fbpx

Endúró terepverseny Kőszegen – először Magyarországon

A versenyzők és a terepsport szempontjából egyértelműen sikeresen zárult hétvégén az első magyar endúró terepfesztivál Kőszegen. Hiába riasztott el sok versenyzőt a különlegesen kemény pálya, a legjobbak, legbátrabbak ott voltak és nem bánták meg. A versennyel egy időben tartották a kőszegi városi fesztivált, amely egyben a városi horgász egyesület évfordulós ünnepsége is volt.

Péntek éjjel még hatalmas vihar dúlt a hegyekben, de a hétvégén fantasztikus időben teljesítette az összesen 80 induló a két különleges erőpróbát. Gyermek terepduatlonnal indult a program, ahol még az ország legtávolabbi részéből is jöttek kisebbek-nagyobbak, hogy a horgásztó körül kijelölt nem könnyű pályát teljesítsék.

Az időjárásra való tekintettel a PR TELECOM – X2S szervezői csökkentették a távokat, de ezen senki sem háborgott. Hogy miért? A 700 m úszás a tóban nem volt különösebben nehéz feladat, de szokatlanul sok hallal kellett versenyezni – ez a másnapi horgászversenynek kifejezetten jót tett, hiszen az úszók oxigénnel dúsították a vizet. A Cross-to-Save versenyek egyik örökös dobogósa, a most csak váltóban induló Medgyes Gábor vezette partra mezőnyt, őt követte Spilák Tamás és Poór Brigitta, majd az első osztrák versenyző, Daniel Mueller. Tamás is átadta az egyik chipjét Hasenfratz Péternek – aki az ország egyik legjobb hegyikerékpárosa -, majd továbbindult, mint egyéni versenyző.

A monti már nagyon zúzós volt: a rövid pálya egy hosszú, technikás, néhol nagyon meredek, máshol könnyebben tekerhető emelkedőt rejtett (9,5 km, 500 m szinttel), majd egy Magyarországon egyedülállóan technikás, trükkös, fantasztikus lejtőt és közben pár rövidebb, hasonlóan nehéz emelkedőt (10 km, további 50 m szint). „Sajnos” a pálya legszebb és legkülönlegesebb része csak másnap a montiversenyt ajándékozta meg az élménnyel.

A versenyen induló legjobb osztrák versenyző Daniel Mueller mindenkit meglepett: kiváló úszás után (ami nem meglepő, hiszen remek Ironman versenyzőnek számít hazájában) kerékpáron is keményen tartotta a tempót a magyarokkal, Ziskó Balázzsal és Spilák Tamással.

Talán a futás volt a legemlékezetesebb: a megáradt, derékig érő patakban, dermesztően hideg vízben kellett két alkalommal is átkelni, kötelekbe kapaszkodva. Ez a próba rendesen átrendezte a terepfutásról alkotott képet – pedig a pálya többi szakasza is igazi élményfutás volt (6,4 km, 70 m szint).

A vasárnapi MTB maratonon a jobb idő és a nagyobb tábor ellenére kevesebben voltak, mint a triatlon versenyen – az elit versenyzők szerint (Buruczki Szilárd, Hasenfratz Péter) igaz ugyan, hogy a pálya az egyik legszebb és legizgalmasabb az elmúlt 10 évben, de Magyarországon alig pár ember képes azt teljesíteni. Ennek ellenére egyöntetű véleményük az volt, hogy jövőre is meg kell rendezni a versenyt, mert csak az ilyen pályákkal lehet a nemzetközi szintet elérni a versenyzőknek. A pálya teljes egészében jól járható volt, a kőszegi talajt jellemzi, hogy a szombati sáros pályát vasárnap száraz kerékpárral lehetett teljesíteni. Csak a patakátkelés volt vizes, de a többség azt is gond nélkül leküzdötte. A két elit versenyző közül Szilárd frissebb volt, hiszen Péter szombaton váltóban indult, de a tereptriatlonisták közül is többen nekivágtak a vasárnapi távnak is. A hétvégén Biorganik marcipán, Squeezy energiaital, gyümölcs és víz várta a versenyzőket. Az ebédet a Spilák halkereskedés biztosította.

A verseny névadó cégének – a PR Telecomnak – vezetősége is nagy elismeréssel nyilatkozott a versenyről és a versenyzőkről. A díjazásban és a tombolában szép ajándékokat ajánlottak fel. A versenyzők emellett még a The North Face, a Biorganik, a Salomon, a Neuzer, az Overland Budapest, a Manna Rax és az Alpine Pro – Karakoram ajándékaiban részesültek.

Eredmények, tereptriatlon:

Férfiak:
1. Ziskó Balázs (X2S Team – Yasec) 1:42’15”
2. Daniel Mueller (Ironman Wien) 1:44’45”
3. Spilák Tamás (X2S Team – Yasec) 1:46’24”

Nők:
1. Dósa Eszter (Vitalitás-Golyán Kerékpár) 2:12’59”
2. Poór Brigitta (X2S Team – Yasec) 2:24’45”
3. Lendvai Anikó (X2S Team – Yasec) 2:52’25”
Eredmények, MTB maraton:

Férfiak:
1. Buruczki Szilárd (PCCC)
2. Hasenfratz Péter (Velo.hu – X2S)
3. Horváth Csaba (KTM TEAM)

Nők:
1. Dósa Eszter (Vitalitás-Golyan Kerékpár)

Szöveg és fotók forrása: X2S Team

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.