fbpx

Berkesi András nyerte az V. Tarján Kupát

Mintegy kétszáz versenyző állt rajthoz Salgótarjánban, az Amatőr Kupa 5. fordulóján. Az V. Tarján Kupán 12 kategóriában hirdettek győztest, a versenyzők 27 és 81 kilométeren mérték össze erejüket. A Salgótarján – Mátraszele – Kazár – Salgótarján körön korosztályoktól függően egy-, illetve három kört kellett teljesíteni.

V. Tarján Kupa: Berkesi és a szökevények

V. Tarján Kupa: Berkesi és a szökevények

A reggeli napsütésnek versenyző és rendező is egyaránt örült, de annak már kevésbé, hogy az illetékes szervek felé hónapokkal ezelőtt jelzett esemény reggelén az egyik településrészen négy helyen is felbontották az aszfaltot. A szervezők a polgárőrség segítségével, a szemből érkezők autók megállításával próbálták áthidalni a problémát. A rendezvény lebonyolításában mintegy 40 polgárőr, 20 motoros, 3 felvezető autó, valamint rendőrök és az egyesület tagságának egy része segédkezett.

A 81 kilométeres versenyben a lassú rajt után lényegében eseménytelenül telt el az első kör, a 27 kilométer utolsó részén található emelkedőn sem volt lényeges történés. Kisebb-nagyobb próbálkozások voltak, de végül csak már a városközpont felé haladva tudott néhány másodpercre „elgurulni” Szabó Tamás (Atlantis Casino), Szórádi Balázs (Merida – HCT) és Lengyel Gábor (Go Fast – Bikeexpress) – a tiszavirág életű próbálkozást még a belvárosból kivezető szakaszon megfogta a mezőny. Nem úgy, mint a Berkesi András (Merida – HCT) és Bacsek Zoltán (Biondo Bike Club) általi kezdeményezést, amit a városból kivezető dombon igencsak nagy tempót diktáló mezőny már nem tudott elcsípni. A túloldali enyhe lejtésű szakaszon Szabó Tamás és Csontos László (Salgótarjáni HKE) próbálkozott meg felérni az elsőkre, nekik ez még Mátraszele előtt sikerült is. Sikerükön felbuzdulva többen is mentek volna – a hullámvasút egészen Mátraszeléig tartott a mezőnyben, miközben elől összeállva a Kazár utáni hegyet már tisztes távolból tudták megkezdeni. Az emelkedőn már látótávolságon kívül volt a négyes, míg a mezőnyben néha-néha egyfajta „szabad a vásár” hangulat uralkodott el – ezekből jelentős szökés azonban már nem tudott kialakulni. Az utolsó kör megkezdésénél közel egy perces előnyt tudhattak birtokukban az élen állók. Egyfajta beletörődés-érzést keltett a lefelé néha 25-el guruló főmezőny, talán mindenki tudta már, hogy az élen haladókat nem tudják megfogni. Elől azonban volt történés, a hazai pályán versenyző Csontost tulajdonképpen síkon akasztották le, ő végül már fel sem tudott érni újra a trióra, viszont őt sem fogta meg a mezőny. Még Hegymegi István (Atlantis Casino) és Vaskó József (Merida – HCT) sem, akik Mátraszele előtt, többekkel egyetértésben „robbantottak”, megzavarva ezzel az állóvizet. Az élen állók a hegyen sem vesztek össze, a belvárosra maradt a döntés – a cél előtt nagyjából 400 méterrel kezdődött a taktikázás, amiből meggyőző magabiztossággal Berkesi jött ki győztesen, majd Bacsek és Szabó következett. Csontos végül egy bő percet szedett össze, de még így is maradt 45 másodperce a Hegymegi – Vaskó páros előtt. A hölgyeknél Nagy Enikő (Karbona), míg a férfi 4-es korcsoportban Panyi János (Meditech SC) állhattak a dobogó tetejére 81 kilométer után.

V. Tarján Kupa: A mezőny

V. Tarján Kupa: A mezőny

A 27-es kilométeres verseny résztvevői másodikként indultak neki a távnak. Az utánpótlás-kategóriákat a Triatlon Villám SE, az ORTRI és a házigazda Salgótarjáni HKE versenyzői uralták. Férfi 3-ban Papp Dávid (Triatlon Villám SE), Rácz Gergely (ORTRI) és Veres Marcell (Karbona), míg női 2-ben Király Kinga (Salgótarjáni HKE), Balogh Barbara (ORTRI) és Hargitai Henrietta (Triatlon Villám SE) volt a sorrend – amelyek egyben a férfi és női abszolút dobogóját is jelentették 27 kilométeren. A férfi 9-es korcsoport kupája külföldre került, a Cíkloklub Poltár színeiben versenyző Jan Tuhárskyhoz – az eseményen több szlovák versenyzővel is lehetett találkozni.

V. Tarján Kupa: A női abszolút győztes: Nagy Enikő

V. Tarján Kupa: A női abszolút győztes: Nagy Enikő

A versenynap természetesen az eredményhirdetéssel zárult, amit lassan már salgótarjáni szokás szerint majdnem elmosott az eső, de ezúttal szerencsére nem hullott jelentős mennyiségű csapadék – bár az akkor még versenyben lévők biztosan meglettek volna ennyi nélkül is. A díjakat (a már jól megszokott ajándékcsomagokat és az EthicSport felajánlott termékeit) a rendezvény főtámogatója, Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Fenyvesi Gábor alpolgármester, valamint a Salgótarjáni HKE elnöke, Melihercsik János adták át.

V. Tarján Kupa: a női és a férfi abszolút győztes, Nagy Enikő és Berkesi András

V. Tarján Kupa: a női és a férfi abszolút győztes, Nagy Enikő és Berkesi András

Sajnos a verseny krónikájához több baleset is hozzátartozik; ketten a megyeszékhelyre vezető lejtőn buktak nagyobb sebességnél, míg ketten a mezőnyben akadtak össze. A kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedett versenyzőknek mielőbbi gyógyulást kívánnak a rendezők.

Letölthető dokumentumok:
– részletes eredménylista

Forrás: Salgótarjáni HKE sajtóközlemény
Fotók:
Babka Szabolcs

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo