fbpx

24 órás maraton: egy igazán hosszú nap

Az idei nyár legnagyobb bringás buliján van túl az, aki július utolsó hétvégéjét a zánkai gyermektáborban a 24 órás versenyen töltötte. A tizenharmadik alkalommal megrendezett 24 órás maraton tavaly költözött vissza “szülőhelyére”, a csillebérci gyerektáborban eltöltött évek után.

Elrajtolt a Xlll. 24 órás mountain bike maraton

A tavalyi pálya némileg módosult idénre, a rajtközpont is közvetlenül a Balaton part mellé került. A pálya vonalvezetésével szinte mindenki elégedett volt, a rajt körüli része sík, a felső fele pedig dimbes-dombos és kicsit technikás is volt. Néhol felfedezhetők voltak a Harang-féle stílusjegyek (frissen kaszált füves puszta), ahol sok defekt nehezítette a versenyzők dolgált. A mezőny csapatként működött, a pórul járt versenyzők hírét nagyon hamar eljuttatták a váltózónába, hogy a segítők vagy a csapat többi tagja felkészülhessen a szerelésre/váltásra. Bár összességében kijelenthető, hogy mindenkinek megfelelt a pálya.

A leggyorsabbak a Szűzoltók voltak - fotó: Kezso

Szombaton délben 25 solo versenyző (19 férfi és 6 női), 23 duó és 90 négy-hat fős csapat vágott neki a 24 órás megmérettetésnek.
Az időjárás kellemes volt, csak kicsit meleg, kicsit száraz. A szárazság miatt a teljes pálya porban állt, a versenyzők minden apró testzugában megültek a finoman szálló részecskék.

Kakas Lacinak ez is belefért a 24 órás solo futamába - fotó: Kezso

Az éjszaka érkező vihar miatt biztonsági okokból néhány órára felfüggesztették a versenyt, amit csak hajnali 4 órakor indítottak újra el. Az ekkor leesett eső kevés volt ahhoz, hogy a pálya porát elverje, így vasárnap délelőtt tovább folytatódott a poros menet.

Váltózónában - fotó: Kezso

A vasárnap déli célbaérkezésig a Szűzoltók (Kiss Gábor, Balázs Róbert, Medgyes Gábor, Berkes Mészáros János, Soós Tamás, Reznik Sándor) csapata 166 kört teljesített, amivel abszolút elsők lettek.

A solo versenyzőknél Kakas László 117; Boda Péter 105 és Baros Bálint 100 teljesített körrel állhatott a dobogóra.

Kakas Laci beszámolója itt olvasható

A leggyorsabb köridő Búr Zsolt nevéhez köthető, akinek 6:51 mp alatt sikerült körbeérnie.

A cikk megírása után megjelent részletes eredménylista szerint a leggyorsabb köridőt Osgyáni Tamás teljesítette 6:34 alatt.
(2012.július 31. 11:56)

A részletes eredménylista itt található

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo