fbpx

Blazsó Márton és “tanítványa” nyerték a 12. Bakonyerdő Maratont

Ezen a hétvégén sem az időjósok nyertek, az XCM Magyar Kupa második állomásán, a Kelly’s Bakonyerdő Maratonon jól tekerhető pálya várta csodaszép környezetben az indulókat. A hölgyeknél Cseh Veronika (Alpinbike Team Endura Giant High5), a férfiaknál ismét Blazsó Márton (VKE-Nelson Kross) volt a legjobb.

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto

A három táv pályája igen változatos volt, a közép- és hosszútávon a Kőris-hegy kétszeri megmászásával, izgalmas, nagy sebességnél technikásabb lejtőkkel, meredekebb és lankásabb emelkedőkkel, erdőben, vagy éppen a határban haladva. A nem túl nagy résztvevői létszám ellenére színvonalas rendezvényt sikerült összehozni a szervezőknek, főleg az útvonal és a panoráma miatt, de a célterületen is jó hangulatban telt az idő az eredményhirdetésig, miután a nap is kisütött.

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto

Kiss György, a verseny főszervezője így értékelte a Bakonyerdő Maratont:

„Az előző napok időjárása és az előrejelzések kicsit elriasztották a bringásokat, így csak 365 indulónk volt, de a versenyen minden simán zajlott, mindössze egyetlen balesetről tudunk beszámolni. A rövid- és a középtávon úgy hallottam mindenki elégedett volt, a hosszútávon páran eltévedtek, de tekintettel arra, hogy egy-két főről beszélünk, úgy gondolom, ez nem a szervezők hibája. 12 éve rendezzük a Bakony Maratont és 5 év alatt sikerült kialakítani ezt a pályát, amit a visszajelzések alapján Magyarország egyik legszebb mountain bike maratonpályájának tartanak.”

Cseh Veronika

Cseh Veronika

A hölgyek 69 kilométeres versenyét az első kupafutamon még csak 2. helyet szerző Cseh Veronika nyerte, aki a következőket mondta a futamról:

„Csütörtökön találtam ki, hogy jövök, eredetileg egy enduróversenyt terveztünk, de megijedtem a sok esőtől. A rajtnál nagyon kevesen voltunk lányok, Poór Brigi máshol versenyez, Dósa Eszter a válla miatt nem volt még itt szerintem. Elindultunk és csak mentem, már az első emelkedőn nem láttam a lányokat. Bennem volt végig, hogy Balázs Bea ne érjen utol, 30 kilométernél elkezdtem érezni, hogy begörcsölhet a lábam, de nem volt gond. Örültem, hogy sokkal jobb időt mentem, mint tavaly, amiben benne volt a tavalyi sár is, de most már elhiszem, hogy erősebb vagyok, amit nagyban köszönhetek új edzőmnek, Blazsó Marcinak, aki a férfiak versenyét nyerte ma.”

Blazsó Márton

Blazsó Márton

Blazsó Márton, a 100 kilométeres táv győztese a mellékelt fotó tanulsága szerint már az első emelkedőn a Kőris-hegy felé érezte, hogy nyerni fog, a maraton bajnok ettől a momentumtól kezdve foglalja össze a történteket:

“Láttam, hogy jön Vanik Zoli a motorossal, és ez egy rossz poén volt, de akkor jónak tűnt. Hál’Istennek nyertem, mert nagyon égő lett volna, ha ezek után nem… Már az első emelkedőn hárman maradtunk Szalay Petivel és Cleppével. Főleg a Petit támadgattam, szívtam a vérét, hogy ne az utolsó 20-30 kilométeren induljon a verseny, fogyjon a benzin. Ahogy a Cuha völgyből kiértünk, volt néhány mászás, ahol már megindultam, Cleppe többször megúszkált, de nála nem lehet tudni, mert saját tempót megy. Petit egy meredeken szakítottam le még bőven a második Kőris-hegyi áthaladás előtt, onnan nyomtam úgy a tempót, hogy minél hamarabb beérjek. Sokkal gyorsabban nem is tudtam volna menni, kicsit a bordám is fájt, ami 10 napja egy esés miatt sérült.”

és a célban

és a célban

A Bakonyerdő Maratonra annak is érdemes ellátogatni, aki nem az érmeket veszi célba, ugyanis Magyarországon egyedülálló környezetben lehet bringázni, megspékelve a többszöri átgázolással a Cuha-patakon. A résztvevők közül sokan lelkendeztek a gyönyörű táj kapcsán, érdemes megnézni a mellékelt galériában:

Eredmények:

Férfiak, 100 km:

  1. Blazsó Márton (VKE Nelson-Kross) 03:47:09
  2. Szalay Péter (Bike Zone Gödöllő) 03:53:50
  3. Wouter Cleppe (Alpinbike Team Endura Giant High5) 04:12:46

 

Nők, 69 km:

  1. Cseh Veronika (Alpinbike Team Endura Giant High5) 03:17:45
  2. Balázs Bea (Bringabanda SC) 03:31:23
  3. Ringelhann Fanni (Focus Team Hungary) 03:45:42

 

Teljes eredménylista: 2015_bakonyerdo_maraton

Forrás: Bringasport.hu, Fotók: Vanik Zoltán

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.