fbpx

Vasárnap Kiskun Cross Kerekegyházán

109 versenyző – ennyien szerepelnek az I. SuperCross Sorozat két forduló utáni összetett eredménylistáján, melyből a remények szerint az előző futamokhoz hasonlóan nagy számban jelennek majd meg versenyzők a most vasárnap, Kerekegyházán rendezendő harmadik eseményre.

Merida HCT uralom az elit kategória élén: a sort Szórádi Balázs vezeti…

Merida HCT uralom az elit kategória élén: a sort Szórádi Balázs vezeti…

A Kecskemét melletti versenyhelyszínen a Guriga Bringa Kerekegyháza Kerékpáros Egyesület várja a krosszosokat egy 2,5 kilométer hosszú, füves és aszfalt talajú körön, melyet kettő szimpla akadállyal, egy homokos szekcióval és egy lépcsősorral nehezítettek. A rajtok a már jól bejáratott időrend szerint zajlanak majd, elsőként 11 órakor a női- és férfi U15-ösök, női U19-esek és férfi master 3-asok indulhatnak, majd 11:45-kor veszi kezdetét a női felnőtt és a férfi U19-es, valamint master 2-es verseny. A legnagyobb érdeklődéssel kísért – Kazincbarcikán 48, míg Ózdon 43 krosszost számláló – elit és hobbi férfi felnőtt, valamint master 1-es futam délután 13 órakor veszi kezdetét. Utóbbi rajt abszolút győztese elnyeri a Kerekegyháza Cyclo-cross bajnoka 2010. címet is.

… akit a második helyen Specziár Viktor követ …

… akit a második helyen Specziár Viktor követ …

„Hétvégére „igazi” ciklokrosszos időt jósolnak, ami kemény versenyt ígér. A pálya nyomvonala gyakorlatilag már elkészült, és bár szinte sík, a talajviszonyok biztosan kihívás elé állítják majd a versenyzőket. A futam gyakorlatilag az ország közepén zajlik, ezért könnyen elérhető, így bízunk benne, hogy ez megmutatkozik majd a részvevők számában is. A várható hideg időre való tekintettel fűtött öltözővel, forró teával és levessel várjuk a versenyzőket.” – tette hozzá Duzmath Csaba, az I. SuperCross Sorozat harmadik fordulójának versenyigazgatója.

… míg a dobogó legalsó fokáról Reitinger Gábor (Vitalitás SE) várja a folytatást.

… míg a dobogó legalsó fokáról Reitinger Gábor (Vitalitás SE) várja a folytatást.

A versenysorozat szabályai értelmében a futamok előtt egy órával zárul a nevezés, így például a délután 13 órakor rajtoló futam résztvevőinek elég megérkezniük kevéssel dél előtt a helyszínre.

Szabályok, kategóriák és minden egyéb információ a sorozat oldalán ide kattintva érhető el.

A verseny kiírása a rendező oldalán ide kattintva érhető el.

Ciklokrossz versenyekről a Bikemag fórumon.

Szöveg: I. SuperCross Sorozat sajtóközlemény, Kéri István
Fotó: Babka Szabolcs

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo