fbpx

Kusztor a Betonexpressz 2000 Grand Prix győzteseként utazik szombaton Pekingbe

Hazai győzelem született a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség versenynaptárában 1.2-es kategóriájú viadalként bejegyzett magyarországi Europa Tour országúti versenyen. Az első magyar kerékpáros kontinentális egyesület, a P-NÍVÓ Betonexpress 2000-Corratec SE által szervezett II. Betonexpressz 2000 Grand Prix hegyi befutója alkalmával, a szombaton Pekingbe utazó Kusztor Péter (P-NÍVÓ-Betonexpressz 2000 Corrates SE) szerezte meg a győzelmet Kasa Gábor és Ivan Stevic (mindkettő Szerb Válogatott) előtt. Az egynapos viadalon 11 csapat – köztük a hazai élvonal – összesen 69 kerekese állt rajthoz, a mezőny pénteken délután a Tiszagyenda – Kékestető közötti 183 kilométeres útvonalat teljesítette. A legjobb U23-as versenyző Kasa lett, a legeredményesebb csapat pedig a P-NÍVÓ-Betonexpressz 2000 Corratec SE.

A rajt előtt a Tiszagyendai Polgásmesteri Hivatalnál ünnepélyes keretek között búcsúztatták Kusztort, aki múlt heti, szlovákiai Europa Tour versenyen aratott győzelme után ezúttal is a dobogó tetején végzett. Erős mezőny gyűlt össze, a Tour de Hongrie-n összetett harmadik, szintén olimpiára készülő Ivan Stevic-kel érkeztek a szerbek, valamint komoly csapatmunkáról tett tanúbizonyságot a fiatal szlovén gárda, no és a szervező P-NÍVÓ-sok sem más céllal jöttek, mint megnyerni a viadalt, melyet több akció, elmenés tett izgalmassá.

Kusztor Péter: „130 kilométernél egy 15 fős elmenés alakult ki, melyben velem együtt hat P-NÍVÓS is benne volt. Az utolsó negyvennél hatan, köztünk Cador Ridával innen is elléptünk. Rida a hegyen a szerb Kasával próbált élre törni, majd’ 2 perces előnyre tettek szert, az utolsó kilométereken azonban, ahogy egymást kezdték figyelni, a távolság köztünk egyre csökkent. Rida kissé lemaradt, ekkor indultam meg. Az olimpiai szereplésem előtt ezt nagy sikerként könyvelem el, győzelmem 40 pontot ér, a korábbi pontokkal már 170-nél tartok idén, biztos benne vagyok az Europa Tour ranglista első százában.

A Kékestetőre vezető úton eleredt az eső, az esti szivárványkapun végül Kusztor haladt át elsőként, megelőzve a két szerbet: Kasa Gábort és Ivan Stevicet.

A klub által szervezett másik egynaposra szombaton, 14.00. órától kerül sor. A II. GP P-NÍVÓ – szintén 1.2-es kerékpárverseny – alkalmával Tiszagyendáról indulva 165 km-t teljesítenek majd a versenyzők, a befutó 17.45. órakor várható. Délelőtt tíz órától a 4-14 éveseknek gyermekfutamok kerülnek lebonyolításra.

Eredmények, II. Betonexpressz 2000 Grand Prix:

1. Kusztor Péter (P-NÍVÓ-Betonexpressz 2000-Corratec SE), ideje 4:38’51”
2. Kasa Gábor (Szerb Válogatott), 4:39’11”
3. Ivan Stevic (Szerb Válogatott), 4:39’29”

Fotók: Vanik Zoltán

[flv]http://www.bringatv.hu/videos/pnivo_szakasz_1.flv[/flv]

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo