fbpx

Két, egynapos Europa Tour versenyt szervez a P-Nívó-Betonexpressz 2000 SE

Kettő, a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség versenynaptárában 1.2-es kategóriájú viadalként bejegyzett országúti versenyt rendez az első magyar kerékpáros kontinentális egyesület, a P-Nívó Betonexpress 2000-Corratec SE. A versenyek részei az Europa Tour sorozatnak, az eseményen ennek megfelelően Europa Tour pontokért megy majd a küzdelem. Az augusztus 1-jén és 2-án megrendezésre kerülő egynaposokat sajtótájékoztatón mutatták be a szervezők.

A verseny főszervezői Kusztorral - balról Pisók Erika, Pisók István, Pisók Zoltán

A pénteki viadalon elindul Kusztor Péter is, aki másnap utazik Pekingbe, hogy az olimpia országúti mezőnyversenyén – Bodrogi László mellett – hazánkat képviselje. A szervezők 10-12 csapat – eddig több mint 25 külföldi klub érdeklődött -, összesen 100-120 kerekesének (köztük a hazai élmezőny) nevezését fogják elfogadni, a legjobbak közt 3.616 eurós pénzdíj kerül majd kiosztásra a versenyeken. A július 30-ai, budapesti sajtótájékoztatón a szervezők mellett a vendéglátó települések városvezetői és meghívott kerekesek is részt vettek.

Augusztus elsején kerül sor a II. GP Betonexpressz 2000 1.2-es kerékpárversenyre, melynek során a bringások Tiszaroffról tekernek föl a Kékestetőre, a táv közel 180 kilométer lesz, a befutó este hat óra után várható. A pénteken rajthoz álló Kusztor Péter számára – aki Bodrogi mellett részt vesz az olimpia országúti mezőnyversenyén – ez lesz az olimpiai felkészülésének utolsó állomása; a kerekes szombaton már repülővel Peking felé veszi az irányt. Kusztort a Tiszagyendai Polgármesteri Hivatal előtt 14:00 órakor – a mezőny néhány percre megáll ekkor – fogják ünnepélyesen búcsúztatni.

A szervezők és a kerekesek

Másnap, a 14:00 órakor rajtoló II. GP P-NÍVÓ – szintén 1.2-es kerékpárverseny – alkalmával 165 km-t teljesítenek a versenyzők. A körpálya útvonala Tiszagyendáról indulva – és oda visszaérkezve – Tiszaroffon és Fegyverneken vezet majd keresztül, a befutó 17:45 órakor várható. A versenynap délelőttjén tíz órától a 4-14 éveseknek gyermekfutamok kerülnek lebonyolításra.

Forrás: P-Nívó sajtóközlemény

A P-NÍVÓ Betonexpress 2000-Corratec SE hivatalos honlapja: www.pnivo.com

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo