fbpx

Az Alpe d’Huez-t nyerő Christophe Riblon élete formájába lendült

A francia Christophe Riblon nem áll le, a Tour de France királyetapján aratott győzelme, majd a Lengyel Körverseny 2. szakaszának megnyerése után az Ag2R versenyzője a 6. szakaszon is óriásit teljesített, s bár a célvonalon nem ő haladt át először, a sárga trikót átvette.

Christophe Riblon

Christophe Riblon

Bukowina környékén egy borzasztóan nehéz pálya várta ma a mezőnyt, az első kategóriás emelkedőt tartalmazó körből tízet kellett teljesíteni a 192 kilométeres etapon. Egészen az utolsó körig úgy tűnt, hogy hazaérhetnek a nap szökevényei, élükön a kolumbiai Darwin Atapumával, de a kilencedik mászás végén a megfogyó főmezőnyből Riblon robbantott egyedül.

Hamar kezdte összeszedni a szétszakadó szökevénycsoport tagjait, meg sem állva a kör végén leküzdendő, meredek szakasszal kezdődő emelkedőig, ahol sikerült felérnie az akkor már egyedül a spiccen tekerő Atapumára. Riblon természetesen nem állt le, hiszen itt már a sárga trikó volt a tét, a riválisok fél perces hátrányban követték.

Videón a hajrá:

Atapuma kényelmes helyzetbe került, hiszen Riblonnak mennie kellett a trikóért, így a kolumbiai egy métert sem vezetett, regenerálódhatott a hajrára. Az utolsó 200 méteren Atapuma könnyedén ki is kerülte a franciát, de az Ag2R versenyzője 20 másodpercet vert Jon Izaguirre (Euskaltel) csoportjára, plusz 6 másodperc időjóváírást szerzett. Riblon így 19 másodperc előnnyel várhatja a záró időfutamot, ahol Majka és Weening lehet a legnagyobb ellenfele.

Lengyel Körverseny 6. szakasz eredménye:

1 Darwin Atapuma Hurtado (Col) Colombia 5:19:36
2 Christophe Riblon (Fra) AG2R La Mondiale 0:00:02
3 Leopold Konig (Cze) Team NetApp-Endura 0:00:22
4 Diego Ulissi (Ita) Lampre-Merida
5 Rafal Majka (Pol) Team Saxo-Tinkoff
6 Pieter Weening (Ned) Orica-GreenEdge
7 Jon Izaguirre Insausti (Spa) Euskaltel-Euskadi
8 Sergio Luis Henao Montoya (Col) Sky Procycling
9 Ivan Santaromita (Ita) BMC Racing Team
10 Jose Rodolfo Serpa Perez (Col) Lampre-Merida

Összetett állás:

1 Christophe Riblon (Fra) AG2R La Mondiale 31:09:20
2 Jon Izaguirre Insausti (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:00:19
3 Rafal Majka (Pol) Team Saxo-Tinkoff 0:00:20
4 Sergio Luis Henao Montoya (Col) Sky Procycling 0:00:24
5 Pieter Weening (Ned) Orica-GreenEdge 0:00:27
6 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:00:33
7 Eros Capecchi (Ita) Movistar Team
8 Robert Kiserlovski (Cro) RadioShack Leopard 0:00:36
9 Ivan Basso (Ita) Cannondale Pro Cycling 0:00:40
10 Alex Howes (USA) Garmin-Sharp 0:01:08

Lengyel Körverseny 5. szakasz

Lengyel Körverseny 4. szakasz

Lengyel Körverseny 3. szakasz

Lengyel Körverseny 2. szakasz

Lengyel Körverseny 1. szakasz

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo