A Merkapt Maraton Team SE hegyibringásai szeptember utolsó hétvégéjén szó szerint csapatépítő tréninget tartottak Szlovákiában, amiről egy videó is kiszült.
A Rimakokova környékén lezajló szezonzáró tábor eseményei zanzásítva:
A Merkapt Maraton Team szezonzáró tábora 4 percbe sűrítve
Pearl Izumi az Eurobike-on: a ruházati gyöngyszemek kristálytiszta forrása
Közel 60 éve Tokyo-ban az apa egy mezt tervezett fia számára, aki akkoriban ígéretes versenyző volt. Ma a Pearl Izumi a világ technológiailag egyik legfejlettebb és legjobb minőségben gyártott sport kiegészítő márkája…
A szó szerinti fordításban „gyöngyök forrása” márka a nyolcvanas évek közepén már több profi országúti csapatot szponzorált, valamint a japán nemzeti válogatottat is, amely kilenc aranyérmet szerzett az 1984-es olimpiai játékokon.
Talán többen emlékeznek, hogy Lance Armstrong és a US Postal csapat is Pearl Izumi ruházatban dominálta a francia körversenyt. A cég 2005 júniusában egy fitnesz termékeket gyártó és értékesítő cég tulajdonába került, ahonnan 3 évvel később kivásárolta a Shimano, így az visszakerült hazájába, ráadásul igen jó kezekben tudhatja magát.
A Pearl Izumi termékskálája három sportágra specializál: a kerékpározás mellett a futás és a triatlon szerelmeseinek készítenek kompromisszumok nélküli modelleket.
A kerékpáros kínálatot újabb négy részre bonthatjuk: ruházat, lábbelik, aláöltözet és kiegészítők. Mindegyikből van férfi és női viselet, versenyorientált és szabadidős jellegű. Ennek tudatában kezdjük az újdonságokkal!
A Pearl Izumi 2013-as kínálatát a hővisszaverő alapanyagok alkalmazása, illetve az aerodinamikus szabás fémjelzi. Egyben a kettős méretezés problémáját is megoldották, így mind a versenyorientált, mind a szabadidős viselet számozása megegyezik.
Az országúti új csúcsmodell, a P.R.O. Leader, új aerodinamikus kialakítást kapott. Ezt a formát a cég már idén kipróbálta szponzorált profi versenyzőivel, a testhez illeszkedés tökéletes, feltéve ha a karok 90 fokban állnak a felsőtesthez képest. 
A zsebkialakítás is újragondolt: a mez többi részénél még rugalmasabb alapanyagot alkalmaz merevítőkerettel, így akkor is aerodinamikus, ha rendesen megtömik. A mezben alkalmazott alapanyag ugyancsak forradalmi, ú.n. In-R-Cool jelzésű hővisszaverő típus, amely több fokkal csökkenti a bőr hőmérsékletét, és egyben az UV-sugarakat is hatékonyan szűri. Alig akartam hinni a fülemnek, amikor meghallottam, hogy a tökéletes illeszkedés jegyében számtalan méretben, azaz felesben is kapható lesz. A meznek lesz kantáros nadrág párja, hasonló technikai tartalommal és színvonallal.
A sima (nem „Leader”) P.R.O. modell megfizethetőbb, az alapanyag megegyezik a 200+150 dollárra beárazott csúcsmezzel és -nadrággal, de nem testhez tapadó, éppen ezért a méretválaszték a megszokott módon alakul. Kapható kevésbé rikító színekben is, ami nekem személy szerint jobban bejön.
Montis vonalon teljesen új trail és all mountain kollekcióval jelentkezik a Pearl Izumi 2013-ban, a cross country-s modelleket pedig teljes egészében átdolgozták. A Veer trail modellcsaládot cc-s alapokra helyezték, nagy hangsúlyt kap a kiváló szellőzés és a kis tömeg. Ezt a hálós és egyéb fejlett alapanyagok pontos megválasztásával érték el. Természetesen a szabás eltér a versenyorientált montis kollekciótól, és kevesebb zsebet találunk a trail-specifikus darabokon.
A Veer kantáros nadrág volt az egyik díjazott termék az idei Eurobike-on, lévén eddig még egyetlen gyártó sem kínált kantáros változatot trail használatra. A díj odaítélésének indoklása: növeli a kényelmet, és a lehető legstabilabban tartja a bő szabású nadrágot.
Az all montain vonal az enduróversenyeken megszokott szabást követi, 40 cm-es szárhosszal készül, simán ráhúzható a védőviseletre. A mez szabása ugyancsak a védőviseletet követi, illetve három hosszban lesz elérhető.
Változatlan modellnév alatt, de megújult dizájnnal lesz lapható az általános montis használatra tervezett Divide modellcsalád. Jellemzője a vastagabb, ellenállóbb alapanyag, amely ellenben más gyártók vékony, hálós darabjait is megszégyeníti kiváló szellőző képességével. Szabása félúton van a versenyorientált és a lezser között, legtöbbünknek pontosan ideális viselet a tereptúrákon. A teljes hosszban nyíló cipzárt mindig szívesen látjuk.
A Select montis család valamivel vékonyabb alapanyaggal rendelkezik, szabása a Divide-hoz hasonló, de árfekvése mindenképpen kedvezőbb. A kettő között foglal helyet az Elite, amely szerintem a legkiforrottabb, legtetszetősebb dizájnnal rendelkezik.
Visszatérve az országúti ruházati kínálathoz, nekem ott is az Elite modell szakágra speciális szabása és dizájnja jött be legjobban, az árfekvés még éppen a fájdalomküszöb alatt van, a ritkaságnak mondható 3/4-es cipzár is bőven elegendő a aszfaltszaggatóknak.
Cipőfonton egyetlen valódi újdonság van 2013-ra, az X-Alp rekreációs sorozat montis megjelenésű vonala, amely lehetővé teszi, hogy a nagy túrák során ne csak a nyeregben ülve tudjunk hatékonyan haladni, hanem gyalogszerrel is. A talpat teljesen áttervezték, járáshoz rugalmas, de hajtásnál állítólag meglepően stabil. A modellcsalád az X-Alp „Project” nevet kapta, természetesen hölgyek számára is készült ilyen „öszvér”.
Bár nem teljesen új darab a Pearl Izumi kínálatában, de igen népszerű az Octane SL III országúti cipőmodell, amelyet a 2012-es londoni játékokon többek közt Tejay van Garderen és Kristin Armstrong is viselt. Az Octane mindössze 195 grammot nyom darabonként, három kiváló tépőzárjával legalább olyan stabilan tartják a lábfjet, mint a csatos típusok.
Az Octane-t követi a PRO Leader, az Elite RD, majd a Race RD és a Select RD cipőmodell. Mindnek van a montis „párja”, hasonló tudással, csatrendszerrel, minőséggel. A lábbelikínálat harmadik ága az X-Alp modellcsalád, amely a lezser viseletet kedvelőknek készül. Meglepő módon megjelenésre nem utcai lábbeliket utánozza, hanem inkább a futó és fitneszcipő-kínálatot követi. Gyalogláshoz éppen úgy használhatók, mint kerékpározáshoz, természetesen SPD-kompatibilis stoplit fogadnak.
A sorozat csúcsmodellje az Elite, amely már csatos rögzítést kap, alig különböztető meg a montira készült daraboktól, ellenben ebben valóban lehet hosszabb távon is gyalogolni. Az eposzi hosszúságú és nehézségű túrákra mindenképpen Elite lenne a tökéletes választás!
A ruházat esetében is az X-Alp modellcsalád kínálja a legjobb alternatívát a szabadidős kerékpározást előtérbe helyezők számára. Lezser, jól szellőző, kellemes tapintású darabokról van szó, a lehető legmagasabb szintű alapanyagokból az adott kategóriában.
Érdemes lesz mindenkinek személyesen is megtekinteni a Pearl Izumi minőségi kínálatát: már számos kerékpár- és sportruházati kereskedésben kapható!
További infó a forgalmazó, illetve a gyártó honlapján olvasható.
(x)
Louis Hamilton Új-zélandi videója
A fiatal tehetségről egy kiváló videó készült az Új-zélandi Rotorua downhill pályáin.
A helyszín többek között a 2006-os világbajnokságnak adott otthont, most pedig a junior Új-zélandi bajnok videóján láthatjuk, ahol Louis igen szépen közlekedik.
Volt szerencsénk már párszor együtt versenyezni vele, és igazolhatjuk a nemzetközi visszhangját, miszerint egy nagyon ígéretes versenyző, gyakran hallani, hogy hasonló sikerekre lehet képes, mint Forma-1-es névrokona. Kíváncsian várjuk a folytatást, jövőre első felnőtt szezonját fogja teljesíteni!
Maros MTB Maraton – Blazsó-siker, gyönyörű táj, megérte…
2007 óta minden évben szeptember második felében rendezik meg Gilau-ban (Gyalu) Romániában az International Maros Mountain Bike Maratont, ami Romániában az egyik legjelentősebb mountain bike verseny.
Ez évben szeptember 30-a volt a nagy nap, amin mintegy 500 bicajos mérhette össze az erejét és a felkészültségét. Eredmények szempontjából a magyar indulókra nem lehetett panasz, Blazsó Márton nyerte a királykategóriát és további szép eredmények születtek.
Mi Budapest mellől, Gödöllőről érkeztünk, Gyalu-ra. Autóban 6 óra alatt ültük végig az 500km-es utat, ami már maga nagy teljesítmény. Debrecenig autópálya utána végig főút.
A versenyt két távon rendezik. A hosszabb 80km-es 2700m szintemelkedést, a rövidebb 50km-es 1700m szintemelkedést tartogat. Eleinte elgondolkodtató, hogy miért is vesződtünk ezért a versenyért ennyit, de mikor nekiindultunk percről-percre bebizonyosodott, hogy megérte. A Gyalui havasok látványa lenyűgöző, a táj és a terep pedig adja az erdélyi vadságot, amit nálunk nem kaphatunk meg. Mindemellett mind az 50, mind a 80 km-es távokon mindössze 1-2 km volt aszfaltos, azaz igazi hegyi terep várt bennünket.
A verseny helyszínének, ahogy a korábbi években is, Hotel Gilau adott helyet. Így lényegében minden infrastrutúrális igényt könnyen ki lehetett elégíteni. A honi maratonokkal ellentétben a program, a nevezést leszámítva, csak a verseny napjára összpontosult. Így a szombati leérkezésünk egyetlen kötött teendője a regisztráció és rajtszám felvétel.
Másnap reggel azonban megindult az élet a Hotel környékén. Megérkeztek az autók, rajtuk, bennük a versenygépek, amikről meg kellett állapítsuk, hogy nem ősrégi szerkezetek. Lázas készülődés után 10-kor volt a rajt, ami kis szervezési malőr miatt 5 percet késett. A két táv együtt indult lassú rajttal. A hosszú táv a rajtzóna elejére állt, később azonban összekeveredtünk, mivel az első elmelkedő 15 km-es hosszával és nem kis emelkedésével megfelelően széthúzta a mezőnyt.
A rövidebb táv is nagyobb emelkedőket és technikásabb lejtőket tartalmaz mint bármelyik hazai top maraton középtáv. Közben a változatos és gyönyörű tájban lehet gyönyörködi, amihez az erdélyi vad szépség társul. Kezdő bicajosoknak azonban nem ajánlanám nyugodt szívvel, mert ahhoz túl erős és technikás a pálya. És a tehéncsordák és a birkanyájak miatt sem árt az óvatosság, mert egy ekkora állattal való találkozás sem kifizetődő.
Költség szempontjából viszonylag jól lehet kijönni, mert a verseny helyszíni nevezéssel is csak 90 illetve 70 lej (hosszú és rövid táv), ami 5800 illetve 4500 forint. A szállás 3 csillagos szállodában pedig fejenként és éjszakánként 5000 forint reggelivel.
A szervezés lelkes és segítőkész, akár beszélnek magyarul, akár nem. Az eredményhirdetés is tömegrendezvény, ahol a nyertesen a kupa (és pénzdíj minden távon és kategóriában!) mellé ovációt is kaptak. Erre felé nem megy mindenki haza ha letekerte a távot!
Ami magyar szemmel meglepő a sorban állás, ami a regisztrációkor és a beérkezés utáni tészta parti alatt is jellemző volt, és amit a helyiek hőzöngés nélkül, teljes mindennapossággal fogadtak. Nálunk az ilyen sorban állás miatt az összes fórum ezzel lenne tele a verseny után:)
Összefoglalva egy kuriózum verseny, csodás környezetben és lelkes szervezéssel, ami a honi médiában sajnos nagyon kis helyet kap annak ellenére, hogy Blazsó Marci évről évre haza viszi a trófeát. Azt a trófeát, amiért idén már nagyon meg kellett küzdeni, mert erős volt a mezőny, az erdélyi Kelemen Árpád csupán 57 másodpercet kapott tőle. . Szerencsére Marci jövőre is az 1-es rajtszámmal indulhat, remélhetően egyre több Magyarországról érkezett résztvevővel egyetemben…
További információ: http://marathon.marosbike.ro/
Szerző: Kiss András, Gödöllő
Kik lesznek jövőre a profi kerékpáros első osztályban?
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) közleménye szerint a profi kerékpáros csapatok regisztrációjának első körét követően 18 első osztályú státuszra aspiráló gárda adta be az előírt dokumentációt, van azonban egy hiányzó is, a Lotto-Belisol csapata.
A beadott dokumentációt az UCI az Ernst&Young könyvvizsgáló céggel ellenőrzi majd, és dönt a licencek sorsáról. 12 csapatnak van futó licence, amennyiben rendben találják az aktáikat, és az átigazolási időszak végén az UCI csapatrangsorában az első 15 között szerepelnek majd, megkapják az első osztályú licencet november 1-jével bezárólag.
Ezek a csapatok a következők:
• ASTANA PRO TEAM
• BMC RACING TEAM
• CANNONDALE
• FDJ
• KATUSHA
• LAMPRE – MERIDA
• MOVISTAR TEAM
• OMEGA PHARMA – QUICK-STEP CYCLING TEAM
• ORICA GREENEDGE
• RADIOSHACKNISSAN
• SKY PROCYCLING
• VACANSOLEIL – DCM PRO CYCLING TEAM
A következő csapatok folyamodtak licencük meghosszabbításáért, illetve az Argos-Shimano szeretne csatlakozni az első osztályba:
• AG2R LA MONDIALE
• EUSKALTEL EUSKADI
• GARMIN SHARP
• RABOBANK CYCLING TEAM
• TEAM ARGOS – SHIMANO
• TEAM SAXO – TINKOFF
A belga Lotto csapata időközben szintén közleményben jelezte, hogy biztosan pótolják az elmaradásokat a következő határidőig, és minden valószínűség szerint az első osztályban folytatják. Van azonban egy folyamánya a mulasztásnak, mégpedig az, hogy az UCI szabályok szerint versenyzőik szabadon felbonthatják futó szerződéseiket így szabadon igazolhatók, de ha minden rendben van a csapatnál, nem valószínű, hogy emiatt szétesik majd Greipel és Van den Broeck csapata. (Hasonló helyzetben van egyébként a másodosztályú, Pro Continental státuszú francia Cofidis is.)
A hosszabbításért és új licencért folyamodó csapatokról az UCI licencbizottsága dönt következő körben a csapatrangsor, és sportszakmai-, financiális-, etikai- követelmények teljesítését figyelembe véve. Ha a Lotto csapatát is beszámoljuk, akkor úgy tűnik, egy csapat lesz, aki az első osztályban szeretné folytatni jövőre, de nem fogja.
Thury Maraton(t) minden montisnak 2012.10.07.!
Immár második alkalommal kerül megrendezésre Várpalotán a „Thury Maratont” MTB kerékpáros verseny a Bakony őszi színekben feldíszített erdei útjain.
Az idei túrán három távon lehet megmérettetni magukat az adrenalin függőknek:
Rövidtáv: 23 km (590 m szint), középtáv: 33 km (880 m szint), hosszútáv: 63 km (1470 m szint – igazi kihívás!).
Rajthoz állás időpontja: 2012. 10. 07. 10:00 óra, helyszíne: Várpalota, Thury vár mögötti park. Nevezni 08:00 órától lehet 09:45-ig. nevezési díj: 2990 Ft.
Az eddig megszokott minőségben és mennyiségben lesznek felszerelve a frissítő állomások, ahol lelkes csapat várja az odaérkező bringásokat, ha kell ügyességi vetélkedő keretén belül szolgálják fel az alkoholmentes italokat rövid sprint keretében. Díjazás korosztályok szerint, érem, kupa, meglepi, oklevél…….xxxxxxxxxxxx
A hangulatot Bíró Ádám fokozza a nap folyamán.
Aranyérmes kerékpárok: Specialized az Eurobike-on
A Specialized a világ egyik legnevesebb kerékpár gyártója, talán nincs olyan bringás, aki még nem hallott volna róla. A Specialized az egyik legrégebbi márka, amely a mountain bike elterjesztésében is úttörő szerepet játszott. Időközben a kerékpárgyártás kibővült a kiegészítőkkel, ruházattal, filozófiával és innentől már nem csak egy egyszerűen jó márkáról beszélünk, hanem egy életérzésről, amit a Specialized kerékpárok és a hozzá járó körítés nyújt nekünk. Sokak szerint a nagy „S” mindenki előtt jár egy kicsit.
A Specialized „Work” szériája egy „városi csótány” specializedes kivitelben. Az alig látható feliratok, a feltűnést kerülő színek nem teszik a kerékpártolvajok legfőbb céltáblájává, az egyszerű kivitel pedig a városi használat tartósságát biztosítja. A három különböző felszereltségű modell – Work 1, 2 és 3 – mindegyike egyaránt kapható női és férfi kivitelben. Jó érzés volt végignézni, hogy egyetlen különleges, fölösleges alkatrész sem volt rajta, ugyanakkor egyetlen összképbe nem illő, gagyi apróság sem, ami elrontaná a szánk ízét. Csak megveszed a kerékpárt, és használod évekig szerelgetés nélkül.
Nincs az a cross country vagy maraton kerékpár versenyző, aki ne akarna egy ilyen össztelós 29-est magának. Az Eurobike Demoday-en nekünk is volt lehetőségünk kipróbálni és fájó szívvel vittük vissza. Az a jó Specializedben, hogy nem bonyolítja a dolgokat, hanem egyszerűsíti. Ez a helyzet az Epic S-Works-ön is szolgálatot teljesítő Brain rendszerű rugóstaggal és teleszkóppal, ami az all mountain bringákon is beválik. Más gyártók rengeteg állítási lehetőséget kínálnak, ezzel kettő vagy akár három plusz kar is kormányunkra kerül, Speciék pedig megoldják automatán. Egyszer kell beállítani és utána magától teszi a dolgát.
A Demo Day az örömködésről szólt, ezért a nap első tesztjeként a Specializedet kerékpárokat vettük célba. Sokan voltak ezzel így, mert közel fél órás sorbanállás után sikerült megaparintanunk 1 db M-es XTR szettel szerelt és 1 db L-es XX szettel szerelt Epicet. A szerelőlány(!) pillanatok alatt a súlyunkhoz fújta a rugóstagot és a teleszkópot és már indultunk is. A Brain szelepet a zárt állapottól 2-3 kattanásnyival visszább állítottuk és mentünk. Semmivel nem kellett törődni, csak azzal, hogy időre visszaérjünk… Ez volt a legnehezebb. Ez alatt a fél óra alatt szerzett vigyor egész napra kiült az arcunkra. Nincs más választásunk: kell egy ilyen össztelós bringa!
A karbon vázak mostanában kezdhetik elmondani magukról, hogy múltjuk van. A downhillre szánt karbon kerékpár vázaknál még nagyobb csoda volt, hogy valamelyik gyártó be merte vállalni. A Demo esetében ezek az első karbon modellek.
A Langster és a Langster Pro eredetileg pályára teremtett modellek, amiket előszeretettel vásárolnak a városi fiatalok, a wannabe-futárok is. Sőt, közelebbről megnézve a Langster inkább a streetfightereknek készült, tágabb hellyel a villáknál, fék felszerelésének lehetőségével, hosszabb láncvillával.
A csúcs S-Works országúti cipő csak 221 grammot (darabja) nyom 42-es méretben. A cipő talpának külső fele 1,7 mm vastag, a belső is csupán 4,5. Ez lett a Specialized eddigi legmerevebb, legjobban illeszkedő cipője, amit valaha is készített. A méréseik szerint 7 másodpercet lehet vele nyerni egy 10 kilométeres időfutamon. Vinokurovot már hozzásegítette egy olimpiai aranyhoz és sok profi bringás választja a Specialized-ot azok közül is, akinek nincs szponzori szerződése cipőre. A női verzió fekete és fehér színben, csajosabb dizájnnal érkezik.
A mindössze 900 grammos vázzal érkező Amira kerékpárok is direkt a női igényekhez igazodva készültek. Míg az Amira a női országúti vonal csúcsát képezik, addig a közép és alsó szegmensben a Ruby és Dolce modellek szolgálják ki az igényeket.
A stand túloldalán (mint a női és férfi szakasz a cipőboltban) az új, négyes szériaszámú Tarmac SL kimondottan férfias design-t kapott. A mattfekete SL4 az egész Eurobike egyik legszebb országútija volt. Sajnos a Demo Day-en nem maradt időnk tesztelni, pedig érdekes lett volna, ugyanis a merevség-komfort viszonylatában etalon Tarmac SL3-hez képest állítólag kicsit kényelmesebb lett. Kíváncsiak lettünk volna, milyen az a kerékpár, ami változott egyik irányba a „tökéleteshez” képest….
Érdekesség még az 1, 1/8-os-1, 3/8-os tapered homlokcső, vagyis alul nem másfeles. Pár gramm mínusz, de az irányítás ugyanolyan stabil, plusz ki van zárva, hogy a sarki boltban vásárolhassunk hozzá valami gagyi noname csapágyat… Amúgy a Contador számára is elég könnyű vázon alakítottak a kábelezés szempontjából is, hogy fogadjon minden modern elektronikus vagy mechanikus szettet.
A Specialized kerékpár márka cross country palettáján már nem találunk 26″-os bringát, ellenben a 29″-os vonalon tisztességesen beleerősítettek. A tavaly debütált Carve az elérhetőbb árkategóriát testesíti meg. 4 modell közül választhatunk, de akár a vázat külön is megvásárolhatjuk. Az összes bringa az M4SL alumínium vázra épült és akár versenyzésre alkalmas felszereléssel is kapható.
Kulhavy olimpiai kerlékpárja is kinn díszelgett a Specialized standon. A 29″-os Epic S-works szinte teljesen szériafelszereltségű, egyedül a festése egyedi, ami direkt az olimpiára készült. A felszereltség a „mindenből a legjobb”-bal jellemezhető: SRAM XX1 hajtás, Brain-es Fox rugóstag (A Brain egy intelligens vezérlési egység. A lelke egy tehetetlenségi szelep, ami érzékeli a lentről ill. fentről érkező ütéseket és ennek megfelelően nyit vagy zár. Így biztosít vajpuha mozgást terepen és totális merevséget a sík részeken.) AutoSAG-gal (Az AutoSAG pedig egy kis bemélyedés a becsúszószáron, ami a kamrák közt engedi mozogni a levegőt és a felhasználó súlyához állítja a nyomást) , Roval karbon kerekek stb.
Az olmipiai egyenszín. Az összes olimpián induló Specialized kerékpár versenyző rikító piros kerékpárral, ugyanilyen színű cipőben és sisakban versenyzett. Ha már kukacos aprólékossággal szabályozta a NOB a szponzorfeliratokat, akkor nesztek! Valószínűleg nem volt még egy márka, ami ilyen harsona színnel, de mégis titokban képviseltette magát. És nem volt még kerékpárverseny eddig, amelyen ennyire egyértelműen lehetett messziről látni, ki az, aki Speciális.
További fotók: http://www.facebook.com/media/set/?set=a.480548785312488.112908.133666210000749&type=1
További információk elérhetők a gyártó honlapján immáron magyar nyelven is.
(x)
Ki nevet a verseny végén? A királydinnye! – videó
Szeptember 29-én, a XVIII. kerületi Bókay kertben került sor a Porsche M5 családi bringás- és futónapra, a végén egy cyclocross futammal, amire – talán nem sokan gondolták volna – sokáig emlékeznek majd a résztvevők…
Miért? A válasz: királydinnye. Illetve a növény minden irányban szúrni képes zömök kis tüskéi. Részletek az alábbi videó végén:
Dósa Eszter blogja: nem Chuck Norris jött menekítésünkre a Himalája tövében…
Bizonyára többen is hallottak már olvasóink közül arról, hogy helyi zavargások miatt elmaradt a Pakisztánból rajtoló mountain bike maraton a Himalájában, melyen egy magyar különítmény is részt vett. Közben szárnyra keltek ilyen olyan rémhírek különböző fórumokon, most azonban Dósa Eszter első kézből meséli el élményeit:
Újra itthon! Kalandosra sikeredett az elmúlt másfél hét Pakisztánban a Cseh Roni-jómagam-Horváth Gergő-Ördög Dani-Szász Viktor alkotta kis magyar csapat számára. Most, hogy hazaértünk, sikerült kicsit „helyére tenni” a dolgokat, s feldolgozni a sok-sok élményt, amiben részünk volt. Mielőtt azonban a részletekről mesélnék, hadd szögezzem le gyorsan: nem, nem voltunk életveszélyben, nem vigyázta minden lépésünket fegyveres katona, sőt, „még” az országból sem menekítettek ki – a szenzációhajhász híresztelésekkel ellentétben…
Tény és való, a Tour of the Himalayas 3 napos etapversenyt lefújták, az ok az amerikai iszlám-ellenes film miatti tiltakozás volt: pénteken megállt az élet, bank, bolt, de még a benzinkút is zárva tartott. A felsőbb utasítás értelmében pedig szó sem lehetett a nemzetközi verseny elrajtoltatásáról. Azonban kevésbé „izgalmas” dolgok is történtek velünk, ami az ittlétünk mérlegét bőven a pozitív irányba billenti. Számomra legalábbis mindenképp.
…
Bemelegítésként pár gondolat, hogy is kerültünk az arab országba. Szlovák bringás ismerőseink tavaly is résztvevői voltak a kaghan-völgyi iskola és az ott élő gyerekek megsegítésére létrehozott eseményen. Az általuk meséltek és az ott készített fotók keltették fel az érdeklődésünket. A hónapokon át tartó csapatverbuválást követően már-már lemondtam az egészről (ti. különböző okok miatt az utolsó pillanatban többen is visszamondták a részvételt), amikor is – lám, lám, a remény hal meg utoljára? – mégiscsak sikerült egy teljes magyar csapat kiállítása.
Ezt követően a vízumigénylés okozott nehézségeket. Csücskösen, de pénteken azért csak megkaptuk a vízumot, másnap délután utazunk… Hurrá, sínen vagyunk! Gondoltam ezt megkönnyebbülve akkor…
Az odautunk eléggé kacifántosra sikeredett. A manchesteri éjszakázást követően már kezdtünk reménykedni abban, hogy a nehezén túl vagyunk, de nem. A szívroham kerülgetett nemcsak minket, de a többi nemzet versenyzőjét is, amikor a reptéren kijelentették: nem férnek fel a bringák, ezért teherszállítmányként fognak repülni, s ha fél órán belül nem pakolunk ki belőlük minden folyadékot és gyúlékony szert, nem tudják őket elvinni.
Aki reptetett már bringát valaha, tudja, mennyire macerás ez, hiszen nincs gari az esetleges törésre, ergo úgy kell pakolnod, hogy megelőzd a bajt. Tehát mindennek megvan a maga helye… ha valamit kiveszel a fix kis csomagodból, s elkezd mocorogni a bringa, akkor az is előfordulhat, hogy puzzle lesz a csodagépedből megérkezéskor… A hajunk majd’ égnek állt az idegtől…
Ha minden jól megy, s a szigorú reptéri ellenőrzésen is átmegy minden bringa, kedden már tekerhetünk. A keddből végül csütörtök reggel lett. De legalább épségben megérkeztek. Huh! Az égiek sem tűntek kegyesnek hozzánk, ugyanis megérkezésünkkor hatalmas eső zúdult le. Olyannyira, hogy szó szerint(!) elmosta a műutat. A mi vagány sofőreink azonban nem cicóztak sokat – mi voltunk az egyetlenek, akik át mertünk kelni a megáradt folyócskán. Adrenalin szint az egekben… Történhet még ennél is rosszabb? Dehogy, most már „csak” a hegyekkel és a ritkább levegővel kell megbirkóznunk.
Szóval hétfő éjszaka érkeztünk meg a verseny helyszínére, Shogranba, ami bő 200km-re északkeletre található a fővárostól, 2400m tengerszint feletti magasságon. A hegyi úton is érződtek nyomai a heves esőzésnek: a földcsuszamlás és sziklaomlás nem ismeretlen errefelé. Érdekesség, hogy másnap reggel már sürögtek-forogtak a munkások, dolgoztak a nagygépek, hogy újra járhatóvá válhasson az út. Nálunk pedig mekkora galibát tud okozni az első hó…. mintha picit szervezettebben működnének arrafelé a dolgok… A szállásunk kényelmes volt, meglepetést az el-elhaló internet- és áramszolgáltatás okozott. Azaz még az sem, ugyanis részletes tájékoztatást kaptunk mindenről.
A bringa nélküli napjaink sem teltek tétlenséggel. Szerdán például gyalogos pályabejáráson vettünk részt: az első versenynapra tervezett hegyi időfutam második szakaszát jártuk be. Kemény volt, még gyalogosan is. Olykor huszonpár százalékos emelkedők, sziklás, poros talajjal. Az esőnek szerencsére nem sok nyomát láttuk, csupán 2-3 enyhén saras rész volt – tekerhetőek. Az egynyomos ösvényeken sziklákkal tarkított laza talaj van, lejtőzésre kiváló – fölfelé már kevésbé…
A tervezet szerint az első versenynap pályája egyébként 16km-en kb. 1700m szintemelkedést tartalmazott, ami 10%-nál is magasabb átlag meredekséget jelent, ha nem tévedek. A hegyi felfutót egy kb. 60km-es maraton követte, amit egy XCO verseny zárt (volna) le. Útközben csodás kilátás, gyönyörű növény- és állatvilág tárult elénk. A fenyves és a gyógynövények illata keveredett a friss hegyi levegőben, az út szélén füves emberek gyűjtötték a természet kincseit, illetve tehenek, kecskék legelésztek.
Fegyveres kísérőink ugyan voltak, de ezt ne úgy képzeljétek el, mintha rabokat kísértek volna. Inkább voltak útitársaink, mint testőreink. Nagyon kedves, beszédes, jó humorú emberek. Nem keltettek félelmet vagy aggodalmat, még annak ellenére sem, hogy ott lógott a nyakukban a kalasnyikov.
Miért volt szükség a jelenlétükre? Szimplán elővigyázatosságból, ugyanis azokban a napokban kezdett kipattanni országszerte több zavargás az amerikai anti-iszlamista film miatt, ezért a szervezők, csakúgy mint a Sportminisztérium, semmi szín alatt nem szerették volna, hogy csak véletlenül is bármiféle diszkrimináció érjen bennünket. Magyarán, úgy vigyáztak ránk, mint a hímes tojásra. De mi baj is érhetett volna 3000 m magasan, ott ahol az emberek nem ismerik, mi az a tv vagy mobiltelefon, s ahol 200 Ft nagyságrendű rúpiából nem tudnak visszajárót adni? Nem, ezek nem az elvakult idegengyűlölő terroristák…
A túránkat követő napon, mit mondjak, éreztem a lábaimat… De sebaj, ahogy a mondás tartja, kutyaharapást szőrével: a versenyt szervező alapítvány által fenntartott iskolába tettünk látogatást, ahol a gyerekek sportnapi programjába is bekapcsolódhattunk. Hogy is kell egy ilyen iskolát ill. sportnapot elképzelni? Sportfelszerelés leginkább a focilabdában merült ki, illetve volt még egy hatalmas kötél ill. ugróhomok. A gyerekeknek futópályát jelöltek ki az udvar teljes hosszában (50m), ahol jobbára mezítláb vagy papucsban vettek részt a versenyeken – cipőt nem sokuknak láttunk a lábán…
Amit viszont tapasztaltunk: gyönyörűen karattyolnak angolul, nagyon jól neveltek, s nem szempont náluk, hogy milyen márkás cuccban vannak, vagy hogy épp a legújabb okostelefont vette-e meg apa és anya… Mert ilyenekről nem is álmodnak. Arról viszont igen, hogyha felnőnek, s külföldön megtanulják az általuk választott szakmát, bizony hazajönnek, s segítik az országukat. Mert ez, véleményem szerint, inkább hazaszeretet, mint bármilyen jelkép mutogatása vagy hangzatos jelszó skandálása… Ez szűrődött le számomra a látottak ill. a tanárnők elbeszélése alapján. Mindenesetre elgondolkodtató.
A versenyek végén a díjátadási ceremónián azon is nagyon meglepődtem, hogy a gyerekek nem néztek annak az embernek a szemébe, akivel kezet ráznak. Beszélgettem erről az egyik önkéntes tanárnővel, aki elmondta, ezek a gyerekek egyszerűen nem tudják, hogyan kell viselkedni ilyen szituációban. Miért is? Mert sohasem kaptak ajándékba senkitől semmit… Döbbenetes! A nap szerintem fantasztikusan sikerült, nagyon jól összebarátkoztunk, énekeltek nekünk, s szurkoltunk egymásnak – mert bizony mi is nagyokat küzdöttünk mint csapattagok!
Másnap késő délelőtt pedig nekivágtunk bringával a nagy hegynek, laza pályabejárás címén. Hát lazának ugyan nem volt laza, azonban magasabbra, egészen a vélt célig sikerült feltekernünk. Lélegzetelállító volt – és persze a levegő oxigéntartalma is lehetett volna magasabb… 😉
A visszaút a szállásra sajnos nem volt számomra ilyen csodás. Történt ugyanis, hogy a nagy felbátorodásban sikerült egy kicsúszást produkálnom az utolsó saras szakaszon, s ráesnem a bal felemre. Szinte teljesen ugyanazokon a helyeken sérültem, ahol másfél hónappal korábban a horvátországi maraton során: bal könyök, medence és comb. A friss új bőrnek annyi, s habár a por kissé felfogta a vérzést, nem tűnik biztatónak a helyzet. Nem a fájdalom (az majd csak pár órával később jön úgyis), hanem az esetleges következmények miatti ijedelem okán. Mert hát hamarosan Maraton VB, de olyan karral, mint amilyennel az OB-t csináltam végig… Nem, így nem lesz VB számomra.
A helyi doki nagyon segítőkész volt, s mindjárt belém is akart diktálni egy pár szem fájdalomcsillapítót. (Na ja, mintha ezidáig bármikor is bevettem volna ilyesmit…) Illetve egy tetanuszt is kilátásba helyezett. De akkor hogy fogok ülni másnap a nyeregben?!?! Mert hát másnap bringázni fogok, még ha fáj is. Szerencsére nem volt az autójában, így aznapra megúsztam a dolgot.
Este pedig ünnepélyes megnyitó, ahol a versenyigazgató, majd sportminiszter bejelentése mindenkit ledöbbentett: a verseny elmarad. Micsoda????? Ezután a kék (mi más?) hideg borogatásommal és sajgó karommal a szobánkba vonultam, a pihenés a legjobb gyógyszer. Majd Viktor ébresztett, hogy változik a terv, felsőbb utasításra biztonságosabb helyre visznek minket, mert zavargások törtek ki az országban, s fő az elővigyázatosság. Persze, mint mondtam, ez a terület olyan, ahol a madár sem jár (csak a varjak, de azok sokan), azonban a miniszter szava szent.
Sokunk persze nem reagálta le ennyire könnyedén a bejelentést és az éjjeli sietős távozást; nagy volt az ijedelem. De arra álmomban sem gondoltam volna, hogy a legbiztonságosabb hely egy öt csillagos szálloda lesz… Egyébként tényleg a legkomolyabb biztonsági rendszerrel szerelték fel, anélkül be sem léphetsz, hogy át nem világítottak volna. Mindez Iszlámábád elit negyedében, az ún. vörös zónában…
Hát itt senyvedtünk egészen péntekig, a hotel nyújtotta lehetőségeket (úgy mint konditerem, uszoda, szauna) kihasználva. Másnap azért jártunk már piacon is, majdnem vettünk csodalámpát meg repülőszőnyeget… jajj, de hogy mennyit kell itt alkudozni a boltokban! A hét hátralévő részében túráztunk egyet a közeli hegyen, bebarangoltuk a boltokat, és – hogy ragadjon ránk egy kis kultúra is – ellátogattunk Pakisztán legnagyobb (a világ második leghatalmasabb) mecsetéhez, illetve a nemzeti múzeumukba. A mecsetbe magába nem mehettünk be, a kinti részébe is csak cipőt levéve, mi lányok pedig végtagjainkat is elfedve, illetve hajunkat is kendővel eltakarva kaphattunk engedélyt. A nemzeti múzeumukban órákat lehetett volna eltölteni, hihetetlen tárháza kultúrájuknak.
És ha már a kultúrájuknál tartunk, hát, a közlekedésük sem hétköznapi. A felfestett útsávokat nem veszik véresen komolyan, azonban nem átallanak hangjelzéssel figyelmeztetni a forgalom többi résztvevőjét – állandóan nyomják a dudát. Egy biztos, aki itt tanul meg vezetni, az életben nem lesz gondja! A parkoló ellenőrei izgalmas módon teszik dolgukat: megérkezésünkkor azt tapasztaltuk, hogy az egyik szabálysértő autóját villás targoncával(!!!) helyezték „biztonságba”. Minket egyébként általában mikrobusszal vagy dzsippel szállítottak.
További meglepetést a buszok és a teherautók egyedi díszítése okozott. Nem kis munka lehetett a sok csili-vili és tarka-barka díszítés kivitelezése. Még a szippantós autójuk is szivárványszínben pompázott. Azonban legyen bármilyen gazdag színviláguk mindennapjainkban, számomra a „négy-ötezres” hegyek mögött lebukó nap látványa volt a legszebb, amire minden jelenlévő ugyanúgy rácsodálkozott, kortól, nemtől, kultúrától függetlenül…
Mint ahogy említettem, s olvashattátok is, sajnos a sajtóban és a „fészbúkon” is mindenféle hír megjelent, nagyon sok csúsztatással és túlzással. Ami egyetlen dologra „jó”, na jó, kettőre: növelni a látogatottsági mutatót, s hizlalni a sztereotípiákat. Egy dolog bizonyos: az itt élő emberek se nem terroristák, se nem idegengyűlölők. Annyi gondoskodást, kedves szót és pozitív „hozzánk-állást” kaptunk az itteniektől, amit a médiából informálódó ember el sem tud képzelni.
Mi, versenyzők, jelenlétünkkel is szerettük volna, s szeretnénk most is támogatni ezt a kezdeményezést. Az egyedi csapatmezekből (és a leader jersey-ből) is lehet még rendelni a készlet erejéig, így egy dizájnos, minőségi bringás mezt szerezhetsz magadnak úgy, hogy közben kisgyermekek élelmezéséhez és oktatásához járulsz hozzá.
Egy szó mint száz, annak ellenére, hogy sok km-t nem tudtunk gyűjteni, nem gondolom, hogy a csalódásnak kellene eluralkodnia rajtunk. A szervezők 110%-osan kitettek magukért, a szervezés jeles, s habár Chuck Norris nem jött menekítésünkre, Stallone azért kiváló személyi testőrnek bizonyult. Ez a bulvárhír, azt hiszem, kimaradt…
Mi meg „csendben” azért jól is éreztük magunkat…
bringásandrás blog: kis verseny, nagy lelkesedéssel
Szeptember 30-án tizenkilencedik alkalommal rendezték meg a Kishegy kupát, a magyar tenger déli partján fekvő Balatonlellén. A címben említett nagy lelkesedés egyaránt igaz rám is és a versenyt szervező Lellei Diáksport Egyesületre is. Ismét elmondhatom, hogy ezúttal is egy remek, családias kis maraton versenyen vehettünk részt.
Az utóbbi időben nagyon éreztem már az őszt, de inkább a 25 futamosra sikeredett mountain bike-os szezon az, ami kissé kedvemet szegte, hogy akár a bringa közelébe is menjek. Emiatt a szeptember csendesen telt, meg amiatt is, hogy 2 hete elkapott egy kis megfázás, amiből szerencsére már szinte teljesen kimásztam. Próbáltam legalább az edzést kiegészítő dolgokra figyelni: táplálkozás, regeneráció. Ez utóbbiban az is segített, hogy az Endura terméktesztelés keretében kapott kompressziós zokniban tudtam a ház körüli és kerti munákat végezni.
A Kishegy kupán már 3-4 alkalommal is jártam, szimpatikus kis verseny, így nem volt kérdés, hogy a szezon zárásaként ismét részt veszünk rajta. A rajt egy kellemes 11 órai időpontban, a kishegyi kápolna mellett volt, amit könnyű megtalálni is és csodás panoráma nyílik a Balatonra. Megállapítottuk, hogy azért (is) jó a déli parton lakni, mert onnan sokkal szebb a kilátás az északi parton levő hegyekre. A verseny nem csak a felnőttekről, sokkal inkább a helyiekről, a gyerekekről szólt. Így került megrendezésre 10 órakor a felső iskolásoknak az 5 és 10 kilométeres futam és 12 órakor egy akadályverseny az alsó tagozatosoknak.
A rajt pontos volt, a versenyzők fegyelmezetten álltak fel a képzeletbeli rajtvonalhoz, ami a csárda kapujának a vonala volt. A főrendező-szakosztályvezető Szabó György Úr köszöntötte a versenyzőket, majd stílusosan ostorcsapásra indította a mezőnyt. A rajtot sikerült jól elkapnom, ami azt jelentette, hogy elsőként lőttem ki és kezdtem a lankás mászást. Csak magammal foglalkoztam, bíztam benne, hogy a többieknek sem esik jól ez a kezdeti tempó és majd szépen rendeződik a mezőny. Így is lett, az első lejtőzést megkezdve négyen maradtak látótávolságon belül: a 3 körön induló Pál Zsolt és Naszódi Zsolt illetve csapattársaim Bokros Manassé és Soltész Gábor, akik a két körös távot választották. Tőlük nem tartottam, mert nem láttam bennük konkurenciát, viszont a másik kettő versenyzőről nem tudtam, hogy milyen formában vannak.
A kör második felére Manó utolért, vele hajtottunk végig kettő kört. Az emelkedőkön kicsit sikerült elszakadnom, de a sík részeken újra együtt voltunk. A második kör közepén levő siratófalnál (a helyiek csak gázpásztás mászásnak hívják) nem láttunk magunk mögött senkit – ez azt jelentette, hogy nagyjából 4-5 percnyi előnyünk van, amit nehéz lesz behozni, ha nekünk is minden rendben megy.
Manó nyugodtan begurult a középtáv abszolút első helyére, rám pedig még várt egy kör. Itt már nem éreztem magam annyira virgoncnak, mint az elején, kicsit romlott is a köridőm, de ettől eltekintve minden percét élveztem a versenynek.
A célban már vártak szüleim és a frissen készített babgulyás, zsíroskenyér, alma meg még néhány egyéb energiapótlást szolgáló étel és ital. Az időjárásra sem lehetett panasz, napsütéses, kellemes idő volt, így a célba érkezők még hosszú ideig ejtőzhettek a csárda udvarán. Az eredményhirdetésre sem kellett sokat várni, mindenki hamar megkapta azt, ami jár neki! A dobogósok mindegyike kupával és néhány kisebb ajándékkal térhetett haza. Bár a hosszú táv is nagyjából 55 kilométeres, 1500 méter szintkülönbséggel, ami nem tűnik soknak, de erős tempó mellett azért tartogat kihívásokat.
| Eredmények: | |||
| 20 km | |||
| 1. | Berdár Győző | – | Lellei DSE |
| 2. | Prelec Tamás | – | Nagykanizsa |
| 3. | Léránt Balázs | – | Gyenesdiási Kinizsi SK |
| 40 km | |||
| 1. | Bokros Manassé | – | VKE-Nelson |
| 2. | Jezerniczky Győző | – | Kaposvár |
| 3. | Mezei Zsolt | – | Nagykanizsa |
| 60 km – női | |||
| 1. | Felföldi Viktória | – | VKE-Nelson |
| 60 km – férfi | |||
| 1. | Tóth András | – | VKE-Nelson |
| 2. | Pál Zsolt | – | Budapest |
| 3. | Naszódi Zsolt | – | Trek SE |
Most pedig kezdődik a felkészülés a cyclocross szezonra, de többoldalú kihívással állok szemben, mert nem csak versenyzői, hanem verseny rendezői oldalon is helyt kell állnom…
Videó a versenyről: