fbpx

Milyen kerékpár lakatot válasszunk? – Hajtogatható lakatok

Praktikusság és védelem párosításában a hajtogatható lakatok jelentik a csúcsot a kerékpár lakat típusok között, kialakításuknak köszönhetően könnyen, kis méretűvé összehajthatóak és egyszerűen szállíthatóak, míg az erős acél lemezekből felépült szerkezet megbízható védelmet nyújt a kerékpárunknak. A hajtogatható lakat körképünkben összegyűjtöttünk a hazai forgalmazóval rendelkező nagyobb gyártóktól néhány modellt, amit most bemutatunk nektek.

Nem kérdés, hogy a legtöbbet úgy tudjuk tenni a kerékpárunk biztonsága érdekében, hogy megfelelő kerékpár lakattal védjük, ha nincs éppen alattunk. Többféle biztonságos típus létezik, de hajtogatható lakatok a legjobb választás azok számára akik biztonságos és egyben praktikus kerékpár lakatot szeretnének vásárolni, ugyanis a zárat alkotó fémrudak nagy védelmet jelentenek, míg az összehajthatóságnak köszönhetően könnyen szállítható – akár a vázon is -, és kinyitva nagy tárgyakhoz is hozzázárható a kerékpárunk, nem mellesleg a lakat formája alakítható, így széleskörűen tudjuk használni lezáráskor.

Elsőként az ABUS kezdett hajtogatható lakatokat gyártani, de mára már minden márkának található a kínálatában. Léteznek többféle hosszúságban, így mindenki a saját felhasználásának megfelelőt tudja választani, de a lemezek vastagsága akár modellenként is lehet különböző, az utóbbi többnyire megmutatja, hogy mennyire ellenálló a támadásoknak az adott lakat és persze azt is, hogy milyen nehéz lesz (amiben több anyag van az nehezebb). A zárszerkezetek gyártónként változnak, valamelyik gyártónak 360 fokban forgatható a feje, ami a lezárást teszi egyszerűbbé, de például léteznek mobiltelefonnal nyitható okos lakatok is, mint például az ABUS BORDO 6500A SmartX, amiben még riasztó is van.

A hajtogatható lakatokat a praktikusság és a könnyen szállíthatóság hívta életre, ezért mindegyik modell szállítható kényelmesen vázon, valamelyiket lehet a nyeregcsőre vagy az övünkre is feltenni, de a legelterjedtebb megoldás a kulacstartó helyére történő rögzítés. Érdemes megjegyezni, hogy hiába hajtogathatóak ezek a lakatok nem feltétlenül olyan könnyű velük lezárni a kerékpárt, mert az acéllapok csak a csapok mentén képesek egy síkban forogni, ami átfűzéskor lassíthatja a lezárás folyamatát.

Nézzük, hogy miből válogathatunk!

ABUS BORDO 6500A SmartX

Nagyon kényelmes tud lenni, amikor csak odasétálunk a bringánkhoz és levesszük a zárat majd betesszük a helyére? Amikor nem kell kulcsot keresni a zsebünkben, táskánkban, nem kell levenni ehhez a kesztyűnket, stb. Mert ennél a zárnál nem kell ilyet csinálni!

Ha részletesen érdekel akkor további információkat ide kattintva találhatsz róla.

 

Cube ACID Rigid K90

Ha maximális védelemre van szükségünk vagy drága kerékpárt szeretnénk lezárni akkor a Cube ACID Rigid K90 hajtogatható kerékpár lakat jó választás lehet számunkra. A gyártó legmagasabb biztonsági szintjét kínálja ebben a lakatban, ami ezenfelül könnyen szállítható hajtogatható lakat lévén és közepesen vastag tárgyakhoz is hozzázárható vele a bringánk.

Ha részletesen érdekel akkor további információkat ide kattintva találhatsz róla.

 

Kryptonite Evolution 790

A Kryptonite Evolution 790 hajtogatható kerékpár lakatnak a biztonságért nem kell a szomszédba mennie, az egyik legjobb védelemmel rendelkező lakat a kategóriájában, bátran használható pár óra erejéig magas biztonsági kockázatú helyeken vagy alacsonyabb kockázat esetén egész napos védelemre. Ezenfelül kis helyen elfér és egy speciális váz konzol is jár hozzá, ami egy mozdulattal ki tudunk nyitni és kb minden vázzal kompatibilis. A lezárásnál pedig kifejezetten jól a 360 fokban forgatható fej.

Ha részletesen érdekel akkor további információkat ide kattintva találhatsz róla.

 

OnGuard K9

Könnyű, praktikus, egyszerűen szállítható, röviden így lehetne legjobban jellemezni az OnGuard K9 hajtogatható lakatot. A védelmét tekintve az alacsony-közepes biztonsági kockázatú helyekre javasolt vagy olcsóbb kerékpárokat érdemes védeni vele. Jár hozzá vázra szerelhető konzol és az OnGuardtól már megszokott módon több kulcsot is kapunk hozzá, melyek közül az egyik led világítással rendelkezik.

Ha részletesen érdekel akkor további információkat ide kattintva találhatsz róla.

 

Hiplok Switch

A Hiplok Switch egy igazán praktikus hajtogatható kerékpár lakat, amit nem csak a szokásos módon a táskánkban tudunk szállítani vagy a vázra tudunk rögzíteni, hanem az övünkre, zsebünkre is felakasztható az innovatív tervezésének köszönhetően. Ezenfelül a védelem tekintetében is jól szerepel, közepes biztonsági kockázatú helyeken ajánlott használni, és a 85 cm-es hosszának köszönhetően sokféle tárgyhoz tudjuk hozzálakatolni vele a kerékpárunkat.

Ha részletesen érdekel akkor további információkat ide kattintva találhatsz róla.

 

Cube RFR Cirlce Pro

Kis helyen elfér, könnyen szállítható és még igazi védelmet is ad. A Cube RFR Cirlce Pro hajtogatható kerékpár lakat igazán praktikus megoldás, a formájának köszönhetően könnyebben hozzá lehet zárni kerek tárgyakhoz, mint általában a hagyományos hajtogatható lakatokat, ezáltal rövidebb hosszabb is elég belőle és tényleg kicsire összehajtható.

Ha részletesen érdekel akkor további információkat ide kattintva találhatsz róla.

 

Lynx hajtogatható kerékpár lakat

A Lynx hajtogatható lakat kis méretre összecsukható és praktikusan szállítható akár a kerékpárunkon, akár a táskánkban, akár a zsebünkben. Védelem tekintetében sem lehet panaszunk rá, az edzett, erős acél lemezek ellen felkészült tolvajra van szükség ha el szeretné vágni a lakatot. A jól formálható, 85 cm-es hosszának köszönhetően közepesen vastag tárgyakhoz is hozzálakatolható vele a kerékpárunk.

Ha részletesen érdekel akkor további információkat ide kattintva találhatsz róla.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo