fbpx

Akikre érdemes odafigyelni a nemzetközi MTB versenyeken: a legjobb csapatok legerősebb versenyzői!

Korábban az országúti mezőnyből már bemutattuk azokat a csapatokat, akik új mezben, új bringával kezdik 2014-et. Lezajlott két WorldTour verseny is, ahol élesben debütáltak a sztárok, láthattuk kinél hogyan alakul a szezon eleji forma. De vajon mi a helyzet a világ élvonalába tartozó hegyikerékpárosoknál? Következő beszámolónkban megmutatjuk, szerintünk kikre lesz érdemes odafigyelni a nemzetközi cross-county – és maraton versenyeken. 

A holtszezon még javában tart, de a versenyzők nem tétlenkednek. Egyesek edzőtáborról edzőtáborra utaznak, mások cyclocross versenyeken vesznek részt, sokan speciális erősítő gyakorlatokat végeznek. Erősorrendet felállítani még csak korábbi tapasztalatok alapján megjósolva lehet, az első támpontot talán a hagyományos szezonkezdőnek számító ciprusi Sunshine Cup eredményei jelentik majd március elején. Az összeállításokat tekintve a legjobb csapatok nem sokat változtak, így bemutatásukkal hozzávetőlegesen az összes olyan versenyzőt érintjük, akire érdemes lesz odafigyelni a 2014-es szezonban.

Scott Odlo MTB Racing Team

Senkit ne tévesszen meg az új név, amit a korábbi névadó szponzor, a Swisspower kiszállása után kapott Thomas Frischknecht alakulata. Nino Schurter tavalyi szezonját nézve elég meggyőző, ha sikerül ismét olyan formába kerülnie, akkor az ellenfeleknek kell felnőni hozzá.  Az állóképességi- és erőedzések mellett nem indult cyclocross versenyeken, viszont csapattársai, Marcel Wildhaber és Florian Vogel is részt vettek a svájci bajnokságon. Az XCE specialistának számító Wildhaber 2., míg a tapasztalt OX világkupa menő Vogel 6. lett. A főnök fia, Andri Frischknecht előtt is szép jövő áll. Kulcscsonttöréséből felépülve 6. lett a cyclocross bajnokság U23-as kategóriájában.

Florian Vogel és Marcel Wildhaber cx versenyzéssel készül a szezonra

Florian Vogel és Marcel Wildhaber cx versenyzéssel készül a szezonra

Egy világklasszis női versenyzővel bővült a csapat Jenny Rissveds igazolásával. A kétszeres XCE világkupa győztes, és XCE Európa-bajnok svéd hölgy már tavaly is sok segítséget kapott a csapattól, így nem meglepő, hogy idén profi szerződést kötöttek vele. Blogját olvasgatva látható, hogy életében a kerékpár, kaja, konditerem szentháromság a meghatározó.

Jenny Rissveds profi szerződést kapott

Jenny Rissveds profi szerződést kapott

Specialized Racing

Az olimpiai bajnok Jaroslav Kulhavy csapata évről évre a világ legjobbjai közé tartozik. Reméljük, hogy a cseh versenyző felkészülése jó úton halad és látványos csatákra lesz majd képes a világkupákon.

Kulhavy számára móka az edzés

Kulhavy számára móka az edzés

Ehhez a gárdához tartozik talán a legérdekesebb igazolás, hiszen a korábbi WordTour profi, Frantisek Rabon otthagyta az országúti karrierjét a mountain bike versenyzés miatt. Nem érezte már jól magát az országúti kerékpározás világában, és nem akarta mindazt vállalni, ami szükséges lett volna egy új profi szerződéshez. Biztos abban, hogy az állóképességgel és a technikai háttérrel nem lesz gond. Nem is olyan sokára, Christoph Sauser-rel duóban láthatjuk majd a Cape Epic többnapos maratonon azt, hogy mire képes egy S-Works Epic nyergében. Todd Wells és Kohei Yamamoto is képesek lehetnek akár top 10-es eredményre is a cross-country világkupákon.

Frantisek Rabon már kipróbálta magát idén az Attakwas Extreme MTB versenyen, ahol 4. lett

Frantisek Rabon már kipróbálta magát idén az Attakwas Extreme MTB versenyen, ahol 4. lett

Az amerikai csapat versenyzőivel a nőknél is számolni kell, hiszen Lea Davidson tavaly rendre a legjobb 10-ben végzett. Idén talán végre Tereza Hurikova is beváltja a hozzá fűzött reményeket, tehetsége nem kérdéses, ugyanis korábban junior világbajnoki címet is szerzett.

BMC Mountain Bike Racing Team

A sztárokkal teli gárda sokra lehet képes idén. A húzónév továbbra is a francia legenda, Julien Absalon. A kétszeres olimpiai bajnokot sokszor leírták már, de eddig mindig meg tudott újulni. Tavaly az év eleji versenyeken egyedül ő tudta megszorítani Schurtert, de technikai problémák és sérülés miatt végül nem alakult fényesen a szezonja.Lukas Flückiger teljesítménye meglehetősen hullámzó, de talán idén ismét magára talál. Bíztató jel, hogy ő nyerte meg a svájci cyclocross bajnokságot, a Scott versenyzői előtt, annak ellenére, hogy még egyik csapattársa is ellene dolgozott.

Lukas Flückiger nagy csatában a svájci cyclocross bajnokságon

Lukas Flückiger nagy csatában a svájci cyclocross bajnokságon

Moritz Milatz már régebb óta a BMC csapat színeiben versenyez. Többszörös német bajnokként világversenyeken is rendre jól teljesít. A cyclocross versenyek az ő felkészülésében is komoly szerepet játszanak. Úgy gondolom, Ralf Näf neve is sokaknak ismerősen cseng. Maraton és cross-country Európa-bajnok, Eliminator világbajnok, egy olyan versenyző, aki tényleg minden szakágban képes világszínvonalú teljesítményre.

Ralph Naf ilyen bringával készül a szezonra. Meglehetősen hasonló Absalon Eurobike-on látott edzőgépéhez

Ralph Näf ilyen bringával készül a szezonra. Meglehetősen hasonló Absalon Eurobike-on látott edzőgépéhez

Multivan Merida Biking Team

Ha Multivan Merida, akkor José Antonio Hermida és Gunn-Rita Dahle neve ugrik be elsőre mindenkinek. Mindketten ikonjai az MTB sportnak, eredményeik magukért beszélnek.

Gunn Rita Dahle edzés közben

Gunn Rita Dahle edzés közben

A norvég versenyzőnő tavaly anyuka létére, 40 évesen is maraton világbajnok tudott lenni, ezen kívül OX világkupát is nyert. Ha valakit, hát őt komolyan kell venni idén is.

Hermida prototípus karbon Fulcrum kereket tesztel

Hermida prototípus karbon Fulcrum kereket tesztel

Hermida bajszát viszont megtépázták a tavaly érkező fiatalok. Thomas Litscher és Ondrej Cink is kiváló igazolás volt, utóbbi kis híján meg is szerezte első világkupa győzelmét az andorrai versenyen. Idén még csak 24 éves lesz, hosszabb távon akár meghatározó egyéniség is lehet.

Thomas Litscher edzés közben

Thomas Litscher edzés közben

A fiatalítás idén tovább zajlott, hiszen Julian Schelb személyében egy U23-as versenyzővel bővült a csapat. A német srác tavaly második lett az U23-as cross-country világbajnokságon, elmondása szerint edzője, Ralf Näf is sokat segített, hogy a Merida csapatához kerülhessen.

Trek Factory Racing

A Flückiger testvérek távozása után a tavalyi csapat férfi része elméletileg meglehetősen gyengének tűnt. Erre az első cáfolat rögtön az első világkupán érkezett, hiszen Daniel McConnel hatalmas meglepetésre győzött Albstadtban. Ezek után rendre a legjobbak között végzett a versenyeken, így az év végén 2. lett a világkupa összetettben. A csapat idénre tovább erősödik a spanyol Sergio Mantecon Gutierrez szerződtetésével.

Emily Batty Kanada 7. legszebb sportolónője a Sportsnet magazin szerint

Emily Batty Kanada 7. legszebb sportolónője a Sportsnet magazin szerint

Női fronton Emily Batty a legnagyobb név, tőle akár kiemelkedő eredmények is várhatóak. Az angolok reménysége, Annie Last XCE versenyeken érhet el akár dobogós eredményeket is.

Cannondale Factory Racing

A legvidámabb csapat címére biztosan ők az esélyesek. Manuel Fumic és Marco Aurelio Fontana párosa zseniális. Mindketten világklasszis versenyzők és hatalmas mókamesterek is egyben. Jó közegben nem nehéz jó eredményeket elérni, talán pont a családias hangulat a Cannondale csapat sikereinek a titka. Ha a sérülések és technikai gondok elkerülik őket, világkupa győzelemre képesek. Feltéve, hogy nem késik le a rajtot kávézás miatt. Fontana cyclocrossban is remekel, idén ismét olasz bajnok lett.

Fontana a tavalyi cx világbajnokságon

Fontana a tavalyi cx világbajnokságon

Marco különleges képességei között említi, hogy nagyon gyorsan tud a sportautókkal kanyarodni, és jól terelgeti Cannondale SM 440 supermotoját is, mondanom sem kell, ezeknek a csapatvezető nem túlzottan örül.

BH Suntour KMC

A francia csapat legfőképp Julie Bresset miatt került bele válogatásunkba. Az ő dominanciája nagyjából ugyanolyan erős, mint a férfiaknál Nino Schurter tündöklése. Tavaly úgy lett világbajnok, hogy a szezon elején nagyon összetörte magát.

Julie Bresset BH Suntour KMC csapatgépe - A legrondább merev MTB díj esélyese

Julie Bresset BH Suntour KMC csapatgépe – A legrondább merev MTB díj esélyese

Persze a férfiaknál sem vall szégyent ez az alakulat, hiszen Stephane Tempier és Maxime Marotte is kiváló versenyzők, kis szerencsével akár mindkettejük képes lehet győzelemre.

Magyar versenyzőknek is szurkolhatunk a nemzetközi versenyeken, hiszen a Waberer’s Areus Cube MTB Team tagjai: Parti András, Juhász Zsolt, Szatmáry András, Csielka Márk és Vígh Zoltán  Bogár Gábor vezetésével már gőzerővel készülnek a szezonra.

A magyar mtb-csapat Mallorcán

A magyar mtb-csapat Mallorcán

Végül, de nem utolsó sorban meg kell említeni Benkó Barbarát is, aki a Focus XC Team színeiben indul majd a világkupa futamokon. Reméljük Barbi idén szerencsésebb évet fog ki és felzárkózik a női mezőny élvonalához. Élményeit blogjában követhetjük.

Beharangozó videó (amiben 0:59-nél Barbara is látványos szerepet kapott):

Az idei világkupa futamok listája:

  • Dél-Afrika, Pietermaritzburg Április 5-6.
  • Ausztrália, Cairns Április 26-27.
  • Csehország, Nove Mesto na Morave Május 24-25.
  • Németország, Albstadt Május 31 – Június 1.
  • Kanada, Mont-Sainte-Anne Augusztus 2-3.
  • Amerikai Egyesült Államok, Windham, Augusztus 9-10.
  • Franciaország, Méribel Augusztus 23-24.

Képek: twitter, Sportsnet Magazine, Scott-Odlo MTB Racing

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo