fbpx

Hétvégén rajtol a Bükk Maraton

Immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre Eger mellett a Bükk Maraton, mely – az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan – idén is a T-Mobile TOP Maraton sorozat harmadik állomása. A Nagy SE szervezte fő versenyszám természetesen a 2008. augusztus 3-ai maraton lesz, de a szervezők a kiegészítő programokkal a versenyzők mellett – a hétvége során – a gyermekekre és a hobbi kerekesekre is gondolnak.

Az augusztus 3-ai maraton rajt- és célterülete az Eger melletti Berva-völgyben kerül kiépítésre. A távok 44-, 55- és 100 km-re lesznek meghirdetve; a rövidtávot választóknak 700 méteres, a középtávon indulóknak 1300-, míg a hosszú távosoknak 2500 méteres szintkülönbséget kell majd leküzdeniük. A hosszútáv rajtja reggel 9 órakor lesz, a középtáv mezőnye fél tízkor, a rövidé tízkor indul. A viadal a Magyar Kupasorozat egyik fordulója is egyben.

A tavalyi verseny Hasenfratz Péter és Simon Emese felnőtt elit győzelmét hozta, ők minden bizonnyal ismét rajthoz állnak. A T-Mobile TOP Maraton sorozat összetett dobogós helyei igen szoros pontszámmal követik egymást, a férfiaknál az olimpiai tartalék Buruczki 20 ponttal vezet az őt követő, holtversenyben lévő Blazsó és Bogár előtt. A nőknél Simon mindössze 10 ponttal van Nagy Hedvig előtt – no de van még a bükkivel együtt két forduló.

Természetesen a szervezők nem feledkeztek meg a kísérőrendezvényekről sem. A programok már szombaton megkezdődnek, 11 órától a gyermekeknek kiírt Titán Kupára, 15 órától pedig Hillclimb versenyre kerül majd sor. Vasárnap ezúttal is lesz BringaSuli a gyermekeknek, valamint T-Mobile Természetjáró Túra a hobbikerekesek számára. A túra szakavatott vezetővel negyed tizenegykor indul, a résztvevők együttes igényének megfelelően 5 vagy 20 kilométeres táv közül lehet majd választani.

Nagy Ádám és csapata szeretettel vár minden kerékpározás iránt rajongó családot, amatőr kerekest és profi versenyzőt, baráti társaságot. A vasárnapi versenyen a hazai maratonisták a szomszédos országok bringásaival is meg fognak majd mérkőzni. A célba érkezőket 11 órától tésztaparti és masszázs várja. Az eredményhirdetést a szervezők délután négy órától tartják.

„A rendezvény felől már a környező országok kerekesi is érdeklődtek, így szlovák, román, cseh bringások is várhatók, sőt egy úr még azt is megkérdezte tőlünk, hol van a versenyhez a legközelebbi repülőtér. Már most 1400 fő fölött van a nevezés, bízom benne hasonlóan nagy számban fognak rajthoz állni, mint Szilvásváradon vagy Visegrádon, az előző két futam alkalmával. Úgy értesültem, jó idő várható, ez azért is lenne fontos, mert az előző esztendők hangulatát és a pályaminőséget egyaránt meghatározta az esős időjárás.” – mondta elöljáróban Nagy Ádám főszervező.

A T-Mobile TOP Maraton sorozat összetett állása 2. állomás alapján:

Hosszútáv, férfi abszolút:
1. Buruczki Szilárd (PCCC-Magellan-Adidas-X-iont), 540 pont
2. Blazsó Márton (ZKSE), 520 pont
3. Bogár Gábor (Bringavilág SK-Bornsport), 520 pont

Középtáv, női abszolút:
1. Simon Emese (KTM – Erste Leasing), 550 pont
2. Nagy Hedvig (Bringabanda SC), 540 pont
3. Módos Gabriella (Merida Maraton TEAM), 300 pont

A rendezvény honlapja: www.bukkmaraton.hu
További információk a T-Mobile TOP Maraton sorozatról: www.topmaraton.hu

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo