fbpx

Egy fiatal olasz nagy napja Olaszországban, a Lengyel Körversenyen

Úgy tűnik, generációváltásnak lehetünk tanúi, a Lampre-Merida csapatának a Settimana Coppi e Bartali körverseny után ismét a 24 éves Diego Ulissi hozta az eredményt, a Lengyel Körverseny első szakaszán.

Diego Ulissi (Fotó: Stefano Sirotti)

Diego Ulissi (Fotó: Stefano Sirotti)

Az egyhetes WorldTour-viadal nem Lengyelországban, hanem rendhagyó módon a Dolomitokban kezdődött, ahol az eddigi gyakorlattal ellentétben az első két napon komolyabb emelkedőket is várják a mezőnyt. A mai 184 kilométeres etap végén a Madonna di Campiglio és hegyi befutó várta a bringásokat.

A hegyen a Cannondale csapata kontrollálta a versenyt Ivan Basso-nak dolgozva, a legaktívabb „akcióhős” pedig a GreenEdge-ből Pieter Weening volt, aki annak ellenére, hogy utolérték szökése után, még az utolsó 500 méteren is próbálkozott.

A befutó (Fotó: Stefano Sirotti)

A befutó (Fotó: Stefano Sirotti)

A véghajrát azonban a kétszeres junior világbajnok Ulissi indította legjobbkor, s mondhatni simán nyert, megszerezve a sárga trikót is. A nagymenők közül sem Nibali, sem Wiggins nem volt az élcsoportban. Holnap még Itáliában marad a mezőny, és ugyancsak kemény lesz a penzum, egy kétezres emelkedővel…

Lengyel Körverseny 1. szakasz eredménye:

1 Diego Ulissi (Ita) Lampre-Merida 4:59:32
2 Darwin Atapuma Hurtado (Col) Colombia
3 Rafal Majka (Pol) Team Saxo-Tinkoff
4 Eros Capecchi (Ita) Movistar Team
5 Ivan Basso (Ita) Cannondale Pro Cycling
6 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale
7 Jon Izaguirre Insausti (Spa) Euskaltel-Euskadi
8 Alex Howes (USA) Garmin-Sharp
9 Ben Hermans (Bel) RadioShack Leopard
10 Pieter Weening (Ned) Orica-GreenEdge
11 Robert Kiserlovski (Cro) RadioShack Leopard
12 Javier Moreno Bazan (Spa) Movistar Team
13 Chris Anker Sörensen (Den) Team Saxo-Tinkoff
14 Sergio Luis Henao Montoya (Col) Sky Procycling
15 Davide Rebellin (Ita) CCC Polsat Polkowice
16 Rafael Valls Ferri (Spa) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team 0:00:53
17 Tanel Kangert (Est) Astana Pro Team
18 Kenny Elissonde (Fra) FDJ.fr 0:01:07
19 Dominik Nerz (Ger) BMC Racing Team
20 Leopold Konig (Cze) Team NetApp-Endura

.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo