fbpx

Vélo d’Or 2021 – itt a nomináltak listája

Idén is kiosztásra kerül a kerékpáros világ egyik legrangosabb elismerése, a Vélo d’Or, amelyet a labdarúgás aranylabdájához (Ballon d’Or) lehetne leginkább hasonlítani, annál is inkább, mivel a díjról nem a szövetség, hanem a kerékpáros berkekben jártas újságírók döntenek, illetve a díj szintén egy francia szaklap kezdeményezésére jött létre.

Az említett újság nem más, mint a Vélo Magazine, amely idén is nyilvánosságra hozta annak a 12 kerékpárosnak a nevét, akik közül kiválasztásra kerül, hogy ki kapja idén a sportág legrangosabb elismerését, a Vélo d’Or-t. A francia magazin 1992 óta osztja ki ezt a díjat az európai országokból érkező szakírók szavazatai alapján. Tavaly Primoz Roglic lett a győztes, aki a szavazás során honfitársát, Tadej Pogacar-t, illetve Wout van Aert-et utasította maga mögé. A három sztárkerékpáros idén is benne van a listában, amelyet alább a teljesség igénye nélkül mi is közlünk, kibővítve legjobb idei eredményeikkel:

-Julian Alaphilippe (Deceuninck – Quick Step) – világbajnok

-Kasper Asgreen (Deceuninck – Quick Step) – a Flandriai körverseny győztese

-Egan Bernal (Ineos Grenadiers) – a Giro d’Italia győztese, maglia rosa

-Richard Carapaz (Ineos Grenadiers) – olimpiai bajnok

-Mark Cavendish (Deceuninck – Quick Step) – a Tour de France pontverseny győztese, maillot vert

-Sonny Colbrelli (Bahrain-Victorious) – a Paris-Roubaix és a Benelux Tour győztese, Európa-bajnok

-Primož Roglič (Team Jumbo-Visma) – olimpiai időfutam bajnok és a Vuelta a Espana győztese

-Tadej Pogačar (UAE Team Emirates) – az Il Lombardia és a Tour de France győztese, maillot jaune

-Wout van Aert (Team Jumbo-Visma) – olimpiai és világbajnoki második

-Mathieu van der Poel (Alpecin-Fenix) – a Strade Bianche győztese

-Harrie Lavreyse – az egyetlen pályakerékpáros a listában, a szezon során 6 aranyérmet szerzett a nagy világversenyeken: két olimpiai elsősége mellé szerzett még kettőt a világbajnokságról, és ugyanennyit az Európa-bajnokságról is

-Annemiek van Vleuten (Movistar) – olimpiai időfutam bajnok, és a nők számára kiírt Vuelta győztese, a lista egyetlen női tagja, aki egyúttal történelmet is írna, ha ő végezne az első helyen, korábban ugyanis csak férfiaknak ítélték oda a díjat.

Alaphilippe egyszer már elnyerte a díjat, tavaly pedig az év francia kerékpárosának is megválasztották. Fotó: Deceuninck-QuickStep

A listában két korábbi győztes található, a fent említett Roglic mellett Alaphilippe a másik, aki már egyszer elnyerte az elismerést, még a járvány előtti utolsó normális évben, 2019-ben. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) nemrég publikálta az idei év legjobbjait tartalmazó összeállítását, amely alapján a férfiaknál Pogacar, a nőknél pedig van Vleuten végzett az élen. Nem lenne meglepő, ha idén kettejük közül kerülne ki a győztes.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo