fbpx

Giro d’Italia: egy tömegbukás után élete leghosszabb sprintje várt Degenkolbra… – videó

Az utolsó kilométert jelző tábla előtt nem sokkal a mezőny elején bekövetkező bukás okozott zűrzavart a Giro d’Italia 5. szakaszán, gyors reakciókészségre volt szüksége annak, aki győzni akart.

(screenshot)

John Degenkolb (screenshot)

A Cosenza és Matera közötti 203 kilométeres táv az utolsó 20 kilométeren tartogatott két  kisebb húzódást, a mezőny pont az első (és egyben nehezebb, 250 m szint) lábánál érte utol a nap szökevényeit. Hiába nem volt azonban túl nehéz az emelkedő, Mark Cavendish (OPQS) és néhány sprinter megúszott, és nem tudták magukat visszaküzdeni a mezőnyre. Szerencsétlenül járt két „erős ember” is, a kolumbiai Rigoberto Uran (Sky) és Thomas Danielson (Garmin) is defektet kapott, de ők komoly erőfeszítések árán el tudták kapni a mezőny farkát.

(screenshot)

A bukás pillanata (screenshot)

Materába érkezve főleg a Bardiani csapata dolgozott Modolónak, azonban ezer-néhányszáz méterrel a cél előtt egy kanyarban a negyedik-ötödik pozícióban történt bukás, amibe Modolo és több esélyes sprinter is belekeveredett. A mezőny szétszakadt, az összetett favoritok nem is zavartatták magukat, hiszen ha 3 kilométeren belül történik baleset, megkapják a mezőnnyel azonos időt, hiába hátránnyal érkeznek be.

(Fotó: Stefano Sirotti - sirotti.it)

Nem sokan maradtak a hajrára… (Fotó: Stefano Sirotti – sirotti.it)

A szakaszgyőzelemért azonban óriási üldözőverseny alakult ki. A leggyorsabban Modolo felvezetője, Marco Canola kapcsolt, de benne volt már a munka a lábában, és az utolsó 3-400 méterre érkezve már csak a görcs rángatta. Mögötte a német John Degenkolb (Argos-Shimano) nyomott egy iszonyú kemény 1000 métert, ami talán élete leghosszabb hajrája volt, s 200 méterrel a cél előtt kikerülve a Bardiani bringását, megnyerte a szakaszt. A rózsaszínű trikót megtartotta Paolini.

(Fotó: Stefano Sirotti - sirotti.it)

Egy nagyon elfáradt Degenkolb (Fotó: Stefano Sirotti – sirotti.it)

Hihetetlenül kemény volt – mondta még percekkel a befutó után is levegőért küzdve Degenkolb. –  Úgy kihajtottam magam, hogy alig láttam, hihetetlen. A bukás után láttam, hogy a Bardianiból hajrázik valaki, és utol tudom érni, mindent beleadtam, mert mögöttem csak Vivianit láttam, és sikerült.

Videón a bukás és a hajrá:

Giro d’Italia 5. szakasz eredménye:

1 John Degenkolb (Ger) Team Argos-Shimano 4:37:48
2 Angel Vicioso Arcos (Spa) Katusha
3 Paul Martens (Ger) Blanco Pro Cycling Team
4 Sergio Luis Henao Montoya (Col) Sky Procycling
5 Matteo Trentin (Ita) Omega Pharma-Quick Step
6 Jarlinson Pantano (Col) Colombia
7 Daniel Oss (Ita) BMC Racing Team
8 Jens Keukeleire (Bel) Orica-GreenEdge
9 Grega Bole (Slo) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team
10 Tanel Kangert (Est) Astana Pro Team

Az összetett állás:

1 Luca Paolini (Ita) Katusha 19:56:39
2 Rigoberto Uran Uran (Col) Sky Procycling 0:00:17
3 Benat Intxausti Elorriaga (Spa) Movistar Team 0:00:26
4 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 0:00:31
5 Ryder Hesjedal (Can) Garmin-Sharp 0:00:34
6 Bradley Wiggins (GBr) Sky Procycling
7 Giampaolo Caruso (Ita) Katusha 0:00:36
8 Sergio Luis Henao Montoya (Col) Sky Procycling 0:00:37
9 Mauro Santambrogio (Ita) Vini Fantini-Selle Italia 0:00:39
10 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 0:00:42

Giro d’Italia 4. szakasz

Giro d’Italia 3. szakasz

Giro d’Italia 1. szakasz

Giro d’Italia 2. szakasz

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo