fbpx

Top10-es magyar eredmény a cyclo-cross vb-n! Képes beszámoló a 3. napról

A cyclo-cross világbajnokság harmadik napján magyar szempontból zseniális eredménynek örülhettük, Takács Zsombor az U19-es férfiak között a 9. helyet szerezte meg, míg Vas Barnabás a 37. helyen végzett. A nap másik fontos versenye az elit férfiak futama volt, ahol Wout van Aert és Mathieu van der Poel feszültek egymásnak, melyből a holland jött ki jobban és sprintben legyőzte a belgát, mellyel megszerezte az 5. világbajnoki címét.

Szombaton Bruchner Regina és Vas Blanka révén voltunk érdekeltek a cyclo-cross világbajnokságon, vasárnap pedig a fiúk következtek, a nap első futamában, az U19-es férfiak között Takács Zsombor és Vas Barnabás álltak rajthoz. Mindkét fiatal idén már ért el szép eredményeket, így bizakodva várhattuk ezt a futamot (természetesen nem a dobogóra voltak esélyesek, de a múltban elért férfi magyar eredményekhez képest mindenképpen jobbra lehetett számítani tőlük). A rajt után sajnos történt egy bukás, amibe Vas Barnabás került bele, így ő ott jelentős hátrányt szedett össze. Takács Zsombor szerencsére megúszta és gyorsan vágta magát előre, az első kör végén már a top20-ban bringázott. A verseny élén a francia Leo Bisiaux haladt, aki feltett mindent egy lapra és az elejétől fogva nagy tempót diktált, őt pár másodperc hátránnyal a holland Senna Remijn követte, akit a harmadik helyért küzdő belgák üldöztek. Bisiaux előnye folyamatosan nőtt a verseny folyamán, látszott, hogyha nem történik vele semmi akkor megnyeri a világbajnokságot, míg Remijn második helye egyre biztosabbá vált, és már csak a harmadik hely maradt kérdéses. Takács Zsombor körről körre jött előre és már stabilan a top10-ben bringázott, a végén még egy rossz kanyarvétel is belefért és végül a történelmi 9. helyen!!! ért célba. A versenyt Bisiaux megnyerte Remijn és a belga Yordi Corsus előtt. Vas Barnabás a 37. helyet szerezte meg.

Ezután az U23-as nők futamával folytatódott a világbajnokság, ahol az előzetes várakozások alapján Shirin van Anrooij győzelem volt várható és csak volt a kérdés, hogy Zoe Backstedt mennyire tudja megszorítani a hollandot. Van Anrooij favoritként magabiztosan nyerte a futamot, míg Backstedt nagy előnnyel a 2. helyet szerezte meg, a bronzérmet érő 3. helyen a cseh Kristyna Zemanova ért célba.

Délután 3-kor kezdődött a vb legjobban várt futama, az elit férfiak versenye, ahol idén újra láthattuk Mathieu van der Poelt és Wout van Aertot a világbajnoki címért csatázni. Nem volt olyan ember, aki nem azt mondta volna, hogy a fenti két bringás között fog eldőlni a győzelem annyira toronymagasan ők voltak az esélyesek. A többiek nem sokáig bírták a két világsztárral a tempót, már az első körben gyakorlatilag megszabadultak mindenkitől, váltott vezetéssel, időnként egymást kínálgatva haladtak őrült tempóban. Látszott, hogy nem bírnak egymással és sejthető volt, hogy a sprint fog dönteni a győzelemről. A harmadik helyért 5 belga és 1 holland versenyzett, de ők sem tudtak tartósan megszabadulni egymástól. Az utolsó körben már komoly taktikázás folyt, van der Poel nem akart van Aert elé menni készülve a sprintre. Végül a holland az utolsó kanyarból indítva hosszú sprintet nyitott, amire a belga nem tudott válaszolni, mellyel Mathieu van der Poel megnyerte az 5. világbajnoki címét, míg van Aertnak maradt az ezüst. A harmadik helyért Eli Iserbyt és Lars van der Haar sprinteltek, ahol az előbbi volt a gyorsabb, így a 2. és 3. helyet is a belgák szerezték meg.

Fotók: Schöff Gergely

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo