fbpx

Hétvégén Tisza-tó Maraton – Európa „legsíkabb” maratonja

A hétvégi, Tisza-tavat megkerülő kerékpáros maraton alkalmával az országúti- és a hegyikerékpárosokat egyaránt várják a szervezők. A tiszafüredi rajtnál több száz bringásra számítanak a rendezők; a kezdők, a hobbi kategória képviselői épp úgy nevezhetnek, mint a tapasztaltabb kerekesek.

2008. Július 19-én és 20-án irány a Tisza-tó! Kettőezer-hét után, idén második alkalommal kerül megrendezésre Magyarország egyik legnagyobb állóvizének körbekerekezésére kiírt maratoni verseny. Országútival vagy hegyikerékpárral egyaránt lehet nevezni, a családosoknak, kezdőknek egy kellemes tóparti kikapcsolódást, a versenyezni vágyóknak komoly megmérettetést kínál a II. Tisza-tó Maraton. Tiszafüred – Halastérről indulva 0 méter szintkülönbséggel (!), 70 és 44 kilométeren rendezi a Nagy SE és a Szilvásváradi Túrakerékpáros Klub a bringás fesztivál „tekerős” részét. Aki pedig versenybe száll és a legjobbak közt ér célba: azok között a szervezők értékes díjakat osztanak szét. A rövidebb távot választóknak a tavon egy rövid kompútban is részük lehet. A kísérőrendezvények között kerékpáros bemutatók, vízbe ugró verseny, szombaton filmvetítés, bográcsos vacsora szerepel. A szombat esti koncert keretében a Neon zenekar játszik. A fakultatív lehetőségek között Tisza-tavi vízitúra és ártéri gyalogtúra szerepel a programban. A tiszafüredi rajtra vasárnap reggel tíz órakor kerül sor, eredményhirdetés délután három óra körül várható.
További információ:

A rendezvény honlapja: www.tiszatomaraton.nse.hu
Szálláslehetőségek: www.tisza-to-info.hu
Főszervezők: Nagy Ádám (06 30) 869 4233 www.nse.hu
Tarnai Csaba (06 30) 869 4228 www.kerekparkolcsonzo.hu

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo