fbpx

Igazi karácsonyi idő fogadta a versenyzőket a Karácsony Kupán

Egy közhellyel kezdem: az időjárás kitolt velünk rendesen! Pont az előző napok során esett, az utóbbi hónapokban nem volt ilyen durva a pálya talaja. Természetesen a verseny idejére már vastag hólepel borította a környéket. Szépíthetném a dolgokat, de be kell ismerjem, 5-6 fős szervező-, építő gárdával bizony ad hoc színvonalú rendezvény elé néztünk…

Karácsony Kupa 2010

Karácsony Kupa 2010

Negyed tízre kijelöltük a pályát, amit a körülmények miatt még verseny közben is változtatni kellett. Kivettünk egy akadályt, alacsonyabbra tettük a farönköt, és lerövidítettünk némileg a „Kisbombánál”. A kempingesek viszont kitettek magukért: fedett nevezési- és fűtött ebédlősátor várta a versenyzőket, miközben folyamatos meleg ital ellátást biztosítottak.

Karácsony Kupa 2010

Karácsony Kupa 2010

Fél 10-kor még nem volt számottevő érdeklődés. (Pl. az egyetlen hölgy is lekéste a saját rajtját; így a férfias, technikásabb futamban indult.) A gyerekek kis létszámban, de annál nagyobb lelkesedéssel startoltak. Ketten „ádáz” küzdelmet vívtak az elsőségért, Szabó Ádi pedig szülői kísérettel gyűrte az akadályokat.

Idén Búr Zsolt volt a kiemelkedő induló. (Úgy látszik OB előtt, edzőverseny gyanánt azért még alkalmasak vagyunk.) A 2., immár vegyes futam késéssel indult. Itt is várni kellett a későn kelőkre, és egy sisak nélküli indulót is figyelmeztetni kellett. Ahogy az előzőleg elvárható volt, a versenyző szelleműek hamar megléptek a mezőnytől. Őket kevésbé zavarta a csúszós sár, de gyorsan „leosztották” a helyezéseket.

Karácsony Kupa 2010

Karácsony Kupa 2010

A többiek küzdöttek vagy mókáztak ezen a talajon. A „Mókus” szakaszon eredetileg 2 leszállás lett volna; ezzel szemben most 2 felülésnek is örültünk… Még a pihentető részek is komoly erőkifejtést igényeltek, így a 2. körben már elcsigázott arcokat láthattak a szurkolók.

Az eredményhirdetés és a gulyásparty egyszerű, családias hangulatban telt. Dicsérő szavakat kaptunk a nyomvonalra és a meleg sátorra, ételre. Sajnos a kerékpármosót nem abban a formában tudtuk biztosítani, ahogyan ígértük. A szalagozásra is volt negatív megjegyzés (de ez természetes…) Ezeket megfogadva készülünk következő rendezvényeinkre!

Köszönettel tartozunk:
– a lebonyolításban résztvevő csapattagoknak, családtagoknak, Blahut Szabi főszervezőnek
– a hatóságok, illetékesek közreműködéséért
– a helyi médiumoknak (újság, tv) és a Bikemagnak a megjelenésért
– a díjakat felajánló támogatóknak – BikeCorner, Speedy, Kerékpártechnika kerékpár-üzletek, Pedáldöngölők HKE

Letölthető dokumentumok:
– teljes eredménylista

A verseny fórumtopicja a Bikemag Fórumon ide kattintva érhető el.

A versenyen készült fotók galériája ide kattintva érhető el.

Szöveg és fotó: Kocziha Zoltán

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo