fbpx

Minden idők legtöbb nevezője közt a felnőtteknél Buruczki és Módos tekert a bükki trónra (frissítve: videók)

Szilvásváradi rajttal vette kezdetét az idei T-Mobile TOP Maraton sorozat. A lovas stadiont ezúttal hegyibringások lepték el, 1550 fővel rekordnevezés született a versenysorozat történetében. A Magyar Kupasorozat 2. állomásaként is versenynaptárba kerülő május 25-ei viadalon a szervezők 31 kategóriában hirdettek győztest. A T-Mobile TOP Maraton első állomás – Caprine Szilvásvárad Maratonon a hegyibringásoknak 39-, 70- és 117 km hegyi terepet kellett teljesíteniük a Bükki Nemzeti Parkban. A felnőtt férfiak mezőnyében az olimpiai kerettag Buruczki Szilárd (PCCC-Adidas-Magellan-X-Iont), a felnőtt nők középtávján Módos Gabriella (Merida Maraton Team) zárt az élen.

szilvas1.jpg

Az eseményen újdonságként jelent meg a „T-mobile természetjáró túra”, melyet a kezdő, kevésbé bevállalós bringásoknak szerveztek. A rajt idején pedig a hangulatot – meglepetésként – élő zenével, táncos és spinracinges lányokkal fokozták a szervezők. Az elmaradhatatlan kerékpáros ügyességi „BringaSuli” valamint „T-Mobile Csocsó-Aréna” és ugrálóvár ezúttal is a gyermekek rendelkezésére állt.

szilvas2.jpg

Verseny utáni nyilatkozatok

Tarnai Csaba főszervező: „Nevezési rekord született Szilvásváradon, 1550-en iratkoztak a rajtlistára, végül 1453 regisztrált indulónk volt. A hét eleji esőzés sem riasztotta el a versenyzőket, sár ugyan még volt a pályán, de a kellemesen meleg, napos idő csak turbózta a bringások kedvét. A három táv abszolút győztese amolyan kilométerpénzt vihetett haza: a távnak megfelelő összegű pénzdíjban részesült. A szervezés is egy sajátos sport, mindenki a maga teljesítésének a határán dolgozik. Önállóan döntő, kreatív segítőim vannak, több mint 100-an vettek részt a megvalósításban. Minden rendező bringás is egyben, mindenki tudta a dolgát. Először fordult elő a hét év alatt, hogy a verseny előtti délután, a sajtótájékoztató alkalmával nyugodtan tudtam beszélgetni és még a fogadáson is részt vettem. Ahogy nő a verseny, minden rendezőnek többet kell teljesítenie. Komoly csapatom van, ez a sikeres rendezés alapja a támogatók és a partnerek közreműködése mellett. A csapat mellett fontos a helyszín, az infrastrukturális háttér, Szilvásváradon ez nagyon rendben van, a gyönyörű környezet mellett rendelkezésünkre áll a ’84-es lovas vb-nek is otthont adó stadion. Már most szervezzük a 2009-es viadalt, amire Pünkösdkor kerül sor.”

Buruczki Szilárd (PCCC-Adidas-Magellán-X-Iont), felnőtt férfi győztes (117 km): „Korábban az olimpiai cross versenyeken rövidebb távokhoz szoktam, így tartottam egy picit a 117 kilométertől, de jól bírtam. Nem gondoltam, hogy ennyire saras lesz a pálya, azonban sikerült jó gumit választanom. Úgy harminc kilométer körül elléptünk a Blazsó Marcival, aztán hol neki, hol nekem akadt technikai problémám. Kicsit kalandosra sikerült számomra a futam, kaptam egy hátsó defektet, majd a vége felé még el is tévedtem egy elágazásnál. Szerencsére találkoztam megint a Marcival, egy lefelénél pedig megléptem tőle, a befutónál adtam neki bő másfél percet. Szeretnék a többi T-Mobile TOP Maraton állomáson is dobogón végezni, majd megszerezni az összetett elsőséget.”

szilvas3.jpg

Módos Gabriella (Merida Maraton Team), felnőtt női győztes (70 km): „Tökéletes szervezés, egyre több bringás, sok ismerős, sár, rossz gumiválasztás – ezek jellemezték számomra a versenyt. A pálya aszfaltos, első meredek kilométerei nagyon nehezen estek, de a hegy után a terepen már „helyreálltam”. Nem csak a szervezetem tekintetében, hanem, úgy láttam, hogy a lányok között már én tekertem az élen. A rajt előtt mindenki kérdezte: „Gabi, hogy fogsz menni ezzel a gumival?” – ugyanis igen nagy sár volt az erdőben… De végül bejött! Tavaly a T-Mobile TOP Maraton sorozatban összetett második lettem, idén szeretnék a következő három állomáson is elindulni, és a végelszámolásban a dobogón végezni!”

szilvas4.jpg

Videó a sajtótájékoztatóról:

[flv]http://www.bringatv.hu/videos/szilvassajtaj.flv[/flv]

Összefoglaló a versenyről:

[flv]http://www.bringatv.hu/videos/szilvas_maraton2008.flv[/flv]

T-Mobile TOP Maraton 1. állomás – Caprine Maraton Szilvásvárad, eredmények:

Részletes eredmények: http://www.topmaraton.hu/media/tmtm_1_2008.pdf

Felnőtt férfi (hosszútáv, 117 km)
1. Buruczki Szilárd (PCCC-Magellan-Adidas), ideje 4:59’07”
2. Blazsó Márton (Szegedi KSC), 5:00’52”
3. Bogár Gábor (Bringavilág SK Bornsport), 5:05’53”

Felnőtt nő (középtáv, 70 km)
1. Módos Gabriella (Merida Maraton Team), ideje 3:49’31”
2. Simon Emese (KTM – Erste Leasing), 3:56’14”
3. Deli Anett (Bringavilág SK Bornsport), 4:03’06”

További felnőtt győztesek:
Logigan Lucian (Ideal Bikes International Team), középtáv, felnőtt férfi,
Táncos Gábor (Meditech SC), rövidtáv, felnőtt férfi,
Becze Laura (Trek Józsefhegyi SE), rövidtáv, felnőtt nő.

A T-Mobile TOP Maraton sorozat következő állomása: irány a Dunakanyar, találkozunk Visegrádon!

A T-Mobile TOP Maraton 2. állomás – MVM Duna Maratonra, Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb hegyikerékpáros eseményére július 6-án kerül sor. A kilencedik alkalommal kiírt verseny – a maratonokra jellemzően – három távon: 40-, 70- és 100 kilométeren kerül megrendezésre.
Bővebb információk: www.dunamaraton.hu.

Forrás: T-Mobile TOP Maraton sajtóközlemény. Fotók: Nemes Róbert

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo