fbpx

Megint Sauser és Stander a leggyorsabb a Cape Epicen

Lassan féltávhoz érkezik az ABSA Cape Epic mountain bike megamaraton: ma már a harmadik szakaszon is túl vannak a versenyzők. A Robertson és Caledon közti 147 kilométeres szakasz 2900 méter szintkülönbséget tartogatott és a tegnapi bronzérem után ma megint a 36One-Songo-Specialized csapat volt a leggyorsabb.

fotó: Gary Perkin/Cape Epic/Sportzpics

Burry Stander és Christoph Sauser 5:31:04 másodperc alatt tették meg a szakaszt, őket mindössze három másodperccel lemaradva követte Kevin Evans és David George (360Life).

“Minden szakasszal közelebb kerülünk az összetett győzelemhez, legyen az akár egy rövid vagy a leghosszabb szakasz. Ma nemcsak megnyertük a futamot, de nagyot léptünk előre az összetett időket nézve is. Gyönyörű helyeken tekertünk, a hegy tetején igazán különleges volt a táj. Majdnem meg is álltam, de a győzelem fontosabb számomra.” – mondta Sauser a szakasz után.

fotó: Greg Beadle/Cape Epic/Sportzpics

A női mezőnyben befészkelte magát az első helyre a Bigham – Süss páros.
Süss így nyilatkozott a futam után:

“Nagyon boldog vagyok, hogy az első helyen érkeztünk be ma is. Igazán nehéz napunk volt, úgy tűnt, hogy országúti verseny lesz, akkora mezőnyben mentünk. De aztán csak jöttek az emelkedők és lejtők.”

A Wheels4Life női csapat összetettben már több, mint 34 perc előnyt gyűjtött a Theresa Ralph – Nina Gässler alkotta Biogen Britehouse előtt.

Mai szakasz eredményei:
1. Christoph Sauser – Burry Stander (36One-Songo-Specialized) 5:31:04
2. Kevin Evans – David George (360Life) 0:00:03
3. Hannes Genze – Andreas Kugler (Multivan Merida Biking) 0:08:43
4. Thomas Dietsch – Tim Boehme (Bulls) 0:08:44
5. Kevin Van Hoovels – Sébastien Carabin (Versluys – Craft) 0:08:45

fotó: Nick Muzik/Cape Epic/Sportzpics

forrás: cyclingnews.com

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo