fbpx

LAZER Pnut KinetiCore gyerek sisak

A LAZER legkisebbeknek szánt fejvédője a Pnut KinetiCore, amit a belga sisakgyártó a tőle megszokott maximalista módon tervezett meg. A megnövelt védelem érdekében a Pnutba is beépítették a KinetiCore technológiát, melynek köszönhetően nagyobb biztonságban tudhatjuk a gyermekeink fejét.

Számtalanszor elmondjuk, hogy a gyerekek számára nélkülözhetetlen a sisakviselés biciklizés közben (sőt még a gyerekülésben is, amire véleményünk szerint jogszabályt is kellene hozni), mert hiába a kis sebesség, jóval védtelenebbek, mint a felnőttek, sokkal koordinálatlanabbul esnek, gyorsan leérinthetik a fejüket, nem beszélve arról, hogy alacsonyabb sebességnél kisebb az esély az esés kigurulására. Ezért szükség van arra, hogy a legkisebb kortól már fejvédőt viseljenek és lehetőleg olyat, ami minél jobban véd. A LAZER sisakspecialistaként ezt pontosan tudja, ezért tervezett már a legkisebbek számára is maximális védelemmel rendelkező fejvédőt.

A Pnutba a megnövelt halánték- és tarkóvédelem mellé bekerült a KinetiCore technológia (melyről tavaly már bővebben írtunk) is, ami további biztonságot nyújt a viselője számára. Ennek a védelmi technológiának a lényege, hogy az EPS habban törészónákat alakítanak ki, melyek ütés hatására összenyomódnak, deformálódnak, eltörnek ezzel csökkentve az ütés erejét. Az EPS hab önmagában elég jól véd az egyenes irányú ütésektől, ennél a technológiánál viszont a bordák miatt képes jobban deformálódni, azaz több energiát felvenni az ütközésből. Ezenfelül a forgás irányú erőket is képes tompítani, ugyanis a bordák oldalirányban is képesek deformálódni, törni, ami szintén csökkenti a fejünket ért behatásokat. Másik előnye ennek a technológiának, hogy könnyű sisakot lehet tervezni vele (Pnut mindössze 240 gramm), így nem fogja a gyerekek fejét húzni a fejvédő, ami azért is fontos, mert fiatal korban az első tapasztalatok nagyban hozzájárulnak a későbbi szokások kialakulásában.

A fenti gondolatot továbbfolytatva ezért tervezték meg a Pnut állszíját is úgy, hogy ne tudja odacsípni a gyerekek bőrét, hogy ne az legyen a gyermek első tapasztalata, hogy kellemetlenséggel jár a sisakviselés. A 12 szellőzőnyílással rendelkező sisak elején rovarháló található, ami segíti megakadályozni a nem kívánt szárnyas élőlények bejutását a fejvédőbe.

A gyermekek sisakválasztásánál a színek és a mintázat rendkívül fontos (halkan megjegyeznénk, hogy ez a felnőtteknél is gyakorta így van), mennyivel jobb egy dinós sisakban bringázni, mint egy szimpla fehérben, ezért sokféle változatban gyártja a LAZER a Pnutot, biztosan lesz olyan dizájn, ami a gyermekünknek tetszeni fog.

Mint már említettük, a Pnut a legkisebbek fejvédője, de nem csak aktív kerékpározás közben használható, hanem gyerekülésben is viselhető, amit a LAZER kifejezetten kiemel ennél a fejvédőnél. A sisak hátuljára felszerelhető az Universal Lazer LED hátsó lámpa, mellyel jobban láthatóvá tudjuk tenni a gyerekünket.

Ajánlott fogyasztói ár: 19 990 Ft
További információk a gyártó honlapján.

Ajánlott fogyasztói ár: 31 990 Ft

A Lazer sisakokat az alábbi üzletekben találjátok:

Mátra Bike

Berguson

Bikemen Kerékpárüzlet és Szerviz

Canga 15

Bici Shop Kerékpár szaküzlet

AlfaBike Kerékpárüzlet és Szerviz

Bakonysport Kerékpárüzlet és Szerviz

BringaBoard Trekking-City Kerékpár

BigBike

TAK Bike Kerékpár szaküzlet és szerviz

Sport17 Budaörs – Sportszerviz

Ebike webshop

Bikepro webshop

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo