fbpx

Jakobsené volt az utolsó szó, de Vlaszov az összetett győztese!

A valenciai körverseny zárószakasza is hozott izgalmakat: a kis elővárosból, Paternából induló, majd Spanyolország harmadik legnagyobb városába érkező hurok végén újra Fabio Jakobsen (Quick Step) örülhetett, miután lesprintelte vetélytársait. Összetettben Alekszandr Vlaszov (Bora-Hansgrohe) zárt az élen, miután megnyerte a verseny harmadik szakaszát pénteken.

Paternából indulva egy igazi hullámvasút várt a versenyzőkre, kategorizált emelkedő nélkül. 92 kilométer megtétele után érkezett meg a mezőny a verseny névadó városába, Valenciába, ahol az előző naphoz hasonlóan sprintbefutóra készültek a szervezők. Tegnap Valter Attila (Groupama-FDJ) és Peák Barnabás (Intermarché) is épségben beért a célba, mindketten ott voltak a mezőnyben ma is. A mai sík szakasz megint nem Valternek kedvezett, a cél az azonos idő elérése volt, Peákra pedig mint segítőre számított csapata. Az Intermarché első számú sprinterének, Alexander Kristoffnak el is kellett a támogatás, hiszen az eddigi két mezőnyhajrából egyet sem tudott elhozni a norvég kerekes.

Rögtön az elején egy kisebb bukással kezdődött a nap, de szerencsére mindenki folytatni tudta a szakaszt. A mai etap rendkívül rövidnek ígérkezett, így várható volt, hogy ha lesznek is szökevények, akkor a mezőny nem fogja őket messzire engedni. Szökevények akadtak ma is: négyen hagyták ott a többieket az elején, köztük a 37 éves Vincenzo Nibali (Astana), akiről jóformán eddig hallani sem lehetett a verseny során. Most azonban megmutatta magát, és társaival együtt kétperces előnyre tett szert a pelotonnal szemben, amelyet a Trek-Segafredo, a Quick Step, az Intermarché és a Bora-Hansgrohe felvezető emberei vittek a hátukon, ki-ki saját kapitányáért dolgozva a mezőny élén. Az elöl lévők nem spóroltak az energiával: az első óra átlaga 50 km/h volt!

A mai négy szökevény, élen Nibalival. Fotó: Dario Berlingheri/Getty Images

A kerekesek festői tájakon és gyönyörű narancsültetvényeken haladtak keresztül, mielőtt beértek volna Valenciába. Tíz kilométerrel a vége előtt egyesült a mezőny, innen a helyezkedés, a pozíciókeresés vált az első számú feladattá. Ma újra kisütött a nap, és a szél is viszonylag enyhe volt, így ezzel a nehezítő körülménnyel nem kellett megbirkóznia a csapatoknak. A vonatok szépen összeálltak, ki-ki hozta a saját sprinterét, és úgy látszik – a verseny során immár másodszor – ezt a Quick Step gárdája csinálta a legjobban, hiszen Jakobsen elhalászta a győzelmet Elia Viviani (Ineos Grenadiers) és Kristoff elöl, így saját maga második, csapata harmadik elsőségét szerezve Spanyolországban. A Quick Step (illetve Jakobsen) a három mezőnyhajrából kettőt elhozott, Evenepoel révén pedig a nyitó szakaszt is megnyerte, mégsem a belga csapat soraiból került ki a győztes: Vlaszovnak elég volt elvinnie a királyhegyet, és azonos idővel befutni a sík szakaszokon, így az orosz viheti haza az összetett legjobbjának járó sárga trikót. Érdekesség, hogy ez volt a 25 éves bringás ötödik versenygyőzelme, de csak az első a szakaszversenyeket tekintve (eddig csak egynaposokon diadalmaskodott). A Quick Step sem marad trikó nélkül: mai győzelmének köszönhetően Jakobsen kapja a pontverseny győztesének járó piros trikót, Evenepoel a legjobb fiatalnak járó fehéret, az egyesült államokbeli Benjamin King (Human Powered Health) pedig a hegyi pontverseny győzteseként pöttyös trikóban ülhet fel a hazafelé tartó repülőgépre.

Vlaszov a lehető legjobbkor hagyta faképnél üldözőit, amely összetett győzelmet ért neki. Fotó: Dario Berlingheri/Getty Images

Valter Attila azonos idővel 35., Peák 26 másodperc hátránnyal 102. lett, ez is mutatja, hogy mennyire együtt érkezett a mezőny a célba – de ez várható is volt egy ilyen rövid szakasz során. Összetettben sem lehet panaszunk egyik elit-kerékpárosunkra sem: Valter a fantasztikus pénteki napjának köszönhetően összetettben 36. helyen zárt, míg Peák a 106. pozícióban fejezte be a versenyt. A fiatalok versenyében Valter a 6., Peák a 22. helyen végzett. Reméljük, hogy mindkét kerékpárosunknak bemelegedtek a lábai, és a tavaszi egynaposokat, illetve szakaszversenyeket követően májusra csúcsformába lendülnek, hogy aztán a Giro három magyarországi (nomeg persze a többi) szakasza során kijöjjön az, ami bennünk van.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo