Az autómentes napon, szeptember 22-én, „Hagyd hátra járgányod, pattanj inkább bringára!” – jelmondattal rendezte meg idén második alkalommal a Holdfény Liget a 10 órás kerékpáros körversenyét!

A terepkerékpáros versenyen 64-en mérték össze erejüket, kitartásukat, ügyességüket, állóképességüket. A versenyzők közül kiemelkedően teljesítettek a gyengébbik nem tagjai, nyolcan szálltak be a férfias versenybe az urak közé. Ebből hárman egyéniben tekerték le a 10 órát, egy hölgy vegyes párosban, négyen pedig egy női csapatot alkottak. Összesen 17 egyéni versenyző, 4 duó és 10 csapat indult.

A verseny érdekessége az erdei tereppálya volt, mely 2,05 kilométer hosszú, 48 méteres szintkülönbséggel, több katlanos fordulóval, csiki-csuki részekkel, illetve egy downhill pályaszakasszal várta a versenyzőket.

Öt kategóriában – egyes versenyszám, páros versenyszám férfiak, vegyes páros versenyszám, csapatverseny férfiak (4 fő), vegyes csapatverseny (4 fő bármilyen összetételben) – hirdettek győzteseket, az első helyezettek pénzdíjazásban részesültek a megtett kilométerek alapján (1 kilométer 100 Ft).

A teljes eredménylista itt található

Az egyéni kategóriát megnyerő zalaegerszegi Németh Gábor (Hotel Yacht Club SE) beszámolója versenyről:

A hozzám eljutott információk alapján augusztus elején vált biztossá, hogy 2009 után újra rendeznek 10 órás versenyt Pósfalvi Tamásék a gyöngyösfalui Holdfényligetben. Pont miután az idénre betervezett Salzkammergut Trophy extrém távot sikerült abszolválni, és már nem nagyon volt motivációm az idei szezonra. Így viszont újra megjött a kedvem, és kb. 7 hét állt rendelkezésemre, hogy gatyába rázzam magam. Ez alatt egy versenyen indultam, a Naturpark Kőszeg maratonon augusztus közepén. Ott azért kiderült, hogy nem vagyok annyira gyalázatos formában, így még bármi lehet. Olivér utasításait betartva szorgosan készültem. Persze akadtak nehezítő körülmények most is, de ezzel mindenki így van, aki amatőrként munka mellett készül. Szokásos módon azért az utolsó napokban minden a helyére került.

Szombaton reggel Tomival és Zsófival indultunk Gyöngyösfalura. A megérkezés után tapasztalt 10 fok alatti hőmérséklet az autóból annyira nem csalogatott ki minket. Azért lassan muszáj volt kiszállni, mert át kellett venni a rajtszámokat, és lassan át kellett öltözni, bringákat kipakolni, stb. Közben megérkezett a mai segítség is. Komoly stábom szerveződött: Dia, Tibi és Petyus gondoskodott róla, hogy fizikálisan és mentálisan is végig szinten legyek a verseny ideje alatt. Köszönöm Nekik! Már előre tudtam, hogy erős szólós mezőny lesz – legalábbis ha dobogóra akarok állni, márpedig hogyne akarnék. A várakozásaim be is igazolódtak: Papp Dénes, Kakas Laci, Baros Bálint versenytársakkal számoltam, meg persze nem tudtam, kik lehetnek a sötét lovak.

8:50-kor elrajtoltunk. A taktikám ezúttal az volt, hogy ne óvatoskodjam el az elejét, ahogy szoktam. Azért persze nem csőmaxon mentem, de már-már maraton versenytempóig engedtem a pulzusom. Bemelegítés híján ismét az első néhány kör volt a legkellemetlenebb. Bálinttal és Lacival kerülgettük egymást. Aztán annyira jól sikerült a nem óvatoskodás, hogy mire elértem az üzemi hőfokot, már az első helyen tekertem. Külön jól jött, hogy Horváth Szabival és Czenki Tomival, akik duóban mentek, elég sokáig szinte együtt mentem, így nem kellett azon gondolkodnom, hogy mivel szórakoztassam magam, hogy gyorsabban teljen az idő. Közben a boxutcából folyamatosan kaptam az enni- és innivalót, hogy megmaradjon a lendület. Fellegi Gábor – aki Dinit frissítette – is próbált néha feladni egy-egy általam nem kért frissítőt, és szinte mindig volt néhány jó szava – pl. „vegyél vissza, öcsém!” .

Jól éreztem magam, jól ment a bringa. Apropó, bringa. Bár megfordult a fejemben, hogy egysebességessel indulok, azért végül váltóssal álltam rajthoz. Az utóbbi időben szinte csak országúton edzettem váltóssal – mivel a terepbringáim rottyon voltak – továbbá most szerettem volna kompetitív lenni, és semmit nem bízni a véletlenre (rossz áttételválasztás pl.). Azért elöl maradt az egy tányér, ez ide tökéletes volt. A pálya egy kb. 2 perces emelkedővel kezdődött, ami bőven középtányéros (vagy nagytányér-csörlő körüli) volt. Ezt követte egy rövid sík szakasz egy fahíddal megspékelve, majd kezdődött a kacskaringó. Itt a verseny elején nem igazán találtam, hogy mennyire kellene húzni a féket a kanyarokban, aztán pár óra után, amikor már érzésre máshogy fogtak a fékpofák rájöttem, hogy most koptak be az új betétek . A csiki-csukit egy hosszabb sík nyomatós rész követte, majd egy élvezetes katlanos lejtő után újra a célkapunál találtuk magunk.

Valamikor 4 óra után adtam egy kört Kakas Lacinak, aki a második helyen haladt, így innentől egy fokkal nagyobb biztonságban érezhettem magam. Vissza is vettem kicsit, mielőtt még teljesen kinyírnám magam. Ez viszont valahogy nem tetszett a szervezetemnek. Itt volt az egyetlen holtpontom, úgy éreztem, hogy kezdek eltompulni. Petyusék gyorsan kevertek egy koffeinbombát, ami néhány kör alatt helyre is rántott. Viszonylag simán mentek a 7 perc körüli körök, de az idő kezdett nagyon lassan telni. Azért mindig történt valami, ami kizökkentett a monotóniából. Például az Edge 800 köszönte szépen a mai lehetőséget, és kikapcsolt. Még jó hogy nem csak csere bringám, de csere órám is volt. (Megj.: Arra azért még nem láttam egy versenyt sem rendesen felkészülni – még Ausztriában sem, hogy az egyéni versenyzők szükség esetén gyorsan tudjanak bringát cserélni. Ehhez a versenyzőre kellene a chip, vagy mindegyik bringára külön) Bálintot közben többször láttam álldogálni a pálya szélén, végül aztán ki is szállt.

Ahogy telt-múlt az idő, szép lassan másodszor is leköröztem Dénest, majd Lacit is. Alig mentem gyorsabban Náluk, így miután megláttam őket az emelkedőn, még kellett pár kör, mire el tudtam menni mellettük. Itt már tudtam, hogy ha komoly gond nem lesz, akkor ezt bizony megnyerem. Azért igyekeztem a lehető legjobban elhessegetni ezt a gondolatot, és csak tenni a dolgom. 7-8 óra után jött az újabb kihívás, hogy már semmiféle szilárd kaja nem akar lecsúszni, sőt még gél sem. A tápanyagra viszont szükség van, mert könnyű fejre állni akár az utolsó órában is. Így innentől már csak a kulacsba bekevert folyékony energia volt a nyerő – volt ez kóla, sőt redbull is. A tizedik órában számolgattam, hogy még hány kört tudok megtenni. Kiszámoltam, hogy milyen köröket kellene menni, hogy épp kicsivel 10 óra után érjek be, de aztán persze amilyen hülye vagyok, megint a nehezebb utat választva nem spóroltam, így még ki tudtam menni plusz egy körre.

Az utolsó pár kör már vidám hangulatban telt. A befutónál vártak a csapattársak, sokan gratuláltak. Jól esett, köszönöm. Végül 89 körrel sikerült megnyernem a szóló kategóriát. Tomi meg is dicsért, hogy most nem mentem rosszul.  (Szó szerint nem így mondta, de azt nem idézhetem ide ). Célba érést követően jött a szokásos forgatókönyv. Amíg tekerek, nincs semmi gond, de ilyen hosszú versenyt követően mihelyt leszállok a bringáról, 5 perc után kezdődnek a fájdalmak (ezért is nem szabad közben megállni néhány másodpercnél hosszabb időre). Gyorsan el is indultunk zuhanyozni, míg a többiek bepakolták a cuccokat. Aztán irány az eredményhirdetés, amit szerencsére a szervezők közben áttettek a vacsora utánra. Merthogy vacsora is volt, egy nagy tányér gulyást kapott mindenki. Igaz, Nekem legjobban a limonádé esett. Remek kis verseny volt ez ismét, hasonlóan a 2009-eshez. Köszönöm, hogy itt lehettem!

Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban meg kell említenem Dervalics Gábor csapattársam teljesítményét, aki terv szerint duóban indult volna, de a terv megborult. Ő viszont nem. Bevállalta a szólót és derekasan helytállt – 72 kört teljesített. Akadtak gondjai, nem is kicsik, de nem szállt ki, végigcsinálta. Kemény voltál, Derva!