fbpx

Cancellara elébe ment az eseményeknek, de Sagan gyorsabb volt – videó

Egy 2500 méteres emelkedővel fejeződött be a Tour de France első szakasza, ahol a sárga trikós Fabian Cancellara ahelyett, hogy védte volna a trikót, inkább a támadást választotta, de pechére a mezőny egyik leggyorsabb bringását, a szlovák Peter Sagant vitte magával…

Még mindig Belgiumban, Liège és Seraing között haladt ma a karaván, és a 198 kilométeres táv végén, két kilométerre a céltól a francia Sylvain Chavanel támadott, akinek nem csak a szakaszgyőzelem lehetett a célja, hanem valószínlűleg abban is gondolkodott, hogy talán sikerül elrázni Cancellarát és Bradley Wigginst a végjátékban, s így megszerezhetné a sárga trikót.

Nos ez nem sikerült, olyannyira nem, hogy az emelkedőn maga a sárga trikós kontrázott, pechére a kerekén Sagannal, aki egy métert sem volt hajlandó vezetni, hiába szólította fel erre a svájci többször. A norvég Boasson Hagen ért még fel rájuk, így kezdték meg a hajrát az utolsó 200 méteren, amit szintén Cancellara indított. Sagan azonban a papírforma szerint gyorsabb volt.

Videó összefoglaló:

Az összetett állás nem változott, Cancellara vezet Wiggins előtt, azonban sajnos bukások is tartották a mai napot. A tegnap is szerencsétlenül járó német Tony Martin a szakasz elején, míg Michael Rogers, Jose Joaquin Rojas, Vlagyimir Karpec és Luis Leon Sanchez a végjátékhoz közeledve esett el.

Az 1. szakasz eredménye:
1.     Peter Sagan (Svk) Liquigas-Cannondale     4:58:19
2.     Fabian Cancellara (Swi) RadioShack-Nissan
3.     Edvald Boasson Hagen (Nor) Sky Procycling
4.     Philippe Gilbert (Bel) BMC Racing Team
5.     Bauke Mollema (Ned) Rabobank Cycling Team
6.     Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team
7.     Robert Gesink (Ned) Rabobank Cycling Team
8.     Daniel Martin (Irl) Garmin – Sharp
9.     Ryder Hesjedal (Can) Garmin – Sharp
10.     Dries Devenyns (Bel) Omega Pharma-QuickStep

Az összetett állás:
1.     Fabian Cancellara (Swi) RadioShack-Nissan     5:05:32
2.     Bradley Wiggins (GBr) Sky Procycling     0:00:07
3.     Sylvain Chavanel (Fra) Omega Pharma-QuickStep
4.     Tejay van Garderen (USA) BMC Racing Team     0:00:10
5.     Edvald Boasson Hagen (Nor) Sky Procycling     0:00:11
6.     Denis Menchov (Rus) Katusha Team     0:00:13
7.     Philippe Gilbert (Bel) BMC Racing Team
8.     Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team     0:00:17
9.     Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Cannondale     0:00:18
10.     Ryder Hesjedal (Can) Garmin – Sharp

A Prológ összefoglalója

 

Mennyit lehet keresni a Tour de France-on?

Ki nyerheti a 99. Tour de France-t?

A Tour de France szakaszok, szintrajzok, információk

A Tour de France rajtlistája, rajtszámokkal

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo