fbpx

Újra vaslovak a Millenárison

Tizedik alkalommal rendezi meg a Központi Sport-és Ifjúsági Egyesület Kerékpáros Szakosztálya a Vasló Kupa Nemzetközi Pályakerékpáros Versenyt 2008. szeptember 5-6-án a Millenáris Sporttelepen. A kétnapos versenyen utánpótlás és felnőtt korosztályok egyaránt rajthoz állnak.

A megmérettetésen 10 hazai és 5 külföldi (3 osztrák és 2 cseh, összesen 31 versenyzővel) csapat vesz részt, a magyar versenyzők között találjuk többek között az idén négyszeres pályabajnoki címet szerző FTC-s Berkesi Andrást, valamint a pontversenyben magyar bajnok P-Nívós Ivanics Gergelyt.

A program pénteken 15-től 19 óráig, míg szombaton 10-től 14 óráig tart majd, a díjak átadására a második versenynap végén kerül sor. A versenyprogramban 5 számot felvonultató, összetett eredmény alapján értékelésre kerülő omniumversenyt, valamint egy külön díjazott pontversenyt találunk. Az amatőr versenyzők részére a szombati napon írnak ki futamot a szervezők.

A pályaverseny során Palotai Péter (RC ARBÖ-OSL Wohnen-Tom Tailor-RBK-Wörgl) új serdülő 2000 méteres csúcskísérletére is sor kerül.

Letölthető dokumentumok:
– versenykiírás

Forrás: MKSZSZ, Somogyi Miklós

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo