fbpx

Megtört a Quick Step-dominancia, Vlaszov elvitte a 3. szakaszt!

Pénteken az Alicante és Antenas del Maigmó közötti szakasszal folytatódott a valenciai körverseny, ami egyedi módon nemcsak aszfaltot, hanem földutakat is tartalmazott. A 155 kilométer végén ezúttal a Bora Hanhsgrohe orosz kerékpárosa, Alekszandr Vlaszov örülhetett.

A mai nap az eddigi legrövidebb volt, ami a kilométereket illeti, mégis a legnehezebbnek ígérkezett az egész verseny során, ugyanis a táv egyharmada után a mezőny betért a hispán hegyvonulatok közé: két második és két harmadik kategóriás emelkedő leküzdése után következett a befutó az első kategóriás királyhegyen. Mivel a következő két szakasz síknak ígérkezett, így jó esély volt rá, hogy aki a mai szakaszt megnyeri, az hazaviheti a hegyi pontverseny győztesének járó trikót. A mai szakasz különlegessége az volt, hogy az utolsó szektort nem aszfalton, hanem földes, murvás talajon (gravel) kellett megtennie a versenyzőknek, így a csapatok mérnökeinek erre is gondolniuk kellett, amikor összeszerelték a drótszamarakat a mai napra.

A Quick Step az előző két szakaszgyőzelme után joggal reménykedhetett abban, hogy a mai etapon is fel tudja hozni az összetettet vezető Remco Evenepoelt egy olyan előkelő pozícióba, amellyel megtarthatja a sárga trikót. Evenepoel legnagyobb ellenfele Vlaszov volt, aki közvetlen mögötte helyezkedett a rangsorban. Egy dolog volt biztos: a Quick Stepnek (és az összes többi csapatnak) eggyel kevesebb problémája akadt, ugyanis a BikeExchange-Jayco komplett sora visszalépett, miután a csapatban felütötte fejét a koronavírus. A helyzet paradoxona, hogy a Movistar két kerékpárosa, Jüri Hollmann és Einer Rubio szintén pozitív mintát adott az első szakasz után (ők már a tegnapi nap nem is álltak fel a rajthoz), a spanyol sztárcsapat mégsem lépett vissza. Így ott volt a mezőnyben a verseny rekordbajnoka, Alejandro Valverde (Movistar) is.

A szakasz elején többen próbáltak meglógni, már-már szokásos módon a pro-csapatok kerékpárosai tartoztak ebbe a kategóriába; ezek a kísérletek azonban rövid életűek voltak. Ahogy tegnap és tegnapelőtt, úgy sajnos ma is többen buktak, páran közülük fel is adták versenyt. A szakasz egyharmadánál egy kilencfős csoport, Valter Attilával a soraiban elszakadt, előnyük a szakasz felénél közel másfél percnyire hízott a főmezőnnyel szemben. A pelotont a Quick Step csapata vezette, de a szökevények előnye tovább nőtt. A harmadik hegy, a Benifallim tetején két és fél perc volt a csoport előnye, amelyet hol Valter Attila, hol csapattársa, Lars van der Berg vezetett. A főmezőnyben közben előrejött vezetni a Bora, amely a Quick Steppel kiegészülve szépen hozta is a legnagyobb csoportot. Ennek ellenére – különösen magyar szempontból – volt miért izgulni: elöl Jan Tratnik (Bahrain Victorious) szakította le magáról társait, akik közül egyedül Valter tudott vele menni. Előnyük másfél-két perc között ingadozott, és még az is elképzelhető volt, hogy esetleg hazaérnek. Az utolsó tíz kilométerre még mindig maradt két perce a szlovénnak, az igazi verseny azonban még csak most kezdődött. A helyenként kétszámjegyű emelkedő szemmel láthatóan nem esett jól sem Tratniknak, sem Atinak, akit hárommal a vége előtt fel is szedett egy, a pelotonból kiszakadt, 15 fős csoportosulás. Tratnik feje felett is ott lebegett kard, és le is sújtott a szlovénra kettővel a vége előtt. Ezután pedig egész fantasztikus háború vette kezdetét, főszerepben Valverdével, Fuglsanggal (Israel-Premier Tech), Mas-szal (Movistar), Evenepoellal, Vlaszovval és Cicconéval (Trek-Segafredo). Hol egyik, hol másik versenyző támadott, a végére azonban Vlaszovnak maradt a legtöbb ereje, aki ezzel nemcsak a harmadik szakaszt zsebelte be, hanem elvette a sárga trikót is Evenepoeltól, aki teljesen elkészült az utolsó hegyen. A belga a versenyző 41 másodpercet kapott, másodiknak Carlos Rodriguez (Ineos Grenadiers) jött be egy elképesztő hajrával (14 másodperces hátrány), harmadikként Enric Mas haladt át a célvonalon (21 másodperces hátrány).

Valter Attila (hátul, piros-fehér-kékben) és a szökevények. Fotó: Dario Berlingheri/Getty Images

A Quick Step dominanciája tehát ma megtört, pedig a csapat sokat dolgozott Evenepoel érdekében, aki közel is volt a tűzhöz, de végeredményben elvesztette a sárga trikót. Mivel a versenyből csak két sík szakasz van vissza, ezért valószínű, hogy már nem is lesz lehetősége visszaszerezni. Vlaszov sokat köszönhet a társainak, akik felhozták őt a mezőnnyel együtt, és sokat köszönhet magának is, amiért a legjobbkor, egy kilométerrel a vége előtt indított. Magyar szempontból büszkék lehetünk Valterre, aki több, mint 100 kilométerig a mezőny előtt járt, egy ideig Tratnik mögött a második helyen haladt, de ahogy a szlovént, úgy sajnos őt is megfogták. Ati végül a 21. helyet szerezte meg, kicsit több, mint kétperces hátránnyal. Peák Barnabás (Intermarché) a 115. helyen fejezte be a szakaszt, 21 és fél perc hátránnyal.

Holnap az Orihuela és Torrevieja közötti, közel 200 kilométeres, de sík szakasz vár majd a mezőnyre.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo