fbpx

Május 4-én a Balaton mellett folytatódik a Gravel Magyar Kupa

Május 4-én a Balaton mellé, pontosabban a Keszthelyi-hegységbe költözik a Bianchi Gravel Magyar Kupa, ahol ezúttal egy gyors pálya vár az indulókra, amin 113,5, illetve 62 km-t kell teljesíteni a legdinamikusabban fejlődő szakág bringásainak.

Két héttel ezelőtt írtunk arról, hogy a Mátrában kezdődik a Bianchi Gravel Magyar Kupa, most viszont már az öt fordulós sorozat második államosához közeledünk, amit május 4-én a Balaton mellett, Gyenesdiáson rendeznek. A szakág népszerűségét jól mutatja, hogy a Mátrában rekord számú induló állt rajthoz, pedig egy kemény, köves, sok szintes pályájú versenyről volt szó, így várhatóan a könnyebb útvonalú, turisztikai szempontból kiemeltebb helyszínen rendezett versenyen még ennél is többen fognak részt venni. Már csak azért is, mert a balatoni verseny rajt-cél központjának a Gyenesdiáson található Festetics Imre Élményközpont fog otthont adni, ahol a kerékpározáson kívül is számos program közül lehet választani, tökéletes hely családok számára, ráadásul a rendezvény részvevői kedvezményes belépőt tudnak vásárolni a központ programjaira.
Ezenfelül már többször írtuk, hogy a Gravel Magyar Kupa bizonyos futamait egy helyszínen rendezik az MTB Challenge futamaival, ami jelen eseményen is így lesz, így akár azt is meg lehet tenni, hogy az apa a gravel versenyen indul míg a gyerekek éppen mtb versenyeznek ugyanazon a helyszínen.

Május 4-re már várhatóan visszatér a tavasz és ismét kellemes időben versenyezhetnek a gravel bringások, habár a pályainformációk szerint a pálya nyomvonala nem igazán esőérzékeny, így nedves időjárás esetén is lehet rajta haladni. A hosszútávosoknak ezúttal 113,5 km-t 1810 méter szintemelkedéssel, a rövidtávosoknak pedig 61,9 km-t 879 méter szinttel kell teljesíteni a pályán.

Fontos információ, hogy a Gravel szakág döntése alapján módosítottak a gravel sorozat szabályzatának 73 és 74. pontján. A módosított szövegezés így szól:
73. Minden korcsoportot – amelyben a verseny kiírásra került és volt induló – kötelező díjazni függetlenül attól, hogy hány sikeres teljesítője van.
74. Az eredményhirdetést a még nem beérkezett leendő dobogósok miatt nem lehet elhalasztani. Az előre meghirdetett időpontot előre hozni lehet ha már minden kategória minden dobogósa beérkezett. Az eredményhirdetést későbbre eltolni nem engedélyezett.
Azaz a nőknél és rövidtávon az U19-es korosztályban is fognak eredményt hirdetni akkor is ha nincs meg az egy dobogónyi induló.

Nevezni itt tudtok: https://sportnaptar.hu/bianchi-gyenesdias-gravel-magyar-gravel-kupa-sorozat-ii_F78EAED1E4514085

További információkat a verseny oldalán találtok: https://klnd.eu/2024/04/21/bianchi-gyenesdias-gravel/

 

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo