Home Blog Page 1036

Wiggins berágott a paparazzikra fájdalmai közepette…

A Tour de France-győztes Bradley Wiggins elnézést kért morcos viselkedéséért, miután szerdai autóbalesetét követően egy nappal kiengedték a kórházból, és fotósok hada várta, akiknek nem örült túlságosan a brit…

Az idei szezon legsikeresebb bringása nem viselkedett éppen gentlemanként, középső ujját mutatva a paparazziknak, persze az elkészült fotó körbejárta a nemzetközi sajtót.

„Szeretnék elnézést kérni a gesztusért, amit tegnap délután tettem hazafelé a kórházból. Fáradt voltam, fájt mindenem, csak haza akartam végre érni, de ennek ellenére nem kellett volna így reagálnom. Sajnálom, ami történt.” – kért bocsánatot a Sky versenyzője.

A legutolsó vizsgálatok szerint Wiggins sérülései kicsit súlyosabbak a „semmi komoly”-nál, a röntgen kimutatott egy törött bordát is, a tüdeje is sérült, valamint az a bizonyos ujja is kificamodott.

„Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem mindenkinek, akik segítettek, és támogattak üzeneteikkel az elmúlt 48 órában, s persze a Royal Preston Hospital-ban dolgozók munkáját, akik nagyon jól bántak velem. Vannak még fájdalmaim, de most csak a gyógyulásra fogok koncentrálni, itthon, a családom társaságában.” – nyilatkozta Wiggins.

Buruczki Szilárd blogja: Halloween partyn melegítettem az SuperCrossra

Buruczki Szilárd, a Merida-Kőbánya TC versenyzője jelentkezik legfrissebb blogjával az ózdi Supercross futam után:
Sziasztok!

A 2. SuperCross futam hétében jött el az ideje a „Halloween-ezésnek”. Kapva az alkalmon – mivel Ritával hivatalosak voltunk egy partira – Én beöltöztem Csontikának. Bár sokak szerint fel sem kellett húznom semmilyen gúnyát, hogy annak nézzek ki. 🙂 Nagyon stílszerűek voltak a Northwave Body Fit aláöltözet és a Skeleton gél kesztyű. Ritám egy igazi vadmacskának öltözött Tigrincs személyében. 🙂 A partin megdöbbenve vettük észre, hogy szinte csak mi vettük komolyan a maskarázást, de sebaj, jól éreztünk magunkat Juc buliján. 🙂

A második futamot ismét a már jól bejáratott ózdi stadion körül rendezte meg az ÓKE. Csapatommal, a Merida KTC-vel vágtunk neki az utazásnak a kora reggeli órákban. Eisi vezetésével jutottunk le Ózdra. Rita helyén maradt egy szabad hely, amit Bakter lefoglalt magának, elvégre Ő is Meridával nyomja. 🙂 A futamok előtt még volt időnk pályát járni, amire szükség is volt a technikásabb részek gyakorlása miatt. Az új pálya jobban tetszett, ahol a kissé ragadós sár és az éles, csúszós kanyarok kombinációi nehezítették a nyomvonalat. Ezúttal a stadionon belüli salakos pályán helyezték el a rajt-cél területet. A beszólítás érdekes sorrendben történt, ami előnyömre vált, de szerintem az abszolút sorrend alapján korrektebb lett volna.

A rajtom egy fokkal jobban sikerült, mint az első futamon, így a második helyre soroltam be Fejes Gabi mögé. Gábor nagyon megnyomta első köröket, rosszul esett utána menni. A 2. körben kissé leszakadtam Fejesről, a távolság nőtt közöttünk. Buzsóval ketten vonatoztunk az 5. körig, de amikor már erősebbnek éreztem magam és jobban megrángattam a MERIDA Cyclocross Carbon Disc gépemet, kigyorsítva a kanyarokból, körről-körre kezdett nőni a távolság közöttünk.

Közeledtem Fejeshez, de későn kezdem meg a támadást, túl nagy előnye volt addigra Gábornak. Viszonylag lassúnak éreztem a lábaimat a verseny első felében, s csak a végére kezdtem felgyorsulni. Tisza Zoli, edzőm szerint, még több versenyre van szükségem, hogy jobb lehessek, mert ebben a szezonban csak három krossz versenyen indultam, úgyhogy a következőn még jobb leszek! 😉

Köszönöm a Merida KTC-nek a fuvart és a depóban a segítséget! A szuper képekért köszönet Barbinak és Szilvinek, kezdő fotósok révén nagyon jó fotókat lőttek. 😉

A hétvégén a bécsi WinterCup 2. fordulójára megyünk versenyezni a „kemény maggal”.

Üdv.
Szilárd
MERIDA Kőbánya TC
www.facebook.com/buruczki
www.buruczki.hu

Alapmű a doppingról: részletek Tyler Hamilton és Daniel Coyle könyvéből, 3. rész

Az 1996-os szezon mutatta a csapást a később nagy U.S. Postal sikerek irányába… kár, hogy a csapás az európaiakat megszégyenítő sötét módszerekre épült…

Tyler Hamilton és Daniel Coyle könyve a profi kerékpársportban folytatott szisztematikus doppingolás eseményeit dolgozza fel 1996-tól 2004-ig. Sorozatunk végigveszi a könyv fontosabb mozzanatait, lehetővé téve, hogy a jelenleg folyó doppingbotrányt, illetve a profi sport világának ebből következő átalakulását az olvasó jobban átlássa, megértse. Az előző rész végén Tyler Hamilton a U.S. Postal csapatorvosától, Dr Celayától megkapja első vörös piruláját, amely elindítja a később világhírnevet szerzett amerikai kerékpáros csillagot a szisztematikus doppingolás útján…

A valenciai körversenyt követően Gironába költözött a csapat, a Preneusok lábánál fekvő varázslatos kisvárosba. Az elkövetkező 10 évben ez a hely szolgált főhadiszállásul a U.S. Postal kerekesei számára. Hamiltonék berendezkedtek, bár akkor még nem olyan luxuskörülmények között hajthatták álomra fejüket, mint később az Armstrong-korszakban. Spanyolország ideális bázisnak bizonyult: kétségtelenül olcsóbb ott az élet, mint Franciaországban, kedvezőbb az időjárás, és nem utolsósorban kevésbé rámenős a helyi doppingellenőrző hatóság. A kezdeti nyelvi nehézségeket pedig a kolumbiai származású George Hincapie, illetve a perfekt spanyol csapatfőnök révén könnyedén le tudták küzdeni. Ellenben az összebútorozás számos eddig még fel nem titkot is felszínre hozott:

A fiatal George Hincapie volt az egyik első amerikai profi kerekes, aki szisztematikusan doppingolt, és most 20 év profi pályafutás után végre könnyített azon, ami szívét nyomta. Hosszú karrierje végén, beismerő vallomása után is népszerű figura, elismerés övezi, talán éppen azért, mert nem sokat beszélt, így nem kellett sűrűn félrebeszélnie…

„Furcsa lett számunkra, hogy amikor a csapatfőnök bement George szobájába, mindig vitt valami csomagot, és a papírvékony falakon keresztül hallottuk, hogy angolról azonnal spanyol nyelvre váltanak. Vajon miért? – tettük fel a kérdést magunkban. Csak egy magyarázat lehetett, amit George-tól néhány hét után meg is kérdeztünk.”

Scott Mercier: „[…] Nagyon szerettem volna tudni az igazságot, elvégre jó barátok voltunk, minden szempontból egymásra voltunk utalva. Ezen a szinten már csak doppinggal lehet nyomni? – tettem fel neki a kulcskérdést. George csendes fickó, ritkán beszél, és néhány percen át akkor sem mondott semmit. […] Hosszas néma csend után mondandója mindössze ez volt: – Erre neked kell megtalálni a választ.” (pp. 98)

Hincapie a Postal oszlopos tagja volt…

A srácok mind gyötrődtek ezen a dilemmán, Hamilton pedig mindenképpen indulni szeretett volna az 1997-es Tour de France-on. A végső döntést elősegítette, hogy a következő nagyobb versenyen, a Tour de Catalunyán a tapasztalt veterán olasz csapattársat, Adriano Baffit kapta szobatársnak.

A veterán Adriano Baffi 1997-ben a U.S. Postal színeiben…

„Amire megérkeztem a szállodába, Baffi már becuccolt. Beléptem az ajtón a nagytáskával, és rögtön éles búgó hangra lettem figyelmes. Igen, Baffi éppen üzemeltette a vércentrifugát: a legendás, öt Giro szakaszgyőzelmet felmutató nagymenő mérte a hematokritszintjét. Mosolyogtam, biccentettem felé, mintha tényleg ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.” (pp. 100-101)

„A másik mozzanat, amely a végső döntésben szerepet játszott, csapattársam és jó haverom, Marty Jemison példája. Nála általában jobban mentem, az időfutamok során pedig mindig lenyomtam. Ennek ellenére a szezon első versenyein rendre odavert nekem, amire csak egy magyarázat lehetett: Marty az „A” csapathoz tartozott.” (p. 102)

Néhány nap múlva a Liege-Bastogne-Liege 257 km-es távja és eszeveszett irama Tyler Hamilton számára messze túl nehéznek bizonyult. Az utolsó 20 km-en majd’ negyed órás hátrányt szedett össze, mialatt Marty Jemison az élbollyal tudott maradni, és csak az utolsó emelkedőn szakadt le.

Edzés a korai „postalos” időszakban…

„Ez durván igazságtalan volt. Nem haragudtam Martyra, inkább magam okoltam, amiért nincs vér a pucámban, hogy kérjem a fehér táskát. A vörös pirulák, a heti egyszeri tesztoszteron-erősítők, pont annyira voltak elegendők, hogy az edzéseket végig tudjam csinálni, és ne robbanjak le teljesen fizikailag. De a szakadék köztem, és az „A” csapatba tartózók között még így is óriási volt. Néhány nappal később, halk kopogást hallottam a szobaajtón, Dr Celaya volt. Leült mellém az ágyra, majd puha hangján megszólalt: „Tyler, tudom, hogy keményen hajtasz ahhoz, hogy sikerüljön a helytállás. Fantasztikus képességekkel rendelkezel, jobban tudsz küzdeni, mint a csapatban bárki más. Te akkor sem adod fel, amikor a többiek már rég feladták. Tudom, hogy szeretnél bekerülni a Tour-csapatba, és lenne is rá esélyed, ha többet törődnél a szervezeteddel.” Mi mást tehettem, bólintottam.” (p. 103)

A következő nap Tyler megkapta az első EPO-adagját. Az eseményt megbeszélte feleségével, és Haven is áldását adta a döntésre.

„Veszélyes-e az EPO az egészségre? – kérdezte Heaven. Akkor még nem tudtam jobb választ, minthogy ugyanolyan, mint oxigénsátorban aludni, de ma már ennél tovább mennék. A kerékpározás során már majdnem minden csontom eltört, nap mint nap amortizáltam le magam, éltem fel utolsó tartalékaimat. Ennél egészségtelenebb dolgot nehéz lenne elképzelni, ehhez képest a vörösvértestet szaporító EPO szedése csak jó hatással van a szervezetre. A kúrák után erősebbnek, frissebbnek éreztem magam, ajkaim ismét pirosak lettek, bőrszínem is visszatért a normális tónushoz. Nem az EPO rossz a szervezetre nézve, hanem a túlzott fizikai terhelés, amely az élversenyzői élet velejárója. […]” (p. 106)

A nyár folyamán Hamilton egyre jobb eredményeket produkált a csapat számára, a versenyeken általában az első 20 között ért célba, néha alig maradt le a dobogóról. Megjött az önbizalma is. Egyre gyakrabban kapta azon magát, hogy a vacsoraasztalnál, verseny közben az EPO-használatról viccelődig a csapattársakkal. Virágnyelven folyamatosan erről beszélt az egész mezőny, a legtöbb poénnak része volt a fantasztikus hatású szer. Kétségtelenül bekerült a „fehértáskások” klubjába.

„Júniusban kaptam a fantasztikus hírt, hogy a csapatvezetőség beválasztott a Tour-keretbe: ott leszek Ekimov, Hincapie, Baffi és Robin mellett, őket segíthetem a jó eredmények elérésében. Extázisban égtem, szüleimet is felhívtam, hogy ugorjanak át néhány napra megnézni a Tour-t, lehet, hogy többet nem láthatnak ilyen magas szinten versenyezni.” (p. 108)

Az 1997-es francia kör még a szokásosnál is nehezebbnek ígérkezett, amit a rossz időjárás csak tetézett. A szervezők kétségtelenül lekövették a versenyzők egyre nagyobb teherbírását, teljesítményét. Az egyik Pireneusokban abszolvált szakasz 242 km-esre lett kijelölve, és nem kevesebb, mint négy hegykolosszust másztatott meg a kerekesekkel. Ráadásul aznap az időjárás sem kedvezett: csontig hatoló hideg eső nehezítette a regenerálódásra alkalmas lejtmeneteket. Az egész Tourra jellemző volt a fokozott EPO-használat: a U.S. Postalnál a szokásosnál jóval több fehér táska fogyott, és minden bizonnyal így volt ezzel a többi csapat is.

Az 1997-es Tour nagyon nehéz volt, lekövetve a versenyzők fokozott teherbírását: a legerősebbnek pedig a fiatal Ullrich bizonyult…

Az orvosok már akkor megállapították, hogy a versenyzők hematokritszintje egy háromhetes erőpróba során hetente két pontértéket esik. Ezt a jelenséget anémiának nevezték el. Egyetlen százalék szintesés 1% teljesítménycsökkenést von maga után, azaz az utolsó nap már 6%-kal rosszabbak a mutatók. Egy olyan sportban, ahol a tizedszázalékok döntenek a versenyzők között (egy sprintben akár az ezrelékek), ott a hat százalék mindent meghatároz.

Abban az évben már nemcsak az EPO létezett. Erre fényes bizonyíték a Tour 14. szakasza, ahol a Festina csapat mind a kilenc tagja együtt szökött meg a 21,3 km hosszú Col du Glandon emelkedőn. Ez egyértelmű erődemonstráció volt, jelzés, hogy ők valami más fegyverrel is rendelkeznek. Ezen a gyilkos szakaszon elképzelhetetlen tempót diktált a mezőny, a Festinának pedig sikerült minden versenyzőt leamortizálni: természetesen rajtuk kívül mindenkit.

1997-ben a Festina csapat már más módszereket is alkalmazott…

Habár az 1997-es Touron a címvédő Riis volt a favorit, mégsem ő, hanem csapattársa, az akkor még mindössze 23 éves keletnémet Jan Ullrich győzedelmeskedett. Bombatehetségnek kiáltották ki, aki ugyanúgy meghatározható egyénisége lehetett volna a francia háromheteseknek, mint 1990 és 1995 között Miguel Indurain. „Volna” – mivel mind tudjuk, a következő közel egész évtized Lance Armstrongról szólt.

„A negyedik legjobb összetett helyezést értem el a csapatban, amit egyértelműen az EPO-nak köszönhetek. Viszont nagyon örültem, hogy teszt híján a Tour-szervezők az 50-es hematokrit-limitet szigorúan betartatták: különben biztos sokan még nagyobb teljesítményre lettek volna képesek.” (p. 112)

Habár sokan gondolják, hogy ha mindenki „kokszolt”, akkor a feltételek és az esélyek azonosak voltak, ez nem igaz. Az EPO minden versenyzőre más-más hatással volt, mint ahogy mondjuk egy fájdalomcsillapító vagy a kemoterápia sem működik ugyanúgy minden ember szervezetében. Hamilton arra utal, hogy számára jó volt, hogy a viszonylag alacsony 42-es vörösvértestszám-értéket 7 ponttal megemelhette, ez 19%-os oxigénszállítás-javulás, amíg Pantani közel 50-es alapszintjén már nem sokat lehetett „tuningolni”. Ahogy egy tanulmányban Dr Michael Ashenden, az ausztrál doppingszakértő, aki a legtöbbet tette az Armstrong-ügy felderítése érdekében,  megfogalmazta: „A győztes nem az, aki a legkeményebben edzett, a legjobb formába került, hanem az, akinél ezek mellett az EPO a legjobb hatást produkálta.” (p. 118)

Folytatjuk, az első rész itt olvasható, a második rész

Forrás: Tyler Hamilton, Daniel Coyle – The Secret Race, Ebook edition, Mobi-formátum
Képanyag: archív

Northwave Husky kesztyű

Extra védelmet nyújtó téli kesztyű. Víz- és szélálló kivitel, ráhajtható ’softshell fur’ ujjvédő zsebbel (mely felhajtva tépőzárral rögzíthatő). Megerősített hüvelykujjrész, állítható csuklópánt. Thinsulate® bélés, mely 10x vékonyabb, mégis melegebb, mint az általánosan használt bélésanyagok, és az izzadságot is elvezeti a kesztyű belsejéből. Fényvisszaverő betétek a kézháton, szilikon csúszásgátló betétek az ujjakon.

Ár:13.590,- Ft

A termék a hazai forgalmazó honlapján IDE KATTINTVA érhető el!

Northwave Speed total protection dzseki

NW XLite® membránnal ellátott, csúcsminőségű öltözet, Thermopile betétekkel. Puha, rugalmas, kiválóan lélegző, a hagyományosnál 50%-kal vékonyabb, mégis melegebb anyag. Extra könnyű, szélálló kivitel, 3 hátsó zsebbel (1 cipzáras).

Ár: 39.990,- Ft

A termék a hazai forgalmazó honlapján IDE KATTINTVA érhető el!

Northwave Blade selective protection dzseki

Puha, rugalmas, lélegző Thermopile anyag NW 4Pro® membránnal. Egyenletesen melegen tart, nagyon kényelmes viselet. Végig cipzáras kialakítás, 3 hátsó zsebbel (1 cipzáras) és fényvisszaverő betétekkel. Fekete, fehér vagy kék színekben.

Ár: 38.990,- Ft

A termék a hazai forgalmazó honlapján IDE KATTINTVA érhető el!

Northwave Blade hosszú téli kantáros nadrág

Bielasztikus Lombardia® anyagból, NW 4Pro® membránnal készült nadrág. Egyedülállóan puha, kényelmes, meleg kivitel. Könnyű kezelhetőség és extra hosszú élettartam, a különösen kopásálló, bolyhosodás-mentes anyagnak köszönhetően.  10 mm vastag, antibakteriális,  lélegző SRM-12 betéttel.

Ár: 32.990,- FT

A termék a hazai forgalmazó honlapján IDE KATTINTVA érhető el!

Northwave Force hosszú ujjú mez

Puha, rugalmas, lélegző Thermopile® anyag, mely egyenletesen hőmérsékleten tartja a testet. 20 cm-es cipzárral, 3 hátsó zsebbel, beépített fényvisszaverő betétekkel. Piros, kék vagy fekete színben.

Ár: 13.990,- Ft

A termék a hazai forgalmazó honlapján IDE KATTINTVA érhető el!

Mi a különbség a különböző országúti karbonvázak között?

Rég volt már az, amikor annyi, hogy „karbon váz” sokat elárult egy bringáról. A karbon mára széles körben elterjedt, és ennek megfelelően több szintje van a szénszálas anyagból készült vázaknak. Erről olvashatunk a Merida főkonstruktőre, Juergen Falke tanulmányában:

A “karbonváz” kifejezés csak annyit jelent, hogy egy váz karbon kompozit anyagból készül, és általában drágább az előállítási költsége, mintha alumíniumból gyártanák. Azonban ugyanolyan minőségi lépcsők vannak különböző karbonvázak között, mint az alumínium vázaknál.

A legtöbb karbonszövetet a három vezető karbon-beszállító, a Toho, a Toray és a Mitsubishi szállítja, mindháromnak Japánban van a központja. Ezek a gyárak a minőségi karbon gyártás 90%-át lefedik, ugyanazokat az alapanyagokat használva a repülőgépgyártásban, fegyveriparban, szélgenerátorokhoz, versenyautókhoz, különböző sportszerekhez, mint a teniszütő, vagy a kerékpár vázak és villák esetében. Azonban annak ellenére, hogy ugyanonnan származik az anyag, széles skálán mozog a kínált minőség, főleg a keresztmetszetre vonatkoztatott terhelhetőséget tekintve.

Sőt, még az sem elég, ha a fajlagosan legerősebb karbonszövetet használjuk (mint például a méregdrága UHM – Ultra High Modulus szövetet), önmagában ez még nem garantálja a végtermék kiváló minőségét. A termék minősége erősen függ a megmunkálás mikéntjétől, a gyártási folyamat minőségellenőrzésétől, a helyes méretezéstől, tervezéstől, és a gyártás precízségétől.

121108 road carbon 1

Szemléltessük néhány egyszerű példán keresztül, milyen szintek vannak a karbonvázak világában, vegyük alapul összehasonlításképpen a különböző Shimano országúti alkatrészcsaládokat. Feleltessük meg a karbonvázakat a Shimano 10 sebességes szetteknek, a Tiagrának, a 105-ösnek, az Ultegrának és a Dura Ace-nek. Ezeknek a minőségét nagyjából mindenki ismeri, aki jártas az országúti kerékpározás világában, ezért jól szemléltethetik a minőségi lépcsőket más területen is. Ezek a Shimano szettek mind alumíniumból készülnek, a Shimano csak igen ritkán (például fékkarok) használ karbont a kerékpár alkatrészeinél, ami igaz még a csúcskategóriás Dura Ace-re is. Mindegyik 10 sebességes sorral rendelkezik, különböző áttételekkel, hasonló STI fékváltókarokkal. Annak ellenére, hogy az új Tiagra a belépő szintet képviseli a 10 fokozatú országútik világába, minden „Shimano tulajdonsággal” rendelkezik (SG, HG), aminek köszönhetően a váltás- és fékteljesítmény már tökéletes. Kevés erő szükséges a váltáshoz, fékezéshez, nem zajosak, precíz a váltás, hatékony a fékezés.

121108 road carbon 2
Ami az igazi különbség, és amiért háromszor drágább a Dura Ace, mint a Tiagra, az a következő:
Jobb minőségű alumínium használata, másféle megmunkálás, jobb felületkezelés, jobban kidolgozott részletek, kisebb súrlódás, mindezek eredményeképpen jobb működés, kisebb tömeg, tartósabb termék. A vásárló felhasználói céljaitól és a pénztárcájától függ, hogy mennyi pénzt akar kiadni ezekért az előnyökért.

Például a hajtóművek:
A Tiagra hajtómű tömör, kovácsolt alumínium hajtókarból és préselt alumínium lánctányérokból áll össze. A 105-ös már üreges, kovácsolt alumínium karral készül, így könnyebb a Tiagránál, a külső tányér még mindig préselt, de az anodizált felület jobb minőségű. Az Ultegra üreges, kovácsolt alumínium, mint a 105-ös, de mindkét tányér 3D megmunkált alumínium, a külső tányér üreges. A hajtóműcsavarok is alumíniumból készülnek, ellentétben az olcsóbb szettekkel. A Dura Ace karja is üreges, kovácsolt alumínium, a hajtóműtengely jobb ötvözetű, CroMo acélból készül, vékonyabb fallal, így azonos merevség mellett könnyebb. Más a csillag kidolgozása, formája, súlytakarékos a tervezése. Mindkét tányér 3D megmunkált alumínium, a külső tányér üreges, a felületkezelésről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni.

121108 road carbon 3

Funkcionalitás versus ár:
A minőségi differencia egyre kisebb, ahogy egyre magasabb szintre lépünk. A Tiagra a funkciókat tulajdonképpen már jól teljesíti: kevés erővel működtethető, precízen és biztosan működik, de lágyabban, és az elhasználódás mértéke is nagyobb hosszú távon, mint a drágább szetteknél. A súlya már elfogadható. A 105-ös már nagy lépés előre, kisebb úton működik a fékváltókar, direktebb érzést ad, kisebb a tömege és tartósabb. Őszintén szólva csak kevés bringásnak van szüksége jobb működésre. Az Ultegra az elnyűhetetlenség felé nagy lépés, és a súly szempontjából is egy szinttel a 105-ös fölött áll. Amíg nem számít az imázs, vagy a 200 grammos súlykülönbség, az Ultegra még a profi versenyzőknek is megfelelő lenne. Dura Ace: az Ultegra és a Dura Ace között igazából csak kis súlykülönbségek vannak és persze más az imázs, mindez 60%-kal magasabb áron. Funkcionális szempontból tulajdonképpen ugyanazt tudja a két szett. Ahogy közelítjük a plafont, egyre kisebb különbségeket is egyre nehezebb megvalósítani. A tökéletességre való törekvésben az utolsó 10%  a legnehezebb, és többszörös erőfeszítést igényel. S persze többszörös költséget.
Ugyanez a karbonvázak esetében:
Az agresszívan előretörő alap karbonvázak a Tiagrához hasonlíthatóak. A váz tömege 1,2 kg körül van, a villa 5-600 gramm alu nyakkal és alu papucsokkal. A kevésbé vagy közepesen merev váz kevésbé precíz irányíthatóságot eredményez, gyengébb a kontroll a lejtmenetekben. Ilyen tesztekről, mérésekről és eredményekről a német kerékpáros magazinokban – mint a Tour – is lehetett olvasni. Ebben a kategóriában kevésbé kényelmesek a kerékpárok, a túl rideg villák és tám villák miatt, melyek nagyobb falvastagsággal és egyszerűbb karbonszövetből készülnek. Kevés váz rendelkezik tapered homlokcsővel, vagy univerzális (mechanikus és elektromos váltó szetthez is használható) kábelvezetéssel. Alumíniumból készülnek a papucsok és hiányoznak az integrált konzolok az átdobóhoz. Sok versenytárssal ellentétben a Merida nem kínál karbonvázat ezen az alacsony szinten.
121108 road carbon 4
A 105-ös szinthez tudnánk hasonlítani a 2012-es Scultura EVO-t vagy a 2013-as Scultura Comp-ot. Ezekben a vázakban már full-karbon villák vannak 450 gramm alatt, megfelelő komfortot kínálva. A merevségi mutató közelíti a 100Nm/fok, ami nagy sebességnél is biztonságos irányítást tesz lehetővé, hátul pedig kényelmes a váz a Flex-Stay támvilláknak köszönhetően. A legutolsó generáció már univerzális kábelelvezetést kínál, mechanikus és elektromos váltással, ilyen a Scultura Comp és a Ride Carbon széria.Természetesen ezekbe a 2013-as vázakba másfeles tapered villákat szereltünk.
Ezek a vázak a MERIDA COMP szint.
Az Ultegra szinttel egyenértékű a Scultura PRO
Az előbbi szintekkel összehasonlítva ez már csúcstechnológia: belső merevítéses villaszárak, melyek kiváló rezgéselnyelő tulajdonságú karbonszövetből készülnek, hasonlóan a lánc- és támvillákhoz. A High Modulus karbonszövetet használva sikerült a váz tömegét 1 kg, a villa zömegét 400 gramm alatt tartani. Lenyűgöző merevségi mutatók, túlméretes BB386EVO középrész, ami 30%-kal nagyobb merevséget biztosít a középrésznél a legjobb versenytársakhoz képest is! Ez a váz formáját és a gyártástechnológiát tekintve megegyezik a csúcsvázunkkal, a különbséget csak a karbonszövet jelenti, valamint a minőségellenőrzési lépcsők, melyek még szigorúbbak a legmagasabb szinten.
Ezek a vázak a MERIDA PRO szint.
A Dura Ace szinttel találkozhatunk a Scultura SL és REACTO kerékpárokon
Ez a legjobbak között is a legjobb, a legnagyobb erőfeszítéseket is megtéve, hogy sikerüljön hozzáadnunk a teljesítményhez azt a bizonyos maradék 10%-ot. A felhasznált karbonszövet a LEGJOBB, vagyis a nagyon drága Ultra High Modulus karbon, a váz és a villa tömege még 150 grammal könnyebb, miközben sikerült megtartani a rekord mutatókat a merevséget tekintve.
Ezek a vázak a MERIDA SL (Superlight) szint.
A PRO és az SL szinten a belső felület minősége jelentősen jobb, mint a Comp szériánál, köszönhetően a különböző „ráncmentesítő” gyártási eljárásnak. A kedvezőbb árképzés lehetőségének érdekében a Reacto 904 és 907 modellek esetében változtattunk a felhasznált karbonszöveten, így 2013-ra a Reacto az SL szintről a Pro szintre mozdult (2012-höz és 2011-hez képest). Nincs sok értelme összepárosítani egy SL-szintű vázat Tiagra alkatrészcsaláddal és egyszerűbb kerekekkel. Miért adna valaki kétszer annyi pénzt egy vázért, amivel spórol 300 grammot, amikor könnyedén foghat 1 kg-ot is az alkatrészeken (szett és kerekek) ugyanazért az összegért?
121108 road carbon 5
Az ok, amiért 3 különböző típusú országúti karbonvázat kínálunk – SCULTURA – REACTO – RIDE CARBON:
Pár éve még csak általánosságban „országúti vázak” léteztek. Hasonló volt a geometriájuk és közel azonos teljesítményű vázakat használtak egy szabadidő eltöltésére használt fitnesz bringához, mint egy Tour de France-győztes profi kerékpárhoz. Természetesen ennek változni kellett, és napjainkra különböző országúti kerékpár kategóriák születtek. Az, hogy a hobbi bringások a fittségük fejlesztésére használnak egy országúti kerékpárt, vagy hogy a profi országútisok több mint 30 000 kilométert töltenek nyeregben évente, nem csak az izmokat veszi máshogyan igénybe, más a kerékpáron elfoglalt pozíció is. Ez volt a fő oka, amiért a kerékpáripar életre hívta az „Endurance” országúti kerékpárokat, kevésbé megterhelő pozíciót kínálva, és komfortosabbra tervezve, különösen a másodrendű utakon használva. A légellenállás, más néven a „drag” a legnagyobb erő, ami a kerékpárost lassítja. 35 km/h fölött a drag jelenti már a teljes leküzdendő ellenállás több mint 80%-át, beleértve a gördülési ellenállást és a csapágyak súrlódását is. Nem csoda, hogy az aero-országúti bringák egyre népszerűbbek. Különösen azok, akik sokat tekernek egyedül és gyorsan, 8-10 Wattot is spórolhatnak és könnyedén tekerhetnek 1-2 kilométer/h-val gyorsabban, ugyanazzal az erőbefektetéssel. És egy kellemes mellékhatás: az aero országúti bringák egyszerűen agresszívebben és lendületesebbnek néznek ki, mint hagyományos társaik, a szárnyprofilú csöveknek és a magas peremes felniknek köszönhetően. Mindemellett az univerzális országúti vázak, a hagyományos „mindenre jó” kategória képviselői továbbra is sokrétűen használhatók. Amennyiben profi versenyzők eszközei, úgy a teljesítményre kerül a hangsúly a geometria szempontjából is, nem a kényelem játssza a főszerepet.
És íme összesítve a legismertebb bringák a különböző kategóriákra bontva:
Scultura-SL-Team_211_MY20 Kopie.jpg
Merida Scultura SL Team
I. Univerzális országúti vázak a mindenre használatos kategóriában:
MERIDA SCULTURA széria (2012-ig EVO, 2013-tól: Comp/Pro/SL)
A legismertebb versenytársak ebben a kategóriában:
– Scott Addict
– Specialized Tarmac
– Trek Madone
– Giant TCR Advanced
– Cervelo R5
– BMC Teammachine
– Felt F-series
II. ENDURANCE / Komfort országúti vázak
Ahogy a felvezetésben is említettük, az endurance/komfort országúti vázak kényelmesebb kerékpározó pozíciót tesznek lehetővé, a rövidebb felsőcső, a magasabb kormánypozíció és a rezgéscsillapítás miatt, utóbbi a speciálisan tervezett tám- és láncvilláknak, valamint a felhasznált karbonszövetnek köszönhető. Ezek a kerékpárok a legjobb választás a kevésbé jó kondiban lévő bringásoknak, azoknak, akik nyak, hátfájással küzdenek, vagy azoknak, akik hosszú távokat tesznek meg, vagy másodrendű, rossz minőségű utakon kerékpároznak.A speciális vázgeometria mellett ezeket a bringákat kompakt (kisebb esésű és előrenyúlású) kormánnyal szereljük, nagyobb helyet hagytunk szélesebb gumiknak, és nagyobb az áttételtartomány.
Ride Carbon 904
Merida Ride Carbon 904
Új 2013-ban: MERIDA RIDE CARBON széria
A legismertebb versenytársak ebben a kategóriában:
– Scott CR1
– Specialized Roubaix
– Trek Domane
– Giant Defy
– BMC Streetracer
– Felt Z-series
III. AERO ROAD-BIKES
Az aero kerékpárok az „all-rounder” bringák sebesség-specifikus változatai. A Cervelo évekkel ezelőtt alkotta meg az aerodinamikus Soloist-ot, és ez a kerékpár sokat bizonyított ProTour versenyeken és a triatlonisták körében is igen népszerű lett, akik hosszú távú versenyeken egyedül tekernek a szélben. Mark Cavendish is bizonyított a 2011-ben – többek között a Tour de France-on – szerzett szakaszgyőzelmeivel, a vadonatúj Specialized Venge aero-kerékpár nyergében, hogy milyen gyors lehet egy ilyen kerékpár. Ezek a bringák tökéletesek a szökevényeknek, akik egyedül próbálkoznak a mezőnyből, de ugyanúgy jól teljesítenek a felvezető vonatokban, a hajrá előtti hatalmas tempónál az utolsó 10 kilométeren. És kétségkívül első ránézésre is ezek néznek ki a leggyorsabbnak a különböző országúti kerékpárok között. A másik oldalon meg kell említeni, hogy a csepp keresztmetszetű csövek miatt kicsit csökkennek a merevségi mutatók és kicsit nehezebbek ezek a kerékpárok, az aerodinamikus ülőcső, nyeregcső, esetleg integrált változat kényelmetlenebbé teszi a kerékpárt, hasonlóan a ridegebb aero-kerekekhez, melyek ugyancsak nehezebbek kicsit a nagyobb felni miatt, de egyértelműen gyorsabbak a hagyományos modelleknél. Akik csak a hegymenetekre koncentrálnak, és a lehető legkönnyebb bringát szeretnék, azoknak nincs szükségük ilyen aero-kerékpárra, de akik edzés közben is a legjobb időt hajszolják kedvenc körükben, szeretni fogják ezeket a modelleket. Manapság a két leguniverzálisabb országúti kerékpár a Merida Reacto és a Scott Foil – csak ennél a két bringánál találkozik az aerodinamika és a hagyományos vázaktól elvárt alacsony tömeg, valamint a magas merevségi mutatók nagy sebességgel való kanyarodáskor, és a megfelelő komfort. A többi kerékpár csak áramvonalas, de eléggé nehéz és túl lágy, vagy aerodinamikus és merev, de túl merev.
Reacto-904_209_MY2013_CMY Kopie.jpg
Merida Reacto 904
MERIDA REACTO
A legismertebb versenytársak ebben a kategóriában:
– Scott Foil
– Specialized Venge
– Cervelo S5
– Felt AR-series
– Canyon Aeroad
– TREK Madone 7
A fent közölt állítások a német Tour Magazin által közzétett labormérésekre alapulnak.

Bradley Wiggins kórházban: autó ütötte el edzés közben

A Tour de France idei győztese, Bradley Wiggins, aki nemrég megkapta az egyik legnagyobb elismerésnek számító Arany Kerékpár-díjat is, tegnap délután autóbalesetet szenvedett edzés közben.

Csapata, a Sky közleménye szerint „teljes és gyors felépülés” vár a britre, aki otthona közelében, egy ecclestoni benzinkútról kikanyarodó kocsival ütközött, és főleg karját, csuklóját zúzta össze, a helyszíneléskor bordatörésre is gyanakodtak.