fbpx

Zalaegerszegen indult útjára a Mountainbike Challenge a Cross Pannónia 10 órás maratonnal

Ha azt mondjuk, hogy az időjárás nem fogadta kegyeibe a rendezvényt, akkor nagyon finoman fogalmazunk. Szakadó esőben, felázott, saras pályán vágtak neki a résztvevők a közel félnapos viadalnak, akik számára a verseny – a sorozat elnevezéséhez méltóan – igazi kihívást jelentetett.

Cross Pannónia 10 órás maraton

Cross Pannónia 10 órás maraton

Az előzetesen jelentkezett indulói létszám alig harmada topogott a felázott versenyközpontban, amely az alsóerdei Ifjúsági táborban került kialakításra. A 8 órakor elrajtoló mezőny összesen 45 főből állt, így a közel 3 km-es pályán 3 négyfős csapat, 10 duó és 13 szóló kategóriás versenyző vágott neki a saras futamnak.

Cross Pannónia 10 órás maraton

Cross Pannónia 10 órás maraton

A szervezők a versenypálya kialakításánál figyeltek rá, hogy az mindenki számára teljesíthető legyen, így komoly nehézséget jelentő szakasz nem került bele. „A pálya nem különösebben nehéz, nincsenek nagy szintkülönbségek, és technikás rész is mindössze egy, a lényeg ugyanis az, hogy minél tovább bírják a gyűrődést az indulók.” – mondta Szabó Zoltán versenyigazgató. Amihez azért hozzá kell tenni, hogy a sárfolyam néhol komoly próbatétel elé állította a versenyzőket.

Cross Pannónia 10 órás maraton

Cross Pannónia 10 órás maraton

A rajt utáni első kört Pálmai Zsolt (Hotel Yacht Club KSE) fejezte be leggyorsabban 9:03-as idővel, aki Fördős Pannival (Trek SE) alkotott duót, akik mint a Mountainbike Challenge zalaegerszegi versenyének arcai a sorozatot is képviselték.

A reménytelenül zuhogó esőben hatalmas elszántságra volt szüksége a résztvevőknek a sárral való harchoz. Előrevetíthető volt, hogy a folyamatosan fellépő technikai problémák nagyban befolyásolják majd a végeredményt.

Két óra elteltével az eső alábbhagyott és barátságosabbá kezdett válni az időjárás, ám a pálya annyira felázott már, hogy gyors javulásra nem lehetett számítani. Jó volt látni, hogy a csapatok hogyan segítették egymást alkatrészekkel, külsőgumikkal és vizsgáztak jelesre sportszerűségből. Ennek ellenére többen a verseny feladására kényszerültek.

Cross Pannónia 10 órás maraton

Cross Pannónia 10 órás maraton

A verseny kétharmadánál egyéniben Papp Dénes haladt az élen Kakas László és Lebedy Máté előtt, a vegyes csapatok küzdelmében pedig a Zudor Imre-Halász Anna és Fördős Panni-Pálmai Zsolt párosok előzgették egymást.

A pálya állapota a leintés előtt 1-2 órával vált csak elfogadható minőségűvé, viszont ekkorra már állandósult a sorrend és hajrázni senkinek sem maradt energiája. Ennek ellenére a résztvevők a végsőkig kitartottak és becsülettel végigtekerték a 18 óráig hátralévő időt.

A 10 órás maratont végül Papp Dénes (Meditech SC) nyerte 45 körös teljesítményével, aki egysebességes bringájával vette fel a harcot az elemekkel. Külön kiemelendő, hogy ezzel nem csak a szóló kategóriában, hanem az abszolút versenyben is a legjobbnak bizonyult. Második helyen Kakas László (KTM – Erste Leasing) végzett, míg a harmadik helyet Lebedy Máté szerezte meg, 43 illetve 40 körrel. A duók versenyében Horváth Szabolcs – Bende Péter (ZKSE) páros nyert, míg a vegyes párosoknál végül a Zudor Imre – Halász Anna (Giant Gyömrő) páros győzedelmeskedett.

Cross Pannónia 10 órás maraton

Cross Pannónia 10 órás maraton

Az eredményhirdetésre 20 órai kezdettel az Egerszeg Fesztivál nagyszínpadán került sor (közvetlenül Charlie koncertje előtt) jelentős publikum előtt.

A Mountainbike Challenge következő eseménye a MTB Piknik lesz, mely június 25-én Vértesbogláron kerül megrendezésre.

A Cross Pannónia 10 órás maraton részletes eredményei ide kattintva érhetők el.

További fotók a versenyről: http://mountainbikechallenge.hu/galeria/category/11-10-oras-maraton-2011

Forrás: Mountainbike Challenge sajtóközlemény
Fotók: hegyibringa.hu

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo