fbpx

Giro d’Italia: kolumbiai zászló lobog a kerékpársport tetején, a britet végleg összegyűrte Wiggo

A Giro d’Italia történetében először született kettős kolumbiai győzelem, és ha ehhez hozzávesszük Janier Acevedo tegnapi sikerét a Kaliforniai Körverseny hegyi etapján, nyugodtan kijelenthetjük, talán soha nem tündökölt ilyen magasan a kolumbiai kerékpársport csillaga…

Rigoberto Uran az Alto Piano tetején (Fotó: Stefano Sirotti)

Rigoberto Uran az Alto Piano tetején (Fotó: Stefano Sirotti)

Nagyon fontos napja volt a mai a 96. Giro d’Italia-nak, a 10. szakaszon mászott meg a mezőny először igazán nagy emelkedőket. Cordenons és Montasio között, 167 kilométeren a Dolmitok két hegye, az 1555 méter magas Cason di Lanza és az 1519 méter magas Alto Piano várta a bringásokat, hegyi befutóval.

A szökevények ezúttal nem játszottak kulcsszerepet, és az időjárás sem alakította az eseményeket, Bradley Wiggins is „túlélte” az utóbbi napokban rémálmát jelentő lejtmenetet a Cason di Lanza-ról. Az Alto Piano megmászását a Sky készítette elő, már a lankásabb részen hatalmas tempót diktálva. Ekkor a korábbi elmenésből már csak a kerékpárgondokkal küzdő Jackson Rodriguez (Androni Giocattoli) és Serge Pauwels (Omega Pharma-QuickStep) voltak elöl, de nem sokáig.

Az utolsó – meredekebb – 10 kilométerre érve, miután elkapták a szökevényeket, 8 kilométerrel a cél előtt Wiggins segítője, a kolumbiai Rigoberto Uran támadott a Sky-ból, aki összetettben a 9. pozícióban volt a szakasz előtt. Érdekesség, hogy honfitársa, a generálban 6. helyen álló Sergio Henao ma leszakadt a főmezőnyről, talán idő előtt kizsigerelte szervezetét, hogy folyamatosan a britet kellett ráncigálni a mögöttünk álló héten, amikor leszakadt a vizes lejtőkön…

Szintén fontos momentuma a Girónak, hogy a rózsaszínű trikós Vincenzo Nibali csapatáról is kiderült, mégsem olyan erősek, mint a nevek alapján várható volt a verseny előtt. A „Cápa” gyakorlatilag egyedül maradt az emelkedő legkeményebb részén, miközben Uran több mint fél perc előnnyel tekert már elöl, az Ag2R hegyimenői pedig megindították a támadásokat.

Az élbolyt tulajdonképpen Domenico Pozzovivo akciója rázta szét, áldozatul esett a nagymenők közül Wiggins, Scarponi és Gesink is. Az utolsó kilométereken beállt a rend, Uran elöl, mögötte Pozzovivo, akit utolért Nibali, Evans, Santambrogio, Majka – a lengyel meglepetésember a Saxo-Tinkoff-ból, és Betancur. Utóbbi többször is próbálkozott még, végül el is tudott kicsit szakadni, így Nibaliékra sikerült ráverni 11 másodpercet, ráadásul azt is tudta a célban, hogy másodikként ért be.

Nibali ráment a bónuszmásodpercekre a harmadik helyért, Evans negyedik helyével pedig megerősítette a piros trikót. Az ausztrál veteránnal kapcsolatban azonban lényegesebb, hogy megmutatta, jó tud lenni nagy hegyen is, és ez nagyon fontos a verseny későbbi alakulása szempontjából. Wiggins viszont csalódást okozott „normális” körülmények között is, jelképesen felidézhetnénk, amikor a csapatbemutatón összegyűrve hozta tessék-lássék a brit zászlót…

Nibali természetesen megőrizte, sőt megerősítette összetett előnyét, a helyezések sorrendje azonban ismét átrendeződött. A címvédő kanadai Ryder Hesjedalt végleg kihúzhatjuk a favoritok közül, és Wiggins mélyrepülése is folytatódik, amit talán szintén végleges állapotnak tekinthetünk. Nibali sem örülhet maradéktalanul, mert csapata, az Asztana nem mutatott ma erőt, és ezt minden bizonnyal az ellenfelek is észrevették.

Giro d’Italia 10. szakasz eredménye:

1 Rigoberto Uran Uran (Col) Sky Procycling 4:37:42
2 Carlos Alberto Betancur Gomez (Col) Ag2R La Mondiale 0:00:20
3 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 0:00:31
4 Mauro Santambrogio (Ita) Vini Fantini-Selle Italia
5 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team
6 Rafal Majka (Pol) Team Saxo-Tinkoff
7 Domenico Pozzovivo (Ita) Ag2R La Mondiale
8 Robert Kiserlovski (Cro) RadioShack Leopard 0:00:47
9 Benat Intxausti Elorriaga (Spa) Movistar Team 0:01:06
10 Bradley Wiggins (GBr) Sky Procycling 0:01:08

Összetett állás:

1 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 38:57:32
2 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 0:00:41
3 Rigoberto Uran Uran (Col) Sky Procycling 0:02:04
4 Bradley Wiggins (GBr) Sky Procycling 0:02:08
5 Robert Gesink (Ned) Blanco Pro Cycling Team 0:02:12
6 Michele Scarponi (Ita) Lampre-Merida 0:02:13
7 Mauro Santambrogio (Ita) Vini Fantini-Selle Italia 0:02:55
8 Przemyslaw Niemiec (Pol) Lampre-Merida 0:03:35
9 Domenico Pozzovivo (Ita) Ag2R La Mondiale 0:04:17
10 Rafal Majka (Pol) Team Saxo-Tinkoff 0:04:21

Giro d’Italia 9. szakasz

Giro d’Italia 8. szakasz

Giro d’Italia 7. szakasz

Giro d’Italia 6. szakasz

Giro d’Italia 5. szakasz

Giro d’Italia 4. szakasz

Giro d’Italia 3. szakasz

Giro d’Italia 2. szakasz

Giro d’Italia 1. szakasz

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo