fbpx

Wout van Aert a Mont Ventoux királya – A belga bajnok nyerte a Tour de France 11. szakaszát

A Mont Ventoux kétszeri megmászása jelentette a Tour de France 11. szakaszának különlegességét, ahol az előző szakaszon még a sprinten villogó Wout van Aert okozott meglepetést azzal, hogy a szökevényeket lerázva megnyerte a Tour de France egyik legkeményebb hegyét és szakaszát.

© A.S.O.

A Tour de France 11. szakasza izgalmasnak ígérkezett a Mont Ventoux kétszeri megmászásával, sőt a 198,9 km-es szakaszon a legendás emelkedő előtt még egy másik első kategóriás hegyet is le kellett küzdenie a versenyzőknek. Bár a szakasz nem hegyi befutóval végződött, a Mont Ventoux második teljesítése után már csak be kellett “zuhanni” a kerékpárosnak a célba, ahol már csak minimális különbséget lehetett visszahozni.

A szakasz első támadása Julian Alaphilippe (Deceuninck-Quick Step) nevéhez köthető, aki ezzel jelezte, hogy ezen a napon ő szeretne a szakaszgyőztes lenni, a későbbi akcióiban is végig ez volt érezhető. A világbajnok az aktív versenyzésével el tudott szakadni a mezőnytől, és egy kisebb szökevénycsoport tagjaként próbált minél távolabb kerülni az Ineos által vezetett mezőnytől. Közben a Jumbo-Vismára ismét rájárt a rúd, ugyanis ezúttal Tony Martin szállt ki a versenyből.

A szökevények után indult egy másik csoport is, amit Vegard Stake Laengen (UAE Team Emirates), Julian Bernard, Bauke Mollema, Kenny Elissonde (Trek-Segafredo), Nils Politt (Bora-Hansgrohe), Xandro Meurisee, Kristian Sbaragli (Alpecin-Fenix), Luke Durbridge (BikeExchange), Quentin Pacher (B&B Hotels-KTM), Wout van Aert (Jumbo-Visma), Greg Van Avermaet, Benoît Cosnefroy (Ag2r-Citröen), Pierre-Luc Périchon (Cofidis) alkotott. Végül felért a 13 fő az élre és egy nagyobb boly alakult ki elöl. Persze nem sokáig, mert az első kategóriás hegyek gyorsan megrostálták az élbolyt.

A Mont Ventoux első megmászásakor is Julian Alaphilippe volt legaktívabb, aki végül a hegyet is be tudta gyűjteni, ez jó előjel volt a világbajnok számára a szakasz végkimenetelét illetően. Viszont a második mászáskor Kenny Elissonde indított, akire csak Wout van Aert tudott felugrani, sőt a cyclo-cross sztár, sprinter, segítő, mindenes, belga bajnok lerázta a Trek-Segafredo bringását és folyamatosan növekvő előnnyel tartott a hegy csúcsa és a szakaszgyőzelem felé. Végül nem tudták utolérni és van Aert megnyerte a szakaszt a Trek duója Elissonde és Mollema előtt.

Az esélyesek csoportjában sem teltek unalmasan a kilométerek, az Ineos fárasztotta a mezőnyt és önmagát, amit a Jumbo-Visma fiatal kerekese Jona Vingegaard használt ki és indított támadást az utolsó mászáskor. Meglepetésre Pogacar sem bírta a dánnal a tempót, de a többieknek még nehezebb pillanatai voltak. Végül a Pogacar, Carapaz, Uran hármas utolérte Vingegaardot, de a dán megmutatta, hogy a jövőben lehet rá számítani. O’Connor nem bírta az élcsoport tempóját és lecsúszott a dobogóról. Úgy nézni, hogy a Vingegaard, Carapaz, Uran hármas fog a második és harmadik helyekért megküzdeni, és egyelőre a fiatal dán helyzetet a legjobb.

A 2021-es Tour de France útvonala (szakaszok, szintrajzok)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.