fbpx

Shimano 2015: mindenki nyer!

A Shimano mindig hatalmas standdal képviselteti magát az Eurobike-on, ráadásul a legelőkelőbb helyen. Az idén sem volt ez másképp, és jókora mennyiségű friss termékkel jött ki a japán óriás. Igazából végignézni is kicsit fárasztó volt. Az új váltószettek – XTR, Alivio, 105 – mellett most a ruházat, a cipők valamint az új sportszemüveg kollekció is terítékre kerül. Ráadásul mindenki örülhet, hiszen a csúcs és az elérhető árú kategóriákban is komoly újdonságok érkeznek 2015-re!

Shimano_2015_eurobike_001

Az új XTR nagy újdonsága a 11-es hátsó sor, így adva meg az 1×11, 2×11, sőt akár a 3×11 fokozat lehetőségét is. A komplett új alkatrészcsaládot már bemutattuk részletesen a tavaszi Shimano termékbemutató alkalmával: https://bikemag.hu/magazin/hirek/shimano-xtr-m9000-uj-alapokon-a-legkorszerubb-technikaval

Shimano_2015_007

Az 1×11-es szettről sokat beszélgettünk összevetve a konkurens két éve kapható rendszerével és felvetődött, hogy máris vannak előnyei, például a 11-40-es sor fogkiosztása annak ellenére lényegesen finomabb a 10-42-nél, hogy első ránézésre nincs nagy eltérés (11-13-15-17-19-21-24-27-31-35-40). Természetesen a grammok tekintetében is méltó versenytárs, amihez ha hozzávesszük az új XTR szingós kerékszettet (1,3 kg 29-es méretben), a Shimano nem csak a működés szempontjából jelenti a topot.

Shimano_2015_eurobike_002

Az XTR elektromos verziója igazi úttörő, hiszen más még nem dobott piacra elektromos MTB váltószettet. Erről itt számoltunk be: https://bikemag.hu/magazin/hirek/shimano-xtr-elektronikus-valtas-2015-ben A váltórendszert a Demo Day-en ki is próbáltuk, amiről hamarosan bővebben beszámolunk itt a Bikemagon.

Shimano_2015_002

Shimano_2015_eurobike_003Az új Alivio szett – bár tudom ez meglehetősen szubjektív dolog – marha ütősre sikerült. A tetszetős világosszürke felületkezelés elég egyedi kinézetet kölcsönöz neki a Shimano palettán belül is. A hajtókar érdekes formavilága mellett megkapta végre az integrált tengelyt, ami sokat dob rajta. A szett ugyanakkor megmaradt a 9 fokozatnál, ami a véleményem szerint egyáltalán nem baj, inkább egy kiforrott 9-es rendszer, mint egy olcsósított 10-es annak minden kompromisszumával. A hátsó váltó külcsínre szerintem übereli a drágább nagytesóit is, de a fék is nagyon ütős dizájnt kapott. Itt mutattuk be részletesen: https://bikemag.hu/magazin/hirek/shimano-alivio-2015-ujabb-lepes-a-kozepkategoria-iranyaba

Shimano_2015_eurobike_004

Shimano_2015_009A 105-ös szett is szerepelt már bemutatónkban. Nem véletlen, hogy most rengeteg kerékpáron láttuk. Komoly kinézete, a nagytesóktól örökölt funkciók (pl négykaros hajtómű és 11-es hátsó sor), a választható kétféle felületkezelés és az ezekhez mérten kedvező ára népszerű alkatrészcsaláddá teszi az aszfalt világában. A tavaszi Shimano termékbemutató kapcsán már őróla is beszámoltunk részletesen:

https://bikemag.hu/magazin/hirek/11-fokozatos-hidraulikus-shimano-105-os-szett

Shimano_2015_001Ami fontos a szettek pozícionálása szempontjából, hogy a 105 végre ismét a helyére került. A tavaly bemutatott Ultegra ugyanis annyira jól sikerült, hogy szinte ugyanazt tudja, mint a Dura Ace, így azonban kialakult egy szakadék mögötte, ráadásul lentebb a Sora is erősödött. A régi 105 közelebb állt a Sora/Tiagra szinthez, most viszont úgy tűnik, helyére kerültek a dolgok, ahogy az új 105 fékváltókar szárazon kapcsolja a váltókat, érezhető a minőségi ugrás. Igaz ez a fékekre is és persze a design-ra, az új Shimano 105 újra rendkívül népszerű család lehet Magyarországon is.

Shimano_2015_eurobike_005

Vannak új országúti kerekek is a palettán, ilyen a felső kategóriás, részben karbon RS81 típuscsalád, melynek tubeless-es verziója is lesz. Ezeket itt mutattuk be részletesen: https://bikemag.hu/magazin/hirek/shimano-orszaguti-kerekkinalat-2015-ben

Shimano_2015_eurobike_006

Ahogy évről-évre egyre fontosabb szegmens a trekking vonal, úgy bővül a trekking alkatrészek kínálata is. A japán óriás sem maradhat ki az elektromos hullámból, és nem is fog, ezt elég erőteljesen demonstrálta is. A „STEPS” (Shimano Total Elerctric Power System) hajtásrendszerrel egyből nagyot dobott a Shimano, és az e téren eddigi legnagyobb Bosch komoly vetélytársra számíthat. Újdonságot jelentenek a minden eddiginél kisebb és könnyebb agydinamók, az újra átdolgozott agyváltók is. Mindezek részletes bemutatóid itt olvashatod:

https://bikemag.hu/magazin/hirek/shimano-tura-es-komfortkategorias-fejlesztesek-2015-re

Shimano_2015_eurobike_007

Nagyot lép a cég a hátizsákok terén. Enduro táskájukról már írtunk:

https://bikemag.hu/magazin/hirek/mtb-enduro-hatizsak-a-shimanotol-2015-ben

De a békésebb tekergésekhez is lesz hátitatyó, sőt kifejezetten urban feeling futárzsák is profi hátkialakítással, amibe kevésbé izzadhatunk bele, mint az oly népszerű, egyszerűbb műbőr társaiba manapság.

Shimano_2015_eurobike_008

Pedálok és cipők terén a pár éve bemutatott Click’R rendszer felfuttatása kapott egyértelműen hangsúlyt. Egyre többféle cipőmodell elérhető ebben a szegmensben (a képen láthatók mind új modellek), melyek kinézetre már tényleg nagyon messze állnak a hagyományos értelemben vett bringás cipőktől. Jellemzőjük, hogy a tervezésüknél a viselési kényelem prioritást kapott a hajtáshatékonysággal szemben, így a sportmodellekhez képest sokkal rugalmasabb, a természetes járást lehetővé tevő talpat kaptak, némelyik cipő felsőrésze természetes bőrből készült, és hagyományos fűzője van. Mind férfi, mind női típusok megtalálhatók a kínálatban.

Shimano_2015_010

Rengeteg új országúti és MTB sport és túra cipőmodellt is dob most piacra a Shimano, ezért inkább csak párat emelnék ki közülük. Több típusnál növelték a cipők mérettartományát, így némelyik már 52-es méretig is elérhető lesz a nagylábúak örömére.

Shimano_2015_eurobike_009

Országúti vonalon új a ProTour szintű csúcsmodell, az SH-R321-es modell. Tervezésénél már a légellenállás is szempont volt, ennek eredménye például az új csat forma vagy a cipő orrvédő műanyag rész formája. A lábfejre formázható Custom Fit kialakítás természetesen alap, de megtalálható benne az üreges szupermerev karbontalp, az új „Surround” elnevezésű felsőrész kialakítás, mely azt jelenti, hogy a cipő felsőrésze két irányból öleli át a lábfejet, ami sokkal finomabb illeszkedést tesz lehetővé, és egy új, rendkívül vékony és finom műbőr anyag alkalmazásával együtt nagymértékben javítja a viselési kényelmet miközben masszívan tart. Tömegére is odafigyeltek: párja 489 gramm 40-es méretben.

Shimano_2015_eurobike_010

XC vonalon az egyik új típus az SH-XC51. A hivatalos besorolás szerint ideális belépő szintű versenycipő. Üvegszál erősítésű poliamid talppal, alacson profilú, finom beállítást lehetővé tevő csattal, ellentétes irányú tépőzárakkal, és strapabíró szintetikus felsőrésszel rendelkezik.

Shimano_2015_eurobike_011

Lényegében teljesen új az Enduro-Trail vonal, hiszen csupa új típusokat találunk itt, melyek közül a csúcsmodell az M200-as. A főbb jellemzői között szerepel az új fejlesztésű Torbal talpkialakítás, mely a saroknál hagy némi csavarodási lehetőséget, hogy természetesebb legyen a láb mozgása, mely jobb irányítást tesz lehetővé extrémebb terepviszonyok között. A talp elülső részén továbbra is megmarad a talp merevsége a hatékonyság érdekében. A talp amúgy karbon, a rögzítésért gyorsfűző rendszer és egy lapos formájú csat felelős, a sarokrész aszimmetrikus, hogy védje a bokát, az eddigi SPD cipőkhöz képest megnövelték a stopli rögzítésnél a hosszirányú állíthatóság lehetőségét, ráadásul minél nagyobb a cipő, annál nagyobb mértékben. Mindezeket egészíti ki a srtapabíróra tervezett erős, szintetikus felsőrész és az opcionális széles verzió, mely a széles lábfejűek kényelmét szolgálja.

Shimano_2015_eurobike_012Ruházat terén irányváltás tapasztalható a Shimano-nál. A sportosabb vonalat úgy tűnik átengedik a házon belül működő Pearl Izumi márkának, ők meg a cipőknél a Click’R névvel fémjelzett irányban mennek el, ami a városi közlekedős, fitnesz bringás, akár nem is annyira bringás, hanem inkább utcai kinézetű ruhák határvidékét jelenti. Shimano_2015_eurobike_013Elsőre szokatlan is a határozottan utcai megjelenést kölcsönző a galléros felsők és lezser nadrágok látványa, de ahogy a városi kerékpározás rohamosan terjed, úgy nő az igény az ilyen kicsit hagyományos kinézetű, ám közben mégis technikai ruházat iránt. Marad ugyan pár sportosabb ruhadarab Shimano logóval jövőre, de a meghatározónak ez az irányvonal tűnik.

Esőruházat Shimano módra. Kifejezetten esős időre tervezett összeállítás Dryshield nevű anyagból, mely strapabíró, valamint nagyon jó lélegző és vízállósági képességekkel is rendelkezik.

Shimano_2015_eurobike_014

Kesztyűk terén is rákapcsol a nagy S. Az anatómiailag gondosan megtervezett Advanced széria igazán kényelmes viseletnek ígérkezik. Érdekessége, hogy a rögzítő tépőzár más irányban áll, mint a megszokott, így szabadabb mozgást tesz lehetővé a csuklónak, és nem zrikálja a tépőzár széle a csukó felső részét. A tenyérrészen természetesen megtaláljuk az ergonómiailag elhelyezett párnákat is elkerülendő az tenyéren lévő idegvégződésektől induló zsibbadást.

Shimano_2015_eurobike_015

A Shimano a kerékpáros szemüvegek terén is erősít, és igen méretes palettával jelentkezik jövőre. Mindegyik típus többféle színkombinációban számos féle lencsével – köztük polarizált és fotokromatikus lencsékkel is – lesz elérhető. A szemüvegek alapvetően egy országúti (R-series) és egy MTB felhasználásra optimalizált (X-series) lesznek sorolva. Míg előbbi könnyebb és aerodinamikusabb formájú, addig utóbbi erőteljesebb védelmet biztosít és strapabíróbb kialakítású. A szemcsik közt többféle méretű típus lesz (akad majd típus kétféle méretben is), hogy mindenki megtalálhassa a fejére illőt. Az országúi vonal új modellje az S71R, mely 10 féle színben lesz kapható. Fontosabb jellemzői: könnyű és erős Grilamid TR-90 keret anyag, cserélhető páralerakódás gátló és karcolásálló bevonattal ellátott víztaszító lencsék, különböző méretű cserélhető orrpárna.

Shimano_2015_eurobike_016

A montis vonalon újak az S41X ( a képen a fekete) és az S22X modellek (a narancs színű) masszívabb kerettel. Természetesen ők is számos színben kaphatók majd, és szintén megkapják a páralerakódás gátló és karcolásálló bevonatot a lencsékre.

Shimano_2015_eurobike_017

A japán mérnökök persze nem állnak le a fejlesztéssel, és már be is mutatták egy fejlesztés alatt álló felső kategóriás alkatrészcsalád, a Metrea koncepcióját, melyet kifejezetten a korszerű sportos városi kerékpárok számára terveznek. A Metrea lehet, hogy egy teljesen új irányvonalat indít el a Shimano kínálatában, melyet majd más alkatrészcsaládok bevezetése fog követni. Már most kíváncsian várjuk a következő kiállítást…

Bővebb Shimano-információ Magyarországon: http://www.paul-lange.hu/

Szöveg: gg

Fotó: gg

(x)

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.