h-val nyomja a 9% feletti részeket. Nem tudom, hogy csinálta, én viszont kb. 500 méter után borítottam ki mögüle, és még jó pár percig kúráltam magamból kifelé ezt a résztávot.

A Kaiserjägerweg olykor eltűnik a sziklafalban
A Kaiserjägerweg olykor eltűnik a sziklafalban

A Panarottán tett megállapításom amúgy itt is megállta a helyét, azaz érzésem szerint a keményebb áttételt a még éppen kényelmes, és nem feltétlenül lassú fordulaton forgatva hatékonyabb a haladás, mint a kompaktot nagyobb fordulattal pörgetve. Talán az emelkedő egyetlen 12%-os szakaszán kezdett valamelyest változni a véleményem, de aztán túléltem ezt is, így innentől kezdve a legkomolyabb eseményt egy izgalmas forgalmi szituáció jelentette. Mindig is érdekelt, hogyan oldják meg a nagy találkozásokat ezeken az egysávosnak csak igen nagy jóindulattal nevezhető utakon. Ezt ezúttal sem tudhattam meg, viszont megtapasztalhattam, milyen is egy ilyen jellegű szituáció. Történt ugyanis, hogy elérkezett a szerpentin legélesebb hajtűkanyarja, előtte nem sokkal pedig egy furgon és egy személyautó ragadt be mögém. Pont a legkörülményesebb és legkevésbé belátható szakaszok következtek, így képtelenek voltak előzni. A kegyelemdöfést aztán egy 10%-os szakaszon szemből érkező traktor adta meg, ezen a részen félreállni legfeljebb 400 méterrel lejjebb az egyik kanyarban lehetett. Nem tudom, hogyan oldották meg, még én is csak bajosan tudtam elsurranni a sziklafal és a trakesz között.

Erről a helyről mindig egy Gyűrűk Ura illusztráció jut eszembe
Erről a helyről mindig egy Gyűrűk Ura illusztráció jut eszembe

A csúcsra érve megállapítottam, hogy ez az alig több, mint 700 méter szint most valahogy rosszabbul esett, mint a két nappal ezelőtti közel 1300. Viszont idei rosszabb hegyi kondícióm ellenére 39/23-al ugyanúgy 46 perc alatt abszolváltam a táv intenzíven emelkedő 8 kilométeres szakaszát, mint tavaly 34/23 kombinációval. Ezen felbátorodva, immár lazább emelkedés mellett továbbkaptattam 1500 méter fölé, majd legurultam a csodaszép Lavarone-fennsíkra, hogy aztán egy tókerüléssel tegyem fel a koronát a mai napra. A konyhában közben egy valóban ördögi terv fortyogott. A következő napon meghódítjuk a 2008-as Giro d’Italia 14. szakaszának első kategóriás hegyét, a maga 2042 méteres magasságával. A dolog már csak azért is érdekes, mert eddigi magashegyi pályafutásom a 2076 méter magas Schneeberg gyalogos megmászásával érte el tetőpontját, ezúttal pedig bringával majdnem ugyanilyen magasra tekernénk. Ha egyáltalán feljutunk persze…

Passo Manghen
Táv: 23,4 km; szint: 1629 m; min.: 418 m; max.: 2047 m; átlagemelkedés: 7%; rangsor pozíció: 104.

És elkövetkezett itteni bringás aktivitásom túlzás nélküli csúcspontja, életem első kétezres csúcshódításának napja, benne várhatóan több mint 1600 m szinttel. Grafitnak fenntartásai voltak a vállalkozás sikerességével kapcsolatosan, tekintve, hogy közel egy hónapja már annak, hogy utoljára biciklin ült. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az útvonalat éppenséggel ő javasolta. Ami engem illet, csupán abban nem voltam teljesen biztos, hogy szerencsés-e a magasságot jelentős távolsággal kombinálni, hiszen ha az eredeti terv szerint a túloldalon lecsorogva egy völgyön keresztül térünk haza, abban az esetben 125 km körül lesz a történet vége…

Így néz ki a bringaút Borgo Valsugana határában
Így néz ki a bringaút Borgo Valsugana határában

Nem kapkodtuk el az indulást, tíz óra körül vetettük be magunkat az almásligetek közé. Rossz előérzetem volt, így hosszúnadrágot választottam a mai napra, és a kesztyű meg a széldzseki mellé még a sisak alatt használt téli sapkámat is bekészítettem. Mindez elsőre feleslegesnek tűnhetett, hiszen a hőmérő ekkor 18 fokot mutatott. Az emelkedő Borgo Valsuganában kezdődött, kellemes beszélgetős tempóban hajtottunk addig. A központban búcsút intettünk egymásnak és ki-ki a saját tempójában vágott neki a hegynek. Az első 5-6 kilométeren még nem igazán látszott, hogy mi lesz a nagy dobás ebben az egészben. Az igazi fíling is csupán 8 km környékén kapott el, amikor egy rózsaszín plakátokkal borított kocsma felirata tudatta, hogy az idei Giro ezen szakaszának célja mindössze 50 kilométerre található innen. A valódi alpesi életérzés olyan 1200 méter tájékán lett úrrá rajtam, amikor Calamento településre érve a köd növekedni kezdett, az út pedig egyre keskenyebbé vált. A dolognak a valódi hangulatot a tehenek kolompjai adták. Mivel itt kerítések nincsenek, a kérődzők meg szabadon kószálnak, ezért nem csak a vezérjószágoknak van hangkeltő készüléke, hanem mindenkinek. Ez óriási hangzavart okoz, de órákig hajlandó lennék ezt hallgatni a nagyváros zaja helyett. A kolompról továbbá beugrik a nagy klasszikus Pedálkirály című alapmű azon jelenete, ahol a teljes csapat a megrogyott vízhordónak dolgozik, hogy szintidőn belül teljesítse az aznapi hegyi szakaszt. A monoton taposás közben a narrátor szavai csengenek fülembe:

„…felfelé az Izoard 14 fokos lejtőin – ez nem sok jóval kecsegteti az Epedex bátor versenyzőjét. Annál is kevésbé, mert emlékeztetem önöket, hogy a kizárási időt a győztes ideje, plusz annak 18%-ában határozták meg.(…) Sok szerencsét Ghislain Lambert!”

Passo Manghen – túl az út felén
Passo Manghen – túl az út felén

Bevallom a 17-18. kilométer táján már nem esik túl jól a gondolat, hogy még további 6-7 hasonló emelkedésű kilométer vár rám. No meg 1600 méter felett a látótávolság lecsökken alig száz méterre, a leheletem pedig már masszívan látszik. A forgalom egyre gyérebb, viszont a szembejövő autósok tekintetén érezhető a teljesítményem iránti elismerés. Érdekes egyébként, hogy annak ellenére, hogy Olaszországban a bringás egyáltalán nem megy ritkaságszámba, bizonyos tengerszint feletti magasság (kb. 1500 m) felett mindig kijár az elismerő mosoly, fejbiccentés, vagy netán köszönés az odáig kapaszkodónak. Közben megelőzök két montist, akiknek a látványától is kiráz a hideg – rövidgatya/rövidujjú kombóban hajtanak. Túl 1800 méter tengerszinten egyre nehezebben képzelem el, hogy innen még mindig van tovább. Bár a szintgörbe alapján várható volt, hogy a vége a legmeredekebb, most már tényleg nagyon várom a csúcsot. Az út egyre vadregényesebb kanyarulatokat vesz, gondozott sziklakertre emlékeztető díszletek között haladok. Elvileg a kilátás is csodás, kár, hogy a gomolygó köd miatt nem látok belőle semmit. Az emelkedő vége is inkább csak sejthető, mint látható. Egy vékony vonal, egy agyonmatricázott tábla, néhány öltözködő bringás, és nincs tovább – esetleg lefelé. Persze ezt így elmondani roppant könnyű, de a valóság az, hogy a kaptató eleje és vége között 1 óra 57 perc telt el, a tempóm pedig mindössze 12,2 km/h volt. Összességében viszont kijelenthető, hogy a mászásba is bele lehet jönni, így a Panarottán mért 165 körüli átlag és 184-es maximális pulzussal szemben ezúttal 152-es átlagot és 173-as maximumot regisztráltam.

Ha ezt tudom, hozok Bikemag matricát…
Ha ezt tudom, hozok Bikemag matricát…

No ekkor vettem minden öltözéket magamra, ami éppen nálam volt, hiszen idefönn mindössze 6 fokot mutatott a műszer. Némi várakozás után aztán praktikusabbnak tűnt visszacsorogni és inkább elkísérni Grafitot az utolsó 3 kilométeren, mint egyhelyben megfagyni. Edzőpartneremet jócskán megviselte a kaland, de én sem ellenkeztem nagyon az ötlet hallatán, hogy egy kiadós ebéddel tegyük fel az i-re a pontot. A bringákat letámasztottuk a csúcsvendéglő elé (errefelé nem lopnak, így lezárni nem kell), majd átverekedtük magunkat a pocakos motorosok tömegein, hogy aztán egy asztal sarkán kuporogva egy „gulyást” (nagy kockákra vágott marhahúsból készült pörkölt) fogyasszunk el knédlikörettel. Érdekes, hogy kemény edzésekhez kötődő kajákra mindig hihetetlenül jó szívvel emlékszik vissza az ember. Nos nálam ez az ebéd egy kalapba került azzal az almával, amit életem első 100 kilométeres edzésének utolsó 10 kilométerén tömtem magamba, így megmenekülve a totális eléhezéstől. Itt persze most nem erről volt szó, ettől függetlenül rég esett étel ilyen jól. Étvágyproblémákkal küszködőknek tehát jó szívvel ajánlhatók a Dolomitok hágói. Legalábbis azok, amelyeknek van vendéglő a tetején… A tele gyomorral párhuzamosan az önbizalom is előjön, így az eredeti terv szerint a túloldali lecsorgás mellett döntöttünk. Bár a szintet gyorsan veszítettük, de 6 fokban még negyvenes tempó mellett is kockára fagy az ember kéz- és lábujja.

Hazaérvén Grafit megfogadta, hogy soha többé nem ül bicajra, sőt kerékpárjait eladja, ruháit pedig megszaggatja. Ennek ellenére másnap a műhelyben izgatottan várta, hogy feltegyék a kérdést, merre is járt az előző napon. A választ hallván Pegoretti mester közölte, hogy szerinte ez nem normális dolog, majd újabb cigarettára gyújtott.

Monte Bondone – a hegy ahová nem másztam fel
Táv: 21,5 km; szint: 1463 m; min.: 191 m; max.: 1654 m; átlagemelkedés: 6,8%; rangsor pozíció: 224.

A Manghenhez hasonlóképpen a Monte Bondone is helyet kapott a Giro d’Italia történetében. Kultikus hely ez, hiszen 1956-ban, ítéletidőben hihetetlenül nagyon hajtva Charly Gaul ezzel a szakaszgyőzelemmel nyerte meg tulajdonképpen a körversenyt. A luxemburgi versenyző ezen kívül 1958-ban a Tour de France, majd 1959-ben ismét a Giro dobogójának legfelső fokára állhatott.

A Monte Bondone, alatta Trento
A Monte Bondone, alatta Trento

A Montevideo–Vason 242 kilométeres szakaszán aratott győzelméről emléktábla tudósít a kaptató tetején, tiszteletére pedig évről-évre granfondo – azaz országúti maraton – formájában emlékeznek meg a trentóiak. Ezt a hegyet szántam utolsó napi penzumnak, de végül győzött a kényelem, és egy folyóvölgybéli sík tekergést iktattam be helyette. Ennek ellenére nem maradhat beszámoló nélkül az érdeklődő, így az 1956-os Giro sorsdöntő napjáról, valamint a hegymenet idei abszolválásáról a http://t-t-rouleur.freeblog.hu/ blogon olvashatjátok el Grafitember beszámolóját „Charly Gaul nyomában” címmel. Meg aztán azóta jártam ismét arrafelé, így mégis meglett a skalp. Hogy pontosan hogyan, arról ide kattintva olvashat az érdeklődő.

A www.climbbybike.com szintgörbéje a Monte Bondonéról
A www.climbbybike.com szintgörbéje a Monte Bondonéról

Bassano del Grappa

A csúcshódítások mellett pályakerékpáros tapasztalatok gyűjtését is tervbe vettem idén. Az elgondolás az volt, hogy a szálláshelyünktől mintegy órányi vonatútra található Bassano del Grappa nyitott 400 méteres pályáját fogom kipróbálni. Az akcióban vendéglátóm lett volna a partner, miután ő szinte az egész nyarat itt edzette végig. Aztán később kiderült, szeptember elején itt már véget ér a szezon, lehúzzák a rolót, így a szövetség tulajdonában lévő pályakerékpár állomány sem áll már rendelkezésre. Ha bringázni nem is tudtam rajta, ennek ellenére megnéztem a pályát, melyen a nyolcvanas-kilencvenes években gyakori vendégek voltak a magyar pályabringások. Itt állította fel például 1985.08.25-én A Somogyi Miklós–Zaka István–Szabó László–Pais Péter négyesfogat a nyitott pályás 4000 méteres magyar csúcsot 4’28,19”-es időeredménnyel. Ez is egy olyan teljesítmény – a fedett pályás abszolút 4’25,537”-el egyetemben –, amelyet valószínűleg nem mostanában fog magyar csapat megdönteni. Manapság viszont már nem tartanak nyilván külön fedett- és nyitott pályás csúcsokat (meg kell említeni, hogy a két háború között még a felület jellege alapján is különválasztották a csúcseredményeket – aszfalt, beton, fa), így ez az időeredmény inkább csak érdekességképpen említhető.

Jól látható a pályatest oszlopokra állított szerkezete, alatta pedig a raktárhelyiségek
Jól látható a pályatest oszlopokra állított szerkezete, alatta pedig a raktárhelyiségek

Nyaranta emellett többször rendeztek hatnapos versenyeket Bassanóban, ezeken a Pais Péter-Somogyi Miklós páros szerepelt kiemelkedően, 1988-ban 10 párosból hetedikek, míg 1989-ben 22 párosból kilencedikek lettek. Előfordult olyan is, hogy még a negyedik napon is a magyar páros vezette az összetettet. Megfordult még a bassanói hatnaposokon Eisenkrammer Károly, Fábián Imre és Havarik Tamás is, ellenfeleik pedig olyan nagymenők voltak, mint Silvio Martinello, Marco Villa, Danny Clark, Abraham Olano, Tony Doyle, Francesco Moser, Fabio Baldato, Kurt Betschart vagy Bruno Risi.

High tech a nyolcvanas évekből
High tech a nyolcvanas évekből

Többek között azért szeretem a kerékpáros pályákat, mert különleges és egyedi építmények. A bassanói pálya egyedisége a teknő szerkezetében keresendő, ugyanis itt a Millenárissal ellentétben nem egy töltés képezi a betonszerkezet alapját, hanem ferde gerendákból és oszlopokból épül fel a gyámolító szerkezet. A megoldásnak számos előnye van. Például a pályatest így nem közvetlenül a talajra kerül, tehát nincs kitéve a rétegvizek szeszélyeinek, az alapozás biztosabban elkészíthető, süllyedésre pedig kevésbé kell számítani. No és teljesen mellékesen a pályatest alatt kialakuló búvóteret tároló helyiség gyanánt lehet használni. A pálya geometriai kialakítása sem egyezik meg a Millenárison láthatóval. A dőlésszögek nagyjából egyeznek, ellenben a pályatest keskenyebb. Ami további lényeges eltérés, az a belső vízszintes felület – jelen esetben focipálya – és a pályafelület csatlakozása. Egyrészt a kék „menekülősáv” itt alig fél méter széles, másrészt hiányzik a Millin megszokott íves átmenet a belső vízszintes felület és a kanyar ferde felülete között. A pálya ferde felülete tehát egy konkrét pontban vált át belül vízszintesbe. Ebből következik, hogy a mérővonal a kanyarban a maximális lejtésű (37 fok) részre esik. A felületeti réteget egy jól tapadó, érdes matéria adja, már ahol nem borítja be az a fényes fehér festés, amely a repülő és a mérővonal között található, valamint a hirdetések alapozását adja. Ezzel a felülettel állítólag lassú haladásnál nagyon kell vigyázni, ugyanúgy, ahogyan a felső pályaszegélyt lekövető „csirkeháló” kerítésre kizárólag felső sarkaikkal rögzített molinókra. Ezek erősebb szél esetén simán oldalba csaphatják a leborítani készülő kerékpárost, emlékeztetve arra, hogy mégiscsak Olaszországban járunk. A pálya egyébiránt rendezettnek, és jó karban lévőnek tűnik, bár az itt tréningezők elmondása alapján ugyanúgy rázós a felülete, mint a Millinek, csak éppenséggel nem látszik. Ha már itt járunk, érdemes benézni a belvárosba is, hiszen Velence vagy Verona színvonalú városképpel találkozhatunk ott. Előtte azonban gurítsunk le egy sört vagy egy feketét a tribün alatt található Sport Büfében.

Negyven centis menekülősáv, ív nélküli átmenettel
Negyven centis menekülősáv, ív nélküli átmenettel

Ami engem illet, ezzel a gurítással egyben el is búcsúznék az olvasóközönségtől, és bízom benne, hogy a közeljövőben talán ismét alkalmam lesz ebben a gazdag kerékpáros kultúrával rendelkező régióban vendégeskedni.

Linkajánló: www.climbbybike.com

Miközben a hágókról gyűjtöttem anyagot, ráakadtam egy nagyon informatív weboldalra, amelyet ezennel bemutatnék azoknak, akik még nem ismerik. A www.climbbybike.com pillanatnyilag 8275 kerékpárral leküzdhető, szilárd burkolattal ellátott emelkedő részletes adatait tartalmazza, beleértve a szintgörbét, emelkedési adatokat, fotókat és a helyszínen járt bringások beszámolóit. Egy speciális formula alapján minden egyes emelkedőhöz egy nehézségi indexet állapítanak meg, ez alapján rangsorolják a hegyi utakat. (Az általam bemutatott emelkedők esetében az utolsó adat ezen rangsorban elfoglalt helyezésre utal.) Megtudhatjuk például, hogy a legmagasabbra Kolorádóban tekerhetünk a Mount Evans jóvoltából, ez pedig 4306 métert jelent. Az első tíz legmagasabb szilárd burkolattal rendelkező hegyi útvonalból 8 amúgy szintén az Egyesült Államokban található. Ha a leghosszabb mászásra vágyunk, ehhez Tenerifére kell utaznunk, ahol 63,7 kilométer és 3,6% átlagemelkedés vár ránk. Kiderül az is, hogy a honlap látogatói körében a legnépszerűbb emelkedő a Mount Ventoux, de az első húszban vagy egy tucat további Tour klasszikus található.

A hegyekre többféleképpen is rákereshetünk, a magyar emelkedőkre például a régió ablakba „Hungary”-t pötyögve találhatunk rá. Egyből láthatjuk, hogy hazánk tekintetében a lista közel sem teljes: Magyarországot a Hármashatár-hegy, a János-hegy, Dobogókő és Badacsony képviseli. A közösséghez bárki csatlakozhat, jelenleg 25 magyar tagot jegyeznek. Akit hozzájuk hasonlóan az egy évben megtett legtöbb kilométer helyett a begyűjtött szint mennyisége érdekel, annak a tagok közül Györgyi Gábor honlapját ajánlom: www.gyorgyigabor.hu.

Végezetül egy kis borzongás… A legkeményebb aszfaltozott kaptató büszke címét pillanatnyilag egy Trentínóban – Caldonazzótól nem is túlságosan messze – található „mindössze” 7,5 kilométeres szakasz bitorolja. Hogy mivel is szolgált rá erre? Nos mindössze azzal, hogy átlagemelkedése 17,9%… A Besenello településről induló kaptató 198 méteren kezdődik, majd 1317 méter szintet letudva érkezik 1515 méter magasságba. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy pár száz méter 8%-os szakasz után először 20-, majd 25-, végül 28%-os emelkedéssel találja szembe magát a bringás. A 20% feletti rész majdnem 2 kilométeres, ezután egy kis pihi következik 13-14% formájában, majd a csúcsig stabil 17-19%-os emelkedő vezet…

Szöveg: HBalage
Fotó:
HBalage, evelyn

A Merida-CST Salgótarján Kupán a 2008-as U23-as női világbajnok is rajthoz áll

A Merida-CST Salgótarján Kupán a 2008-as U23-as női világbajnok is rajthoz áll
A Merida-CST Salgótarján Kupán a 2008-as U23-as női világbajnok is rajthoz áll

A vasárnapi, UCI C1-es kategóriájú Merida-CST Salgótarján Kupán, a világranglista-pontok gyűjtése és a több mint háromezer eurós összdíjazás miatt jelentős nemzetközi mezőny várható. A nevezési listán a hazai élmezőny mellett a világranglista több helyezettje, köztük a korábbi U23-as női világbajnok is szerepel. A salgótarjáni verseny a Magyar Kupasorozat utolsó előtti állomása, tehát az összetettbeli pontgyűjtésre is lehetőség nyílik.

„Az ukrán Sergii Rysenko a világranglista 45. helyen áll jelenleg. Jelezte érkezését a 20. pozíciót elfoglaló cseh Jan Skarnitzl is. A hölgyeknél a 2008-as U23-as világbajnok – ekkor lett a szintén rajthoz álló Benkó Barbara juniorban ezüstérmes –, a szlovén Tanja Zakelj a 16. pillanatnyilag a világranglistán, de nem sokkal áll mögötte a szlovák Janka Stevkova sem, ő 18. jelenleg. Jelentkeztek a hazai élcsapatok, bajnoki dobogósok, van, aki már napok óta itt készül.” – mondta Kéri István versenyigazgató.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a Magyar Kupasorozat salgótarjáni és zalaegerszegi, egyben záró futama előtt a tabellát három futam után Buruczki Szilárd vezeti, megelőzve a szlovák Lami Michalt; abszolútban az U23-as Béla Attila, elit férfiben Reitinger Gábor következik. Nőknél Dósa Eszter, Módos Gabriella, Erdélyi Eszter a sorrend. Az olimpikon Parti András, mivel betegség miatt hosszabb kihagyásra kényszerült, nem szerepel az első háromban, de friss bajnoki címével pontszerző-esélyes.

„Szerda este hatalmas felhőszakadás áztatta el a pályát – ha azok az állapotok maradnának fenn, akkor életbe lép az esőpálya-változat, néhány hurok kimarad. Péntek délután volt egy kisebb esőzés, a pálya jelenleg saras, de ha a mai, lényegében napos időjárás maradna, akkor vasárnap csak a pálya 15-20%-án nehezítené sár a haladást.” – tette hozzá Kéri István.

Bővebb információk, részletes versenykiírás: www.salgotarjanihke.hu/xco2010

A verseny fórumtopikja a Bikemag Fórumban ide kattintva érhető el.

Forrás: BikeFun Hungary Kft. sajtóközlemény