fbpx

Tour de Hongrie 2008

A grand tourok csapatbemutatóit követően a Magyar Kerékpáros Körverseny szervezői is nyilvánosságra hozták az induló csapatok listáját. A Tour de Hongrie 2007-ben a verseny történetének eddigi legnehezebb versenye volt, amelyen minden idők legerősebb mezőnye vett részt.

Az idei évben a nemzetközi mezőny további kontinentális profi csapatokkal egészül ki. A Kerékpársport 2000 Alapítvány komoly hangsúlyt fektet arra, hogy a tradicionális résztvevők mellett újabb országok versenyzőit is bemutathassa hazánkban.

Az idei év különös jelentőséggel bír. A kerékpársport 4 kvótát szerzett a Pekingi Olimpiára, ami évtizedek óta a legnagyobb siker. Emellett az egész évadban számtalan amatőr és profi kísérőrendezvénnyel kiegészítve, reméljük, hogy a 35. alkalommal rendezendő Tour de Hongrie – Magyar Kerékpáros Körverseny is méltóképpen jubilálhat.

Ezúttal összesen 13 nemzet 23 csapata (ebből 7 UCI bejegyzésű profi csapat) és 135 versenyző indul majd, többek között a CONTINENTAL TEAM MILRAM és a SAUNIER DUVAL fiókcsapata az ATLAS-ROMER’S HAUSBACKEREI.

A versenyen induló csapatok:

A verseny részletes ismertetője innen tölthető le.

A verseny rajtlistája és az eddigi győztesek listája innen tölthető le.

Forrás: TDH sajtóközlemény

További információk: www.tdh.sport.hu

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.