fbpx

Idén is lesz Mátra Maraton

A Mátra Mountain Bike Maraton szervezőbizottsága szükségesnek tartja, hogy a Mátrában az utóbbi években előállt problémákkal, valamint a sajtóban most megjelent információkkal kapcsolatban egy rövid nyilatkozatot tegyen.

A Mátra útjai és települései az utóbbi időben igen népszerűek, ennek köszönhetően túlterheltek lettek. Egyre több rendezvény zajlik ebben a térségben – sokszor engedély nélkül. A legnagyobb problémát azok a motorosok okozzák, akik nem csak az erdő csendjét verik fel, hanem a közúti forgalomban a KRESZ szabályaival nem foglalkozva veszélyeztetik sajátjuk mellett mások életét is. E mellett számos, nem kellően előkészített esemény is borzolja a helyiek és a hatóságok idegeit.

Ebben a kialakult helyzetben a Mátra Maraton szervezőbizottsága örömmel fogadja és támogatja a Bükki Nemzeti Park és a Mátra Tájvédelmi Körzet azon kezdeményezését, hogy az ésszerűség határai közé igyekeznek szorítani a rendezvényeket, és a társ-szervekkel közösen, az eddigieknél határozottabban lépnek fel az engedély nélküli események szervezőivel szemben.

A rendezett körülmények azon szervezőket és eseményeket segíthetik, akik és amelyek be kívánnak tartani minden szabályt, akiknek hosszú távú terveik vannak a térségben, és akiknek ugyanolyan fontos a természet értékeinek megőrzése, mint az erdészetek, nemzeti parkok munkatársainak. A Mátra Maraton szervezői kezdetektől fogva igyekeztek minden tekintetben megfelelni nem csak a sportolók, hanem a hatóságok és az itt élők elvárásainak is. 2008-ban a rajt-célterület új helyszínre, a sástói Adrenalin Parkba költöztetése is többek között ezt a célt szolgálta: itt több száz autó „házon belüli” parkolásával nem okozunk forgalmi akadályt a közúti közlekedőknek. A hatóságokkal való szoros együttműködésünknek köszönhetően semmilyen veszélyét nem látjuk annak, hogy a Mátra Maraton szervezése adminisztratív akadályokba ütközne. Vagyis szeretnénk megnyugtatni a sportolókat: idén is lesz Mátra Maraton. Várunk mindenkit 2009. augusztus 30-án Sástón, a T-Mobile TOP Maraton sorozat befejező állomásán!

2009. január 22. – Eisenkrammer Károly, Mátra Maraton főszervező

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo