Korán reggel indultam fővárosunkba a Felvonulási térre. Reggel 7-re volt megbeszélve a találkozó. Megérkezve összefutottam pár ismerős és új arccal, de mindenki boldogan várta az immáron 10 éves Get Rollin’ szezonzáró hétvégét.

A szervező idén is Gulyás Misi volt, ő intézett mindent, illetve gondoskodott a négy nap felejthetetlen hangulatáról.

Tíz óra környékén elindult a konvoj Ausztria irányába. Elől a fekete bárány Hiace, középen a DominX busz, a sort pedig a Test The Best autó zárta, ugyanis lehetőség volt 29” össztelós Specialized bringák kipróbálására, de erről majd később.

A DominX-es buszban utazva kellemes társasággal tölthettem el azt a jó pár órát, míg megérkeztünk Salzburgba, a Red Bull Hangár -7-be. Itt egy kiállítás fogadott minket a cég muzeális közlekedő eszközeivel. Talán ez a legjobb szó erre, hiszen láthattunk repülőket, kisebb nagyobb méretben, illetve voltak különböző F1-es autók, taxi, de a legjobb a jetpack-es bábu volt. A bejárati ajtó mellett elhelyezett autóverseny szimulátor is megmozgatta a társaságot. Szinte mindenki próbára tette képességeit, több- kevesebb sikerrel.

A kiállítás megtekintése után elmentünk egy kaja-szerző körútra Salzburg belvárosába, majd miután kifosztottuk a sarki gyorsbüfét, egy kis városnézésbe kezdtünk. Gyönyörű hely Salzburg, pedáns rend és tisztaság van, bár ez egész Ausztriára igaz. Nagyon sokan közlekednek kerékpárral, korosztálytól függetlenül. A belváros patinás épületei között sétálva a kirakatokban érdekes dolgokat láthattunk. A hatalmas plüss állatoktól az édesség csodákon keresztül a méregdrága órákig, csizmákig volt minden. De ennek ellenére az utcakép középkori hangulatot áraszt. Még a McDonald’s tábla is cégérként mívesen kidolgozva lóg a bejárat fölött –egyedülálló a világon. Miután kigyönyörködtük magunkat, elindultunk a szálláshelyre, amely innen már nem volt messze.

Késő estére érkeztünk meg a Ridehouse-ba ahol meleg szobák és kedves vendéglátás fogadott. Jól is esett egy kis pihenő az egész napos utazás fáradalmai után.

Péntek reggel csodálkoztam rá csak úgy igazán a táj szépségére. Akárhová néztem, mindenhol csak hegyek, de még milyen hegyek! Csak ámultam és bámultam, mivel még nem volt szerencsém Schladmingban járni ezelőtt. Az időjárás elég kegyes volt, hiszen felhő napközben alig volt az égen.

Reggeli után összegyűlt a csapat és együtt nekivágtunk a hegynek. Két féle programból lehetett választani, kerékpáros, vagy gyalogos túrát szeretne e a résztvevő teljesíteni. Természetesen én a bringára voksoltam, hiszen a reggeli sokkból felébredve már alig vártam, hogy a hegyre érjünk.
Az összes lehetséges autó, kockára pakolva bringákkal és emberekkel, elindult a közelben található Dachstein Déli oldalába. Gyönyörű szerpentines út vezet a hegyre. Mindez olyan jó minőségű, amit itthon maximum egy frissen aszfaltozott úton érez az ember. Jó pár kanyar után megérkeztünk a nagyjából 1700 méter magasságban lévő kiinduló ponthoz. Itt kettévált a csapat és elindultunk lefelé.

Az egyik legemlékezetesebb gurulást sikerült összehozni a hegyoldalon, hiszen egy jókora szakaszon lehetett szinte bármerre menni, a lényeg a lejutás volt, de a nyomot te választod. A Specialized 29” tesztbicóknak ideális terep volt, de DH bringával sem éreztem rosszul magam.

A táj annyira szép volt, hogy el sem hittem, hogy itt bringázhatok. Később dózer utakon haladva értünk le a völgybe, majd egy kisebb mászás után egy kellemesen hosszú gurulás után egy víztározó tóhoz értünk. Itt kis pihenőt tartottunk, majd egy számomra igen kellemes ösvényen hazafelé vettük az irányt. Az ösvény egy hegyi patak mellett kanyargott, kicsi felfelékkel, de annál több élvezetes lejtővel kényeztetett minket. A látvány itt is káprázatos, nehéz volt csak az utat nézni az első kerék előtt.

A Ridehouse-ba megérkezve az órámra pillantva tudatosult bennem, hogy ez a gurulás közel négy órán át tartott. Ha levonom belőle a fotós és pihenő időt, akkor is legalább két óra majdnem 100% gurulás. Ilyet sajnos a kis hazánkban nem lehet összehozni, csak akkor, ha nagyon lassan megy az ember:). Szóval fülig ért a szám, mert ilyenben még nem volt részem. A túra résztvevőit a Specialized egy-egy kulaccsal honorálta.

Az este folyamán kerékpumpáló versenyen mulathattunk. A lényeg az volt, hogy a vállalkozó kedvű résztvevő minél gyorsabban pumpálja fel a teljesen leeresztett kereket 3 bar nyomásra. A hölgyek intézték a nevezést és még jó, hogy volt köztünk egy nemzeti bíró is, így teljesen legálisan zajlottak a dolgok. No de a pumpának annyira nem tetszett a feszített ütem, így a második-harmadik próbálkozónál föladta a munkát. Nem gond, van másik! De sajnos a szerencse elpártolt a pumpálni vágyóktól, hiszen a csere pumpa is megadta magát egy pár próbálkozó után. Így sajnos nem lett hivatalos pumpáló bajnokunk, de azért az este nem szomorkodott senki. Az időjárás azonban ezen estén nem kedvezett számunkra, hiszen szokásos eső kezdte áztatni a tájat egészen reggelig.

Szombat délelőtt az izgatottság ült ki a résztvevők arcára. Már mindenki várta az indulást, hiszen mehettünk végre bringázni a híres schladmingi DH pályákra. A közös bepakolás és utazás után a bike park parkolójában rakosgattuk össze a bringákat, majd ki-ki a saját stílusának és a pályának megfelelően hangolta be a kerékpárt. Izgatottan vártam az első kört, hiszen az előző naphoz hasonló élmények vártak rám, csak most lehet többet gurulni.

A felvonó kabinja kis billegéssel elindult fölfelé, majd kiérve a „nyílt terepre” kezdett elém tárulni a Planai hegy bámulatos látványa. Meredek és magas, ezek a szavak jutottak először eszembe, majd körbenéztem és az Alpok magashegyi világa tárult elém. Akármerre néztem, mindenhol kopasz hegycsúcsok felhőbe takarózva, az oldalukon gyönyörűen zöldellő rétekkel és fenyvesekkel. Káprázatos volt.

Utaztunk már egy pár perce, amikor megérkeztünk a „mittelstation” nevezetű helyre, ahol csak egy rövid pihenőre áll meg a felvonó. Az ablakból kinézve a tábla tanulsága szerint 1300 méter körül jártunk. Ezek után alig vártam, hogy fölérjünk a hegy tetejére, majdnem 1900m magasra. Út közben alig tudtam betelni a táj szépségével és az alattunk lévő pályák látványával.

Megérkezve, gyorsan leakasztottam a bringát a kabin oldaláról, majd kis finomítások után a pro DH pálya felé vettük az irányt barátommal. Az előző esti eső miatt néhol ködfoltos és végig nedves, sáros pálya fogadott minket. Igazából nagyon tetszett, hogy végre kihasználhatom a bringámat, mivel a pálya igen meredek, kanyargós, leléptetésekkel és ugratókkal tűzdelt. Itthon nagyon ritka az ehhez hasonló hely, így próbára tehettem a képességeimet. Leérve a parkolóba, hatalmas boldogság öntött el. Nagyjából ezer méter szintet gurultunk lefelé, egy nagyon élvezetes pályán és nem öt perc alatt.

Egész nap gurultunk, amíg ment a felvonó. Kipróbáltuk szinte az összes pályát, de a legjobban nekem a Flow Trail tetszett. Ez egy széles sima kanyargós útvonal, tele ugratókkal. Összességében azonban elmondható a bike parkról, hogy nem jár rosszul az ember, ha nagy bicóval jön, illetve itt nem hátrány a vastag külső és nagy tárcsa sem, mivel nagyon meredek és köves a hegy nagy része.

Kellemesen elfáradva tértünk vissza a szállásunkra, ahol vacsora után filmvetítés várt ránk. Mivel nem esett az eső és nap közben is jó idő volt, így a Ridehouse előtt kivetítőn nézhettük végig a Where The Trail Ends című filmet. Csak pár szó annak, aki még nem látta: érdemes megnézni! Szóval a kerékpározás határait feszegető filmben profi kamera technikával, a Világ legizgalmasabb lejtőin bizonyítják a nagyrészt freeride/slopestyle profik a tudományukat. A film végeztével a rendező csapat ajándékcsomaggal kedveskedett a résztvevőknek, majd volt, aki nyugovóra tért, illetve aki még érzett energiát magában, az sem unatkozott reggelig.

Vasárnap reggel verőfényes napsütésre, kellemes melegre (kb. 8°C) ébredtünk. Egy felhő sem volt az égen, így végre teljes valójában megcsodálhattuk a tájat.

A parkolóba érve a szokásos szerelgetés után újra nekivágtunk a hegynek, újabb élmények szerzése céljából. A pályák jóval szárazabbak voltak, mint előző nap, így kicsit bátrabban mertem engedni a gépet lefelé. Pár kör után egy kis energia utánpótlás, majd újra fel a hegyre és gurulás lefelé. Délután az utolsó körre minden bringás résztvevő összegyűlt a felvonó aljában, majd visszaváltottuk a jegyeket, egy utolsó közös körre indult a csapat.

Felérve a hegyre, már hűvösebb volt, mint napközben, így hamar elindultunk lefelé vonatozva a DH pályán. Egyszer csak egy teljesen ismeretlen nyomon találtam magam, ami merőben más volt, mint az előzőek. Egy nem 100%-osan hivatalos ösvényen ereszkedtünk lefelé, kellemesen meredek lejtőkön, puha tűleveles talajon, gyönyörű fenyőfák között. Érdemes tehát ellátogatni a Get Rollin’ hétvégére, hiszen ezt az élményt csak így lehet megtapasztalni.

Sikeresen leértünk, majd a bringák mosása után a Ridehouse-ba mentünk. A társaság egy része még maradt északára, de volt, akinek hétfőn iskolába/dolgozni kellett menni, így a DominX busz újra megtelt csomagokkal, bringákkal és utasokkal.

A búcsúzkodás után nekivágtunk az osztrák éjszakának Magyarország felé véve az irányt. Útközben megbeszéltük a közös élményeket, majd kora hajnalban megérkeztünk a kiindulási pontra, Budapestre a Felvonulási Térre.

Összességében egy kerékpározás szempontjából felejthetetlen hétvégében lehet része annak, aki részt vesz a Get Rollin’-on. Érdemes nagybringával menni és nem árt, ha fékbetétből és belső gumiból is felkészül az ember. A táj gyönyörű volt, a hegy adottságai miatt, garantáltan jó bringás élményben lesz része a résztvevőnek.